Köröstopa település (Bihar megye) Központ: Rév. Köröstopa román elnevezése: Topa de Cris.
Fatemplom Csömörlő 47,52 km-reCsömörlő fatemplomát a XVII-dik század elején építették, alaprajza négyszögű, alacsony tornya hegyes sisakkal és kilátóval van ellátva. Gyanús hajóajtó - Bár több környékbeli fatemplomot szerettem volna felkeresni, útitársam türelmetlensége és érdektelensége miatt, ez alkalommal csak ezt az egyet sikerült közelebbről megnézni. A fatemplom belső falait az alsóegregyi Ioan Pop festette.
Római katolikus bazilika Nagyvárad 46,13 km-reRómai katolikus bazilika, Szűz Mária mennybemenetele római-katolikus székesegyház - Nagyvárad. Szobor - Egy nagyváradi séta első találata. Nosztalgia - Nagyváradi tartózkodásom alatt megejtett nosztalgikus séta alatt kaptam meg ezt a geodobozt.
Nagy Phaeton vizesés 39,59 km-reA Nagy Phaeton-vízesés, egy összetett, földtanilag, növénytanilag védett terület, amely vízeséseket, sziklákat foglal magába. A vízesés szép volt - A sárga kereszt jelszésről tértünk le a kék háromszögre, sajnos nem néztük meg előtte az út leírását (fentről nem jeleztek semmit az úton), emiatt kissé meglepődtünk. Nagy Phaeton - kis víz - Meredek ösvényen közelítettük meg a vízesést. Az Aló Völgyén található a 80 m magas vízesés, amely sárga, rozsda és ibolyaszín kvarckristály lépcsőkből épül fel.
Várhegy Tasádfő 29,95 km-reA tasádfői Várhegyet 1968-ban fedezték fel, több ásatás volt a helyszínen 1969-1984, 1994-1996, 2007-ben. Az ásatások során több egymásra telepedett kultúrát találtak, az első már az újkőkorban létezett, de kora bronzkori telepre utaló nyomokat is találtak.
Bábony Református templom 40,59 km-reKözépkori temploma korán elpusztult, helyette új fatemplomot építenek, melybe a régiből átmentik az Asztalos Jánostól (1752-ből) származó festett karzat és festett mennyezet töredékeit. Kós Károly tervezte 1935-ben.
Református templom Margitta 40,99 km-reMargitta és környéke már a rézkorban is lakott hely volt. Azért érdemes megemlíteni - A láda bejegyzés általános jellegű (Margitta), úgyhogy véleményem szerint nem vétek, ha megemlítem a város egyik fő turisztikai objektumát (és természeti értékét), a strandot (N 47. Melyik termál strand? - Az általad megadott koordináták a gúgli térképe szerint a mező közepére mutatnak. Kettő van - Igen, két termál strand van a városban. Környékén gyakran találtak réz-, bronz- és vaskorból származó leleteket.
Somlyócsehi-láp 33,84 km-reA Somlyócsehi-láp természetvédelmi terület a Kraszna folyó völgyében található, Somlyócsehi falutól északnyugatra, Somlyóújlaktól délre. 2000-ben nyilvánították védetté, 18 hektáron terül el.
Fatemplom Bucsa 13,51 km-reKirályhágó nevét 1808-ban említették először az oklevelek, Bucsa néven. Erdekes hely - Visszafele megkerestünk ez a dobozt. Érdekes kis temlpom - Váradról jövet megálltunk a nagytemplom elött, hogy megnézzük a kis fatemplomot. Egy-két geodobozt találtam - Bár számos alkalommal jártam errefelé, mindig siettünk valahová, így a dobozkeresés itt valahogy elmaradt. Mivel korábban a Nagyvárad–Kolozsvári út Vársonkolyosig, a Sebes-Körös völgyében haladt, és a tavaszi áradások az utat veszélyeztették, 1780-tól Bucsától kezdve a hegynek felfelé Nagybáród irányába új utat építettek.
Hegyközszentmiklós 45,37 km-reHegyközszentmiklós az Érmellék és a Hegyköz találkozásánál, a Cserhát (érmelléki dombok) erdős dombjai között alakult ki. Első találat - Első találatom egy szűz láda. Mit mutat meg ez a rejtés? - Most veszem észre, hogy a nagy lelkesedésben, a ládaoldal elkészítésekor kimaradt a lényeg. Jó rejtés, szép kilátás - Tavaly költöztünk a faluba ma kerítettem időt a keresésre. Valamikor a XII-XIII század folyamán a Váradtól Szatmár felé vezető középkori kereskedelmi út mentén.
Farcu-bánya kristálybarlangja Biharrósa 22,17 km-reA Rosia patak szurdokvölgyében több kisebb, érdekes barlang található. Magyar idegenvezetés - Egy kisebb csapattal tettünk látogatást a barlangba. A legújabb technológiával berendezett és kivilágított Farcu kristálybarlang legszebb része a kristálygaléria.
Református templom Magyarvalkó 45,14 km-reMagyarvalkón találjuk Kalotaszeg egyik legfestőibb, leglátványosabb, erődített, kettős várfallal körülvett templomát. Retesz a doboz helyén - A havasrekettyei vízesést látogattuk meg és hazafele tettünk egy kisebb kitérőt. Ugyanaz - Szép vasárnapon érkeztünk a helyszinre és nemsokára az istentiszteletnek is vége lett, tehát egy kicsit várni kellett a keresésel, de én is csak ugyanazt találtam mint az előző kereső. Magyarvalkó református temploma szép és jellegzetes kalotaszegi templom.
Galbina-szirt 49,27 km-reA Pádis szívébe, a Galbina-szirtre hívunk Téged. Galbina körtúra - Eke-túrán voltunk a Pádison. A szirt több irányból közelíthető meg - a Glavoi-ról, a Csodavártól (a Porcika-zsombolyon át), a Bársza-katlan, illetve az Eszkimó-jégbarlang felől.
Református templom Körösfő 47,2 km-reKörösfő 1764-ben épült, kazettás mennyezettel díszített, református temploma az egyik leglátványosabb kalotaszegi templom. Kazettás mennyezet - A Fekete- tói vásárból hazafele jövet kerestük fel a templomot. Amikor előre tudod, hogy itt nem találsz geodobozt - Mivel olvastam, hogy az előttem kereső delia-ék nem találták meg a geodobozt, bár alaposan összematatták a helyet, nem erőltettem a keresést. Régi doboz az újabb helyen - A régi doboz az újabb helyen rendben van. Körösfő lakói az országút mentén egész évben működő kirakodóvásárból élnek.
Református templom Somlyóújlak 35,08 km-re13-dik században épült református templomának érdekessége, egyedülálló megoldás Erdélyben, a templom falában emeletnyi magasságban húzódó folyosó. Somlyóújlak Szilágysomlyótól néhány km-re fekszik.
Pádis-víznyelő 48,15 km-reA Pádisi-menedékháztól a Ponor-rét felé tartva (kék, illetve sárga pont fehér alapon) érdemes megnézni a Pádis-víznyelőt. Virágos rét - Bánffyhunyad felől közelítettem meg a Pádist, az út katasztrofálisan rossz. Feneketlen kút - Mi a jobbik útat választottuk, kellemes úton és csodaszép tájon autóztunk fel. Tavaszi kikerics - Kikerics nézőbe jöttünk.
Sebesvár 29,46 km-reOklevelek szerint a várat a tatárjárás után emelték a Borsa nemzetség parancsára. Reménytelen második próbálkozás, és új rejtés - Nem sok reménnyel érkeztem a második próbálkozásra, hiszen már az első alkalommal is viszonylag alaposan átnéztem a csigalépcső környékét. Köszönöm - Köszönöm a kitartó munkát, az új rejtést, a hely igazán megérdemli. Felújítás alatt - A vár felújítás alatt van, az út elzárva. 1433-ban Zsigmond király a Bánffyaknak adományozta és a család kezén maradt mindvégig.
Zichy-barlang Körösrév 4,77 km-reA festői szépségű, 3 km hosszú Révi-szorosban található a révi Zichy-cseppkőbarlang. Barlang és vízesés - Nem lévén látogatási nap, szerencsénk volt, hogy mégis beengedtek a barlangba. A barlangból folyik ki a hegység legrövidebb patakja, mely alig 50 m után gyönyörű vizesést képezve zuhan alá a Sebes-Körös vizébe.
CET Nagyvárad 49,55 km-reElső és legnagyobb problémája Nagyváradnak a CET, amely meleg vízzel és fűtéssel látja el a várost. Gugli utcakép - Igen, ez az úgynevezett Gugli Utcakép, vagy Utcanézet. Uj doboz - Füst, füst es meg egyszer füst. Váradi séta - Gyengén pöfékelt a kémény, viszont a környéken valami egyéb ipari létesítmény förtelmes bűzt terjesztett. A CET magas kéményeiből nem egyszer láttunk már előtörő, fekete, egybefüggő füstfelhőt, amely az éj leple alatt szürkére színezte a fehér havat vagy épp csak a fehér felületeket.
Czárán Gyula-barlang Mézged 27 km-reA mézgedi Czárán Gyula-cseppkőbarlang egyike a Romániában található, elsőként karbantartott, valamint hosszú idők óta nyilvántartott leghosszabb barlangoknak. Cseppkövek - Mutatós már a barlangportál. Összhosszúsága 4750 m, a Mézged völgyében helyezkedik el, a Királyerdő hegység délkeleti részén.
Istenek-havasa 39,62 km-reKeleti országhatárunk mentén tiszta időben egy messzi hegyvidék körvonalai zárják le a látóhatárt. Véletlenül - 2008 nyarán, egész véletlenül megtaláltuk a dobozt. Tiszta véletlenül - Egyszer rég, erre kirándulva, tiszta véletlenül, megtaláltuk a ládát. A Varasó-ház felöl másztuk meg a hegyet - Nem gyalog, motorral, de így is kemény megpróbáltatásban volt részünk. Ez az Erdélyi-Szigethegység nyugati szegélye: a Béli-hegység, a Bihari-havasok, délebbre Aradhegyalja hegyei.
Szilágysomlyó vára 33,01 km-reA Krasznamelléki dombvidék területén, a Somlyói Magura déli lábánál, a Kraszna két partján fekszik Szilágysomlyó. Első vára Castrum Somlyo, egykor a településtől északra emelkedő Magura tetején állt.
Füvészkert és Wesselényi kastély Zsibó 61,79 km-re A Füvészkert, melynek 25 ha terjedelme van, Zsibó észak-keleti részén terül el, a Szamos második teraszán, és örvendetes módon fejleszti tovább a barokk kastély ősi parkjának maradványait, melynek alapjait valamikor a Wesselényi bárók helyezték le. Nem sikerult - A hely megvan, a dobozt sajnos a nagy tomeg miatt nem igazan tudtam megkaparintani.
Rozsdaszakadék 53,83 km-re A Rozsdaszakadék egy 100 m mély árok, mely a vörös szinű talajáról kapta a nevét. Már jártam erre - Régebben, igaz akkor még nem tudtam erről a játékról, és akkor nyár volt.
Jegenye 53,98 km-re 1343-ban Jegenye, 1360-ban Jegene, 1666-ban Jegenije, 1670-ben Jeghenye néven jelentkezik az oklevelekben.
Magyarkiskapus 59,62 km-re Magyarkiskapus református temploma az egyik legAzlésesebb kalotaszegi templom. Értékei a faragott falikarok, a szentély gótikus hálóboltozata, a gótikus ablakok, a karzat mellvédje és a kazettás mennyezet.
Radványi-erdő 67,04 km-re A cséffai természeti park területének védetté nyilvánítását elsősorban az itt található értékes élőhelyek, a nedves-mocsaras rétek, pannon szikesek, a közel 200 hektáros Radványi-erdő, valamint a 700 hektáros mesterséges halastavakhoz kötődő gazdag madárvilág indokolta. A Tetemre hívás című Arany János balladában is megörökített radványi sötét erdő az egykori Körös menti ártéri keményfás ligetek maradványa.
Halász Székelyhíd 50,93 km-re Az Érmellék egykor gazdag vizeinek emlékére az Ady Endre Kulturális Központban nyílt meg egy múzeum. Szobrászalkotás Székelyhídon - Székelyhídon szombati napon piac volt, emiatt nagy közönség vette körül a szobrot. A székelyhídi doktor Wilhelm Sándor nyugalmazott tanár, halbiológus nevéhez fűződik a kiállítás anyagának összegyűjtése.
Nagyszalonta látnivalói 69,89 km-re Nagyszalonta, Arany János szülovárosa. Látnivalói a fotéren álló Csonka-torony, a benne muködo Arany János-emlékmúzeummal, és a fotér másik oldalán levo mellszobrok.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.