Ocoale település (Fehér megye) Központ: Felsőgirda.
Turisztikai látnivalók - Térképek, részletes leírások és hozzászólások, fényképek, keresési lehetőség, navigáció a terepen valós időben teljeskörű hozzáférés esetén.

Ocoale (Fehér megye) és környéke turisztikai látnivalói

Sebesvár Sebesvár 41,59 km-re
Oklevelek szerint a várat a tatárjárás után emelték a Borsa nemzetség parancsára. Reménytelen második próbálkozás, és új rejtés - Nem sok reménnyel érkeztem a második próbálkozásra, hiszen már az első alkalommal is viszonylag alaposan átnéztem a csigalépcső környékét. Köszönöm - Köszönöm a kitartó munkát, az új rejtést, a hely igazán megérdemli. Felújítás alatt - A vár felújítás alatt van, az út elzárva. 1433-ban Zsigmond király a Bánffyaknak adományozta és a család kezén maradt mindvégig.
Léta-vára Léta-vára Magyarléta 48,3 km-re
Magyarléta falutól 3 km-re, a Jára völgye fölött emelkedő kősziklára épült Léta-vára, másik nevén a Géczy-vár. Melegen ajánlom mindenkinek - Nagyon szép őszi nap volt. Szent László pénzei Léta váránál - Egy rövid szombati séta alkalmával vettük célba a létai várat. Dombok között elrejtve - Impozáns volt, ahogy fentről megpillantottuk a vár romjait.
Vízimalom Biharrósa 44,89 km-re
A 19-dik századi fából készült vizimalom még most is működőképes, ez az egyetlen a környéken, amelyet még használnak. A malom működési szerkezetét a szárnytárcsás vízikerék alkotja, melyet az átirányított vízhozam mozgat, kifolyócsatornán át elterelve a vizet.
Református templom Református templom Körösfő 43,01 km-re
Körösfő 1764-ben épült, kazettás mennyezettel díszített, református temploma az egyik leglátványosabb kalotaszegi templom. Kazettás mennyezet - A Fekete- tói vásárból hazafele jövet kerestük fel a templomot. Amikor előre tudod, hogy itt nem találsz geodobozt - Mivel olvastam, hogy az előttem kereső delia-ék nem találták meg a geodobozt, bár alaposan összematatták a helyet, nem erőltettem a keresést. Régi doboz az újabb helyen - A régi doboz az újabb helyen rendben van. Körösfő lakói az országút mentén egész évben működő kirakodóvásárból élnek.
Varga Katalin-ház Varga Katalin-ház Bucsumizbita 39,3 km-re
Varga Katalin (1802-1852), a bucsonyi bányászok védelmezője, ebben a házban lakott 1840-1847 között. A román parasztok élére állt magyar nőt A mi asszonyunk, A mócok asszonya (Doamna noastra) néven emlegették.
Ferences kolostor és templom Ferences kolostor és templom Körösbánya 37,88 km-re
1390-ben jelentkező, bányára utaló neve bányászok idetelepítését feltételezi. Ne keresd a tornyot - A torony a jelenlegi állapotában alacsonyabb a templomnál, mert a tetejét leborította a vihar. Valóban, a XIV-dik században bányásztelepítésre kerül sor Körösbányán is.
Piciorul Porcului-csúcs 37,07 km-re
Piciorul Porcului-csúcs
Cotelul Dobrestilor kitörés 3,3 km-re
Cotelul Dobrestilor kitörés. A helynévnek nincs magyar megfelelője.
Varjúvár Varjúvár Sztána 47,43 km-re
Sztána látnivalója a Varjúvár, Kós Károly saját maga által tervezett lakóháza. Itt már csak második voltam - Egy szolóban megejtett kerékpáros kirándulás alkalmával találtam meg ezt a geodobozt. Üres a rejtekhely? - Nézd meg kérlek a rejtekhely fényképét. War u war - Már régen szerettem volna a Varjúvárhoz eljutni, hogy Kós Károly nyomára találjak.
Csarnótető Csarnóháza 47,11 km-re
Bucsát elhagyva, a Jád-völgyi állomás mellett a Jád-patak fut be balról a Körösbe, a mindkét oldalon magas sziklás hegyek közötti nyíláson, a Jád-völgy torkán. A baloldali szöglethegyen, a Csarnó-tetőn, a régi korban Csarnó avar vezér várat építtetett, melynek ma már nincs nyoma.
Rozsdaszakadék Rozsdaszakadék 12,47 km-re
A Rozsdaszakadék egy 100 m mély árok, mely a vörös szinű talajáról kapta a nevét. Már jártam erre - Régebben, igaz akkor még nem tudtam erről a játékról, és akkor nyár volt.
Párkány-kitörés 2,84 km-re
Párkány-kitörés (Izbucul Politei)
Czárina-tó Czárina-tó Verespatak 32,22 km-re
Verespatak - Czárina-tó
Rotunda-csúcs Rotunda-csúcs Verespatak 32,91 km-re
Rotunda (Kerek)-csúcs - Verespatak
Tölgyfa Cebe 38,37 km-re
Tölgyfa - Cebe.
Emlékmű Köröstárkány 37,1 km-re
Emlékmű - Köröstárkány
Ajtófélfa csűr természetes híd Biharkaba 45,54 km-re
Az Ajtófélfa csűr (Sura Usorilor, Az ajtófélfák csűrje) egy természetes híd Biharkaba (régebbi nevén Kebesd, románul Cabesti) mellett. Földrajzi helynevek - A román nyelvben a sura csűrt, az usori ajtófélfákat jelent. A Csendes-völgy (Ajtófélfák völgye, Valea Stramturii, Stramtura Valea Usorilor) és az Oszoly-völgy (Valea Osoiului) találkozásához közel található.
Nagy-tó panoráma Nagy-tó panoráma Verespatak 33,35 km-re
Verespatak - Nagy-tó panoráma Panoráma - Körbenéztem és azonnal láttam, hogy a rejtekfotón látott szikladarab nincs a tó partján.
Kovakő oldala Alváca 40,11 km-re
Baszarabásza község Alváca falujának határában, a Kovakő oldala, románul Coasta Cremenii, faopál lelőhely.
Dragan-völgyi gát Dragan-völgyi gát 31,89 km-re
A Nagy-Sebes (Dragan) völgy és a Kis-Sebes völgy találkozásánál épült a Dregan-gát. Magassága 120 méter, a tetejének a hossza 424 m, a vízgyűjtő tó területe 292 hektár, gondolom, hogy maximális vízállásnál.
Moloch-kilátó Szamos-Bazár 15,77 km-re
A Szamos bazár szurdokára nyilik kilátásunk, jobról a Moloch vízeséssel és balról a Belvedere sziklafala tornyosul a maga körülbelül 100 m-es magasságával. Láda konverzió - Először is kösz a visszajelzést Melinek. Koordináták finomítva - A koordinátákat kijavítottam, a meli és csapatja által bemért értékekre. Beárnyékolt geotrekking - Ez alkalommal egy hétvégét töltöttünk Pádison. A kilátótól balra található az Angyalszírt.
A császár bükkfája Muncsal 37,01 km-re
A császár bükkfája - Muncsal
Belvedere kilátó 15,78 km-re
Belvedere kilátó nyújtja az egyik legszebb kilátást a szurdokvölgyre (Szamos Bazárra). Szamosbazár körútja 3 - Ez már igen, ez már kilátás. Felkialto jel - Remélem nem szedtétek le a . A piros pont jelzés mentén található.
Ponor-rét Ponor-rét 10,07 km-re
A Pádisi-fennsík egyik legszebb tája a Ponor-rét. Felkészületlenül - A több napig tartó esőzés után sem volt még feltelve a Ponor-rét tava. Víznyelők - Sajnos, a dobozt nem találtam meg. Csodarét - A Csodavár felől érkeztünk a rétre. Itt található a Ponor-kitörés.
Hollókő Hollókő Verespatak 34,15 km-re
A Hollókő Verespatak egyik jelképe, egy könnyen felismerhető, jellegzetes formájú sziklaképződmény, természeti emlék.
Járabányai mosógép Járabányai mosógép 49,12 km-re
Járabányát nyugat felé elhagyva a DJ107R jelzésű úton, az utolső házaktól körülbelül 300 m-re, van egy nagyon energiatakarékos mosógép. :)
Medve-barlang Medve-barlang Kiskoh 19,21 km-re
A kiskohi Medve-barlang Európa egyik legszebb, kiépített cseppkőbarlangja. Mesevilág - Rossz minőségű aszfaltút, zsibvásár, furcsa, kiépített bejárat vezet a barlangba. A barlang, a Kőfalvi község, Kiskoh település közvetlen szomszédságában, 482 m magasságban található, és a Nyugati-Kárpátok egyik fő látványossága.
Vasalt mászóút Fekete-kövek 14,09 km-re
Vasalt mászóút - Fekete-kövek
Pádis-víznyelő Pádis-víznyelő 11,11 km-re
A Pádisi-menedékháztól a Ponor-rét felé tartva (kék, illetve sárga pont fehér alapon) érdemes megnézni a Pádis-víznyelőt. Virágos rét - Bánffyhunyad felől közelítettem meg a Pádist, az út katasztrofálisan rossz. Feneketlen kút - Mi a jobbik útat választottuk, kellemes úton és csodaszép tájon autóztunk fel. Tavaszi kikerics - Kikerics nézőbe jöttünk.
Ronki-szoros Ronki-szoros 47,66 km-re
A Ronki-szoros az Aranyos völgyén található. Ott voltam a rejtésnél - Ronki-szoros - A torockói rejtekhely-találkozó egyik túracélpontja volt a Ronki-szoros. Egy kis séta - A szorosban még jártam, de már nem emlékeztem szinte semmire. A szoros látványosabb része megközelitőleg 1-1,5 km.
Református templom Ketesd 46,59 km-re
Ketesd középkori temploma a gótikus korban épül. Szentélyét valamivel később, de még a gótikus korban bővítik, szélesítve a hajó szélességéig.
Fatemplom Fatemplom Bucsa 49,83 km-re
Királyhágó nevét 1808-ban említették először az oklevelek, Bucsa néven. Erdekes hely - Visszafele megkerestünk ez a dobozt. Érdekes kis temlpom - Váradról jövet megálltunk a nagytemplom elött, hogy megnézzük a kis fatemplomot. Egy-két geodobozt találtam - Bár számos alkalommal jártam errefelé, mindig siettünk valahová, így a dobozkeresés itt valahogy elmaradt. Mivel korábban a Nagyvárad–Kolozsvári út Vársonkolyosig, a Sebes-Körös völgyében haladt, és a tavaszi áradások az utat veszélyeztették, 1780-tól Bucsától kezdve a hegynek felfelé Nagybáród irányába új utat építettek.
Kelemen-forrás Kelemen-forrás Magura 37,93 km-re
A Kelemen- (La Caliman)-forrás Bucsony községben található, Magura falutól északnyugatra.
[ Fel ↑ ]
Szkerisórai-jegesbarlang
Szkerisórai-jegesbarlang 2,15 km-re
Ördöngős-völgy
Ördöngős-völgy 4,92 km-re
Bethlen Gábor-múzeum és várkastély Marosillye 65,11 km-re Marosillye egykori várkastélyából napjainkra már csak egy 15 x 15 m bástya maradt fenn. Jelenleg, a régi helyére épült Bornemissza-kastélyban kórház üzemel, udvarára autóval is be lehet hajtani.
Mezőségi bánya Torockói-hegység 57,16 km-re Torockó településről észak felé indulva, számos helyen találkozunk felhagyott vasbányák és vashámorok nyomaival. A harmadik katonai felmérés ferencjózsefi térképén több helyen is szerepel az Eisenhammer (Vaskalapács, Vashámor) felirat, Így Csiblók, Nyiras-oldal, Bagoly, Tölgyes, és Kaszálás-tető mellett.
Karacsay-házak Karacsay-házak Kolozsvár 66,12 km-re Karacsay-házak, és középkori városfal-részlet a telek határán. Farkas (Mihail Kogalniceanu) utca 1.
Pfenningsdorf-ház Pfenningsdorf-ház Kolozsvár 66,29 km-re Pfenningsdorf-ház - Deák Ferenc utca 15.
Kemény-ház Kolozsvár 66,36 km-re Kemény-ház vagy Katona-ház - Deák Ferenc utca 20.
Pozsgai erdő 67,51 km-re A Pozsgai erdő természetvédelmi terület 20 hektáron.
Bocskai István fejedelem szülőháza Bocskai István fejedelem szülőháza Kolozsvár 66,01 km-re A Mátyás király utcában álló, lényegében Mátyás király szülőházával szemben álló ház helyén álló épületben született Bocskai István, 1557 január 1-jén.
Fehér Márton háza Kolozsvár 66,37 km-re Fehér Márton háza - Deák Ferenc utca 29.
Várkastély Várkastély Gyalu 51,53 km-re 1355-ben János plébános az erdélyi püspököt képviseli a váradi káptalan előtt. 1446-ban Benedek plébános a gyalui kerület esperese.
Várhegy Várhegy Tasádfő 69,1 km-re A tasádfői Várhegyet 1968-ban fedezték fel, több ásatás volt a helyszínen 1969-1984, 1994-1996, 2007-ben. Az ásatások során több egymásra telepedett kultúrát találtak, az első már az újkőkorban létezett, de kora bronzkori telepre utaló nyomokat is találtak.
Állami Levéltár Kolozsvár 66,23 km-re Állami Levéltár, volt fogház, és középkori városfal-részlet a telek határán. Farkas utca 10.
Vasutas park Kolozsvár 67,17 km-re A kolozsvári vasutas parkot, melynek a Szamos-part is szerves része, európai uniós forrásból újították fel. A park területén számos szabadidős tevékenység, sportolási lehetőség áll az érdeklődők rendelkezésére.
Wass-ház Kolozsvár 66,2 km-re Wass-ház - Deák Ferenc utca 5.
Ompoly-kövek Ompoly-kövek 67,12 km-re Ompoly-kövek
Rucska-ház Rucska-ház Kolozsvár 66,42 km-re Rucska-ház - Deák Ferenc utca 37.
Zsombory-kúria Magyarzsombor 64,68 km-re Zsombory-kúria, XIX-dik század - Magyarzsombor, 34.
Szent Mihály és Gábriel fatemplom Vaskapu 69,92 km-re Szent Mihály és Gábriel fatemplom - Vaskapu, románul Poarta Salajului - Épült a 18-dik század elején.
Régi vízimalom Gyanta 62,1 km-re Száz évvel ezelőtt egy gátat építettek a Fekete Körös vizén keresztül, hogy eltérítsék a vizet a falu vízimalma felé.
[ Fel ↑ ]
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.