Szászorbó település (Fehér megye) Központ: Szászorbó. Szászorbó román elnevezése: Garbova. Német neve: Urwegen. Egyéb neve: Urbijen.
Turisztikai látnivalók - Térképek, részletes leírások és hozzászólások, fényképek, keresési lehetőség, navigáció a terepen valós időben teljeskörű hozzáférés esetén.

Szászorbó (Fehér megye) és környéke turisztikai látnivalói

Kelnek Kelnek
A 13-dik században épült, szép fekvésű, hangulatos kelneki várat 2004-ben újították fel. A várfalakon belül reneszánsz virágmintás, festett fakarzatos, evangélikus kápolnát építettek, melyben ma koncerteket, kiállításokat rendeznek.
Evangélikus erődtemplom Szerdahely
Háromhajós román kori temploma építési idejét az 1260-as évekre teszik - korjelzőnek tekintik a karcsú magas tornyot és az alatta kiépített árkádos karzatot, melyet keresztboltozat fed. Vasárnap A vasárnapi "keresgélés" első rejtekhelye.
Evangélikus erődtemplom Szászsebes
1150 előtt terra Siculorum terrae Sebus, utána szász település. Kívül vagy belül? A Vörös-szakadéktól jövet megálltunk, hogy megkeressük ezt a dobozt is. Belül A Vörös-szakadékhoz igyekezvén megnéztük a templomot. 1203-ban a sebesi dékánság székhelye, ekkor biztosan van már temploma.
Városerődítés Szászsebes
A ma városi rangban levő település területén a régészek már a rómaiak korából találtak szervezett életre utaló leleteket. Idővel megfordultak itt a gótok és a hunok is, majd az avarok, szlávok következtek.
Vörös-szakadék Vörös-szakadék Szászsebes
A Vörös-szakadék természetvédelmi terület Szászsebestől 3 kilométerre északkeletre található. Vörös fal Különleges hely. Visszatérés Újra eljöttünk, és még szebbnek találtuk, mint ezelőtt nyolc évvel. Már a főútról is jól látható.
Salgó vára Salgó vára Szibiel
Nagyszebentől nyugatra, a Szebeni-havasok északi lábánál, a Szibiel-patak mellett települt Szibiel község. Van aki gyalog, van aki motorral Szibiel felől érkeztem. Várának romja a falu határában magasodó 1098 m magas Varful Zidului nevű csúcson kereshető fel.
Szibieli templom Szibieli templom
Nagyszeben központjától 20 km-re nyugatra helyezkedik el Szibiel (Sibiel, Budenbach). Kereszt, kút, és mérleg Tetszett a szibieli templom udvarán áló, 1877-ből származó fakereszt. Temploma - a Szentháromság ortodox templom - 1765 és 1776 között épült.
Zosim Oancea üvegikon-múzeum Szibiel Zosim Oancea üvegikon-múzeum Szibiel
Szibielben, a templom mellett található Románia legnagyobb üvegikon-múzeuma. A 2005-ben elhunyt Zosim Oancea atya 1969-ben kezdte gyűjteni darabjait, amelyek közül a múzeum hatszázat mutat be.
Hőség-domb kőtojása Hőség-domb kőtojása
A Hőség-domb kőtojása Hőség-domb kőtojása Nem kis munka volt megtalalni a kotojast. A kőtojás megközelítése Pedig gps koordinátánk is volt.
Szebenkákova Szebenkákova
Szebenkákova (1964-ig Cacova Sibiului majd Fantanele, németül Krebsbach) Nagyszebentől 20km-re nyugatra található. Több lehetséges rejtek közül az utolsóban Az Artmania rockfesztivál első estéjének koncertjei után, éjfél körül érkeztem a helyszínre.
[ Fel ↑ ]
Resinár
Resinár Szebentol 12 km-re fekszik. Itt született Octavian Goga, román költo és politikus, valamint Emil Cioran, román filozófus.
Állatkert Nagyszeben
1929-ben nyitotta meg kapuit a nagyszebeni Fiatalerdőben Románia első állatkertje. Kicsi Először jártunk ebben a kicsi, de szép helyen fekvő állatkertben. Nincs már geodoboz Sajnos nincs már meg az állatkert és az Astra Néprajzi Múzeum közötti kapunál levö geodoboz. Az állatkert létrejöttét a Códon (Sadu) levő vízierőművet (az első Erdélyben) feljavitó Székely mérnök kezdeményezte, miután egy pár rókát fogott a közeli erdőben.
Teréziánum Nagyszeben
A Nagyszeben-külvárosi plébániát, régi nevén Terezianumot, a 18-dik század második felében, 1771-ben alapították, eredetileg árvaházként működött, amelyet Mária Terézia alapított. Teréziánumi Sarlós Boldogasszony templom A Nagyszeben-külvárosi plébániatemplom, melyet Mária Terézia alapított, 1767–1781 között épült és Batthyány Ignác erdélyi püspök szentelte fel. Az árvaház szervezője Delphini János Teofi l jezsuita volt.
Hazugok Hídja Hazugok Hídja Nagyszeben
Románia első vashídja, amelyet 1859-ben állítottak fel, és amely biztosította a bejutást az Alsóvárosból a várba. Otletes rejtek Nagyon tetszett. Hid Érdekes, hogy mekkora a szintkülönbség a városban, ezt a hídról lehet jól észlelni.
August von Spiess vadászmúzeum Nagyszeben
August von Spiess vadászmúzeum - Nagyszeben Nagyszebeni vadászmúzeum A vadászmúzeum Nagyszeben egyik fontos személyiségének nevét viseli.
[ Fel ↑ ]
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.