Negiudin település (Krassó-Szörény megye) Központ: Somosréve.
Sebestorony 37,52 km-reA Szörényi-havasokhoz tartozó Szárkő-Godján-hegység északnyugati részében, Karánsebestől keletre fekszik Sebestorony község. Havas hegyek alatt - Fél óra gyaloglás után értünk fel a romokhoz. V@lybra_2 - A szervesdi tó után megkererstük a Sebestoronynál elrejtett dobozt is. A falutól 1 km-re északkeletre található a 420 m magas Stirminica-hegy, melynek ormán többemeletes toronyrom dacol az idők múlásával.
Hirtelen-vízesés Godján-hegység 35,05 km-reA több mint 290 m magas Hirtelen-vízesés a Godján-hegységben található, vad környezetben, nehezen megközelíthető helyen. A neve románul Scurtele, amit helyesen Hirtelen megáradó vizek-nek lehet fordítani.
Szentháromság sziklája 19,1 km-reA sziklába vájt Írott kő ortodox remetekolostor Örményes határában, a Temes felett átívelő vasúti híd tövében található. Az újrarejtett ládát találtátok meg - Hát, ez egy másik láda volt. Majdnem drive-in rejtés - A vasúti híd, illetve a Szentháromság sziklájának közelében, mindkét oldalon hatalmas parkoló áll rendelkezésre. Először egy 1788-as katonai térkép tüntette föl, Szentháromság sziklája néven.
Római katolikus templom Stájerlakanina 43,62 km-reHa a Ménes völgyéből Resicabánya fele vesszük utunkat, egy nagyon érdekes városon haladunk át. Stájerok - A templom ajtaja nyitva volt, így sikerült képeket készítenem az üvegen keresztül. Itt feltétlenül érdemes megállnunk és egy kicsit körülnéznünk.
Bég Szeme-tó 49,77 km-reBég Szeme-krátertó Bánság - Pontosabb leirás nélkül nem sikerült megtalálni. Ali baba - Gyönyörű tó, a lehetetlen zöld színével.
Vízimalmok Ógerlistye 31,96 km-reA Rudaria-patak szurdokvölgyében huszonkét, fából készült vízszintes vízimalom található, többségüket ma is használják. Folyamatosan zuhogó esőben - Nem kirándulni indultam, de erre vezetett az utam. 1874-ben még ötven ilyen malom működött a völgyben.
Karrmezők Zaton-tó 29,86 km-reA karrmező (karrosodás) a vízerózió egyik formája a karszt, azaz a mészkő, dolomit és gipszkőzetekben. Ahol a földtani időkben viszonylag lapos kőzetfelületek kerültek a felszínre a vízerózió által, ott a karsztra jellemző kémiai oldódás folytán jellegzetes, éles szélű mélyedések, bordák, barázdák alakultak ki.
Corcoaia-szoros Cserna völgye 24,58 km-reA Corcoaia-szoros a Cserna-völgyének az egyik legszebb látnivalója. Semmi gond - M Valasz - Reszemrol:* felhsznalonev - marad* rejtesek maradnak - mar irtam. Szomorú helyzet - Én személy szerint nagyon sajnálom, hogy ez az egész így alakult. Ide kocsival is el lehet jutni, Herkulesfürdőtől 43 km-re van, ebből körülbelül 17 km poros, köves út.
Örményesi-szoros Örményes 19,56 km-reA Temes-folyó két szakaszon is bevágta magát a Szemenik-hegység kemény, kristályos kőzetébe. A Teregova falutól északra található szoros mellett, Örményesnél is szép, vadregényes, epigenetikus szurdokvölgy alakult ki.
Tibiscum római municípium 48,23 km-reDélmagyarország legtekintélyesebb római municípiuma, Tibiscum, Krassó-Szörény vármegyében feküldt, a mai Zsuppa helyén. Római - Igazából sokkal impozásabb építményekre számítottam.
Robbantott-szikla 13,07 km-reA Robbantott-szikla a Cserna folyó jobb partján található, a Iuta-patak beömlésének közelében. Ezen a helyen a mészkövek a völgy beszűkülését eredményezték, a Iuta-szorosban eltűnő víz itt jelenik meg ujra.
Ciucevele védett terület 20,24 km-reA Ciucevele védett terület, a Cserna-folyó és a Szén pataka között terül el. Nem volt a helyén? - Miért írod azt, hogy "csak úgy oda van téve az út mellé"? Én a geodobozt egy szikla ferde repedésébe rejtettem, egy kő mögé. A Gorj megyei Pádes községhez tartozó Cserna-falu területén található, 1166 hektáron terül el.
Campusel 43,49 km-reA Campu lui Neag - Gura Butei - Szkokul-szoros - Bárány-mező - Campusel útvonal a Nyugati-Zsil mentén halad, földrajzilag előbb a Vulkán-hegység és a Retyezát, majd az Oszlea-hegy és a Kis-Retyezát határvonalát követi. Megtaláltuk sikeresen - Jorgován-kő mászás előtt kerestük meg a ládát.
Ferenc József szobrának talapzata Karánsebes 41,97 km-reFerenc József egészalakos szobrát 1906 október 7-én avatták fel Karánsebesen. Ferenc Jóska - Az igazat megvallva, szerintem az öreg császár jobban nézett ki azon a talpazaton. 1943-ban eltávolították, azóta a talapzaton Dragalina tábornok szobra áll.
Beusnica-vízesés 48,79 km-reA Beusnica-vízesés az Anina-hegység egyik leglenyűgözőbb vízesése. Itt sem sikerült - Mivel nincs segítő információ, itt sem sikerült a dobozt megtalálni. Tufa - Na, ez szerintem szebb mint a Bigér, de ez nincs útban. A mintegy 15 méter magasságból lezúduló víz, az erdő közepén található tisztáson, egyedi és festői tájat teremt.
Torony a Templom-dombon Kákófalva 64,06 km-re Kákófalva nyugati szélén, a Templom-domb (Dealul Cuca) tetején egy magányos, lepusztult torony hívja fel magára a figyelmet. A település temetőjéhez tartozó, egykori templom maradványa.
Drankó vára Drenkova 57,63 km-re Az egykori Krassó–Szörény vármegyében, Berszászka falu szomszédságában, Drenkova település keleeti szélén a Duna partján, a Suva Recska-patak torkolatánál állt valaha Drankó vára. Vár a Dunában - A vár a jelzőtábla szerint 100 m-re van, csakhogy 90 m az a Duna vizében.
Danila-domb Vaskő 58,42 km-re A Danila-domb Vaskő községtől délnyugatra található, a Danila tisztásaként ismert márványfennsík fölé emelkedik. Sportmászásra alkalmas hely, ugyanis egy több mint 50 m magas függőleges sziklafallal rendelkezik.
Zajkány 55,25 km-re Zajkány falu közelében, egy domboldalon volt Hunyadi János-emlékművének maradványa.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.