Kiszsolna település (Beszterce-Naszód megye) Központ: Szászbudak. Kiszsolna román elnevezése: Jelna. Német neve: Senndorf. Egyéb neve: Sänderf.
Kiszsolna Evangélikus templomBesztercétől mindössze 8 km-re délre fekvő, egykor többségében szászok lakta település temploma a 14-dik század derekán épült. Hazafelé Már megint az Óvárhely melletti tölgyerdőben jártunk, kockás liliomokat nézni, fotózni.
Budak-völgyi tölgyerdő ÓvárhelyÓvárhely kijáratánál, Kisdemeter felé (173-as megyei út) jobbra egy földút vezet egyenesen a 6 hektáros liget-, tölgyerdő felé. Rengeteg kikerics és egy új doboz A tegnap újra felkerestük a tölgyerdőt. Kikerics-szőnyeg Teljes pompával virágzik a kikerics a vén tölgyek alatt.
BeszterceBeszterce virágzó kereskedőváros volt, a 12-dik században szász bányászok alapították. Látnivalói az evangélikus templom, a lábasházak, az Ezüstművesek Háza, a római katolikus templom és a besztercei múzeum.
SimontelkeBár nincs róla okleveles adat, minden valószínűség szerint a középkorban temploma volt. 1621-ben ugyanis még áll a reformátusok temploma, amelyben ott van az oltár is, felette festett falképpel, sőt az egykori papiszék felett is.
Egykori evangélikus templom Malomárka1332-ben plébániatemploma van, a középkori templomot 1362-ben tűzvész égeti le, 1754-ben árviz pusztítja el. 1755-1776 között egy sajátos, kör alakú templomot építenek új helyen.
BesenyőIde, a határőrtelepre telepített németek pogány besenyőket találnak itt, s ők nevezik el paganicanak. 1332-ben plébániatemploma van, 1432-ben egy ajándékozási levélben szerepel a plébános is.
Református templom SófalvaEgy 1243-dik évi oklevél tatárjárás előtti birtokadományozásról értesít, tehát a település tatárjárás előtti. 1650-ig szász település, közvetve feltételezhető, hogy középkori temploma is volt.
Várhegy SzeretfalvaA Mezőség északi felében, a Szamosmelléki dombvidékSajói ágában, az itt északnyugatra tartó Sajó bal partján fekszik Szeretfalva község. A falutól keletrere található a Várhegy.
Egykori mosógép Bisztra-völgyeBár a mosógépek hasonlóan működnek, a kivitelezésükben vannak különbségek. Az energiatakarekossag netovabbja Az a termeszet es ember altal szult haztartasi "gep", ami itt talalhato. Víz általi önmegsemmisítés Víz hozta (létre), víz vitte el. Megtalálható volt itt, magán a mosógépen és a vízvezető csatornán kívül a szárító is, és egy pad a várakozásra.
Református templom MezőveresegyházaA helységről szóló első oklevél már egyházáról, templomáról ad hírt: Veresegyház, ez jelölheti a templom köveinek színét vagy festését. De jelölheti az egyházat alapító veres barátok jelenlétét, akikről úgy tudjuk, hogy 1314 előtt itt templáriusok voltak.
DellőapátiA reformáció középkori egyházat talál itt, de nem lehet eldönteni, hogy az apátsági templom felújításaként maradt-e fenn, vagy egészen új templom volt. A templom 1600-ig katolikus, Basta korszakban elpusztul, 1644-ben egykori szentedényeiről (ónpohár, óntányér, harangok) azt jegyzik fel, hogy mind elvesztek.
Fedett fahíd HordóHordó település egyik látnivalója a Szalócán átvezető fedett fahíd, melyet Határőr-hídnak is neveznek, a huszadik század elején építették, az eredeti 18-dik századi híd mintájára. Hordó, a Szalóca mentén, Naszódtól 10 km-re északra található, itt született 1860 szeptember 20-án George Cosbuc költő, innen a falu román neve, Cosbuc.
Kemény-kastély MarosvécsMarosvécsre érkezve, már messziről feltűnik a falu fölötti dombon, a lombos fák övezte, egykori reneszánsz várkastély. Több mint 300 évig a Kemény család tulajdonában volt.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.