Érhatvan település (Szatmár megye) Központ: Érkávás. Érhatvan román elnevezése: Hotoan. Egyéb neve: Hatvan.
Egykori Püspöki Konviktus Szatmárnémeti 39,07 km-reEgykori Püspöki Konviktus, ma Unió líceum és 7-es számú líceum - Szatmárnémeti. Megújult konviktus - Szatmárra látogattunk, barátaink gyerekei hívtak lagziba. Konfliktus - Kora reggel és álmos szemekkel, hiszen Csíkban még dél sincs, a konviktus helyett konfliktust olvastam.
Gyógyfürdő Hegyközszentmiklós 40,18 km-reA 60-65 Celsius fokos meleg vízre a 70-es években kőolaj után kutatva találtak rá, ezt követően épült ki a forrástól 500 méterre elhelyezkedő hegyközszentmiklósi gyógyfürdő.
Kende-kúria Cégénydányád 41,71 km-reA cégénydányádi Kölcsey-Kende kastélyt 2015-ben felújították, az 1913-as állapotoknak megfelelően - belépődíj ellenében egész évben látogatható. Bemutatásra kerül itt a Kende család története, az udvar gasztronómiája, valamint a környék természeti értékei.
Halom Szilágypér 12,32 km-reSzilágypér északi kijáratánál, a Kispér felé vezető út mellett egy hatalmas földhalom található. Magassága körülbelül 10 m, a régi osztrák térképeken Halom elnevezéssel jelenik meg.
Református templom Tasnád 11,37 km-reA tasnádi református templom az egykori Közép-Szolnok vármegye legnagyobb középkori egyházi épülete. Tasnádi reformátusság - Tasnádon a református templomnál nagy felújítási munkák folynak 2023 júliusában, nem látogatható. A Szilágysági-dombvidék és az Alföld találkozásánál húzódó dombhát peremén áll.
Halász Székelyhíd 37,21 km-reAz Érmellék egykor gazdag vizeinek emlékére az Ady Endre Kulturális Központban nyílt meg egy múzeum. Szobrászalkotás Székelyhídon - Székelyhídon szombati napon piac volt, emiatt nagy közönség vette körül a szobrot. A székelyhídi doktor Wilhelm Sándor nyugalmazott tanár, halbiológus nevéhez fűződik a kiállítás anyagának összegyűjtése.
Református templom Szilágyzovány 39,32 km-reA népi emlékezet szerint Szilágyzovány nevének eredete a sovány (terméketlen, mocsaras, lápos) szóból ered. A település első írásos adata a Váradi Regestrumban fordul elő 1249-ben Zwan név alatt: A Libini Zoan apátúr és Ders fia Ders meg Pagh azok között vannak, akik előtt lopással vádolják két kaznacsi jobbágy szolgáját.
Viadukt a víztározón Berettyószéplak 35,36 km-reA Berettyószéplak melletti víztározón áthaladó viadukt az észak-erdélyi A3-as autópálya egyik leglátványosabb része. Az építkezés befejezése után ez lesz Délkelet-Európa legnagyobb viaduktja, Európában a második leghosszabb.
Fráter kastély Gálospetri 22,06 km-reGálospetriben két Fráter kúria is van. Az egyikben az orvosi rendelő működik, a másik korábban a helyi termelőszövetkezet szolgálatában állt, majd annak megszűnése után egyes helyiek láttak elbontásához.
Római katolikus templom Érábrány 27,23 km-reA XIII-dik században épült román stílusban, a templom a volt premontrei kolostor keretén belül működött, ma református templom. Írásos dokumentum először 1234-ben említi, mint a pályi kolostorhoz tartozó egyházat.
Szűz Mária katolikus templom Székelyhíd 36,94 km-reA Dietrichstein-Stubenberg-kastéllyal egybeépítették 1764-68 között Johann Nepomuk Dietrichstein, a székelyhídi uradalom birtokosa megbízásából. Katolikus emlékek Székelyhídon - A római katolikus templom belülről megnézhető a rácson keresztül, az ajtót nyitva tartják.
Somlyócsehi-láp 37,88 km-reA Somlyócsehi-láp természetvédelmi terület a Kraszna folyó völgyében található, Somlyócsehi falutól északnyugatra, Somlyóújlaktól délre. 2000-ben nyilvánították védetté, 18 hektáron terül el.
Kölcsey Ferenc-emlékház Sződemeter 9,59 km-reSződemeter, Kölcsey Ferenc, a Himnusz költőjének szülőfaluja. Kölcsey nyomában - A Kölcsey Ferenc Egyházi és Kulturális Központ egy üde színfolt ebben az egykor szebb időket látott faluban.
Kaplony 17,53 km-reKaplony Nagykárolytól néhány km-re fekszik. Látnivalója a Károlyi család kriptája.
Római katolikus bazilika Nagyvárad 68,6 km-re Római katolikus bazilika, Szűz Mária mennybemenetele római-katolikus székesegyház - Nagyvárad. Szobor - Egy nagyváradi séta első találata. Nosztalgia - Nagyváradi tartózkodásom alatt megejtett nosztalgikus séta alatt kaptam meg ezt a geodobozt.
Koporsó alakú tumba Élesd 55,18 km-re Élesd lakosai mintegy 300 éve temetkeznek a város északi részén lévő lejtős domboldalra. FTF - Ritka latvany. A római katolikus és a református felekezetek számára jól elkülönített parcellákból áll.
Hodoaba-völgy vasalt mászóút 69,46 km-re A Hodoaba-völgy vasalt mászóútja Románia legrövidebb, egyben legkönnyebb hivatalos vasalt mászóútja. Vársonkolyoson, a Királyerdő hegységben található, a Sebes-Körös bal partján.
Ínségdomb Nagykálló 58,5 km-re Az Ínségdomb egy 12 m magas homokdomb Nagykálló város Kiskálló városrészén, tetején egy kis kilátóval, rálátással a városra és a környékre. A néphagyomány szerint a kis dombot a kiskállói jobbágyok hordták össze, az 1780-as aszály éveiben, a Kállay Ferenc által kölcsönzött gabona fejében.
Ady Endre emlékmúzeum Nagyvárad 69,38 km-re A park közepén lévő kicsiny emlékmúzeumot 1957-ben létesítették, abban az épületben, amelyikben a múlt századi Mülleráj üzemelt. Fiszlikolás - Bevallom őszintén, hogy nem tudom mit jelent a fiszlikolás szó. Átutazóban Nagyváradon - Nagyváradi sétánk alkalmából ezt is megkerestük. Nosztalgia - Váradi tartozkodásom alatt, egy nosztalgikus séta keretében kaptam meg a geodobozt.
Berettyó forrása Tuszatelke 62,72 km-re A Berettyó egy Romániában eredő és Magyarországon a Sebes-Körösbe torkolló folyó neve, nevének jelentése: Berekkel szegélyezett folyó. Forrás - Mivel véletlenül, Kraszna református templomától, a kántor sugallatára kerültünk ide, nem tudtam van-e doboz. Nagyon szép, békés és tiszta hely - Köszönjük a rejtést, csak ajánlani tudjuk. Az Egyesült-Körös legnagyobb mellékvize, Szilágy megyében ered a Réz-Hegység Ponor csúcsa alatt.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.