Újfehértó település (Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye) Közeli látnivalók: Városi Múzeum Újfehértó, Görög katolikus templom Érpatak, Kolodko Geszterédi hármas csárdás miniszobor, Kolodko II Rákóczi Ferenc miniszobor Geszteréd, Református templom Geszteréd, Szent Anna templom Geszteréd, Római katolikus templom Bököny, Degenfeld-Schomburg kastély Téglás.
Nagyerdei Víztorony Debrecen 27,55 km-reA debreceni Nagyerdei park látványossága a ma is működő Víztorony, 1913-ban épült - az épületnek 34 m magas kilátója van. A Nagyerdő lombkoronaszintje felett rá lehet látni az erdőre, az Egyetemvárosra, és az egész Debrecenre.
Mamutfenyő Csiffytanya Balkány 12,55 km-reA mamutfenyő Balkány várostól délnyugatra, a Csiffytanya településrészen található, 1860 körül ültette Finta József. 1968-ban a koronáját kettéhasította a villám, azóta acélabroncsok tartják össze, 1989-ben védetté nyilvánítják, 2015-ben az Év fája lett.
Kilenclyukú híd Hortobágy 46,86 km-reA hortobágyi kilenclyukú híd a történelmi Magyarország legnagyobb kőhídja, a hídfők között 93 m hosszú, a 33-as főút halad át rajta. Ezen a helyen már 1346-ban volt fahíd, végül 1833-ban építenek itt kőhídat, nyolc évig tartó munkával - legutóbb 1983-ban, majd 2009-ben újították fel.
Kazinczy Ferenc mellszobra 45,54 km-reEredetileg egy gránitkőből készült emlékmű állt Kazinczy Ferenc szülőházával szemben, kerítéssel körülvéve, melyet 1859-ben állíttatott Krajnik Alajos. A szobor 1907 szeptember 22-én került a talapzatra, ugyanekkor emléktábla Kazinczy szülőházára.
Érsemjén 45,6 km-re1332 - Symian, Ujsemian; 1520 - Semyen; 1900 - Érsemjén, 1920 Simian. Érsemjén a nevét legkorábbi birtokosai, a Balogh-Semjén család (Boloc-Semyan) név után kapta.
Vértessy-kúria Debrecen 32,94 km-reA köznyelvben kastélynak nevezett, 2011-ben műemlékké nyilvánított, sokáig lepusztult állapotban levő Vértessy-kúria Debrecen délnyugati részében található, a Vértesi út mellett.
Ördögárok Debrecen 30,37 km-reDebrecen határát a szarmaták által a 320-330-as években létrehozott sánc, az Ördög árkának két vonala is átszeli, ennek egyik szakaszát állították helyre eredeti alakjára. A nép által a Tiszántúlon Ördög árkának nevezett hatalmas földsáncok maradványai többfelé is megtalálhatók az Alföld peremén.
Ezeréves tölgy Mikepércs 42,37 km-reAz ezerévesnek nevezett, más néven Rákóczi-tölgyfa Mikepércs község határában, a Hajdúbagosra vezető földút mellett áll. A magányos tölgy a szakértők szerint csak 250-300 éves, de a túlzásokra hajlamos, egyszerű falusi ember ezerévesre kerekítette életkorát.
Dr Andrássy Ernő park Érmihályfalva 45,53 km-reÉrmihályfalva első írásos említése 1270 augusztus 20-áról származik, ekkor Michal néven írták. Esti parklátogatás - A park Érmihályfalva talán leginkább rendben tartott, gondozott része. A Turul nemzetségbeli Turul ispán birtoka volt, mely 1270-ben már két faluból álló település volt.
Ínségdomb Nagykálló 15,9 km-reAz Ínségdomb egy 12 m magas homokdomb Nagykálló város Kiskálló városrészén, tetején egy kis kilátóval, rálátással a városra és a környékre. A néphagyomány szerint a kis dombot a kiskállói jobbágyok hordták össze, az 1780-as aszály éveiben, a Kállay Ferenc által kölcsönzött gabona fejében.
Szalacsi borpincék 60,27 km-re A szalacsi borpincék számos turistát vonzanak. A szőlőtermő vidék egyik legrégebbi jellegzetessége a dombok oldalába ásott pincék által utcácskát alkotó pincesor.
Lovagvár Nagykároly 60,05 km-re Ez a lakóházvár 1592-ben erődítménnyé válik, mikor Károlyi Mihály megerősítette a törökök ellen. Még útlevéllel - Október utolsó napján, útban a temetők felé. Ráférne a tatarozás - Egy kis tatarozás ráférne a várra, nagyon szép lehetne. A kastély ekkor végvár jellegő, belső udvarházzal, külső várfalakkal, bástyákkal, lőrésekkel, ezeket körülölelő mély vizárokkal és külső paliszáddal.
Magányos kápolna Kigye Mezőpetri 56,75 km-re A kigyei kápolna a korábbi település helyén, Mezőpetri és Nagykároly között található. Kápolna a semmiben - A kápolna előtt álló keresztet 1943-ban Vadai Lajos és neje, Vonház Mária állíttatta. Védőszentje Szent Egyed.
Várhegy Bodrogkisfalud 50,39 km-re Kúp alakú hegy Bodrogkisfaludtól 2 kilométerre északra a Zempléni-hegység délkeleti részén, tetejének ovális platóján Szegi vára állt régen.
Gyógyfürdő Hegyközszentmiklós 64,88 km-re A 60-65 Celsius fokos meleg vízre a 70-es években kőolaj után kutatva találtak rá, ezt követően épült ki a forrástól 500 méterre elhelyezkedő hegyközszentmiklósi gyógyfürdő.
Régi víztorony Nagykároly 59,77 km-re A parkban, ahogy a leírásokból kivettem, van egy víztorony, ami nem néz ki víztoronynak, abban az értelemben, ahogy azt mi megszoktuk. Vajon megvan és én vagyok ügyetlen? - Hello, Ott jártam a helyszínen, kerestem a ládát, de sajnos nem találtam meg. Semmi új a nap alatt - Amennyiben az elmúlt években sok fát kivágtak, nagy valószínűséggel a geodoboz is eltűnt a park felújítása során. Ez a víztorony a park legdélebbi sarkában van.
Szent Ágota-híd Püspökladány 68,27 km-re A Hortobágy-Berettyó csatornát átívelő, műemlék Szent Ágota-híd 1894-ben épült az Ágota-pusztán, 1996-ban újították fel. Az Ágota-pusztai természetvédelmi terület a Hortobágyi Nemzeti Park legdélebbi része, határos a Hortobágy-Berettyó csatornával.
Kisvárdai vár 55,97 km-re A kisvárdai vár a város történelmi központjának északnyugati szélén áll, ma a kisvárdai Várszínház működik benne. Az Alföld egyik legmonumentálisabb vára, a Gyulaival együtt a legnagyobb téglából épült vára, a Váradi család birtokközpontja volt.
Sváb múzeum Mezőpetri 55,34 km-re A sváb tájház tipikusan sváb stílusban épült 1881-ben Mezőpetriben, és szinte eredeti állapotában maradt fenn. Németek hűlt helye - Késő délután jutottam el Mezőpetribe, ahol kívülről tudtam megnézni a tájházat. Jellegzetes a ház homlokzata (gibli), az épület hosszában végighúzódó tornác, az utcára néző könyöklővel.
Gereblye-kő Arka 68,58 km-re Zemplén nyugati részén, turistaösvény-mentes helyen, szép természetes kilátóhely. 560 méter magasan, a Magoska-csúcson lévő geodéziai torony közelében.
Református templom Székelyhíd 58,72 km-re A XIII-dik század utolsó negyedében épült, majd a XV-dik században építették új gótikus szentélyét tengelysarkos, sokszögzáródású alaprajzi megoldással. Székelyhíd vára is itt állt - A református templom magán hordozza a gótika nyomait. Kárpát-medencei analógiája néhány felvidéki templom, a budaszentlőrinci Remete Szent Pál kápolna és a gyöngyösi Szent Bertalan templom.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.