Horvátzsidány település (Vas vármegye) Közeli látnivalók: Keresztelő Szent János templom Horvátzsidány, Millenniumi Kereszt Horvátzsidány, Világháborús emlékmű Horvátzsidány, Katolikus templom Kiszsidány, Szent Márton templom Ólmod, Forrás Kiszsidány, Evangélikus harangtorony Kiszsidány, Koreni-Gyökerek helytörténeti gyűjtemény Ólmod.
Őz-kút kirándulóhely KőszegAz Őz-kút Kőszeg közigazgatási területén található, gyönyörű környezetben - felújítása és a kirándulóhely kialakítása 2015-ben valósult meg, a szombathelyi erdészetnek köszönhetően. Természeti érték. Meg kell látogatni. A víz nem iható.
Kétszázéves körtefa GyöngyösfaluA kétszázéves körtefa Gyöngyösfalu és Lukácsháza között található, nyugatra. Természeti érték. Érdekes. Mindkét település felől megközelíthető, a Holdfény Liget mellett parkoló is van.
Ördögkő GencsapátiA sajátos formájú kő egy római kori oszlop töredéke - eredete bizonytalan, de a középkortól az 1800-as évek végéig Herény, Németgencs és Söpte határát jelölte, akkor még jegykőnek nevezték. Történelmi-kulturális érték. Tetszik neked? Később a gencsi templom mellett állt, majd 1907-ben került a jelenlegi helyére.
Kámoni Arborétum SzombathelyA 27 hektáros kámoni arborétum Szombathely belterületén található, 2010-11-ben teljesen felújították. Természeti érték. Tudod hol van ez a hely? Több mint 3200 fa- és cserjefaj él itt, rendkivül gazdag a díszfa-, díszcserje, illetve a lágyszárú gyűjteménye.
Csodaszarvas-tanösvény DozmatA Csodaszarvas Natúr- és Kultúr Tanösvény Dozmat természeti és épített környezetét, kulturális örökségét mutatja be - hossza körülbelül 5 km, a község önkormányzata létesítette. Természeti érték. Mi a véleményed? A tanösvény körséta formájában két irányban is végigjárható, közben érinti a látványos kilátással kecsegtető, szokatlan formájú Krisztina-kilátót.
Krisztina-kilátó DozmatA Krisztina-kilátó 11 m magas kilátóteraszára egy szokatlan formájú, 30 fokos szögben megdöntött, fából ácsolt, fedett folyosó vezet fel. Különleges látnivaló. Szeretnél eljutni ide? A különleges faépítményt Dozmat község önkormányzata építette 2015-ben.
Kocsmatemplom BrennbergbányaA mai alakját 1930-ban elnyert soproni Szent Borbála-templom épülete ad helyet a Bányász-pince nevű kocsmának, állítólag egyedülálló módon az országban. Történelmi-kulturális érték. Különleges hely. Bányásztemplom, Brennbergbánya településrész, Soproni út 18 szám.
Kilátó ÁgfalvaA Ház-hegy, vagy Hausberg németül, tengerszint feletti magassága 332 m, Ágfalva déli szélén helyezkedik el, az ágfalvi csaták stratégiai irányító pontja volt. Történelmi-kulturális érték. Érdekes hely. Remek kilátás nyílik innen Ágfalvára és a környező somfalvi síkságra, tiszta időben, a Fertő-tó víztükre mögött, akár Pozsonyig is el lehet látni.
Aradi vértanúk parkja RátótA hagyomány szerint az 1860-as években Deák Ferenc akkori igazságügy-miniszter, a haza bölcse, az aradi vértanúk emlékére 13 tölgyfát ültetett Rátóton. Természeti érték. Érdekes hely. Az 1983 óta természetvédelmi oltalom alatt álló történelmi emlékhely-parkban levő tölgyfák egy része elpusztult, de 2018-ban a helyi önkormányzat pótolta őket.
Kőhíd NemesbükA Nemesbük falu központjában álló, Köszvényes-patak feletti kőhíd Zala vármegye legnagyobb völgyhídja volt a gyorsforgalmi utak és vasutak építése előtt. Történelmi-kulturális érték. Kirándultál már itt? Nem műemlék híd, viszont 2006-ban teljes felújítást kapott.
Barátok vára SokorópátkaA Barátok vára egy két részből álló, árkokkal körülvett földvár, a Sokorópátkától délnyugatra található, 260 m magas Harangozó-hegy északi lejtőjén. Történelmi-kulturális érték. Mi a véleményed? A vár északi végétől északra, 80 m távolságra, építmény alapfalaira utaló nyomok vannak.
Pincesor NyúlA Szurdik Európa egyik legnagyobb homokkőben kialakult szurdokvölgye, 650 m hosszú, 40-60 m széles, és helyenként 30 m mély. Történelmi-kulturális érték. Neked sikerült eljutni ide? Keskeny út vezet benne, az út melletti homokfalba borospincéket vájtak, ez a Nyúli pincesor, ahol ideális a hőmérséklet a bor érlelődéséhez.
Margit-kilátó CserszegtomajA fából készült, 31 m magas Margit-kilátó Cserszegtomaj és Hévíz között, a Biked-domb tetején található. Különleges látnivaló. Mi a véleményed? Dulánszky Jenő tervei alapján Horváth Jenő kertész és botanikus építtette feleségének Margitnak, ajándékba.
© 2005-2026 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.