Borgóprund település (Beszterce-Naszód megye) Központ: Borgóprund. Borgóprund román elnevezése: Prundu Bargaului.
A Kelemen-havasok főgerincén levő Ruszka-csúcs délkeleti oldalában találhatók Illés kövei, másnéven Illés sziklái (Pietrele lui Ilies). 32,89 km-re.
Disznajói kockásliliom védett terület 35,98 km-reA disznajói kockásliliom, 2,5 hektáron védett terület, a Marosvécshez tartozó Disznajó falu határában található. Látás - Azt vettem észre, hogy gondok vannak a látásommal, mert egyetlen liliomot sem láttam. Köszönöm az álcázást - Köszönöm az álcázást. Az idén korábban nyílnak - Mivel korábban jött az idén a tavasz, ideje volt megnézni, hogy nyílnak-e a mocsári kockásliliomok. A kockásliliom, latin neve Fritillaria meleagris, színezetével és sakktáblaszerű rajzolatával hívja fel magára a figyelmet.
A szalárdi Szerecsen-sziklákon, a piros ponttal jelzett túraösvény mentén több bunkert, kiépített sáncrendszert láthatunk. Az ösvény Andrásháza és Szalárd közötti, a főútról induló végétől felfelé haladva, ez az első sáncrendszer a jelzés közelében. 38,8 km-re.
Református templom Szentmáté 44,83 km-reBizonyos, hogy a falu a templom után kapta nevét, s e szerint a XIV-dik században Szent Máté tiszteletére szentelt temploma volt. A templom valóban ennek a kornak stílusjegyeit viseli, a gótikus kor alkotása.
A paszmosi mocsári tölgy a helybéli Teleki kastély mögött, 25 m-re található. Tereprendezés miatt a doboz valószínű eltűnt - A kastélyegyüttes teljes felújítása során a tölgy környezetét is teljesen átalakították. 29,16 km-re.
Szalárd és Andrásháza között a Maros bal partján közvetlenül a folyómeder mellett egy termálvizes medence található. Langyos és tiszta melegpocsolya - A szalárdi bunkerek felkeresése előtt a melegpocsolya közelében elrejtett geodobozt kerestem meg. Kis-Bánffy forrás - A "melegpocsolya" rendes neve Kis-Bánffy forrás. A medence nem nagy, mégis sokan szeretnek benne lubickolni. 39,3 km-re.
Egykori mosógép Bisztra-völgye 30,39 km-reBár a mosógépek hasonlóan működnek, a kivitelezésükben vannak különbségek. Mosógép az út alatt - Bár a mosógép közvetlenül az út mellett van, pontosabban az út mellett és alatt, kocsiból nem egyből észrevehető. Az energiatakarekossag netovabbja - Az a termeszet es ember altal szult haztartasi "gep", ami itt talalhato. Víz általi önmegsemmisítés - Víz hozta (létre), víz vitte el. Megtalálható volt itt, magán a mosógépen és a vízvezető csatornán kívül a szárító is, és egy pad a várakozásra.
Református templom Vice 49,46 km-re1332-ben plébániatemploma van, a hajója valószínűleg XIV-dik századi. Olyan vélemény is van, hogy a XIII-dik századból származik, kivéve egy szakaszát, amelyet a XVII-dik században átépítettek.
Az egykori jégárak több szemet gyönyörködtető tengerszemet is az utókorra hagytak. Mosolygó találat - Megtaláltam a mosolygó ládát szombaton, egy népes, mosolygó csapat társaságában. A glaciális eredetű tavak kivétel nélkül a főgerinctől északra, az erdőhatár felett helyezkednek el. 42,64 km-re.
Evangélikus templom Aranyosmóric 46,1 km-re1332-ben plébániatemploma van, temploma gótikus stílusa alapján középkori, a XV-dik századból. Egy 1622-dik évi összeírás szerint kőtemploma oltárát festett kárpit díszíti, a kőtornyában az összeíráskor harang volt.
Lóalkatrész szikla Ratosnya 32,53 km-reA Lóalkatrész-szikla Ratosnya Déda felőli kijáratánál található, közvetlenül a Visa pataki letérő mellett. Várakozás - Biciklivel mentünk, s pont egyszerre álltunk meg egy családdal, akik autóval voltak, már majdnem feladtuk a doboz megkeresését, mert nem akartak indulni, de végül összejött. Estifény - Egy utazó családdal egyszerre álltunk meg a parkolóban. Csalodas - Azt hittem az elejen hogy maszos doboz lessz :) de tevedtem. Az igazi neve nyomdafestéket nem tűr, ezért csak így írom le, nem nehéz viszont kitalálni a helybeliek által használt megnevezést.
Radnai-hágó Radnai-havasok 41,1 km-reA Radnai-hago 1271 meteres magassagban hatart kepez a Radnai-havasok es a Suhard hegyseg kozott. Bunkerek - A fotó alapján találtunk rá a dobozra. Kerestem, na nem sokat, és nem találtam - Megtaláltam a bunkert. Valamikor a tortenelem folyaman mint fontos atjaro letezett, majd lassan-lassan elvesztette jelentoseget, peldaul a Tihuca-hago megnyitasa miatt is.
Egykori evangélikus templom Árokalja 32,84 km-reEgykori evangélikus templom, ma Keresztelő Szent János ortodox templom. Sajnos épp zárva volt - Sajnos zárva volt, időnk nem volt a kulcsot keresni, nagyon megnéztem volna a belsejét, főleg hogy az ortodox vásárlás után hogyan alakították át.
Bethlen-kastély Árokalja 32,92 km-reAz árokalji Bethlen-kastély az egyetlen mór-bizánci stílusú kastély Erdélyben, a hozzá tartozó 17 hektáros birtokon 3 épület és egy arborétum található. Különleges hangulatú kastély - Nagyon különleges hangulatú kastély, egyetlen Erdélyben ilyen stílusban. A kastély épületében van egy konferenciaterem, egy előadóterem, egy tanulóterem, és egy frankofón könyvtár.
Bátos vára Burgberg Bátos 36,14 km-reA Lúc patak mellett fekszik Bátos község - a 751 m magas Burgberg nevű hegyen találjuk az ovális alaprajzú 12-dik századi vár jól látható sáncait. Az észak-déli irányban hosszan elnyúló falu északi végétől keletre, körülbelül 2,5 km távolságban.
Arborétum tulipánfái Árokalja 32,98 km-reAz Árokalja faluban található Bethlen-kastély egy körülbelül 16 hektáros dendrológiai park területén helyezkedik el. Tulipánfák - A gps természetesen a lezárt kapuhoz irányított. Tulipánfák megvannak, de a dobozt nem találtuk - A koordináták alapján hamar megtaláltuk a tulipánfákat, meg a kettős tulipánfát is (gondolom azt amelyiket kell). A park arborétum, több mint 150 különleges, messze földről származó fafajtát láthatunk itt.
Mofetta Dornavátra 47,34 km-reDornavátra város mofettája a Negresti-negyedben, a hasonló nevű utca déli végében található. A mofettától dél felé haladva lehet eljutni a két Bizum-forrásig.
Várszikla Bisztrapataka 28,42 km-reBisztrapataka felett, a domboldalon, több érdekes sziklaalakzatot figyelhetünk meg, a csúcsosabb sziklát a helyiek Cukluj-nak hívják. Kellemes séta - Ez volt a mai rejtekhely-vadászatunk első állomása. Fonetikusan írtam át a román elnevezést - a közelében levő, nagyobb szikla a Várszikla, helyi nevén Csetátye.
Batiza 66,59 km-re Batiza fatemploma 1699-ben épült. Érdekessége a jellegzetes máramarosi motivumokkal diszitett kapu, a bejárati ajtó belso oldalán levo halálábrázolás és a templom belso freskói.
Hősök temetője Zsák-hegy 56,53 km-re Az egykori magyar hősök temetője - Zsák-hegy, Maroshéviz. Maroshévíz 3 - Egy kicsit nehezen találtuk meg a temetőhöz vezető ösvényt, lépcsőket. Segédpontok - Igaz nem hívtam fel a leírásnál erre a figyelmet, de a segédpontoknál meg volt adva a temető felé vezető szűk utca bejáratának a koordinátája. Csak volt - Sajnos a sirt körülvevő keritést már nem találtuk igy a dobozka sem került elő.
Báró kertje Nagyernye 68,68 km-re A Gomolyát-domb lábánál, a Bálintitt kastély előtt fekszik a Báró kertje. Az egyik megvan - Dolgom volt Ernyében és gondoltam megkeresem a tó körüli dobozokat. A park jelenleg zárva van - Többször is jártam ebben a parkban az elmúlt években. Az egykori bárókertbe ásott mesterséges tavat nyáron békalencse borít, a tó körül évszádos fák magasodnak.
Isztinakő Bélbor 63,11 km-re Az Isztinakő (románul Piatra Laptariei) Bélbor községtől keletre, a Kis-Beszterce folyótól északra található, a Pintye-hegyláb (Piciorul Pintea) és a Kisbükk között. Az 1452 m tengerszint feletti magasságon található csúcstól délnyugatra egy éles fogakkal az ég felé meredező sziklát találunk, amit (újabban) Kodrán (Codrean)-sziklájának neveztek el.
Unoka 56,01 km-re 1268-ban Varakatelke néven írják az okiratok, 1319-ben Vnokateluka, 1446-ban Onoka formában fordul elő. Középkori templomáról nincs adat.
Temető Erdőcsinád 64,38 km-re Erdőcsinád temetői három szomszédos dombon helyezkednek el, a falutól északnyugatra. Kíváncsiskodó helybeliek - A sikertelen székelykáli keresés után megkerestem az erdőcsinádi temetőt. Puszpángbokrok - Nekem is hasonló élményben volt részem, a helybeliek engem is megbámultak.
Törpenyír Borszék 67,8 km-re A törpenyír, Betula humilis, északi növényfajta, ez a legdélibb elterjedése. Betula - Úgy tudom, hogy törpenyír még megtalálható a Szentkirály melletti Borsárosban is, meg a Tusnádfürdő melletti Közép-patak lápban is. Védett növény, veszélyeztetett faj.
Református templom Kékes 50,33 km-re 1595-ból van feljegyzés arról, hogy unitárius papja van, mind az unitárius, mind a református egyház a forrásokban továbbra is mindvégig szerepel. A korai adat bizonyossá teszi, hogy középkori temploma volt, amelyet a reformáció idején örököltek az új hitre tért hívek.
A kis vonat egy keskeny-nyomtávolságú vasútra épített gőzmozdonyból és 2 zárt, valamint 1 nyitott, 11-12 m hosszú vagonból áll. Husveti dobozok - Leanylocsolas helyett geoladakat keresgeltunk Varmezo kornyeken. Bozót - A fotó segítségével kerestünk, de végül is a GPS vezetett nyomra. A vonat füstje elvitte - Illetve az újjáépítés szele. 64,67 km-re.
Bálintitt-kastélypark Nagyernye 68,62 km-re Közvetlenül a Marosvásárhelyt Régennel összekötő országút mellett áll a 19-dik század elejéről származó Bálintitt-kastély. Térdmagasság - Ma újra erre jártam. A kastély előtti domboldalon terült el tájképi parkja, melynek maradványai az egykori halastóval ma is jól láthatók.
Keménykőalji-forrás Vármező 64,49 km-re Vármezőn, a Mini Nyárád átogatóközpont közelében, a Kéménykő (Keménykő oldala) délkeleti aljában egy kitűnő ivóvíz-forrást találunk. Főleg a helybeliek ismerik, de a környékről is sokan hordják a vizét.
Unitárius templom Székelykál 68,49 km-re Székelykál a Káli-patak völgyében fekvő Maros megyei falu, mely közigazgatásilag Nagyernyével képez egyazon egységet. Nem messze, csupán 15 km-re található Marosvásárhelytől.
Unitárius templom Iszló 66,34 km-re Iszló Maros megyei falu, mely közigazgatásilag Székelyhodoshoz tartozik. A település földrajzilag az Iszló-patak völgyében, Marosvásárhelytől csupán 19 km-re található.
Uzdiszentgyörgy 64,39 km-re 1329-ben Zengurgy néven jelentkezik a forrásokban, majd 1344-ben Zentgurgthelke, 1461-ben Zenth Gewrg Siculorum formában.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.