Levendulafarm és sósfürdő KolozsA sósfürdőjéről híres Kolozson a Valkai házaspár levendulafarmot, két sósvizű fürdőmedencét, és egy vendégházat létesített. Természeti érték. Megismernéd közelebbről? Minden évben levendulafesztivált szerveznek, ami egy háromnapos hétvégi időszakot jelent.
Zuhanás a semmibe Visa völgye utcaHullámvasúton történő zuhanáshoz hasonló élményben lehet része azoknak, akik a Visa völgye nevű úton érkeznek Visába. Különleges látnivaló. Hozzá szeretnél szólni? A közelmúltban leaszfaltozott út rövidítés a dél felől, Kályáni vám, illetve Kötelend felől érkezőknek.
Falu kútja és Falu kapu GyörgyfalvaA hagyományos györgyfalvi stílusban faragott Falu kapu Györgyfalva központjában, a Falu kútja mellett kapott helyet. Történelmi-kulturális érték. Készítettél fotókat itt? Örökségmegőrző és tájékoztató jellege van, rajta Györgyfalva legendájával, valamint a falu és a környék térképével, az egykori helynevekkel.
Katolikus templom GyörgyfalvaLehetséges, hogy a falu nevét Szent György tiszteletére szentelt templomától kapta. Történelmi-kulturális érték. Hozzá tudsz szólni? A templom ugyan Szent György nevét viseli, de erről a középkori oklevelekben nincs adat, csak egyszerűen Györgyfalva szerepel (villa Georgii).
Falumúzeum VajdakamarásA vajdakamarási falumúzeumot Nagy Ferenc Norbert, szakács és néptáncos, hozta létre. Történelmi-kulturális érték. Ezt meg kell nézni. Egy régi, felújított tornácos ház két szobájában mezőségi kézimunkák, szőttesek és régi használati tárgyak vannak kiállítva.
Képzőművészeti Egyetem KolozsvárKépzőművészeti Egyetem Kolozsvár Történelmi-kulturális érték. Ezt látni kell. Minden csak nem rug Az az igazsag, hogy addig gondolkoztam rugalmasan, hogy majdnem kataputaltam magam az eg fele. Mit jelenthet a gondolkozz rugalmasan? Fogalmam sincs, hogy mit jelent a segítő szöveg, még a megtalálás után sem.
Alverna ferences kegyhely KolozsvárAz Alverna Szent Ferenc-rendi épületegyüttes Kolozsvár délkeleti szélén, a Békás nevű helyen, a Bükk utca elején található. Történelmi-kulturális érték. Van tudomásod róla? Az Assisi Szent Ferenc szülőhelyén álló templom mintájára épült.
Ecsetgyár KolozsvárAz Ecsetgyár egy jelenkori művészeti tér, mely független kulturális központként működik. Különleges látnivaló. Szeretnél eljutni ide? A projektet 2009-ben kezdeményezte egy kolozsvári művészekből, és kulturális menedzserekből álló csoport.
Renner bőrgyárThe Shoe Tower located inside the former Renner shoe factory was a symbol of Cluj. Történelmi-kulturális érték. Meg kell látogatni. Jó ötlet ez a rejtekhely A veszélyekre figyeljetek, ha arra jártok. Gyar Nagyon durva hely. It still can be admired by nostalgics, but now it is almost a ruin, and probably soon will be demolished.
Egy kis szórakozásEgy kis szórakozás Különleges látnivaló. Mi a véleményed? Tavaszi tél Ma sikerült bejegyezni is, a március végi télben. Megszunt Ez a rejtekhely megszunt.
Bozsor tava Mezőzáhi tórendszerA Mezőségi-patak mentén egy hosszú tórendszer alakult ki. Természeti érték. Kirándultál már itt? Magas vízszint A magas vízszint miatt, a visszavágott fáknak csak az újonnan hajtott ágait értük el. Kamerák által megfigyelve A déli órákban érkeztem a Mezőzáh községközponttól északkeletre hosszan elnyúló tórendszerhez. Később mesterséges gátakat készítettek, hogy az eliszaposodás következtében alacsony vízszintet megemelhessék.
Paulownia-ültetvény BozsortanyaA Paulownia nemzetség 6-17 fajt tartalmaz, Anna Pavlovna Romanova holland királynő (1795–1865) tiszteletére nevezték el. Természeti érték. Ismered ezt a helyet? A Bozsortanya (egykori Illyés-tanya) közelében, a mezőzáhi és a mezőméhesi tó között található ültetvény valószínűleg a Paulownia tomentosa (molyhos) faj, az illatos császárfa.
Várkastély Gyalu1355-ben János plébános az erdélyi püspököt képviseli a váradi káptalan előtt. Történelmi-kulturális érték. Neked sikerült eljutni ide? 1446-ban Benedek plébános a gyalui kerület esperese.
Levendulás GerendkeresztúrA közigazgatásilag Maroskecéhez tartozó faluban, festői környezetben, 2015 óta termesztik a levendulát, családi vállalkozás keretében. Természeti érték. Hozzá tudsz szólni? A gerendkeresztúri levendulásba, 2023-ban, két hétvégén szerveznek látogatást, június 17-18-án és 24-25-én.
Mezőszakáli eper BábodA Bábod falu 25 szám alatti Mezőszakáli Eper-ültetvényen (románul Capsuni de Barbosi) mindenki magának szedheti az epret, előre elkészített kosárkákba. Természeti érték. Hozzá tudsz szólni? Az árról és a nyitvatartásról érdeklődni lehet a következő telefonszámokon: 0748-410545 vagy 0758-873440 (román nyelven).
Református templom Gerendkeresztúr1289-ben jelentkező neve szent kereszt tiszteletére szentelt templomáról tanúskodik, ekkor azonban a helység már lakatlan. Történelmi-kulturális érték. Szeretnél eljutni ide? A két tatárjárás (1241, 1284) valamelyike vagy mindkettő következtében pusztulhattak el lakói, ebből következik, hogy már pusztulása előtt megvolt a Szent kereszt-templom.
© 2005-2026 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.