Szentjobb település (Bihar megye) Központ: Szentjobb. Szentjobb román elnevezése: Saniob.
Mercurius apát szobra SzentjobbMercurius apátról jobbára csak egyházi körökben hallottak. Megvan! Magát a szobrot alig találtuk meg, hiába volt a főút mellett :) Jó mélyen be kellett nyúlni a növényzetbe, de jó érzés, hogy ezt ládát is én találtam (mi találtuk) meg először. Így nem kétséges, sokan felteszik majd a kérdést magukban, amikor a szerzetes szobrát megpillantják az erdélyi Szentjobb központi parkjában: Ki ez az ember?
Szentjobb váraNagyváradtól északkeletre, a Hegyköz területén fekszik Szentjobb település. Várának helyéhez úgy jutunk el, ha a Berettyó hídján átmenve az útról jobbra térünk.
HegyközszentmiklósHegyközszentmiklós az Érmellék és a Hegyköz találkozásánál, a Cserhát (érmelléki dombok) erdős dombjai között alakult ki. Mit mutat meg ez a rejtés? Most veszem észre, hogy a nagy lelkesedésben, a ládaoldal elkészítésekor kimaradt a lényeg. Jó rejtés, szép kilátás Tavaly költöztünk a faluba ma kerítettem időt a keresésre. Valamikor a XII-XIII század folyamán a Váradtól Szatmár felé vezető középkori kereskedelmi út mentén.
Református templom SzékelyhídA XIII-dik század utolsó negyedében épült, majd a XV-dik században építették új gótikus szentélyét tengelysarkos, sokszögzáródású alaprajzi megoldással. Székelyhíd vára is itt állt A református templom magán hordozza a gótika nyomait. Kárpát-medencei analógiája néhány felvidéki templom, a budaszentlőrinci Remete Szent Pál kápolna és a gyöngyösi Szent Bertalan templom.
Szűz Mária katolikus templom SzékelyhídA Dietrichstein-Stubenberg-kastéllyal egybeépítették 1764-68 között Johann Nepomuk Dietrichstein, a székelyhídi uradalom birtokosa megbízásából. Katolikus emlékek Székelyhídon A római katolikus templom belülről megnézhető a rácson keresztül, az ajtót nyitva tartják.
Halász SzékelyhídAz Érmellék egykor gazdag vizeinek emlékére az Ady Endre Kulturális Központban nyílt meg egy múzeum. Szobrászalkotás Székelyhídon Székelyhídon szombati napon piac volt, emiatt nagy közönség vette körül a szobrot. A székelyhídi doktor Wilhelm Sándor nyugalmazott tanár, halbiológus nevéhez fűződik a kiállítás anyagának összegyűjtése.
II Rakóczi Ferenc emléktábla SzékelyhídII Rakóczi Ferenc emléktábla - Székelyhíd Táborozás 1703 nyarán itt táborozott Székelyhídon II Rákóczi Ferenc fejedelmünk, miután Bercsényi Miklós vezetésével csapatainak másik része bevette Váradolaszit.
Nepomuki Szent Janos SzekelyhidNepomuki Szent Janos Szekelyhid Székelyhídi római katolikus emlékek Érmelléki körtúrán jutottam el a székelyhídi római katolikus templomhoz és a mellette álló Nepomuki Szent János szoborhoz.
Stubenberg kastély SzékelyhídStubenberg kastély - Székelyhíd Omladozóban Kapuja nyitva volt, így benéztem a kastély udvarára is, utána pedig kívülről is körbejártam a kastély telkét.
Halom SzilágypérSzilágypér északi kijáratánál, a Kispér felé vezető út mellett egy hatalmas földhalom található. Magassága körülbelül 10 m, a régi osztrák térképeken Halom elnevezéssel jelenik meg.
PüspökfürdőPüspökfürdo, kemping és fürdotelep, Nagyváradtól 8 km-re található. Nevezetessége a termálvizu tóban nyiló tündérrózsa.
Betfia-zsomboly Somló-hegy BetfiaA Somlyó-hegy fél hektáron elterülő paleontológiai védett terület, Betfia falu határában. A védett terület látványossága, a Betfiai kráter, amely 80 métert meghaladó mélysége miatt csak barlangászok számára látogatható.
Kölcsey Ferenc-emlékház SződemeterSződemeter, Kölcsey Ferenc, a Himnusz költőjének szülőfaluja. Kölcsey nyomában A Kölcsey Ferenc Egyházi és Kulturális Központ egy üde színfolt ebben az egykor szebb időket látott faluban.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.