Kerpenyes település (Fehér megye) Központ: Szászorbó. Kerpenyes román elnevezése: Carpinis.
KelnekA 13-dik században épült, szép fekvésű, hangulatos kelneki várat 2004-ben újították fel. A várfalakon belül reneszánsz virágmintás, festett fakarzatos, evangélikus kápolnát építettek, melyben ma koncerteket, kiállításokat rendeznek.
Evangélikus erődtemplom SzerdahelyHáromhajós román kori temploma építési idejét az 1260-as évekre teszik - korjelzőnek tekintik a karcsú magas tornyot és az alatta kiépített árkádos karzatot, melyet keresztboltozat fed. Vasárnap A vasárnapi "keresgélés" első rejtekhelye.
Hőség-domb kőtojásaA Hőség-domb kőtojása Hőség-domb kőtojása Nem kis munka volt megtalalni a kotojast. A kőtojás megközelítése Pedig gps koordinátánk is volt.
Városerődítés SzászsebesA ma városi rangban levő település területén a régészek már a rómaiak korából találtak szervezett életre utaló leleteket. Idővel megfordultak itt a gótok és a hunok is, majd az avarok, szlávok következtek.
Vörös-szakadék SzászsebesA Vörös-szakadék természetvédelmi terület Szászsebestől 3 kilométerre északkeletre található. Vörös fal Különleges hely. Visszatérés Újra eljöttünk, és még szebbnek találtuk, mint ezelőtt nyolc évvel. Már a főútról is jól látható.
Salgó vára SzibielNagyszebentől nyugatra, a Szebeni-havasok északi lábánál, a Szibiel-patak mellett települt Szibiel község. Van aki gyalog, van aki motorral Szibiel felől érkeztem. Várának romja a falu határában magasodó 1098 m magas Varful Zidului nevű csúcson kereshető fel.
Szibieli templomNagyszeben központjától 20 km-re nyugatra helyezkedik el Szibiel (Sibiel, Budenbach). Kereszt, kút, és mérleg Tetszett a szibieli templom udvarán áló, 1877-ből származó fakereszt. Temploma - a Szentháromság ortodox templom - 1765 és 1776 között épült.
Zosim Oancea üvegikon-múzeum SzibielSzibielben, a templom mellett található Románia legnagyobb üvegikon-múzeuma. A 2005-ben elhunyt Zosim Oancea atya 1969-ben kezdte gyűjteni darabjait, amelyek közül a múzeum hatszázat mutat be.
SzebenkákovaSzebenkákova (1964-ig Cacova Sibiului majd Fantanele, németül Krebsbach) Nagyszebentől 20km-re nyugatra található. Több lehetséges rejtek közül az utolsóban Az Artmania rockfesztivál első estéjének koncertjei után, éjfél körül érkeztem a helyszínre.
Ósebeshely váraCélszerű a templom mellől kelti irányba induló földúton elindulni. Ez a földút egy kisebbnyílt terepre, legelőre visz.
ResinárResinár Szebentol 12 km-re fekszik. Itt született Octavian Goga, román költo és politikus, valamint Emil Cioran, román filozófus.

Piros és Fekete, Szászváros Keresés indul A rejtekhelyen új doboz lapul. Gözmozdony Miután elterelö hadmüveletet tartottam egy ott lötyögö ittas (reggel fél tízkor) egyénnel. 35,12 km-re.
1929-ben nyitotta meg kapuit a nagyszebeni Fiatalerdőben Románia első állatkertje. Kicsi Először jártunk ebben a kicsi, de szép helyen fekvő állatkertben. Nincs már geodoboz Sajnos nincs már meg az állatkert és az Astra Néprajzi Múzeum közötti kapunál levö geodoboz. Az állatkert létrejöttét a Códon (Sadu) levő vízierőművet (az első Erdélyben) feljavitó Székely mérnök kezdeményezte, miután egy pár rókát fogott a közeli erdőben. 36,38 km-re.
Zsidó temető AlgyógyAz algyógyi zsidó temető Algyógyfelfalutól keletre található, erdős terepen. A helybeli zsidó közösség többnyire magyar volt, így a sírköveken a héber nyelvű felirat mellett magyar nyelvű is található.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.