Diós település (Kolozs megye) Központ: Kajántó. Diós román elnevezése: Deusu. Német neve: Nussdorf.
Gilovics haz 15,58 km-reA Gilovics-ház 2001 áprilisában leégett, azután tégláit széthordták, ma csak romjai látszanak. Petőfi (Avram Iancu) utca 23.
Piramis-alakú Mauksch-Hintz-kripta Kolozsvár 15,75 km-reA piramis-alakú Mauksch-Hintz-kripta a kolozsvári Házsongárd temetőben, a város központi temetőjében található. Házsongárd legrégebbi kriptája, a Mauksch-Hintz gyógyszerész-családé, a 19-dik században épült klasszicista stílusban.
Kis-Balika-barlang Tordai-hasadék 38,62 km-reA Balika-barlangok a Tordai-hasadékban, a menedékháztól számítva a negyedik hídnál helyezkednek el, egymással szemben, a bejáratuknál erődítésre épített védművekkel. Barlang - Ha az x jelet keresném, még most is a barlang előtt álldogálnék. Két eső között - Különös izgalommal ismerkedtünk a hellyel és a legendával, mivel kincskereső csapatunk egyik tagját hasonlóan becézzük. Tömeg - A rejtekhelyet megtaláltam, de nem volt lehetőségem keresni a rejteket és a dobozt, mert a barlang bejárata mellett nagy tömeg volt.
Mezőségi bánya Torockói-hegység 47,1 km-reTorockó településről észak felé indulva, számos helyen találkozunk felhagyott vasbányák és vashámorok nyomaival. A harmadik katonai felmérés ferencjózsefi térképén több helyen is szerepel az Eisenhammer (Vaskalapács, Vashámor) felirat, Így Csiblók, Nyiras-oldal, Bagoly, Tölgyes, és Kaszálás-tető mellett.
Mezőszopor 42,74 km-re1213-ban villa Zupur, 1332-ben Supur, 1450-ben Zopor, 1478-ban Zoopor néven jelentkezik az oklevelekben.
Léta-vára Magyarléta 32,79 km-reMagyarléta falutól 3 km-re, a Jára völgye fölött emelkedő kősziklára épült Léta-vára, másik nevén a Géczy-vár. Melegen ajánlom mindenkinek - Nagyon szép őszi nap volt. Szent László pénzei Léta váránál - Egy rövid szombati séta alkalmával vettük célba a létai várat. Dombok között elrejtve - Impozáns volt, ahogy fentről megpillantottuk a vár romjait.
Óratorony Szent Mihály templom Kolozsvár 15,14 km-reAz Óratoronyról annyit, hogy elég sok lépcsőt kell megmászni, de sokszorosan kifizetődő vállalkozás. Kik azok a geoládászok? - Mit jelent a bejegyzésed címe? Mert nekem nem sikerült megfejteni. Kolozsvári Magyar Napok - A toronyba, de a torony tövében sem, a GPS egyáltalán nem működött. Magas torony - Mivel, szerintem a toronyba való felmenés számít megtalálásnak és én nem tudtam bemenni, úgy gondolom, hogy nem találtam meg a rejtekhelyet. Ugyanis innen nyílik az egyik legszebb kilátás a városra, mintegy 360 fokban.
ökör kéménye-sziklakürtő 46,27 km-reAz ökör kéménye-sziklakürtő Bélavár egyik leglátványosabb pontja. Nem jó helyen kerestem - A kék pont jelzésen indultunk fel a Bélavár tetejére. Nem ez volt a tervben - Régi tervünk volt, hogy Bélavárat téli köntösben is tekintsük meg. Kissé próbára teszi az oda kijutni szándékozó turistát a meredek kaptató, de mindenképp megéri a fáradságot.
Alverna ferences kegyhely Kolozsvár 17,5 km-reAz Alverna Szent Ferenc-rendi épületegyüttes Kolozsvár délkeleti szélén, a Békás nevű helyen, a Bükk utca elején található. Az Assisi Szent Ferenc szülőhelyén álló templom mintájára épült.
Ótordai kastélytemplom Torda 41,54 km-reA mai templom XV-dik századi és a gótikus kar alkotása; a XI-XIV-dik században itt más templom állott. Zárt kapuk - A templom kapuja sajnos zárva volt. Atutazoban, ladakeresoben - Otletes kis rejtek, hamar megkerult. Ahol az asszony az úr - Miután a nap első felében megmásztam a Tordai hasadék vasalt mászóútját, majd geodobozokat rejtettem a tordai sós tavaknál, eljött az ideje, hogy megkeressek néhány geodobozt is. A középkori első templom Szent Márton nevét viselte, s valószínűleg az ótordai templom örökölte ezt a címet, s elődje volt a város legrégibb parochiális temploma.
Porolissum római őrhely 41,58 km-rePorolissum az ókori Dacia provincia egyik legfontosabb központja Zilahtól 8 km-re keletre Mojgrád település közelében található. Egy nagyszeru var - Mindenkinek ajanlanam e varat felkeresni. Római út - Nagyszerű érzés a római úton sétálni. A 300 hektár területen elterülő archeológiai rezervátum és múzeum számos ókori épület romjait foglalja magába, melyek között eredeti állapotába rekonstruáltakat is találhatunk.
Kakasos templom Kolozsvár 15,32 km-reA Kakasos templom, vagy felsővárosi református templom a Mócok utca 84 szám alatt található - a templomot Kós Károly tervei alapján építették szecessziós stílusban 1913 és 1914 között. Kakasok mindenhol - Tipikus Kós épület.
Kolozsmonostori papírmalom 15,03 km-reA kolozsmonostori templom dombja mögött, északnyugatra, a Kisszamostól (Malomárok) északra álló épület. Park - Megtaláltam (másodikként) a parkban levö dobozkát. Letünt idők - Könyü kis séta alkalmával találtam meg ezt a geodobozt. Késett a repülőgép - Ismerőseim rokonait vártuk haza, de késett a repülőgép. Valószínűleg már 1718 és 1719 között működött.
Fekete nyár Csokmány 45,2 km-reA Csokmány melletti fekete nyár a Szamos folyó partján található, kerülete 10,7 m, állítólag a legvastagabb fekete nyár Romániában, és a második legvastagabb fa az országban, talán nemzetközi rekord is.

Sztána látnivalója a Varjúvár, Kós Károly saját maga által tervezett lakóháza. Itt már csak második voltam - Egy szolóban megejtett kerékpáros kirándulás alkalmával találtam meg ezt a geodobozt. Üres a rejtekhely? - Nézd meg kérlek a rejtekhely fényképét. War u war - Már régen szerettem volna a Varjúvárhoz eljutni, hogy Kós Károly nyomára találjak.
Kisvasút alagút Borrév 44,55 km-reA Tordát Topánfalvával összekötő vasút már sok éve nem működik, és sajnos a síneket is részben ellopták, pedig használhatták volna turisták vonatoztatására, a mócok zárt világának bemutatására. Nyári tábor - Ez évben a Kövenden megrendezett EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) vándortáborból kis kiruccanást tettem biciklivel az alagútig. Takarítják az Aranyos völgyében a síneket - Először az alagút Borrév felőli végén kerestem, de itt nem volt leomlott sziklakupac. Újraindul, vagy nem - A campeniinfo szerint újraindítják a "Mocănița"-t.
Bocskai várkastély Egeres 21,52 km-reEgeres község a Kalotaszeghez tartozó Nádasmente vidékén áll, a Kolozsvár-Almási hegycsoport területén, a Nádas patak mellett fekszik. A település már az első okleveles említésekor, 1263-ban, mezővárosként szerepel.
Babes-Bolyai Egyetem Kolozsvár 15,48 km-reBabes-Bolyai Egyetem, egykori Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem. Manci térképe - Azért a térképért fizetnek is keményen. Egyedül és gps nélkül - Megtaláltam, méghozzá egyedül és GPS nélkül. Csinos láda, csinos lányok nélkül? - Ezt nem hiszem el. Farkas (Mihail Kogalniceanu) utca 1.
Csodaszarvas fa Kolozsvári Bükk 19,17 km-reA kolozsvári Bükk erdő egyik régi érdekessége a Csodaszarvas fa, amelyről dr Xántus János jópár évtizede irt egy cikket fénykepes ilusztrációval, amelyet sajnos nem sikerult fellelnem. Na ezt - Mostanában a Bükkben terepezek egy csomót. Fazékrejtő játék - Csürülye, illetve Szelicse felől tartottam Kolozsvár irányába, így a Plecska-patak völgyéből közelítettem meg a helyet. Mégsem legenda - Mégsem legenda a csodaszarvas, Kommandón meg is mutatta magát. Az Erdélyi Gyopár folyóiratból származik minden információ a famatuzsálemről.
Betula Pendula Kolozsvár 15,58 km-reA középkori Kolozsvár egykor körülbelül négy kilométeres várfallal volt körülvéve, bástyáinak (tornyainak) száma pedig meghaladta a 20-at, és mindegyiket más céh védelmezte. Kolozsvár: Szabók bástyája - Otletes rejtekhely. Utólag - Egy megtalálás még a rejtekhelyes születésem elötről. Van doboz? - Kerestük, de hiába.
Szilas-patak rezerváció 53,24 km-re A Thoroczkay vár alól kék sáv vezet a Szilas-patak völgyébe. Egy darabig a patakot követjük, majd az út kitér a meder mellől és meredeken halad az erdőben.
Szolcsvai búvópatak barlangja 1 Alsószolcsva 57,37 km-re A Szolcsvai-búvópatak barlangja a Torockói-hegységben találhatóegyetlen védett barlang. Amíg a többiek a patak kifolyásában gyönyörködtek - Addig mi( jkgábor, Mester Nagy Ildikó, Mester Nagy Levente és én) leléptünk és geodobozt leltünk. Nyári tábor - Az EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) táborból tett Szolcsva - Bedellői túra alkalmával kerestem és találtam meg ezt a geodobozt. Ez nem sikerült - A gps a nagy sziklafal tövében össze-vissza mutatott. A Ponor viznyelőnél felszin alá tűnt két patak vize 1214 m felszin alatti út megtétele után 90 méterrel alacsonyabban kerül ismét a felszinre.
Bencés kolostor romjai Kőd 58,49 km-re A bencés kolostor egy kis erdős platón található az Aranyosvár alatt pár száz méterre - Út nem vezet a romokhoz. Bunyitay Vince 1887-ben ír könyvében a bencés kolostorról, a leírásából tudjuk, hogy a templomhajó mérete 13*7 m és a falainak vastagsága 1,10m, építőanyaga kő, kváderkövekkel.
Kraszna 57,24 km-re Kraszna 14-dik században épült temploma csúcsos sisakkal és négy kis fiatoronnyal diszitett tornyáról és festett, állatrajzokkal teli, kazettás mennyezetérol hires.
Református templom Szentmáté 57,54 km-re Bizonyos, hogy a falu a templom után kapta nevét, s e szerint a XIV-dik században Szent Máté tiszteletére szentelt temploma volt. A templom valóban ennek a kornak stílusjegyeit viseli, a gótikus kor alkotása.
Egykori evangélikus templom Árokalja 66,9 km-re Egykori evangélikus templom, ma Keresztelő Szent János ortodox templom. Sajnos épp zárva volt - Sajnos zárva volt, időnk nem volt a kulcsot keresni, nagyon megnéztem volna a belsejét, főleg hogy az ortodox vásárlás után hogyan alakították át.
Református templom Vice 50,06 km-re 1332-ben plébániatemploma van, a hajója valószínűleg XIV-dik századi. Olyan vélemény is van, hogy a XIII-dik századból származik, kivéve egy szakaszát, amelyet a XVII-dik században átépítettek.
Néprajzi múzeum Fenyősremete 62,91 km-re Fenyősremete (Bredesty, Bredest) falu Remete községhez tartozik, a községközponttól nyugat - északnyugatra található. A település ortodox temploma melletti, a vidékre jellemző házban néprajzi múzeumot rendeztek be.
Árpádházi Szent Erzsébet szobra Marosludas 63,65 km-re A marosludasi RMDSZ-székház, Köztársaság út 30 szám alatti épületén, a homlokzati oromfal fülkéjében van elhelyezve az Árpádházi Szent Erzsébet szobra. Az épület a XX-dik század elején épült, a katolikus plébánia tulajdona volt, majd a két világháború között gyógyszertár működött benne.
Végtelen oszlop Marosbogát 66,72 km-re Marosbogát fő utcáján, mely a települést észak-dél irányban metszi át, mielőtt átmennénk az autópálya alatt, a 429-es számú ház udvarán, egy ismerős műalkotás vonja magára a figyelmet. Brancusi Végtelen oszlop című szobrának másolata egy kis ráadással, a tetejére egy sas került.
Szilágysomlyó vára 66,14 km-re A Krasznamelléki dombvidék területén, a Somlyói Magura déli lábánál, a Kraszna két partján fekszik Szilágysomlyó. Első vára Castrum Somlyo, egykor a településtől északra emelkedő Magura tetején állt.
Torockószentgyörgy 52,36 km-re A torockószentgyörgyi vár, a Vársziklára épített erődítmény, a XIII-dik századtól kezdve áll ellen az idő vasfogának és a támadóknak. Csetenyes - A vártól leereszkedtünk ehhez a rejtekhez is. Várostrom - A várat bevettük, fáradtságos, forró déli napsütésben. Macerás - Már a várnyeregből lefelé nehézkes, de aztán nagyon bozótós, benőtt, dzsuvás a hely. Akármilyen irányból próbálunk felkapaszkodni rá, legalább 200 m szintkülönbséget kell megtennünk, de mindenképp megéri a fáradtságot.
Csarnótető Csarnóháza 64,92 km-re Bucsát elhagyva, a Jád-völgyi állomás mellett a Jád-patak fut be balról a Körösbe, a mindkét oldalon magas sziklás hegyek közötti nyíláson, a Jád-völgy torkán. A baloldali szöglethegyen, a Csarnó-tetőn, a régi korban Csarnó avar vezér várat építtetett, melynek ma már nincs nyoma.
Szabad-erdő Muzsnaháza 64,61 km-re A Szabad-erdő a Nagyenyed városhoz tartozó Muzsnaháza településtől délnyugatra terül el. 20 hektáron táj- és növényvédelmi terület, az enyediek egyik kedvelt kirándulóhelye.
Két piramis Vledesty 64,51 km-re A Szabad-erdőből kiérve, a Transznyugati úton nyugat felé haladva, egy adott pillanatban a figyelmes utazó két piramist vehet észre. Az egyik a Pyramids Haven (A piramis menedéke) nevű panzió, a másik a Csáklya-kő.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.