Belvárdgyula település (Baranya vármegye) Közeli látnivalók: Református templom Belvárdgyula, Szent Anna-templom Kiskassa, Római katolikus templom Pécsdevecser, Agrártörténeti kiállítás Bóly, I-II világháborús emlékmű Borjád, Evangélikus templom Borjád, Római katolikus templom Borjád, Római katolikus templom Monyoród.
Várkastély SiklósA siklósi vár Magyarország egy fontos történelmi nevezetessége, erődjének falait 1260 körül rakták le, az első írásos emlék 1294-ből való. Történelmi-kulturális érték. Van tudomásod róla? Az alacsony magaslaton épült erődítmény belsőtornyos, szabálytalan alaprajzú, külső és belső várból áll.
Tettyei mésztufabarlang PécsA Tettyei mésztufa-barlang, egyedülálló geológiai képződmény, Pécsett található. Természeti érték. Érdekes hely. A mésztufában kialakult üregrendszer körülbelül tízezer éves, járatait mesterségesen is bővítették, labirintusrendszert hozva létre benne.
Kilátó Kis-Tubes Nyugat-MecsekA Kis-Tubes 577 méteren található kilátóterasza 1959-ben épült, tetejéről pompás panoráma nyílik a hegyláb alatti Pécsre. Természeti érték. Meg kell látogatni. A Kis-Tubes csúcs nyugati oldalán, a Misinát a Tubessel összekötő gerincen elhelyezkedő betonkilátó Kiss Tibor tervei alapján készült.
Püspökszentlászlói Arborétum Kelet-MecsekPüspökszentlászló kastélyának környezetét már az 1797-es felépítés után parkosították, az arborétum mai formáját Hetyey Sámuel püspök létesítette. Természeti érték. Neked sikerült eljutni ide? A kastélyt 2015-re felújították, ma találunk itt egy zarándokházat, egy turisztikai információs pontot, a kastély történetét feldolgozó kiállítást, valamint a Mindszenty-emlékkiállítást.
Ágnes-vízesés Nyugat-MecsekAz Ágnes-vízesés a Mecsek legnagyobb vízesése, igaz a patak vize csak másfél-kétméteres magasságból zuhan alá egy mésztufaküszöbön. Természeti érték. Különleges hely. A közelben található látnivalók a Meleg-mányi-vízesés és a Mánfai-kőlyuk.
Mecseki turista pantheon Nyugat-MecsekA Baranya megyei természetjárók panteonja a Közép-Mecsekben található, a Büdös-kúti kulcsosház mögött, a Feri-forrással szemben. Különleges látnivaló. Készítettél fotókat itt? A kereszttel megkoronázott, két mohos sziklatömbön gránittáblák vannak elhelyezve, melyek elhunyt természetjárók emlékét őrzik.
Házikó a fa tetején Jakab-hegyA Jakab-hegy tetején, a csúcstól délkeletre légvonalban mintegy 500 m-re, egy fára épített házikó Császár Péter munkája, egy failak. Különleges látnivaló. Tudod, hogy juthatsz el ide? A művész üzenete: Nem kell a fákat kivágni ahhoz, hogy házat építsünk - a fát és a mesterséges építményeket össze lehet kombinálni.
Jakab-hegyi kilátó Nyugat-MecsekA Jakab-hegy a Nyugat-Mecsek egyik népszerű kirándulóhelye, magassága 592 m, a tetején pálos kolostorrom és toronykilátó. Természeti érték. Van tudomásod róla? Közelben található látnivalók az Éger-völgy, az Éger-tető, a Babás szerkövek, a Jubileumi kereszt, a Zsongor-kő, és a Farkas-forrás.
Óbányai-völgy Kelet-MecsekAz Óbányai-völgy a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzetben található, Óbánya és Kisújbánya között húzódik. Természeti érték. Hozzá szeretnél szólni? Látnivalói, többek között, a Ferde-vízesés vagy Tündér-lépcső, és a Csepegő-szikla.
Rékavár MecseknádasdNádasd elfelejtett vára, a Rékavár (Rákvár) a feltételezések szerint a 13-dik században épült, majd valamikor később tűz pusztította el. Történelmi-kulturális érték. Neked sikerült eljutni ide? Sajnos, sem az építéséről, sem a vár pusztulásáról nem maradt fenn írásos emlék.
Leány-kő MagyaregregyA Leány-kő Magyaregregytől nyugatra található, a Kisvaszari-vízfolyás felső, Vágyom-völgynek nevezett részében. Természeti érték. Tetszik neked? A legenda szerint itt vált kővé egy pásztorlegény és leány, a szülők átka nyomán, miután szüleik tiltó szava ellenére egymásba szerettek.
Vodica-Máriakert kegyhely HercegszántóA Máriakertet 1838-ban szentelték fel és nyilvánították zarándokhellyé, Vodica vizéhez több csodás gyógyulás kötődik, a kápolna 1877-79 között épült. Történelmi-kulturális érték. Van fényképed róla? A világ egyik legnagyobb méretű Szűz Mária szobrát 2008 szeptember 19-én állították fel a hercegszántói kegyhelyen, a magassága 10,53 m.
Kálvária-kilátó SzekszárdA szekszárdi Szőlő- vagy Kálvária-kilátó a város címerének jelképeiből, szőlő- és kalászmotívumokból létrehozott kompozíció. Történelmi-kulturális érték. Jártál már itt? Bartina tetején Szekszárdon a felújított Bartina-hegyi kilátótól mind a városra, mind Szekszárd dombokra felkúszó részeire kiváló panoráma nyílik. A Bartina városrész fölé magasodó, kilátóként használt építményt 1983-ban avatták fel, lassan a város jelképévé vált.
Kasztói Őstölgyes BogyiszlóAz Őstölgyes hatalmas, néha 5 m törzskerületű, több száz éves tölgyeivel 87 hektáron terül el, Bogyiszló és a Duna között. Természeti érték. Mi a véleményed? A helyi természeti ritkaságnak számító Kasztói Őstölgyes területét 1993-ban nyilvánították védetté.
Zselici Csillagpark és kilátó ZselickisfaludA Csillagpark a Zselici Tájvédelmi Körzet területén található, 2009-ben elnyerte a Nemzetközi Csillagoségbolt-park címet. Különleges látnivaló. Megismernéd közelebbről? A csillagvizsgálót csak előre meghirdetett programok keretében lehet bejárni, önállóan nem látogatható.
© 2005-2026 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.