Kisbükk település (Hargita megye) Központ: Gyergyóremete. Kisbükk román elnevezése: Fagetel.
Kisfenyős-kő Parajd 34,39 km-reRabsonné várával szemben, a Kis-Küküllő másik oldalán, érdekes sziklaképződményeket fedezhetünk fel. Járgány nélkül könnyebb - Ma Szovátán adódott munka, így a munka végeztével megkerestem ezt a rejtekhelyet is. Sziklamászó kocsi és gólyabot - Számítottam rá, hogy István fogja megtalálni elsőnek ezt a rejtést. Mindkettő - Diplomatikus leszek, mindkettő. A szikla tetején több gombaszerű alakzat emelkedik az ég felé.
Kisvasút állomás Szováta 35,8 km-reA Marosvásárhely - Parajd keskeny-nyomtávolságú vasútvonalat 1912-ben kezdték el építeni, majd 1915-ben indul meg rajta a közlekedés. Rendezett állomás - Ma megint Szovátán dolgoztam, a környéken is volt dolgom. 1997-ben leállítják rajta a forgalmat, 2011 augusztusában újraindul a közlekedés ezen a szakaszon.
Fenyőkúti tőzegláp 38,15 km-reA Fenyőkúti tőzeglápot én a szencsedi nárciszmezőkről, kerékpárúton közelítettem meg, Fenyőkúton át. Hóóó - Várjá' na :-). Hús és komos geodoboz - Az általad megtalált láda hús és komos (szófacsarás), tehát a határon túli magyar (poén) és az egyik nemzetközi geojátszótérhez (mert több is van, nem csak a kóm) tartozik. Pótoltam a hiányzó dobozt - A tegnap ellenőriztem a rejtést, a dobozt nem kaptam meg. Könnyebben megközelíthető Fenyőkút Korondról.
Gyimesi jegenyefenyők Bükkhavas-pataka 45,36 km-reA Gyimesek egyik kevésbé ismert látványossága a két, óriás méretű jegenyefenyő. Csak egy fenyő maradt - Sajnos már csak egy fenyő magasodik. Magasságuk 42 m, átmérőjük mellmagasságban 110 cm, illetve 130 cm, becsült életkoruk 200-250 év.
Vármegyehatárjelző kő Sikaszó 35,38 km-reSikaszó a Fenyéd és Gyergyótekerőpatak közötti 138-as számú úton taláható, a Libáni-hágótól 11 km-re, az Alsó-Veresbükk-patak torkolatánál. Reggel - Reggel egyedül karikáztam fel a rejtekhelyig, nagyon szép friss idő volt. Doboz kereses segitseggel - Kedvenc karikas utvonalam tavasszal es osszel - most megspekeltem a dobozkeresessel is - nagyon szep utvonal. Kivágott erdő - Aki nem járt a környéken, hamar induljon el csodálja meg ezt a vidéket.
Madéfalvi Hargita 49,57 km-reMadéfalvi Hargita csúcsa és a Csompoly A Hargita csúcsain - Kihasználva a szép időt, na meg azt, hogy a HRTT45 résztvevői elhajtották a medvéket a környékről aznap, mi szépen begyűjtöttük a geoládát. Itt még nem voltam - Csiki létemre a Madéfalvi Hargita és a Csompoly (milyen szép név is ez) kimaradt. Az Asztag-kőtől a Madéfalvi Hargitáig - Miután kigyönyörködtem magam az Asztag-kőnél, és egy jót csemegéztem a kőtojás melletti szamócákból.
Borvíz-forrás Ördög-tó Észak-Hargita 36 km-reAz 5 hektáros Ördög-(Seholsincs)-tó, egy magashegyi láp, az Osztoros nyugati kráterében, a Sikaszó patak forrásvidékén. Véletlenül bukkantunk rá - Véletlenül bukkantunk rá, és nagyon kellemes meglepetés volt, valóságos elrejtett kincset találtunk érzés. A geodobozt ejsze az ördög vitte el - Csíkdánfalváról indulva, az elején a Madicsa-patak, majd a Bükk-patak mentén jutottunk az Ördög-tónak keresztelt turistaút kereszteződésig. Tanösvény - A gyergyóújfalvi község önkormányzatának és az Aranyász Egyesületnek köszönhetően elkészült az Ördög-tó tanösvény. Csak hóolvadáskor, vagy nagyobb esőzések idején telik meg vízzel.
Görgényadorján 42,48 km-re1333-ban Yordani, 1393-ban Adrian néven tűnik fel az okiratokban, majd 1453-ban villa Adrianus és 1644-ben Adorján néven.
Ivói szfinx Ivó 41,56 km-reAz 1310 m magas Fertő-nyeregbol indulunk lefele. Ebéd utáni könnyű séta - Ivóban töltöttem a szilvesztert, közben néhány ládát is sikerült felkeresnem. Andi es Zita - Egy kis kepzeloerovel ket oreg holgyet is fel lehet fedezni az andezit tombokben. A szfinx vonzásában - Udvarhelyről hazafele jövet (nehogy túl hamar hazaérjünk) döntöttük el, hogy megkeressük a szfinxet. Eseménytelen az utunk, aztán feltűnik az út bal oldalán egy andezit sziklacsoport.
Víg Albert köve Galonya 37,4 km-reGalonya fölött egy híd vezet át a Maros folyón, mely egynagy sziklára épült. Nem tűnt el, csak tovább költözött - Ellenőriztem a rejteket. Vas hid - Regi tervem volt megkeresni ezt a dobozt es megnezni alaposabban a sziklat a Marosban. Gyors kipipálás - Ha már sokszor átmentem a hídon, ideje volt kipipálni ezt a dobozt is. Ez a szikla a Víg Albert köve nevetviseli.
Bunker 3 Szalárdtelep sziklái 27,28 km-reSzalárdtelep sziklái Csak az időpont volt más - Nagyon közel voltunk egymáshoz. Találkozhattunk is volna - Mikor ezt a sorozatot rejtettem, kimaradt ez a bunker. Félgömb-tető - Itt nagyobb szerencsével jártam, a geodoboz száraz és a helyén van.
Zászpás 20,17 km-reA Zászpás egy 1279 m magas csúcs a Görgényi havasokban. Ravasz rejtés - Megtaláltuk, habár nagyon ravaszul elbújt egy felhőbe az egész környék. Gratulacio - Gratulacio az elso megtalalonak. Régi ismerösők - Régi turatársakkal indultunk neki ennek a jól ismert helynek, csak most általunk ismeretlen uton menntünk fel és jöttünk is le. Tiszta időben gyönyörű kilátás nyilik a Maros völgye, meg a Kelemen havasok felé.
Négyszögletes szoba Detunáták Csalhó-hegység 45,76 km-reA négyszögletes szoba egy szabályos téglatest alakú sziklaüreg a Csalhó-hegységben, a Detunáták nevű sziklacsoportban. Szögletes kőtömbök - Durau-ból indultunk a Dochia menedékházhoz, és a vízesés fele tértünk vissza, de egy szűz geodobozt nem hagyhattam ki, ezért meggyőztem a társaságot, hogy tegyünk egy kis kitérőt. Megközelíthető a kék sáv jelzés mentén.
Gyergyót őrző Piricske 17,94 km-reBékényfő irányából másztunk ki, az erdőben metsző hideg volt, de a csúcson forrón sütött a Nap. A Güdüc-patak völgyéből a Pricske tetejére - A Güdüc-patak völgyéből indultunk, a gyergyószárhegyi barátaimmal. Gyergyó őrhegyéről csodálatos a panoráma, láthatom kedvenc hegycsúcsaimat, szikláimat.
Ördögútja Kőris-tető Zetelaka 47,27 km-reAz Ördögútja székelyföldi töltésvonulat a Nagy-Küküllő bal partjától a Kis-Fenyéd patakáig terjedő szakasza. Darkókertje-sarka - Kőris-domb - Hosszúaszó-árok első feje a fenyédi határban - Hosszúaszó-árok második feje a küküllőkeményfalvi határban - Barabás kaszálói - Kis-Fenyéd.
Bökecs leve Bekecs-tető 40,7 km-reA Bökecs leve egyike a nyárádmentiek szent hegyéből, a Bekecsből eredő forrásnak. Elszánt kincskeresés - Először is szétnéztem, hol van a gömbölyű hátú kő. Gesztenye - Miután Deliáék kikaparták (izé, kiásták) a gesztenyét, és kissé odébb helyezték, mi is könnyen megtaláltuk a kissé furcsa alaku dupla dobozt. Működik - Év vége lévén leltároztunk a Bekecsen. A forrást 2013 ősszén kiépítették, betonlépcsőn lehet lemenni a forráshoz.
Bástyakő Naskalat-hegycsoport 46,3 km-reA Dánfalvi Naskalat csúcsa alatt elvezető, piros sávval jelzett turista úton haladva, a Naskalat-csúcs irányába, egyszer csak egy bástya alakú sziklatömb emelkedik ki a havasi legelőből. Második próbálkozásra - Első alkalommal, most vasárnap, nem sikerült elérni a Bástyakőig.
Veresvirág sípálya és kilátó Gyergyócsomafalva 22,93 km-reA faluturizmus kedvelők figyelmébe ajánlott ez a település. Rejtekhelyek értékelése - Ha úgy gondolod, értékelheted az általad megtalált rejtekhelyeket. Ez a rejtés elég nehéz volt - Bevallom harmadszorra sikerűlt megtalálni. Bokamagassag - Nekem ezekkel a faszerkezetekkel valami bajom van. A falu közelében körülbelül 200 olyan hétvégi ház van, amely a csendes természetjáróknak igazi pihentető lehetőséget nyújt.
Háromkút-forrás 39,66 km-reErről a csodálatos 3 forrásról kapta nevét a völgyben elterülő település. Egy geodoboz 13 pásztorkutyával - Nem ez az első alkalom, hogy a helyszínen járok, így nagyjából tudtam, hogy mire lehet számítani. Kutyavilág - Hidegség-Farkaspalló-Háromkút gyönyörű környék, háttérben a hegyekkel, völgyekkel. Őszi séta - A geodoboz épségben várja továbbra is a megtalálókat. A Hagymás hegység keleti lábánál patakként kitörő víz több ágra szakadva, dús, zöld mohában gazdag szigeteket alakít ki.
Madárkert Korond 43,69 km-reA korondi madárkertben közel 40 faj található - 5 fajta páva, 12 fajta fácán, 5 fajta galamb, fogoly- és papagájfajok, vízimadarak, vadludak és kacsák, és dísztyúkok.
Tárnicsmező a Lik-puszta felett 40,78 km-reTerkő irányából, mielőtt kimásznánk az Öcsémre, érdemes egy pihenőt tartani. A kilátás is szép innen, de ami tavasszal igazán lenyűgöző, az a bársonyoskék tavaszi tárnicsmező.
Felső-Nyírkert Gyergyócsomafalva 21,1 km-reA Felső - Nyírkert tanösvény a Maros bal partján, a Holtágon belüli területen létesült, a környék helytörténeti nevezetességeit és természeti értékeit mutatja be. Információkat nyujt a lakosság hajdani gazdasági tevékenységéről, a tutajozásról, amely a XVIII-dik században sok helyi ember megélhetését biztosította.
László-ház Gyergyószentmiklós 21,2 km-reA Fogarassy Mihály utca 5 szám alatt található épület falán egy emléktábla hívja fel magára a figyelmet. A felirat szerint ebből a házból származott több neves személy, akik a László családnevet viselik.
Tósaroki barlang Tósarok 34,62 km-reA barlang a Hagymás-hegységben található, az ország leghosszabb konglomerát kőzetben formálódott barlangja, kilenc terme közül kettő járható barlangász felszerelés nélkül. A cseppkövek sajnos tömegesen le vannak törve, a falak feketék a füsttől.
Bardócz-kő Békás-szoros 32,23 km-reA Bardócz-kő a Bardócz-hegy Lapos-patak szorosa felé magasodó sziklája, szemben a Kupás-kő sziklafalával, nevezik még Lapos-falnak is. Megközelíthető a Bardócz-pataki út mentén, a Kupási tanyák felé haladva.
Porgyos-tető Csíkjenőfalva 41,61 km-reCsíkjenőfalvától északra, a Porgyos-tető körül, az Olt által kirajzolt törésvonal mentén, több borvízforrás van, egykor népi fürdő is működött. A Hámori- vagy Vadkéstövi borvíz a Székaszó völgyében található.
A legrégebbi székelykapu Mikháza 44,79 km-reA mikházi ferences templom és kolostor 1673-ban készült, régi galambbúgos nagy- és kiskapuja, a legrégebbi fennmaradt székelykapu volt. A szerkezetileg meggyengült kaput 1912-ben egy vihar ledöntötte, majd vásárlás útján a Néprajzi Múzeumba került.
Páduai Szent Antal kápolna Hidegség 48,47 km-rePáduai Szent Antal, a szegények védelmezője, a védőszentje a Hidegségen, a Jávárdi-patak földrajzi baloldalán álló Szent Antal kápolnának. Nem Jávárd, hanem Jávárdi a hely neve - A kápolna weboldala ez a weboldal, ahol mi itt a bejegyzéseket írjuk. Nincs már meg a doboz! - Be van kerítve a kápolna, de mint általában a Gyimesekben, itt is szépen ki kell akasztani a kaput és visszacsukni. Szerintem ott kell legyen a fedett kút - A kápolna alatti útkereszteződéstől egy kis utca indul északnyugat felé, a fedett kúthoz vezet. Páduai Szent Antal 1195-1231 között élt, portugál családból származott.
Ködlátó-nyereg 42,32 km-reA Terkő-nyeregtől délre, az Ördög-hágó szerpentinjeitől délkeletre található a Ködlátó-hegy, csúcsai kilátás nélküliek, erdővel borítottak. Köd nélkül - Túránk végén még kiugrottunk a nyeregbe. Keleti oldala a Terkő-mezővel szomszédos, a délnyugati oldal szintén egy kiterjedt legelő.
Katolikus templom Hágótő 23 km-reHágótő Gyergyótölgyes községhez tartozó falu, lakói többségükben katolikusok. A falu a Sötét Putna és a Sáros Putna patakok összefolyásánál fekszik.
Szénégetők Kalonda-tető 46,81 km-reFarkaslaka határában, a Kalonda-tetőn még sokan foglalkoznak faszénégetéssel. Szénégetők - A főútról közelitettük meg. Füstölgés - Nárcisznézőbe indultunk a zuhogó eső ellenére. Ellenőrzés - A sok esős nap után örültünk a napsütésnek. A legtöbb farkaslaki ember már az 1800-as évektől kezdődően a faszén előállításából vagy értékesítéséből él.
Mofetta Borszék 20,21 km-reA borszéki mofetta az Ősforrás helyén található, 2010-ben került felújításra. Rejtekfotó - Keresgéltem az épület lábai körül, itt már nem volt ismerős kőkupac. Lebontották a régi épületet, a földből kiáramló gázak fölé korszerű épület került, melyben akár 10 személy is elfér.
Katolikus templom Székelypálfalva 48,03 km-reA Farkaslakáról Korondra vezető útról, a Kalonda aljában balra útelágazás vezet Énlaka felé. Rejtés - Kissé megkésve, de eljött az idő, hogy ezeket a rejtéseket is bejelentsem, sajnos hamarabb nem sikerült időt szakítanom rá. Befalazva - Elég sokáig számolgattuk a sarkakat, míg megkerült a 8. A két Kükülló között, az út mentén, a Firtos-hegy lábánál, egy sor település található.
Barátok feredeje Csíksomlyó 61,32 km-re A csíksomlyói Mária-kegyhely ma már egyre inkább a vallási turizmus szinterévé válik. Megerősítve - Megerősitem a doboz tenyleg nincs ott. Annyira ne erősködj - Bár a galamb még ott van, a galambdúcból tényleg elrepült a geodoboz. Népi feredő - Forgalmas hely, mármint a borvíz miatt. A varázslatos Kis-Somlyón, a Kálvária keresztsorán, és a Mária-kegytemplomon kívül most már a Barátok feredeje is beletartozik a híres búcsújáró hely összképébe.
Unitárius templom Alsóboldogfalva 69,46 km-re Újszékelyen felül, a Szurdokpatakának torkolatja előtt fekvő Alsó-boldogasszonyfalva következik, melyet a nép rövidítve egyszerűen Bodogfalának nevez. Ezen elnevezés szűz Máriától származik.
Református templom Miklósfalva 66,9 km-re A régi templomot 1784-ben kezdték építeni, 1801-ben fejezik be. Középkori katolikus lakói Homorodszentlászló templomához tartoznak, a reformáció idején áttérnek az új vallásra.
Levendulás Csekefalva 64,32 km-re A csekefalvi levendulaültetvény 2023-ban június 24 és július 16 között látogatható, nyílt napok keretén belül, hétköznapokon 15-20 óra között, hétvégeken 10-20 óra között. A helyszín közelében parkoló a csekefalvi futballpálya mellett van.
Kannásné fájának maradványa Szejkefürdő 56,59 km-re Székelyudvarhelynek egy régi érdekessége, egy öreg 200-300 éves fa az Ugron Gábor utcában, az egyik tulaj kertje végében, amit a köztudat Kanásné fájának nevezett. Restaurálták Kannásné fáját - Mivel a Kannásné fájának a maradványa egy magánház udvarán volt, oda nem rejtettünk. Egy nagy terebélyes koronájú fa volt, melynek nagy koronája az útra is kihajlott.
Vilma-csorgó Csíkajnád 51,05 km-re A csíkajnádi Templomtértől északnyugatra induló utca neve a Kurkók (Vilmák) utcája. Az elnevezés a mai lakosaira, illetve a hajdani Vilma nevű személyre utal.
Református templom Makfalva 51,05 km-re Templomáról egykori haranglábjának megmaradt vitorláján olvasható dátum beszél: 1572. Az egykori templom középkori létéről tanúskodik az a leírás, amely Benkőnél olvasható: csinos kőépület, keleti része ódon gót stílusú.
Örmény katolikus templom Csíkszépvíz 55,27 km-re A XVII-dik század végén örmények telepednek Szépvízre, akik katolizálódnak és 1785-ben örmény szertartású plébániát szerveznek. Mai templomuk 1781-ben épült, az utolsó örmény plébánosa 1959-ig Bodurján János volt, azóta vasárnaponként a római katolikus plébános tart szentmisét.
Mofetta Szejkefürdő 56,59 km-re A megyei út túlsó oldaln található mofetta 1978 és 1989 között élte fénykorát. Udvarhely határában - Érdekes rejtés, ahogy leparkoltam a bringát és kezdtem nézelődni, hogy merre keressem a dobozt, kiderült, hogy éppen az orom előtt van, csaknem rajta állok. Eddig nem jó helyen kerestem - Csak egy gyors megállás volt és már meg is volt a doboz. Szejke a borvizek Homoródja - Későn érkeztünk és megkóstoltuk a "kőolajat". A mofettából feltörő gáz ízületi bántalmakra és érszűkületre javallott, akárcsak az iszap.
Maka vára Makfalva 52,1 km-re A makfalvi vár Orbán Balázs Székelyföld leírásában Maka vára helynévként szerepel. Maka állítólag egy székely rabonbán volt.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.