Kispér település (Szatmár megye) Központ: Szilágypér. Kispér román elnevezése: Piru Nou.
Báthory várkastély Szilágysomlyó 41,69 km-reA Báthory-kastély 1592-ben épült, 1600-ban Basta ostrommal foglalta el Báthory Zsigmondtól, 1703-ban a kurucok foglalták el. Látogatható - Látogatható a várkastély, már ami maradt belőle. Kerítőfala romos, de az emeletes épület épen áll.
Mercurius apát szobra Szentjobb 31,69 km-reMercurius apátról jobbára csak egyházi körökben hallottak. Megvan! - Magát a szobrot alig találtuk meg, hiába volt a főút mellett :) Jó mélyen be kellett nyúlni a növényzetbe, de jó érzés, hogy ezt ládát is én találtam (mi találtuk) meg először. Így nem kétséges, sokan felteszik majd a kérdést magukban, amikor a szerzetes szobrát megpillantják az erdélyi Szentjobb központi parkjában: Ki ez az ember?
Kazinczy Ferenc mellszobra 22,79 km-reEredetileg egy gránitkőből készült emlékmű állt Kazinczy Ferenc szülőházával szemben, kerítéssel körülvéve, melyet 1859-ben állíttatott Krajnik Alajos. A szobor 1907 szeptember 22-én került a talapzatra, ugyanekkor emléktábla Kazinczy szülőházára.
Érsemjén 22,77 km-re1332 - Symian, Ujsemian; 1520 - Semyen; 1900 - Érsemjén, 1920 Simian. Érsemjén a nevét legkorábbi birtokosai, a Balogh-Semjén család (Boloc-Semyan) név után kapta.
Bihar földvára 49,66 km-reA hajdani Biharvár, Bihar vármegye névadó székhelye lett. Hatalmas méretű földvára hazánk legimpozánsabb ilyen jellegű emléke.
Magányos kápolna Kigye Mezőpetri 16,06 km-reA kigyei kápolna a korábbi település helyén, Mezőpetri és Nagykároly között található. Kápolna a semmiben - A kápolna előtt álló keresztet 1943-ban Vadai Lajos és neje, Vonház Mária állíttatta. Védőszentje Szent Egyed.
Somlyócsehi-láp 36,46 km-reA Somlyócsehi-láp természetvédelmi terület a Kraszna folyó völgyében található, Somlyócsehi falutól északnyugatra, Somlyóújlaktól délre. 2000-ben nyilvánították védetté, 18 hektáron terül el.
Egykori Püspöki Konviktus Szatmárnémeti 49,92 km-reEgykori Püspöki Konviktus, ma Unió líceum és 7-es számú líceum - Szatmárnémeti. Megújult konviktus - Szatmárra látogattunk, barátaink gyerekei hívtak lagziba. Konfliktus - Kora reggel és álmos szemekkel, hiszen Csíkban még dél sincs, a konviktus helyett konfliktust olvastam.
Sváb múzeum Mezőpetri 13,78 km-reA sváb tájház tipikusan sváb stílusban épült 1881-ben Mezőpetriben, és szinte eredeti állapotában maradt fenn. Németek hűlt helye - Késő délután jutottam el Mezőpetribe, ahol kívülről tudtam megnézni a tájházat. Jellegzetes a ház homlokzata (gibli), az épület hosszában végighúzódó tornác, az utcára néző könyöklővel.
Szalacsi borpincék 7,13 km-reA szalacsi borpincék számos turistát vonzanak. A szőlőtermő vidék egyik legrégebbi jellegzetessége a dombok oldalába ásott pincék által utcácskát alkotó pincesor.
Szabadság-tér Szatmárnémeti 49,94 km-reSzabadság-tér városi műemlékövezet, egykori Deák Ferenc-, Horthy Miklós-tér - Szatmárnémeti. Megújult Szabadság tér - Tovább ballagva a bulizóhely felé, megcsodáltuk a Szabadság tér régi és új szobrait, és a német néptáncelőadást, ami éppen a téren zajlott.
Református templom Margitta 15,67 km-reMargitta és környéke már a rézkorban is lakott hely volt. Azért érdemes megemlíteni - A láda bejegyzés általános jellegű (Margitta), úgyhogy véleményem szerint nem vétek, ha megemlítem a város egyik fő turisztikai objektumát (és természeti értékét), a strandot (N 47. Melyik termál strand? - Az általad megadott koordináták a gúgli térképe szerint a mező közepére mutatnak. Kettő van - Igen, két termál strand van a városban. Környékén gyakran találtak réz-, bronz- és vaskorból származó leleteket.
Szilágysomlyó vára 41,32 km-reA Krasznamelléki dombvidék területén, a Somlyói Magura déli lábánál, a Kraszna két partján fekszik Szilágysomlyó. Első vára Castrum Somlyo, egykor a településtől északra emelkedő Magura tetején állt.
Fráter kastély Gálospetri 13,36 km-reGálospetriben két Fráter kúria is van. Az egyikben az orvosi rendelő működik, a másik korábban a helyi termelőszövetkezet szolgálatában állt, majd annak megszűnése után egyes helyiek láttak elbontásához.
Szentjobb vára 31,72 km-reNagyváradtól északkeletre, a Hegyköz területén fekszik Szentjobb település. Várának helyéhez úgy jutunk el, ha a Berettyó hídján átmenve az útról jobbra térünk.
Református templom Tasnád 14,4 km-reA tasnádi református templom az egykori Közép-Szolnok vármegye legnagyobb középkori egyházi épülete. Tasnádi reformátusság - Tasnádon a református templomnál nagy felújítási munkák folynak 2023 júliusában, nem látogatható. A Szilágysági-dombvidék és az Alföld találkozásánál húzódó dombhát peremén áll.
Koporsó alakú tumba Élesd 46,7 km-reÉlesd lakosai mintegy 300 éve temetkeznek a város északi részén lévő lejtős domboldalra. FTF - Ritka latvany. A római katolikus és a református felekezetek számára jól elkülönített parcellákból áll.
Református templom Szilágyzovány 35,61 km-reA népi emlékezet szerint Szilágyzovány nevének eredete a sovány (terméketlen, mocsaras, lápos) szóból ered. A település első írásos adata a Váradi Regestrumban fordul elő 1249-ben Zwan név alatt: A Libini Zoan apátúr és Ders fia Ders meg Pagh azok között vannak, akik előtt lopással vádolják két kaznacsi jobbágy szolgáját.
Szűz Mária katolikus templom Székelyhíd 26,28 km-reA Dietrichstein-Stubenberg-kastéllyal egybeépítették 1764-68 között Johann Nepomuk Dietrichstein, a székelyhídi uradalom birtokosa megbízásából. Katolikus emlékek Székelyhídon - A római katolikus templom belülről megnézhető a rácson keresztül, az ajtót nyitva tartják.
Halom Szilágypér 1,45 km-reSzilágypér északi kijáratánál, a Kispér felé vezető út mellett egy hatalmas földhalom található. Magassága körülbelül 10 m, a régi osztrák térképeken Halom elnevezéssel jelenik meg.
Római katolikus templom Érábrány 17,95 km-reA XIII-dik században épült román stílusban, a templom a volt premontrei kolostor keretén belül működött, ma református templom. Írásos dokumentum először 1234-ben említi, mint a pályi kolostorhoz tartozó egyházat.
Gyógyfürdő Hegyközszentmiklós 29,3 km-reA 60-65 Celsius fokos meleg vízre a 70-es években kőolaj után kutatva találtak rá, ezt követően épült ki a forrástól 500 méterre elhelyezkedő hegyközszentmiklósi gyógyfürdő.
Valkó vára Valkóváralja 48,56 km-reValkó vára Valkóváralja határában, a Berettyó és a Halastó patak által határolt sziklán, a Várhegyen áll. Kirabolt rejtek - A várat, valamint a rejteket megtaláltuk, de sajnos ki van rabolva. A várat 1300 körül építették, az egykori valkói uradalom központjaként.
Lovagvár Nagykároly 22,95 km-reEz a lakóházvár 1592-ben erődítménnyé válik, mikor Károlyi Mihály megerősítette a törökök ellen. Még útlevéllel - Október utolsó napján, útban a temetők felé. Ráférne a tatarozás - Egy kis tatarozás ráférne a várra, nagyon szép lehetne. A kastély ekkor végvár jellegő, belső udvarházzal, külső várfalakkal, bástyákkal, lőrésekkel, ezeket körülölelő mély vizárokkal és külső paliszáddal.
Kraszna 50,82 km-re Kraszna 14-dik században épült temploma csúcsos sisakkal és négy kis fiatoronnyal diszitett tornyáról és festett, állatrajzokkal teli, kazettás mennyezetérol hires.
Betfia-zsomboly Somló-hegy Betfia 62,5 km-re A Somlyó-hegy fél hektáron elterülő paleontológiai védett terület, Betfia falu határában. A védett terület látványossága, a Betfiai kráter, amely 80 métert meghaladó mélysége miatt csak barlangászok számára látogatható.
Berettyó forrása Tuszatelke 58,16 km-re A Berettyó egy Romániában eredő és Magyarországon a Sebes-Körösbe torkolló folyó neve, nevének jelentése: Berekkel szegélyezett folyó. Forrás - Mivel véletlenül, Kraszna református templomától, a kántor sugallatára kerültünk ide, nem tudtam van-e doboz. Nagyon szép, békés és tiszta hely - Köszönjük a rejtést, csak ajánlani tudjuk. Az Egyesült-Körös legnagyobb mellékvize, Szilágy megyében ered a Réz-Hegység Ponor csúcsa alatt.
Hodoaba-völgy vasalt mászóút 62,41 km-re A Hodoaba-völgy vasalt mászóútja Románia legrövidebb, egyben legkönnyebb hivatalos vasalt mászóútja. Vársonkolyoson, a Királyerdő hegységben található, a Sebes-Körös bal partján.
Csarnótető Csarnóháza 65,94 km-re Bucsát elhagyva, a Jád-völgyi állomás mellett a Jád-patak fut be balról a Körösbe, a mindkét oldalon magas sziklás hegyek közötti nyíláson, a Jád-völgy torkán. A baloldali szöglethegyen, a Csarnó-tetőn, a régi korban Csarnó avar vezér várat építtetett, melynek ma már nincs nyoma.
Fatemplom Csömörlő 68,76 km-re Csömörlő fatemplomát a XVII-dik század elején építették, alaprajza négyszögű, alacsony tornya hegyes sisakkal és kilátóval van ellátva. Gyanús hajóajtó - Bár több környékbeli fatemplomot szerettem volna felkeresni, útitársam türelmetlensége és érdektelensége miatt, ez alkalommal csak ezt az egyet sikerült közelebbről megnézni. A fatemplom belső falait az alsóegregyi Ioan Pop festette.
Ínségdomb Nagykálló 58,58 km-re Az Ínségdomb egy 12 m magas homokdomb Nagykálló város Kiskálló városrészén, tetején egy kis kilátóval, rálátással a városra és a környékre. A néphagyomány szerint a kis dombot a kiskállói jobbágyok hordták össze, az 1780-as aszály éveiben, a Kállay Ferenc által kölcsönzött gabona fejében.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.