Érpatak település (Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye) Közeli látnivalók: Görög katolikus templom Érpatak, Kolodko Geszterédi hármas csárdás miniszobor, Kolodko II Rákóczi Ferenc miniszobor Geszteréd, Szent Anna templom Geszteréd, Református templom Geszteréd, Városi Múzeum Újfehértó, Gróf Könyvtára szoborcsoport Biri, Görög katolikus templom Biri.
Turisztikai látnivalók - Térképek, részletes leírások és hozzászólások, fényképek, keresési lehetőség, navigáció a terepen valós időben teljeskörű hozzáférés esetén.

Érpatak (Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye) és környéke turisztikai látnivalói

Mamutfenyő Csiffytanya Balkány 9,23 km-re
A mamutfenyő Balkány várostól délnyugatra, a Csiffytanya településrészen található, 1860 körül ültette Finta József. 1968-ban a koronáját kettéhasította a villám, azóta acélabroncsok tartják össze, 1989-ben védetté nyilvánítják, 2015-ben az Év fája lett.
Ínségdomb Nagykálló 11,06 km-re
Az Ínségdomb egy 12 m magas homokdomb Nagykálló város Kiskálló városrészén, tetején egy kis kilátóval, rálátással a városra és a környékre. A néphagyomány szerint a kis dombot a kiskállói jobbágyok hordták össze, az 1780-as aszály éveiben, a Kállay Ferenc által kölcsönzött gabona fejében.
Nagyerdei Víztorony Debrecen 29,1 km-re
A debreceni Nagyerdei park látványossága a ma is működő Víztorony, 1913-ban épült - az épületnek 34 m magas kilátója van. A Nagyerdő lombkoronaszintje felett rá lehet látni az erdőre, az Egyetemvárosra, és az egész Debrecenre.
Sváb múzeum Sváb múzeum Mezőpetri 49,65 km-re
A sváb tájház tipikusan sváb stílusban épült 1881-ben Mezőpetriben, és szinte eredeti állapotában maradt fenn. Németek hűlt helye - Késő délután jutottam el Mezőpetribe, ahol kívülről tudtam megnézni a tájházat. Jellegzetes a ház homlokzata (gibli), az épület hosszában végighúzódó tornác, az utcára néző könyöklővel.
Kazinczy Ferenc mellszobra 41,65 km-re
Eredetileg egy gránitkőből készült emlékmű állt Kazinczy Ferenc szülőházával szemben, kerítéssel körülvéve, melyet 1859-ben állíttatott Krajnik Alajos. A szobor 1907 szeptember 22-én került a talapzatra, ugyanekkor emléktábla Kazinczy szülőházára.
Érsemjén Érsemjén 41,71 km-re
1332 - Symian, Ujsemian; 1520 - Semyen; 1900 - Érsemjén, 1920 Simian. Érsemjén a nevét legkorábbi birtokosai, a Balogh-Semjén család (Boloc-Semyan) név után kapta.
Fráter kastély Gálospetri 48,26 km-re
Gálospetriben két Fráter kúria is van. Az egyikben az orvosi rendelő működik, a másik korábban a helyi termelőszövetkezet szolgálatában állt, majd annak megszűnése után egyes helyiek láttak elbontásához.
Dr Andrássy Ernő park Dr Andrássy Ernő park Érmihályfalva 41,15 km-re
Érmihályfalva első írásos említése 1270 augusztus 20-áról származik, ekkor Michal néven írták. Esti parklátogatás - A park Érmihályfalva talán leginkább rendben tartott, gondozott része. A Turul nemzetségbeli Turul ispán birtoka volt, mely 1270-ben már két faluból álló település volt.
Vértessy-kúria Debrecen 34,6 km-re
A köznyelvben kastélynak nevezett, 2011-ben műemlékké nyilvánított, sokáig lepusztult állapotban levő Vértessy-kúria Debrecen délnyugati részében található, a Vértesi út mellett.
Ezeréves tölgy Ezeréves tölgy Mikepércs 43,21 km-re
Az ezerévesnek nevezett, más néven Rákóczi-tölgyfa Mikepércs község határában, a Hajdúbagosra vezető földút mellett áll. A magányos tölgy a szakértők szerint csak 250-300 éves, de a túlzásokra hajlamos, egyszerű falusi ember ezerévesre kerekítette életkorát.
Ördögárok Debrecen 30,43 km-re
Debrecen határát a szarmaták által a 320-330-as években létrehozott sánc, az Ördög árkának két vonala is átszeli, ennek egyik szakaszát állították helyre eredeti alakjára. A nép által a Tiszántúlon Ördög árkának nevezett hatalmas földsáncok maradványai többfelé is megtalálhatók az Alföld peremén.
[ Fel ↑ ]
Oszoly-barlang - Királyerdő-hegység
Oszoly-barlang - Királyerdő-hegység 102,82 km-re
Körösrévi Zichy-barlang - Királyerdő-hegység
Körösrévi Zichy-barlang - Királyerdő-hegység 108,73 km-re
A festői szépségű, 3 km hosszú Révi-szorosban található a révi Zichy-cseppkőbarlang.
Szatmári béke emlékoszlopa Kismajtény 62,64 km-re A szatmári béke emlékoszlopa, a majtényi fegyverletétel emlékműve. A Domahida vasútállomása mellett található emlékmű a majtényi síkon történt fegyverletételre emlékeztet.
Termál strand Termál strand Margitta 66 km-re Margitta város fő turisztikai vonzereje a termálstrand, amely évente több ezer turistát csalogat el az egész országból, mivel geotermális vizet használnak a gyógyfürdőzésre. Inkább palacsintázzunk - Megtaláltam a város közepén, esztétikailag nem volt élményszerű, ami látszott belőle. A város környékén több geotermális forrás is található.
Bocskai István mellszobra Bihardiószeg 58 km-re Bocskai István mellszobra, 2004 - Bihardiószeg.
Kölcsey Ferenc-emlékház Kölcsey Ferenc-emlékház Sződemeter 65,42 km-re Sződemeter, Kölcsey Ferenc, a Himnusz költőjének szülőfaluja. Kölcsey nyomában - A Kölcsey Ferenc Egyházi és Kulturális Központ egy üde színfolt ebben az egykor szebb időket látott faluban.
Magányos kápolna Magányos kápolna Kigye Mezőpetri 50,92 km-re A kigyei kápolna a korábbi település helyén, Mezőpetri és Nagykároly között található. Kápolna a semmiben - A kápolna előtt álló keresztet 1943-ban Vadai Lajos és neje, Vonház Mária állíttatta. Védőszentje Szent Egyed.
Teitelbaum Mózes rabbi sírja Sátoraljaújhely 66,02 km-re Teitelbaum Mózes rabbi sírja, az egyik leglátogatottabb magyarországi zsidó zarándokhely, a sátoraljaújhelyi régi zsidó temetőben található. A rabbi a jámbor zsidó mozgalom népszerűsítéséről, valamint csodatévő gyógyításairól vált híressé.
Kende-kúria Cégénydányád 59,56 km-re A cégénydányádi Kölcsey-Kende kastélyt 2015-ben felújították, az 1913-as állapotoknak megfelelően - belépődíj ellenében egész évben látogatható. Bemutatásra kerül itt a Kende család története, az udvar gasztronómiája, valamint a környék természeti értékei.
Kossuth Lajos mellszobra Bihardiószeg 58,03 km-re Kossuth Lajos mellszobra, 2002 - Bihardiószeg.
Kilenclyukú híd Kilenclyukú híd Hortobágy 52,3 km-re A hortobágyi kilenclyukú híd a történelmi Magyarország legnagyobb kőhídja, a hídfők között 93 m hosszú, a 33-as főút halad át rajta. Ezen a helyen már 1346-ban volt fahíd, végül 1833-ban építenek itt kőhídat, nyolc évig tartó munkával - legutóbb 1983-ban, majd 2009-ben újították fel.
Halász Halász Székelyhíd 55,72 km-re Az Érmellék egykor gazdag vizeinek emlékére az Ady Endre Kulturális Központban nyílt meg egy múzeum. Szobrászalkotás Székelyhídon - Székelyhídon szombati napon piac volt, emiatt nagy közönség vette körül a szobrot. A székelyhídi doktor Wilhelm Sándor nyugalmazott tanár, halbiológus nevéhez fűződik a kiállítás anyagának összegyűjtése.
Kaplony Kaplony 55,5 km-re Kaplony Nagykárolytól néhány km-re fekszik. Látnivalója a Károlyi család kriptája.
I es II vilaghaborus emlekmu Bihardioszeg 57,99 km-re I es II vilaghaborus emlekmu Bihardioszeg 1996.
Kölcsey Ferenc szülőháza Kölcsey Ferenc szülőháza Sződemeter 65,38 km-re Kölcsey Ferenc szülőháza - Sződemeter
Halom Szilágypér 58,19 km-re Szilágypér északi kijáratánál, a Kispér felé vezető út mellett egy hatalmas földhalom található. Magassága körülbelül 10 m, a régi osztrák térképeken Halom elnevezéssel jelenik meg.
Karolyi Sandor Nagykaroly 53,91 km-re Karolyi Sandor Nagykaroly 2011
Bartsch-kúria Szalárd 66,7 km-re Bartsch-kúria, ma idősek otthona - Szalárd.
Kisvárdai vár 53,03 km-re A kisvárdai vár a város történelmi központjának északnyugati szélén áll, ma a kisvárdai Várszínház működik benne. Az Alföld egyik legmonumentálisabb vára, a Gyulaival együtt a legnagyobb téglából épült vára, a Váradi család birtokközpontja volt.
[ Fel ↑ ]
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.