- Evangélikus erÅ‘dtemplom - Szászsebes Belül. A Vörös-szakadékhoz igyekezvén megnéztük a templomot. A kapu nyitva állt, gondoltuk könnyen meglesz a kincs.
- Zetevára - Zetelaka Kösz az élményt. A láda illetve a nájlonzacsok látszottak a fa tövében a leveleket lefujta rola a szél de a két kÅ‘ jol takarta.Szép kilátás de az utcai cipÅ‘mben a száraz ösvényen nehézkes volt a kapaszkodás.
- Toldalagi-palota - Marosvásárhely Szombat esti csúcspont. Miután összeszedtem a kis csapatot, közösen, elsétáltunk az utolsó rejtekhelyhez. Ahol már rég kinéztem a rejteket, és most elhelyeztem az elÅ‘készÃtett geodobozt.
- Evangélikus erÅ‘dtemplom - Szászhermány Már be volt zárva. Sajnos az erÅ‘dtemplom már be volt zárva, mivel délután 6 órakor érkeztem a helyszÃnre. A bejáratnál elhelyezett tájékoztató szerint a templom hétfÅ‘n be van zárva, a többi napokon pedig delelott 9-12, delutan 1-5 között látogatható.
- Diákemlékmű - Nagyenyed Különlegesnek ÃgérkezÅ‘ rejtés. A Transznyugati magashegyi utat készültem bejárni, de nem hagyhattam ki elÅ‘tte a nagyenyedi Diákemlékmű meglátogatását. Vonzerejét az itt elrejtett, jól álcázott és különleges, mágneses geodoboz is növelte.
- HomoródfürdÅ‘ Nagy doboz. Gondolom, hogy itt véletlenül nem fogják megtalálni. Én se mennék oda fel, ha nem tudnám, hogy ott kell keresni a dobozt.
- Szent Barnabás-kápolna - Bucsin-tetÅ‘ MezÅ‘havas-túra után. A MezÅ‘havas túra után könnyen megtaláltam ezt a ládát.
Sikerült eljutni a környékre? Tetszett az ? Vagy csak egyszerűen hozzá szeretnél szólni, kiegészíteni a leírást? Meséld el nekünk a tapasztalataidat! |