Sárpatak1231-ben jelentkezik először Sarpotoc néven. Történelmi-kulturális érték. Szeretnél többet tudni erről a helyről? A középkorban katolikus temploma volt, amelyet azonban megroskadt állapota miatt 1800-ban le kellett bontani.
Fehéregyháza váraFehéregyházától 3 km-re délre lévő 400 m magas hegyen középkori vár nyomai találhatók - itt először az őskorban vagy a dák korszakban építettek ki egy erődítményt. Történelmi-kulturális érték. Ezt látni kell. A középkori ujrafelhasználáskor körben egy földsáncot alakították ki, ez az építkezés a 13-dik század második felére tehető.
Evangélikus erődtemplom ApoldApold központjában 16-dik században épített, szép, bár leromlott erődtemplom található. Történelmi-kulturális érték. Kirándultál már itt? Apold falai Régebb az volt a divat, hogy az asszonyt falazták be. Pap nélkül A templom zárva. Értékei közül megemlíthető a szentélyben található faragott szentségtartó, illetve a szines karzata.
Tölgyeshát-gerinc kilátó SegesvárA Tölgyeshát-gerinc (Tölgyerdő háta, németül Eichenrücken, Eichrücken, románul Lunca Postei) Segesvár déli szélén emelkedik a város fölé. Természeti érték. Neked sikerült eljutni ide? A harmadik osztrák katonai felmérés térképén ez a hely Kalbertritt (Borjak útja) helynévvel szerepel, a város Goldberg (Aranyhegy) negyedében (elővárosában).
Petőfi Sándor múzeum FehéregyházaFehéregyháza Petőfi Sándor és a magyar szabadságharc egyik legfontosabb emlékhelye, a költő itt esett el 1849 julius 31-én. Történelmi-kulturális érték. Nagyon érdekes. Erdekes muzeum Nagyon erdekes hely, egy dobozt is el lehetne rejteni. Fehéregyházán található a Petőfi emlékmuzeum.
Skariatin emlékmű SegesvárSegesváron, a tűzoltóság mögötti kertekben elrejtve, egy érdekes, alvó oroszlánt ábrázoló szobrot találunk. Történelmi-kulturális érték. Készítettél fotókat itt? 1849 július 31-én, a segesvári csatában ütközött meg Bem József főserege az oroszokkal- ebben a csatában esett el (tűnt el) Petőfi Sándor, Fehéregyháza közelében.
Református templom SegesvárReformátus templom - Segesvár Történelmi-kulturális érték. Megismernéd közelebbről? A rejtővel Ez alkalommal nem volt senki a környéken (csak a rejtő, de ő nem zavart a keresésben, igaz nem is segített), a kapuról is kiderült, hogy nyitható. A Küküllő partján Nagyon könnyen megtaláltam a rejteket, de a dobozt nem sikerült előbányásznom a tuja ágai közül.
Céhek háza SegesvárA segesvári Céhek háza múzeum a Torony (Turnului) utca 1 szám alatt található. Történelmi-kulturális érték. Tudod hol van a térképen? Segesvári és környékbeli kézművesek szerszámai, gépei és berendezései vannak itt kiállítva.
Tímár-torony SegesvárA Tímár-torony a XIII-XIV-dik században épült, az Óratorony udvarát hívatott megvédeni. Történelmi-kulturális érték. Tudod hol van ez a hely? Az Ónművesek tornyával, egy várfolyosón keresztül, össze van kötve.
Óratorony SegesvárA segesvári Óratorony eredetileg egy kaputorony volt, melynek négy tornyocskája van a tetején. Történelmi-kulturális érték. Tetszik neked? Forgalmas hely Én délben jutottam a rejtekhez, ezért nagy volt a sürgés. A dobozt nem találtuk Habár sokan voltunk, alkalmas pillanatban megpróbáltuk a dobozt kivenni, de sajnos már nem találtuk. Ezek a tornyocskák fontos jelképek, melyek arra utalnak, hogy van itt egy bíróság, amely akár halálbüntetést is hozhat.
Szászszőlős templomaSzászszőlős közepén egy egyszerű csarnoktemplom áll, félköríves záródású szentéllyel és négyszögletes ablakokkal. Történelmi-kulturális érték. Meg kell látogatni. A csarnokot egyszerű fatető fedi.
Református templom KányádMiklósfalva délnyugati szomszédja Kányád. Történelmi-kulturális érték. Érdekes hely. Kápolnapataka A Kápolnapataka néven említett csermely ma Szentegyházpataka néven csobog. A Kányád-patak (vagy Hodos-patak) völgyteknojében húzódik meg Hargita megye legkisebbközségközpontja.
Várhegy GyulakutaA Gyulakutánál benyomuló és a Nyárád völgye felé álnyuló Bikás völgyének fejében, a Bikás és Szele patakok összefolyása között levő magas hegyélt Várhegynek nevezik. Történelmi-kulturális érték. Hozzá szeretnél szólni? A hagyomány azt tartja, hogy ott állott Gyala vára.
Katolikus templom KőhalomA katolikus vallás szervezkedésére 1752-ben történik kísérlet, amikor Gábor Mihály, egy Kőhalmon letelepedett obsitos katona lakást ajánl fel a ferenceseknek. Történelmi-kulturális érték. Meg kell látogatni. A városi tanács nem engedélyezi, a terv csak 1761-ben valósul meg.
Büdöskútfő-fürdő KőhalomA kőhalmi várhegy lábánál a múltban sós-kénes forrás fakadt. Különleges látnivaló. Készítettél fotókat itt? Több mint százötven évvel ezelőtt népszerű fürdőt létesítettek itt.
Evangélikus templom KőhalomKőhalom plébániatemploma a szász telepítés korában, a XII-XIII-dik században épül. Történelmi-kulturális érték. Megismernéd közelebbről? Mai temploma a XIV-dik században épülhetett, 1488-as felirata javítására vonatkozik.
© 2005-2026 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.