Református templom ZilahZilah református temploma eredetileg római katolikus. Történelmi-kulturális érték. Meg kell látogatni. Szilagysagi barangolasok Szilagysagban csavarogva ide is elerenk. Templom a dombtetőn Bár BabBerci két bejáratot is megadott, ahol be lehet menni, én egy harmadik irányból érkeztem ide. Szentélye 1246-ban épült, később annyiszor átalakították, hogy eredeti stílusából semmi sem látható.
Vigadó ZilahA zilahi Vigadó, az egykori városi színház (mai nevén Transilvania) épülete a Iuliu Maniu tér 5-7 szám alatt található. Történelmi-kulturális érték. Ismered ezt a helyet? Az 1895-1899 között, XVIII-XIX-dik századi előzményekkel épült Vigadó műemléképület, kódja SJ-II-m-B-04992.
Katolikus templom ZilahA Meszes lábánál elterülő Zilah, már a honfoglalás idején lakott település volt. Történelmi-kulturális érték. Nagyon érdekes. A keresők elől is elrejtőzött Átutazóban Zilahon, megálltunk a templomnál, elrejteni egy új dobozt. Hozzáférhetetlen rejtek Este, sötétedés előtt, hét óra után érkeztem a helyszínre. Kolozsvártól 86 km-re északnyugatra a Zilah patak két partján fekszik.
Egykori református kollégium ZilahMúltbeli nevei: Zilahi Református Gimnázium, Wesselényi Miklós Református Kollégium, Ady Endre Középiskola, Reál-Humán Középiskola, Matematika-Fizika Líceum, Elméleti Líceum. Történelmi-kulturális érték. Szeretnél többet tudni erről a helyről? A több mint 350 éves múlttal rendelkező tanintézmény ma a Colegiul National Silvania román nevet viseli.
Porolissum római őrhelyPorolissum az ókori Dacia provincia egyik legfontosabb központja Zilahtól 8 km-re keletre Mojgrád település közelében található. Történelmi-kulturális érték. Készítettél fotókat itt? Egy nagyszeru var Mindenkinek ajanlanam e varat felkeresni. Római út Nagyszerű érzés a római úton sétálni. A 300 hektár területen elterülő archeológiai rezervátum és múzeum számos ókori épület romjait foglalja magába, melyek között eredeti állapotába rekonstruáltakat is találhatunk.
Fatemplom CsömörlőCsömörlő fatemplomát a XVII-dik század elején építették, alaprajza négyszögű, alacsony tornya hegyes sisakkal és kilátóval van ellátva. Történelmi-kulturális érték. Meg kell látogatni. Gyanús hajóajtó Bár több környékbeli fatemplomot szerettem volna felkeresni, útitársam türelmetlensége és érdektelensége miatt, ez alkalommal csak ezt az egyet sikerült közelebbről megnézni. A fatemplom belső falait az alsóegregyi Ioan Pop festette.
Fatemplom Drág1332-ben plébániatemploma van, 1574-ben szász lakói vannak, a XVII-dik században a tatár-török betörések a templomot lerombolják, Drág híveit pusztítják. Történelmi-kulturális érték. Érdekes hely. 1744-ben Wesselényi Ferenc újjáépítteti a templomot.
Református templom FarnasFarnas református temploma a 15-dik században épült, gótikus stílusban. Történelmi-kulturális érték. Neked sikerült eljutni ide? Mennyezete festett, itt található az a sírkő, amely Farnasi Veress Jánosnak, a Mátyás király elleni felkelés egyik vezérének, állít emléket.
Fatemplom SzilágykorondSzilágykorond kis román falu, Szilágycsehtől 23 km-re nyugatra fekszik. Történelmi-kulturális érték. Nagyon érdekes. Bogdándhoz tartozik, melytől 4 km-re nyugatra van.
Református templom KispetriKispetri középkori templomának építési idejét a XV-dik századra teszik - a templom alakja, építési stílusa a XV-dik századra mutat, dongaboltozatos volt. Különleges látnivaló. Ezt meg kell nézni. 1903-ban átalakították, lebontott részei nagyrészt tűzre kerültek.
Református templom KetesdKetesd középkori temploma a gótikus korban épül. Történelmi-kulturális érték. Szeretnél eljutni ide? Szentélyét valamivel később, de még a gótikus korban bővítik, szélesítve a hajó szélességéig.
Boncza-kastély Octavian Goga-emlékmúzeum CsucsaA csucsai műemlékegyüttes épületei a Boncza-kastély, a Fehér ház, az Ady Endre-ház, a bizánci stílusú Octavian Goga-mauzóleum, egy kolostor és egy fatemplom, egy sziklán álló ház, valamint két melléképület. Történelmi-kulturális érték. Tudod hol van ez a hely? Megújul Ady Endre és Csinszka egykori otthona 2025 szeptember elsejétől felújítási munkálatok miatt bezárják a csucsai Goga, illetve Ady-múzeumot.
© 2005-2026 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.