Börvely település (Szatmár megye) Központ: Börvely. Börvely román elnevezése: Berveni. Egyéb neve: Berven.
Református templom Tasnád 32,2 km-reA tasnádi református templom az egykori Közép-Szolnok vármegye legnagyobb középkori egyházi épülete. Tasnádi reformátusság - Tasnádon a református templomnál nagy felújítási munkák folynak 2023 júliusában, nem látogatható. A Szilágysági-dombvidék és az Alföld találkozásánál húzódó dombhát peremén áll.
Halom Szilágypér 32,01 km-reSzilágypér északi kijáratánál, a Kispér felé vezető út mellett egy hatalmas földhalom található. Magassága körülbelül 10 m, a régi osztrák térképeken Halom elnevezéssel jelenik meg.
Református templom Margitta 46,54 km-reMargitta és környéke már a rézkorban is lakott hely volt. Azért érdemes megemlíteni - A láda bejegyzés általános jellegű (Margitta), úgyhogy véleményem szerint nem vétek, ha megemlítem a város egyik fő turisztikai objektumát (és természeti értékét), a strandot (N 47. Melyik termál strand? - Az általad megadott koordináták a gúgli térképe szerint a mező közepére mutatnak. Kettő van - Igen, két termál strand van a városban. Környékén gyakran találtak réz-, bronz- és vaskorból származó leleteket.
Egykori Püspöki Konviktus Szatmárnémeti 30,45 km-reEgykori Püspöki Konviktus, ma Unió líceum és 7-es számú líceum - Szatmárnémeti. Megújult konviktus - Szatmárra látogattunk, barátaink gyerekei hívtak lagziba. Konfliktus - Kora reggel és álmos szemekkel, hiszen Csíkban még dél sincs, a konviktus helyett konfliktust olvastam.
Lovagvár Nagykároly 8,05 km-reEz a lakóházvár 1592-ben erődítménnyé válik, mikor Károlyi Mihály megerősítette a törökök ellen. Még útlevéllel - Október utolsó napján, útban a temetők felé. Ráférne a tatarozás - Egy kis tatarozás ráférne a várra, nagyon szép lehetne. A kastély ekkor végvár jellegő, belső udvarházzal, külső várfalakkal, bástyákkal, lőrésekkel, ezeket körülölelő mély vizárokkal és külső paliszáddal.
Régi víztorony Nagykároly 8,08 km-reA parkban, ahogy a leírásokból kivettem, van egy víztorony, ami nem néz ki víztoronynak, abban az értelemben, ahogy azt mi megszoktuk. Vajon megvan és én vagyok ügyetlen? - Hello, Ott jártam a helyszínen, kerestem a ládát, de sajnos nem találtam meg. Semmi új a nap alatt - Amennyiben az elmúlt években sok fát kivágtak, nagy valószínűséggel a geodoboz is eltűnt a park felújítása során. Ez a víztorony a park legdélebbi sarkában van.
Szentháromság kápolna Nagykároly 10,6 km-reNagykárolytól délre, nagyjából 3 kilométerre található, egy emberi kezek által emelt domb tetején, amely feltételezhetően egykor strázsadombként szolgált. Szerintem nincs meg - Kibicikliztem a kápolnához, szépen sütött a nap, éppen jó idő volt egy kis keresgéléshez. Ezt a dombot a népnyelv Lyukashalomnak nevezte el.
Móricz Zsigmond emlékház Tiszacsécse 44,3 km-reA Móricz Zsigmond emlékház Tiszacsécsén, az író szülőfalujában, a Kossuth utca 29 szám alatt található, 1966 óta életrajzi múzeum. A kontytetős, szalmával fedett, vert falas szegényparaszti műemlék ház udvarán áll az író egész alakos szobra, Varga Imre alkotása.
Dr Andrássy Ernő park Érmihályfalva 36,43 km-reÉrmihályfalva első írásos említése 1270 augusztus 20-áról származik, ekkor Michal néven írták. Esti parklátogatás - A park Érmihályfalva talán leginkább rendben tartott, gondozott része. A Turul nemzetségbeli Turul ispán birtoka volt, mely 1270-ben már két faluból álló település volt.
Kazinczy Ferenc mellszobra 40,95 km-reEredetileg egy gránitkőből készült emlékmű állt Kazinczy Ferenc szülőházával szemben, kerítéssel körülvéve, melyet 1859-ben állíttatott Krajnik Alajos. A szobor 1907 szeptember 22-én került a talapzatra, ugyanekkor emléktábla Kazinczy szülőházára.
Szabadság-tér Szatmárnémeti 30,31 km-reSzabadság-tér városi műemlékövezet, egykori Deák Ferenc-, Horthy Miklós-tér - Szatmárnémeti. Megújult Szabadság tér - Tovább ballagva a bulizóhely felé, megcsodáltuk a Szabadság tér régi és új szobrait, és a német néptáncelőadást, ami éppen a téren zajlott.
Magányos kápolna Kigye Mezőpetri 15,28 km-reA kigyei kápolna a korábbi település helyén, Mezőpetri és Nagykároly között található. Kápolna a semmiben - A kápolna előtt álló keresztet 1943-ban Vadai Lajos és neje, Vonház Mária állíttatta. Védőszentje Szent Egyed.
Római katolikus templom Érábrány 48,69 km-reA XIII-dik században épült román stílusban, a templom a volt premontrei kolostor keretén belül működött, ma református templom. Írásos dokumentum először 1234-ben említi, mint a pályi kolostorhoz tartozó egyházat.
Sváb múzeum Mezőpetri 18,49 km-reA sváb tájház tipikusan sváb stílusban épült 1881-ben Mezőpetriben, és szinte eredeti állapotában maradt fenn. Németek hűlt helye - Késő délután jutottam el Mezőpetribe, ahol kívülről tudtam megnézni a tájházat. Jellegzetes a ház homlokzata (gibli), az épület hosszában végighúzódó tornác, az utcára néző könyöklővel.
Szentjobb vára 60,93 km-re Nagyváradtól északkeletre, a Hegyköz területén fekszik Szentjobb település. Várának helyéhez úgy jutunk el, ha a Berettyó hídján átmenve az útról jobbra térünk.
Ördögárok Debrecen 61,75 km-re Debrecen határát a szarmaták által a 320-330-as években létrehozott sánc, az Ördög árkának két vonala is átszeli, ennek egyik szakaszát állították helyre eredeti alakjára. A nép által a Tiszántúlon Ördög árkának nevezett hatalmas földsáncok maradványai többfelé is megtalálhatók az Alföld peremén.
Somlyócsehi-láp 58,34 km-re A Somlyócsehi-láp természetvédelmi terület a Kraszna folyó völgyében található, Somlyócsehi falutól északnyugatra, Somlyóújlaktól délre. 2000-ben nyilvánították védetté, 18 hektáron terül el.
Szilágysomlyó vára 62,77 km-re A Krasznamelléki dombvidék területén, a Somlyói Magura déli lábánál, a Kraszna két partján fekszik Szilágysomlyó. Első vára Castrum Somlyo, egykor a településtől északra emelkedő Magura tetején állt.
Szűz Mária katolikus templom Székelyhíd 52,88 km-re A Dietrichstein-Stubenberg-kastéllyal egybeépítették 1764-68 között Johann Nepomuk Dietrichstein, a székelyhídi uradalom birtokosa megbízásából. Katolikus emlékek Székelyhídon - A római katolikus templom belülről megnézhető a rácson keresztül, az ajtót nyitva tartják.
Mamutfenyő Csiffytanya Balkány 50,27 km-re A mamutfenyő Balkány várostól délnyugatra, a Csiffytanya településrészen található, 1860 körül ültette Finta József. 1968-ban a koronáját kettéhasította a villám, azóta acélabroncsok tartják össze, 1989-ben védetté nyilvánítják, 2015-ben az Év fája lett.
Nagyerdei Víztorony Debrecen 66,9 km-re A debreceni Nagyerdei park látványossága a ma is működő Víztorony, 1913-ban épült - az épületnek 34 m magas kilátója van. A Nagyerdő lombkoronaszintje felett rá lehet látni az erdőre, az Egyetemvárosra, és az egész Debrecenre.
Kőbánya és bányató Kaszonyi-hegy Barabás 54,72 km-re A Kaszony-hegy természetvédelmi terület Barabás településtől északkeletre található, az ukrán határ mellett, nevét az Ukrajnához csatolt Mezőkaszony településről kapta. A Kaszonyi-hegyen, mely tulajdonképpen egy 240 m magas domb, egy látványos tavacskát körülölelő kőbánya található, mely napjainkban már nem működik.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.