Eszenyő település (Hargita megye) Központ: Gyergyóremete. Eszenyő román elnevezése: Sineu. Egyéb neve: Eszenyőpatak.
Kis-Beszterce 44,86 km-reA Kis-Besztercés-t legrövidebb úton a Ratosnya völgyén közelithetjük meg, kék keresztet, majd kék háromszöget követve. Elkallódott - Sajnos ennek a ládának annyi. Karbantartás, geodobozok és a papné - Nem tudom, hogy ki lehet a társrejtő, viszont István tudom, hogy élete kalandját éli a minden lehetőségek országában. Karbantartás, pápánás - A társrejtő természetesen a rejtő társa. Nem ajánlom ezt az útvonalat, csak gyakorlott kalandra vágyó túrázóknak, mivel a jelzések nagyon gyengék, a kidőlt fák, a patak, meg a bokrok rendkivül nehézzé és lassúvá teszik a haladást.
Sóhát és Sószoros Parajd 38,09 km-reParajd belterületétõl délnyugatra fekszik a Sóhát 8 hektár kiterjedésű természetvédelmi területe, legmagasabb pontja a Sóhegy (576 m). Nem volt bozótvágó késünk - A tavasz első kiruccanása volt. Deszkákon - Többször jártam a szorosban, de még a tanösvény előtt. Új doboz - Rejtettem egy új dobozt a Sószorosban. A területen halad keresztül a Korond-patak, amely változatos formákat, látványos sóalakzatokat, sószurdokot, sószorost hozott létre.
Bornemissza-kastély Görgényszentimre 42,72 km-reGörgényszentimre látnivalója a 18-dik században épült Bornemisza-kastély, mely valamikor Rudolf Habsburg trónörökös vadászkastélya volt, ma erdészeti iskola működik benne. Lába kelt - Szép kastély, csodálatos kert. Rákóczi - Bornemissza-kastély - Rákóczi-, Bornemissza-kastély, ki melyik nevén ismeri.
Firtosi kilátó Szeles-domb 46,97 km-reA firtosi kilátó 2006 nyarán készült, a hetedik Székelyföldi kaláka alkalmával. A Firtos-tetőn volt már egy közel húszéves kilátó, mely időközben teljesen elkorhadt, valamint a bükkfák is megnőttek körülötte.
Vacsárcsi kőbánya 47,67 km-reVacsárcsi közelében, egy olyan kevésbé ismert, felhagyott kőfejtő van, ahol Csíkban egyedülálló, bazaltorgonákat láthatunk. Szent Pal bucsu idejen - Minden evben ha januar vege, akkor Szent Pal bucsuja Csikpalfalvan. Bányatavacska - Rejtett tavacska, szép csendes elhagyatott bánya. Esti séta 1 - Esti sétára indultunk a környékre. Csak bazaltandezitek, de formára hasonlóak a híres alsórákosi bazaltoszlopokhoz.
Fatemplom Gyergyótölgyes 29,71 km-reA gyergyótölgyesi műemlék fatemplom a Szent Arkangyalok ünnepe alkalmával szolgálta ki a helyi ortodox közösséget, és teszi ezt mai is. Nagy öröm - Gyergyóditró felől érkeztem Tölgyesre, a DJ127 jelzésű megyei úton.
Czofronka 27,6 km-reA Hagymás hegység egyik jellegzetes sziklaformációja a Czofronka köve, amelyről csodálatos kilátás nyílik a környező havasokra. Czofronka novemberben - Bár elsőnek értem fel a csúcsra, nem én voltam az aki meglátta a geodobozt. Gyönyörű kilátás - Nem hiszem el, hogy gyönyörű kilátás volt :-). Évnyitó mászás - Czofronkára esett választásom, mivel innen körbe-kereken láthatom kedvenc hegyeimet.
Turulmadaras emlékmű Disznajó 48 km-reKözépkori XIV-dik vagy XV-dik századi temploma ma is áll, egyesek szerint 1562-ben épülhetett, ami a gótikus kori átépítés idejét jelezheti. Kíváncsiskodók - Kíváncsiskodókból itt sincs hiány, mivel a rejtekhely egy olyan helyen van, ahova jól oda lehet látni. Ezt nem lehet elsietni - Kicsivel sötétedés előtt érkeztem Disznajóra. Középkori emléke a szentségfülke és az 1888-as évi javításkor a vakolat alól felszínre került falfestmény-töredék.

Korondon az 1900-as évek elején harminchét malom működött. Ládaellenőrzés - A szencsedi nárciszmező felé benéztünk a lányommal a vízimalomba. Hangulatos és meglepő hely - Ez egy olyan rejtekhely, amelyet méltatlanul hanyagolnak a kincskeresők. Malomkerék - Kétszer is nekifogtunk a keresésének. Volt köztük lisztelő, fűrész-, festék- és mázőrlő malom.

A Gyilkostó Adventure Egyesület és a Hargita megyei hegyimentők két, új típusú menedékházat építettek a Békás-szorosban. Kíváncsiság - Miután az interneten láttam egy pár képet, videót, már nagyon kíváncsi voltam erre a panoráma kabinra. Oltári látvány - Szép volt a kilátás, kár, hogy a kabin zárva van. Kabin - A nyugati kilátótól csak pár perc gyenge emelkedőn közelíthető meg a kabin. Ezek Romániában egyediek, de külföldön is kevés helyen látni ilyen, a sziklafalak élére elhelyezett építményt.
Síugrósánc Gyergyótekerőpatak 20,46 km-reA gyergyótekerőpataki síugrósánc a falutól keletre, a Kútfő nevű helyen található. A múlt - Vasárnapi sétánkat ide terveztem, nem hagyhattam, hogy valaki megelőzzön a megtalálásban. Egykor nemzetközi versenyeket szerveztek itt, ma az enyészet lett úr rajta, a létesítményt felvette a gaz.
Lisztes-bérc Jódtelep 36,06 km-reA Lisztes-bérc egy lapos kő Ratosnya közelében, a Görgényi oldalon, a 90-es években még Lapos-kőnek neveztük. Habár a környező fák eléggé megnőttek, a kilátás még mindig jó Ratosnyára, és a Maros völgyére nyugatfelé.
Mágneses-szikla Deság 43,8 km-reZetelakától a Küküllőmentén felfelé haladva, már messziről feltűnik Zetevára, vagy Deság gombja, egy kiálló és elszigetelt része a Hargita felé elnyúló fennsíknak. Innen indulva eljuthatunk arra a helyre, ahol a világszerte is ritkaságszámba menő természeti értékünk, a Mágneses-szikla található.
Hét jegenyefa Csíkszentdomokos 38,66 km-reFelcsík legészakibb fekvésű, és egyben legnépesebb községe délen egybeépült Csíkszenttamással, Csíkszentdomokos fő folyóvize az itt még patak nagyságú Olt. A település ütőere a Balánbányára vezető Fő utca, ennek mentén található a közintézmények többsége.
Tivoli-tó Szováta 33,93 km-reA Tivoli tavat mesterségesen alakították ki a Cseresznyés-hegy aljában, a Körös-Toplica patak medrében. Tetszik a tó, tetszett a rejtés is - Tetszik ez a tó. E tónak köszönhetően leülepítik az iszapot, és szabályozzák a Medve-tóba befolyó vízmennyiséget.
Both-vára Gyergyószentmiklós 19 km-reGyergyószentmiklósról a Gyilkos-tó felé haladva, a Békény és a Várpataka találkozásánál, az út bal oldalán emelkedik a Várdomb. A doboz a helyén van - A tornác alatt találtam egy X-et. Térdre borulva, a kápolna előtt - Több alkalommal jártam már itt. Jó kis kaptató vezet fel ide - Az ösvény mellett iszalag bokrok vannak. Tetején egykor vár állott, helyén ma kápolna található.
Fantanele-menedékház Csalhó-hegység 45,06 km-reA Fantanele-tisztáson egy modern menedékházat találunk, melyhez teraszos vendéglő tartozik. A menedékház megközelíthető Durau üdülőből a piros sáv turistajelzés mentén, vagy a Duruitoarea-vízesés érintésével a piros kereszt jelzést, majd a sárga háromszöget követve.
Jávárdi völgye 41,49 km-reJávárdipataka település házcsoportjai 3 km hosszúságban sorakoznak az azonos nevű patak mentén. Legismertebb látványossága a 7 m magas Zúgó-vízesés.
Tálasbérce Székelyvarság 32,02 km-reAz önállóan éppen száz éve, Oroszhegy szórványaként réges-régen létező település Európa állítólag legnagyobb tanyavilága. Jégbefagyva - A zuhogó februári eső és a latyakos hó ellenére is megkerestük a geodobozt. A régi dobozhoz nem lehet hozzáférni, itt hagytam egy újat is - A kilátónál egy osztálykirándulás volt, bömbölt a zene. Ládaellenőrzés - Ha már itt jártunk, ellenőriztem az itt elrejtett geodobozt.
Disznórió 36,34 km-reA Fertő-nyeregtől a Fertő-tető felé érdemes kitérni a Disznó-hegyre, vagy ahogy még a térképen szerepel a Disznórió. Szemerkélő esőben a felcsíki falvak felett - Miután a Fertő-nyeregben sikertelenül kerestük az ott elrejtett geodobozt, elindultunk a Disznó-hegyre. Innen nagyon jó kilátás nyilik egyrészt a Hargita vonulataira, valamint a csíki medencére, és a falvakra.
Hegyi menedékhely Naskalat-hegycsoport 44,08 km-reA Naskalat-csúcs közelében felállított faházikót a fehérmezei és Ördög-tavi hasonló létesítménnyel együtt, 2010 nyarán helyezték el a Hargita megyei tanács programja keretében, önkéntes és hivatásos hegyimentők. Jelenleg a menedékhely közelében néhány esztena található, ami nem mondható túl szerencsés helyzetnek.
Melegvíz-forrás Háromkút 34,65 km-reHáromkút egyik csodája a Melegvíz-forrásnak nevezett bővizű karsztforrás, amely a majd 1800 m magas Hagymás- hegység lábánál tör a felszínre és a kristálytiszta vizű Kisbékás-patakba ömlik. A forrás mögött feltételezett barlangrendszer - A kertek melletti úton, kocsival közelítettem meg a Melegvíz-forrást, amíg csak lehetett. Miben mérve? - Hmm, ha ez a meleg, milyen a hideg? Csodálatos és hihetetlenül bővizű forrás. A forrásból kiömlő víz azonmód egy bővizű patakot alkot.
Gatyaszár utca Gyergyószentmiklós 18 km-reAz egykori Madaras utca egy udvarszerű zsákutca, kétágú alakjáról a Gatyaszár utca gúnynevet kapta. Jelenleg a Crisan utca része, kissé átalakult, de azért egy rövidnadrágot még fel lehet fedezni a formájában.
Északi barakk és zártsánc Gyergyótölgyes 31,84 km-reA Kis-Beszterce északi oldalán, a 15 számú út felett épült az északi erődítmény, egy hatszög alaprajzú zártsánc. Ettől északnyugatra, 300 m-re, a Veres-kő-bütü csúcsára megfigyelő- és szálláshelyet építettek.
Dobrán-forrás Bélbor 29,61 km-reA Dobrán (Dobreanu)-forrás a Dobrán-patak földrajzi jobb oldalán található, Bélbor északnyugati szélén. Vulkán forrásának legendája - Nincs információm a szabadfordításban Vulkán forrásának (románul Valcanesti) nevezhető forrásról, és ha ugyanaz a Dobrán-forrással. A Dobrán-patak mocsaras forráslápja növénytani természetvédelmi terület.
Vasúti megálló Andrásháza 33,64 km-reAki vonattal érkezik a helyszínre, annak Andrásháza lerobbant, gyászos állapotban levő vasúti megállójánál kell leszállni. A vonat ajtajából nem kis szintkülönbségről kell leugrani a talaj szintjére.
Sorba helyezett dombok Nyárádmagyarós 47,12 km-reA Nyárádmagyarósról Nyárádselyére vezető út baloldalán, Nyárádmagyaróstól északra, látványos földhalmokat láthatunk. Ismerkedés a helyszínnel - Borús márciusvégi napon érkeztem a helyszínre, a környék sárosnak ígérkezett. A szabályszerű sorokba helyezett halmoknak nevük is van, ilyen például a Leányhegy, Haranghegy, Lugashegy, Ördöngös domb, Faragott domb, és Kis-Érhegy (Őrhegy).
Csiga-domb Korond 40,65 km-reA Csiga-domb, helyi nevén Rakodó-hegy, 8 hektáron fekvő karbonát forráskúp-telep, Románia legnagyobb aragonit-előfordulása, amely 1980-tól földtani rezervátum. Sósvíz - Nem véletlenül került a Csiga-dombra a megjegyzés. Rejtés - Nagyon tetszett ez az érdekes rezervátum. Útban hazafelé - Megálltam, hogy megnézzem a Csiga-domb jelenlegi állapotát. Korond községtől észak-északnyugatra található, az országúttól keletre.
Dánfalva 42,9 km-reCsíkdánfalva a Felcsíki-medence középső részén települt, összenőtt a 150 évvel ezelőtt még különálló településként emlegetett Oltfalvával. Csíkdánfalva községközpont, a hozzá tartozó Csíkmadaras népszavazás útján vált külön községgé.
Fügevára Korond 40,54 km-reKi Korondon megfordul, annak ajánlom, hogy Fügevár meglátogatását el ne mulassza, mely ily alakzatokat, ily képleteket bizonnyal ritkán lesz alkalma láthatni. Esőben - A Fenyőkúti-tőzegláphoz igyekeztünk, pótolni a hiányzó geodobozt. E hegy oldalában van a Bonis pinczéjének nevezett kis sziklaüreg is, hol a hagyományok szerint egy Bonis nevezetü ember lakott.
Gréces-tető Marosfő 32,22 km-reA Gyergyói- és Csíki-medencét elválasztó, Maros és Olt vízválasztóján elkülönülten álló Gréces-tető Marosfő felett magasodik. Marosfői sípálya - Megnéztük egyúttal a sípályát is. Tavasz a Grécesen - Megvan az odú, a doboz, a boróka, a hóvirág, a tavasz. Ázott doboz - A dobozt teljesen beázva találtuk meg. Ha felkapaszkodunk erre a hegyre, remek kilátás tárul elénk mind a Gyergyói-, mind a Csíki-medencére és az őket övező hegyekre.
Tyukász-domb Szováta 36,6 km-reÉn a Pacsirta utcán keresztül közelítettem meg a szovátai Tyukász-dombon levő, 1888-ban épült kis római katolikus kápolnát. Új geodoboz a régi rejtekben - Én ez alkalommal a Május 1 utcából indulva, délkelet felől jutottam fel a kápolnához. Jó kilátás - A város szélén, fent a gerinczen, az Outward Boundhoz átereszkedőben ki lehet lépni a kápolnához. 14 kereszt - Minden kereszt előtt, a földbe, pontosabban a kavicsba, lámpatest van beépítve, mely megvilágítja a keresztet.
Szent Gellért-kápolna Cengellér Ditró 13,91 km-reA Ditrót Gyergyótölgyessel összekötő út mellett található kis kápolnát 2004 júliusában, Szent Anna napján, hagyományos búcsús szentmise alkalmával avatták fel. Madárfészkekkel teli falak - Április végén újra átutaztam a Cengellér-tetőn. A kápolna építésének ötlete 2003-ban született, a Szent Gellért-napi szentmiseáldozat után.
Ládás Háza-barlang Andrástelep 32,7 km-reA Maros-szorosban, Göde és Ratosnya között, különleges természeti képződményeket találunk, mállás- és rönklenyomat-barlangokat. Érdekes barlang - A Sziklaablaktól jöttünk át ide. Volt fatörzsek - Érdekesek ezek a hatalmas "volt fatörzsek" és ágaik. Barlang, első barlang - Délben jött ránk, hogy túrázzunk, és elfutottunk Ratosnyára. A rönklenyomat-barlangok nem valódi barlangok, csak pszeudokarszt jelenségek.
Kóta köve Jávárdi 43,12 km-reJávárdipataka Gyimesközéplok Hidegség nevű falurészének egy utcája. Geodoboz és pásztor-túrabot - Kínálkodás és hazudozás után, Kristály Tibor Bükkhavas-pataki csángó házától indultunk neki, a Janók-patak völgyén felfelé, neki a Jávárdi-hegynek. Pásztorkutyák - Nem egy veszélytelen környék. A Jávárdi patakának északi részén húzódó hegyén, közel a kápolnához található a Kóta köve.
Firtos vára 45,7 km-reKorond és Firtosváralja között, a Kalonda folytatását képező fennsík nyugati, sajátságosan feltarajosodó részén, meredek sziklafalakkal rendelkező Firtos-hegyen épült Firtos-vára. Mélyre besűlyedt geodoboz - Sikeresen megtaláltuk a dobozt, de nagyon mélyen volt a tuskóban. Legendák nyomán - Firtosváralja felől mentünk fel, a Firtos lova fölött csodálatos erdőben, őzek társaságában. Kerestem, de nem találtam - Még a helyet sem sajnos. A várat övező bükkfák régi történetekről mesélhetnének.
Óriások árka Nyárádselye 42,98 km-reAz Óriások árka a Nyárádmente kistérség egyik fontos történelmi, természeti értéke. Valószínűleg a Mikháza és Szováta közötti, egykori római út maradványa.
Abaffy-kúria lelőhely Csíkszenttamás 39,65 km-reA helytörténeti irodalomban Abaffi-kúria és kápolnaként ismert lelőhely a jelenlegi plébániakert, a termelőszövetkezeti istállók és a Sándor-család telkén terül el - HR-I-s-B-12716. A 19-dik század közepén még jelentős maradványai voltak a régi épületeknek: az Abaffi-család lakóházainak, a halastavaknak és az udvari kápolnának.
Bagolykő Bükkhavaspataka 41,76 km-reA Bagolykő megközelítése a gyimesközéploki Hidegségről indulva lehetséges, Bükkhavas patakából a Nagysarok-patak szádától indulva a Jávárdi-hegy fele. A Bagolykoverol mondva - Tehat roviden, termeszetesen feljutottunk a ko tetejere, ez is benne volt a tura programjaban. A lenyeg - Vegul is nem lehetek szaz es szaz szazalekos. A régi geodobozt elvitték, az új a helyén van - Az aznapi Jávárdi-körtúránk harmadik állomásaként, a Jávárdi-tető felől ereszkedtünk be a gerinc mentén, majd a patakvölgyek által barázdált erdőben egészen a Bagolykőig. Útba ejtjük a Szent Péter-kápolnát, ahonnan már látszik is a fenyvesből jól kiemelkedő Bagolykő.
Falu harangja Mikháza 46,04 km-reMikházán, abban az utkereszteződésben, ahol a ferences kolostortemplom felé le kell térni, egy harangláb és egy fedett feszület található, melyre a helybeliek a Jézuska és a Falu harangja elnevezéseket használják. Gyors találat - A doboz a földön volt.
Szent Barnabás-kápolna Bucsin-tető 20,06 km-reA Bucsin-tetőn épült kápolna Szent Barnabás tiszteletére épült. A táblán - Megtaláltuk a helyet, de aztán dilemmába estünk. Üres táblák az út szélén - Amíg a Tizenkettes-forrásnál még valamennyire világos volt, mire a Bucsin-tetőre értem, beesteledett. Földön heverve, de két ceruzával - Az előző látogatásom után, egy hónapra rá, visszatértem. 2021 szeptember 18-án szentelték fel és adták a hívek használatába.
Mezítlábas ösvény Szováta 34,38 km-reA mezítlábas ösvény Sebastian Kneipp német természetgyógyász által kifejlesztett egészségmegőrző módszeren alapszik. Az ösvény más és más felületű anyagokból áll, melyeken mezítláb gyalogolva stimuláljuk a talp különböző reflexpontjait.
Levendulás Csekefalva 63,33 km-re A csekefalvi levendulaültetvény 2023-ban június 24 és július 16 között látogatható, nyílt napok keretén belül, hétköznapokon 15-20 óra között, hétvégeken 10-20 óra között. A helyszín közelében parkoló a csekefalvi futballpálya mellett van.
Zsiliprendszer Gyulakuta 65,81 km-re A hőerőműhöz vezető csatornák környékén vagyunk, ennyi zsilipet még sehol sem láttam. Most már teljesen el van hanyagolva az egész berendezés, de még így is lenyűgözött a bonyolultságával.
Geológus tűje Hollókő Felsőbudak 61,55 km-re A Hollókő sziklavilágának távolról látható érdekessége egy 10 m magas, magányos sziklatorony. A Hollókőről - Egy évvel ezelőtt nem mentem fel a Hollókő tetejére. Alapterületének átmérője 5-6 m, ezt a tű alakú képződményt Geológus tűje néven is ismerik.
Székelykapu Erdőcsinád 56,63 km-re Erdőcsinád délkeleti bejáratánál nagyméretű székelykapu üdvözli az érkezőket, 2013 április 26-án avatták fel. Hat méter magas és csinádi hagyományos népművészeti motívumokkal van díszitve, önkéntes munkával készült, az önkormányzat költségére.
Rhédey-kripta romjai Kalandos-domb Erdőszentgyörgy 61,18 km-re Az építője által kápolnának nevezett Rhédey-kriptát Wesselényi Kata építette férje, gróf Rhédey Zsigmond számára, aki 1758-ban mellhártyagyulladásban halt meg. Rhédey Zsigmond földi maradványait, az angol királyi család javaslatára, 1936-ban lehozzák a Kalandos-dombi kriptából és a református templom alatti ősi családi kriptába helyezik.
A Vár-tér szilfája Csíkszereda 58,84 km-re Csíkszereda régi központjában, a jelenlegi városháza és a Mikó vár között áll az évszázados szilfa. A méltóságteljes fa koránál fogva sokat mesélhet a környezetéről, hiszen a legtöbb épületnél idősebb.
Budvár-sósfürdő Székelyudvarhely 58,47 km-re Székelyudvarhely Budvár negyedében, a Nagy-Küküllő partján, létezett egy egykor igen kedvelt gyógyfürdő, mely 1944-ig működött. Csűr a medence helyén - Úgy emlékszem az új tulajdonos csűrt épített a régi medence betonkeretére. Egykori helye megközelíthető a Budvár, majd Fürdő utcákon keresztül, át a Székhídján.
Óriásfalfestmény Petőfi utca Csíkszereda 58,57 km-re A csíkszeredai Petőfi-utcában található Bandidos étterem Lejtő utca felőli tűzfalán egy látványos Petőfi-falfestés látható. Ez az óriásfalfestmény a 2023-as Csíkszeredai Városnapok keretében megszervezett PetőfiStreetArt Fesztivál alatt készült, emléket állítva a kétszáz éve született Petőfi Sándornak.
Nádasszéki sósfürdő Szeltersz 58,66 km-re Szeltersz egyik nevezetessége a nádasszéki sósfürdő, vagy banyaúsztató - Balázs József- vagy Fekete-fürdő néven is ismerik. A Vargyas-patak jobb partján elterülő sós lápon alakult ki.
Önműködő köztéri illemhely Csíkszereda 58,06 km-re Teljesen automatizált, öntisztító, áramszünet esetén kézzel is nyitható, használata készpénzzel vagy bankkártyás fizetéssel is lehetséges. Meggondolatlan és méregdrága beruházás - A tavalyi év második felében, a hideg miatt, a vízvezetékek elfagytak. A Gál Sándor téri okosvécé 319 ezer lejbe került.
Mofetta Büdösfürdő 66,01 km-re 2007 júliusában másodszor jártam végig a Hargita gerincét, és ebből az alkalomból 3 ládát helyeztem el az útvonalon, amelyeket aHargita-túrázóknak ajánlok. Rejtés a Súgó-barlangnál - Köszönöm a részletes beszámolót és a ládagazda nevében is a karbantartást. Megtalaltuk a ladat - A zacsko amibe pillanatnyilag 2 doboz van csomagolva egy fa toveben, lathato helyen hevert. Messze vagyunk a helyszíntől - Hát, sajnos, igen messze vagyunk a helyszíntől. Helyüket és nevüket rendszeres Erdély-járó társaimmal közösen megélt élményeink alapján választottam ki.
Kárpátok őre Csíkcsomortán 57,28 km-re A Kárpátok őre köztéri szobor Csíkcsomortánban található, az általános iskola előtti parkban. Horváth-Béres János fafaragó készítette, ez is egy másolat, másik három Magyarországon van.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.