Pusztacsán település (Kolozs megye) Központ: Tordatúr. Pusztacsán román elnevezése: Ceanu Mic.
Református templom Aranyospolyán 12,86 km-reKözépkori okleveles adat templomról nincs, Aranyospolyán temploma azonban meghatározza korát. Tornya alatti bejáratának kapuja gótikus kori alkotás, csúcsíves, hasonlóképpen a torony lóhereívvel záródó ablakai is.
1831-ben állították fel Páll Sámuel főbíró kezdeményezésére, Habsburg I Ferenc császár és felesége Karolina Augusta 1817-dik évi látogatásának emlékére. 17,18 km-re.
Diód várának romját Diód belterületének északnyugati szélén, a Diód-patak partján, az ottani tó melletti kisebb kiemelkedésen találjuk. A szomszédos kerten keresztül lehet bejutni, a tulajdonos engedélyével. 46,86 km-re.
Régi kőkereszt Remete és Uzapatak (Valea Uzei) falvak között, a Transznyugati út egyik kanyarjában. A kőkereszttől dél felé indulva az ösvényen, egy szikladarabokkal megszórt hegygerincre érünk, jó rálátással a Kolostor-szorosra. 39,49 km-re.
A korai püspöki patronátus és az ásatások alapján joggal teszik a templom eredetét az 1300-as évek elejére. Ezt erősíti meg a helyi hagyomány és erre utaló egykori, 1652-ből való előneve (szász), ami arra utal, hogy szász telepítés volt. 24,06 km-re.
A Szabad-erdő a Nagyenyed városhoz tartozó Muzsnaháza településtől délnyugatra terül el. 20 hektáron táj- és növényvédelmi terület, az enyediek egyik kedvelt kirándulóhelye. 36,87 km-re.
A szakadékos terület két, jól elkülöníthető részből áll - a nyugati részen van az igazi szakadékos oldal, a Rántó-tető alatt. Érdekes - Érdekes hely, jóval érdekesebb, mint távolról látva gondolnám. A délkeleti részen található a Szabó Garatjának (Marosdátosi szakadék) nevezett, látványosabb rész. 38,79 km-re.
Az első kutyfalvi kastélyt a XVII-dik században építette Pekry Lőrinc gróf és felesége, Petrőczi Kata Szidónia bárónő. Ennek a kastélynak az anyagából is készült a XIX-dik század elején, a Degenfeld Miksa Kristóf gróf által elkezdett udvarház. 39,44 km-re.
A Bélavár a természet remekműve, egy majdnem 800 m-es szintkülönbségben kiemelkedő sziklaóriás, bércek halmaza. Hab a tura tetejen - Szep oszi fototura tetejen a hab a geolada volt. Szálka és gerenda - Újabb kudarc a kincskereső pályafutásom alatt, sem gerenda, sem rejtek, pedig tutira mentem. Bélával - Mondhatnám, hogy se Bélát se várat nem találtunk. 30,99 km-re.
Mezőszakáli eper Bábod 34,91 km-reA Bábod falu 25 szám alatti Mezőszakáli Eper-ültetvényen (románul Capsuni de Barbosi) mindenki magának szedheti az epret, előre elkészített kosárkákba. Az árról és a nyitvatartásról érdeklődni lehet a következő telefonszámokon: 0748-410545 vagy 0758-873440 (román nyelven).
A Hili-odú történetét Réthi Lajos írja le 1862-ben. Hili magyarpeterdi szolgalegény volt, 1860-ban, húsvét alkalmával a hegytetőről leereszkedett a dúsan zöldelő borsfenyő bokrokhoz. 8,99 km-re.
A marosbogáti zsidó temető a település északkeleti részében, a Keménytelke felé vezető út mellett található, közvetlenül a Maros folyó, illetve a vasútvonal feletti dombon. A temető területét felnőtte a fű, a héber feliratú sírkövek egy része előre, mások hátra vannak dőlve, egy sírkő már a földre esett. 37,21 km-re.
Báthory-Apor Szeminárium Kolozsvár 16,62 km-reAz Egyetem utcában lévő Báthory-Apor Szeminárium épületét Apor István alapítványából építették a jezsuiták 1728-31 között. Az egykori Szent József Fiúneveldét 1776-ban a piaristák vették át.
Túri-hasadék vasalt ösvény Tordatúr 3,16 km-reVasalt útvonalat adtak át 2018 szeptember 24-én, a Túri-hasadékban, ez az útvonal idáig csak nehezen volt járható, és nem lehetett megúszni lábmosás nélkül. A múltban többször is építettek a patak fölé hídakat és pallókat, de ezek nem bizonyultak tartósnak.
Felsőgáldról Havasgáld felé menet a 107K jelzésű megyei út áthalad a a Gáldi-szoroson is. A szoros egy adott szakaszon annyira szűk, hogy csak az út egyik sávjának marad hely a patak mellett. 47,1 km-re.
Kakasos templom Kolozsvár 17,09 km-reA Kakasos templom, vagy felsővárosi református templom a Mócok utca 84 szám alatt található - a templomot Kós Károly tervei alapján építették szecessziós stílusban 1913 és 1914 között. Kakasok mindenhol - Tipikus Kós épület.
Református templom Gerendkeresztúr 27,26 km-re1289-ben jelentkező neve szent kereszt tiszteletére szentelt templomáról tanúskodik, ekkor azonban a helység már lakatlan. A két tatárjárás (1241, 1284) valamelyike vagy mindkettő következtében pusztulhattak el lakói, ebből következik, hogy már pusztulása előtt megvolt a Szent kereszt-templom.
Kocsárdról a hagyomány azt tartja, hogy hajdan a Rosszpatak völgyében és temploma tőle jobbra, az Aranyos felé eső fennsíkon feküdt. Jo reggelt kivánok - Nem volt nehéz rátalálnom erre a helyre hiszen itt lakom, és tudok rola pár dolgot. Az ígéret szép szó - Sor került Székelykocsárd oldalának az összeállítására is. Valószínő, hogy a XIV-dik századi templom ott állott. 28,45 km-re.
Református temető Marosbogát 37,83 km-reA marosbogáti temető közepén van néhány kovácsoltvas kerítéssel körbevett, gyomnövényekkel benőtt, gondozatlan sírkert, néhai grófok sírhelye. Egyetlen bekerített sírkert van jobb állapotban, itt van az Ecken nemesi család sírköve, valamint a Tradíció síremlék.
A XVIII-dik században templomát lebontják, helyén 1793 és 1818 között új templomot építenek. Középkori tiszta katolikus lakói a reformáció idején reformátusok lesznek, a templommal együtt. 36,33 km-re.
Egykori Biazini-szálloda, ma lakóház - Petőfi (Avram Iancu) 20. 16,52 km-re.
A világhírű tudós, Bolyai János szülőháza (másnéven Benkő-ház) a belvárosi Bolyai János utca sarkán áll, az 1 szám alatt. A Bolyai utca felújítás után sétálóövezetté alakul, a tér görbületét idéző optikai csalódást előidéző térkövezéssel burkolta a kivitelező. 16,79 km-re.
A 15-dik század végén épült kolozsvári Tűzoltótorony a Szappany (Tipografiei)-utca 17 szám alatt található. A takácsok céhe védelmezte, ezért Takácsok tornyának is hívták, bár eredeti neve Szappany utcai kis kapu volt. 17,17 km-re.
Babes-Bolyai Egyetem, egykori Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem. Manci térképe - Azért a térképért fizetnek is keményen. Egyedül és gps nélkül - Megtaláltam, méghozzá egyedül és GPS nélkül. Csinos láda, csinos lányok nélkül? - Ezt nem hiszem el. Farkas (Mihail Kogalniceanu) utca 1. 16,59 km-re.
Református templom Szentmáté 56,45 km-re Bizonyos, hogy a falu a templom után kapta nevét, s e szerint a XIV-dik században Szent Máté tiszteletére szentelt temploma volt. A templom valóban ennek a kornak stílusjegyeit viseli, a gótikus kor alkotása.
Kornis-kastély Szentbenedek 55,24 km-re Déstől három kilométerre délkeletre Szentbenedeken található a Kornis család reneszánsz stílusban épült kastélya. Kerestük, de nem találtuk meg - A biztonságosan megközelíthető ablaknyílásokban nem találtuk a vitaminosdobozt, a készülék is ide helyezte a koordinátákat. Nem hiszem el - Nem hittem a szememnek, hogy az unikornis, melynél a lányom 11 éve fotózkodott, sehol sincs. Habár az államosítás után állaga sokat romlott, könyveit elégették, értékei eltüntek, pincéi beomlottak, még mindíg tartogatnak érdekességet a romok az éppen arra járóknak.
Segesvári úti forrás Marosvásárhely 65,76 km-re A marosvásárhelyi Segesvári úti forrás a Segesvári út 8 számú ház mögött található, egyenesen a Róka-patak völgyében. Hosszú várakozás után - Elég sokat kellett várakoznom, amíg zavartalanul elővehettem a geodobozt. Munkálatok - Harmadszor jártam ott és sikerült zavartalanul megoldani, senki sem volt a környéken. Szerda - Általában mindenkinek van egy kedvenc napja és van akinek van kevésbé kedvenc napja. A forrásnál nem találtam vízfogyasztást tiltó, figyelmeztető táblát.
Nemzeti Színház, Marosvásárhely Marosvásárhelyi főtéri színház - Miután a főtéren megnéztünk egypár cipős dobozt, ideje volt, hogy ezt a dobozt is megnézzük közelebbről. Befalazták - Az épület nagyon szép, és az előtte levő park is. Nincs a lemez, itt a lemez - A színház előcsarnokában tartott 22. 65,79 km-re.
Kalotadámos református templomának állatábrázolásokban gazdag kazettás mennyezete van. Értékei a festett szószék és a szép úrasztala. 56,4 km-re.
Almásvár (Almási vár) romjai körülbelül 2 km-re délkeletre találhatók a falutól. Egy éjszakai akció keretében - Megtaláltuk a srácokkal. EKE napok Sztána - A 120 éves születésnapját ünneplő Erdélyi Kárpát-Egyesület által szervezett III. Csapatmunkával - Erős csapatmunkával sikerült megtalálni ezt a geodobozt egy jólsikerült biciklitúra alkalmával. 53,91 km-re.
Isten dombja Mezőbánd 53,95 km-re Az Isten dombjánál találkozik a bándi, a bergenyei, és a paniti határ. A Bándról Marosvásárhelyre bevezető út nyugatról megkerüli ezt a magaslatot.
Váralmásnak a középkorban plébániatemploma is volt. Ezt örökíti meg az 1288-ban Mikud bán és Péter erdélyi püspök közötti csereegyezményről szóló oklevél, amelyben említik, hogy itt Szent Demeter tiszteletére szentelt templom van. 55,56 km-re.
Ortodoxok első temploma Marosvásárhelyen 66,38 km-re Az ortodox fatemplom a marosvásárhelyi Thököly Imre, ma Mitropolit Andrei Saguna utca 13 szám alatt található. A jellegzetes máramarosi stílusú, zsindelytetős épületet, az ortodoxok első templomát, 1794-ben építették fel, egy görög kereskedő anyagi támogatásával.
Román kori jellegét a torony alatti kapu kőkerete, a kórus ablaka, a sekrestye által eltakart oszlop őrizte meg. A későbbi átalakítások és újítások során a templom barokk jelleget kap. 52,55 km-re.
Fatemplom Gyonkány 53,64 km-re A Havasgáld községhez tartozó Gyonkány falu történelmi emlékmű fatemploma a 19-dik század második felében épült, 1878-ban. 2024 május 5-én, húsvét vasárnapjára virradólag porrá égett, feltehetően egy égve és felügyelet nélkül hagyott gyertya miatt.
Teleki-ház Marosvásárhely 66,1 km-re A Teleki-ház Marosvásárhelyen a Bernády György tér 3-5 szám alatt áll. 1797-1803 között építették empire-ba átmenő barokk stílusban, szép emeleti oszlopos folyosója finom oszlopfőivel ma is élményszerű látvány.
Református templom Ketel 57,11 km-re 1332-ben plébániatemploma van, ez a templom minden bizonnyal az 1600-as évek elején elpusztul, mert a XVII-dik század közepén már csak egy fatemplom áll egy kis haranggal. A pusztító háborús idők után a megfogyatkozott hívek erejéből csak egy fatemplomra jutott, amelyet a XIV-dik századi templom helyett építettek.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.