Rugyinóc település (Krassó-Szörény megye) Központ: Ruténtelep. Rugyinóc román elnevezése: Ruginosu. Egyéb neve: Ruzsinosz.
Hinta - Felsőgörbed 49,62 km-re.

A resicabányai rendező pályaudvar előtt létrehozott szabadtéri múzeumban tizenhat, Resicán gyártott, ma is működőképes, gőzmozdony található. Mozdonyok közt - Jó pár kilométer után tűző napsütés alatt érkeztem meg Resicabányára, és már nagyon szerettem volna tudni, hogy hol lesz a szállásom. Resitza - Utban a Néra völgye felé meglátogattuk a resicai mozdonymúzeumot. Vonat - A doboz nem lett meg, viszont láttam sok mozdonyt. 24,73 km-re.

A sziklába vájt Írott kő ortodox remetekolostor Örményes határában, a Temes felett átívelő vasúti híd tövében található. Az újrarejtett ládát találtátok meg - Hát, ez egy másik láda volt. Majdnem drive-in rejtés - A vasúti híd, illetve a Szentháromság sziklájának közelében, mindkét oldalon hatalmas parkoló áll rendelkezésre. Először egy 1788-as katonai térkép tüntette föl, Szentháromság sziklája néven. 30,79 km-re.

A település első írásos említése: Monostor (1427), 1484-ben mezőváros, várát először 1505-ben említik. 1551-ben Petrovics Péter, 1616-ban Bethlen Gábor foglalta el, később a törökök lerombolták. 42,06 km-re.
A Porta Orientalis-hágó a vízválasztón helyezkedik el, Domásnya falutól északra. A Keleti Kapu a Mehádiai-völgyet köti össze a Temes völgyével. 42,9 km-re.
Kis-Lépcső-csúcs, románul Varful Scarita. 49,01 km-re.
Őslénytani lelőhely, Apádia 9,74 km-re.
Mehadika, 1911 és 1918 között Kismiháld, község a Bánságban, Krassó-Szörény megyében, Orsovától 46 km-re észak–északnyugatra, a Szörényi-Érchegység egyik patakvölgyében fekszik. Nevében a kicsinyítő képző Mehádiára utal - Mehadika hírnevét 14 vízimalmának köszönheti, melyek a 20-dik század elején épültek. 48,3 km-re.
Tibiscum római municípium 5,88 km-reDélmagyarország legtekintélyesebb római municípiuma, Tibiscum, Krassó-Szörény vármegyében feküldt, a mai Zsuppa helyén. Római - Igazából sokkal impozásabb építményekre számítottam.
Sebestorony 19,72 km-reA Szörényi-havasokhoz tartozó Szárkő-Godján-hegység északnyugati részében, Karánsebestől keletre fekszik Sebestorony község. Havas hegyek alatt - Fél óra gyaloglás után értünk fel a romokhoz. V@lybra_2 - A szervesdi tó után megkererstük a Sebestoronynál elrejtett dobozt is. A falutól 1 km-re északkeletre található a 420 m magas Stirminica-hegy, melynek ormán többemeletes toronyrom dacol az idők múlásával.
A Transzlunkány (Transluncani, Oboare), egy 4,5 km hosszú, látványos, sziklába és hegyoldalba ásott, aszfaltozott (mezőgazdasági) út Bégalankástól délre. 32,25 km-re.
A márványbánya, ahol már a rómaiak korában is folyt a kitermelés, Bukova falutól körülbelül 7 km-re található, a Bisztra-patak völgyén felfelé. Az itt kitermelt kristályos mészkő fehér, enyhén kékes színű, egy kevés grafittartalom miatt néhol fekete foltokkal. 43,82 km-re.
Bégaszuszányi halomsírok 39,74 km-reA Bozsor községhez (románul Traian Vuia, régebb Bujor) tartozó Bégaszuszány településtől északra több halomsírból álló régészeti lelőhelyt találunk. Tiku (Ticu) halma, egy Hallstatt-kori szentély, 540 méterre van a templomtól és 20 méterre délre a vasútvonaltól.

A Szerelem-alagút egy elhagyott sínpár fölé nőtt fakoronák által kialakított zöld folyosó, Obrézsa és Novákfalva között, Karánsebes közelében, Krassó-Szörény megyében. Sínek - Csodálkozom, hogy egyáltalán még létezik a sínpár. Több helyen is meg lehet közelíteni, Obrézsa egyik mellékutcája is keresztezi a sínpárt. 13,71 km-re.
A volt emlékmű felirata: Hunyadi János tizenötezer vitézével, az 1442-iki szeptember 6-án e szorosban verte szét Sehabeddin beglerbégnek Erdélybe nyomuló nyolcvanezer főnyi hadseregét. A dicső fegyvertény örök emlékéül állíttatá ez oszlopot Hunyadvármegye közönsége a honfoglalás ezredik évében. 47,85 km-re.
A Temes-Cserna árok a Kárpátok leghosszabb folyosószerű árka, 90 km hosszú, Örményes és Teregova között összeszűkül, kialakítva a Teregova-szorost. A Teregova szűk szorosán keresztül kapcsolódik északra a Teregova-felszín a Karánsebesi-medencével. 33,42 km-re.
Tucsila-csúcs, románul Varful Tucila. 48,11 km-re.
A Flórián-szikla egy érdekes, csúcsos formájú sziklaképződmény, az Üveggyári telep (Tamásdi üveggyár, Colonia Fabricii) szélén. 37,12 km-re.
Kis-havas Szárkő 29,67 km-reA Szárkő-hegység a Déli-Kárpátok nyugati részén található. Illés lekergetett - A túránk legmagasabban fekvö dobozát a Kis-havasi kereszt alatt találtuk meg. A térképen egy eldőlt, egyenlő szárú háromszögre hasonlít, melyet nyugaton a Temes völgye választ el a Szemeniktől, északon a Bisztra a Ruszka-havastól, délen a Hideg patak a Godjántól és a Csernai-havasoktól, keleten a Sesz és a Nagy patakok a Retyezáttól.
A délről a Szárkő-hegység, északról a Ruszka-havasok általhatárolt, 699 m magasságban fekvő szoros az őskortól kezdve fontos átkelőhely volt a Temesköz és a Hátszegi-medence között. Az akkor Tapae nevű szoros közelében 89-ben és 101-ben is nagy csatát vívtak a római légiók és a dákok. 43,82 km-re.
A Temes-folyó két szakaszon is bevágta magát a Szemenik-hegység kemény, kristályos kőzetébe. A Teregova falutól északra található szoros mellett, Örményesnél is szép, vadregényes, epigenetikus szurdokvölgy alakult ki. 30,32 km-re.
A Szárkő-hegység a Déli-Kárpátok északnyugati részén található, Krassó-Szörény és Hunyad megyék területén. A Szárkő név az ómagyar szár szóból ered, kopaszkövet jelent. 38,35 km-re.
Zajkány falu közelében, egy domboldalon volt Hunyadi János-emlékművének maradványa. 48,01 km-re.
Tucsila-nyereg, románul Saua Tucila. 48,16 km-re.
Forrásfalva közelében, a nadrági vasipari társaságnak vasércbányái voltak. 43,11 km-re.

Ha a Ménes völgyéből Resicabánya fele vesszük utunkat, egy nagyon érdekes városon haladunk át. Stájerok - A templom ajtaja nyitva volt, így sikerült képeket készítenem az üvegen keresztül. Itt feltétlenül érdemes megállnunk és egy kicsit körülnéznünk. 48,9 km-re.
A teregovai római kasztrum a Hideg- és a Temes folyók összefolyásánál, körülbelül 2 km-re a falutól északra, a Hideg-folyó és az európai út között, a folyó bal partján volt. A kasztrumot Mehádia és Tibiscum közé helyezték el, azon útvonal mentén, mely Dácia délnyugati határát jelentette. 35,78 km-re.

Krassófő vára - Aninai-hegység 32,84 km-re

Krassó szurdokvölgye - Aninai-hegység 33,22 km-re
Zergebak-csúcs, románul Varful Tapului. 63,55 km-re.
Bukura-csúcs 2, románul Varful Bucura II. 59,54 km-re.
Pelága agyarai, románul Coltii Pelegei. 61,44 km-re.
Kusztura-csúcs, románul Varful Custura. A custura román szó, magyarul kiejtve kusztura, sziklás, hegyes, fogazott hegygerincet jelent. 64,85 km-re.
Nagy-Kusztura-tó, románul Lacul Mare al Custurii. 64,96 km-re.
Nopcsa kastély - Szacsal, XIX-dik szazad. 64,39 km-re.
Lolája-tó, románul Lacul Lolaii. 60,12 km-re.
Soborsin látnivalója a gyönyörű díszparkkal körülvett, 17-dik században épült klasszicista épület, a királyi kastély. 62,45 km-re.
Kis-Pelága-tó, románul Lacul Peleguta (magyar kiejtés Peleguca). 62,37 km-re.
Bukura-csúcs 1, románul Varful Bucura I. 59,27 km-re.
Kondorkeselyű-menedékhely, románul Refugiul Condor. 57,31 km-re.
Arágyes-tavak, románul Taurile Radesului, Lacul Rades. 55,45 km-re.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.