Iszló település (Maros megye) Központ: Székelyhodos. Iszló román elnevezése: Isla.
Unitárius templom IszlóIszló Maros megyei falu, mely közigazgatásilag Székelyhodoshoz tartozik. A település földrajzilag az Iszló-patak völgyében, Marosvásárhelytől csupán 19 km-re található.
Ehedi temetőEhed falunak temploma a középkorban nem volt. Ki az a György Tibi bácsi? Nem készültem különösebben az ehedi rejtekhelyhez. Szép őszi idő A közelben volt még néhány cseresznyefa, de a repedés nagy segítség. Sőt még később, 1791-ben sem, ugyanis ekkor önállósításukat kérik, de azt a választ kapják, hogy előbb gondoskodjanak templomról.
Katolikus templom SzékelyhodosSzékelyhodos községközpont, Marosvásárhelytől 22 km-re északkeletre, Szászrégentől délkeletre található. Festett órás templomtorony A helyszínre érkezve, annak rendje-módja szerint a kőoszlopos kapun léptem be a templomkertbe. Csendes falu Tetszett a falu. Nevét egykor hódban gazdag határáról kapta.
Kripta SzékelykálA középkori templom a Kripta nevű hegyen állott, ahol az egykori templom alatti kripta helye jól kirajzolódik ma is. Diófa Úgy gondoltam, hogy próbáljunk meg újra a régi helyen rejteni egy dobozt, mert az új hely, vagyis a bokor egy sírfelújítás áldozata lett. Újrapróbálom A régi, beomlott kripta helyén lévő gödröt betömték. Kriptájának egyedüli megőrzött emléke egy sírkő, melynek 1647-ból származó érdekes felirata van.
Unitárius templom SzékelykálSzékelykál a Káli-patak völgyében fekvő Maros megyei falu, mely közigazgatásilag Nagyernyével képez egyazon egységet. Nem messze, csupán 15 km-re található Marosvásárhelytől.
Unitárius templom NyárádszentmártonTemplomának építési idejét – függetlenül a pápai tizedjegyzék adatától – a XIII-dik századra teszik. Mégis ott van Most először jártam úgy, hogy előbb "oda" nyúlok, de bíztos máshol lesz s hát láss csodát. Fej fölött Felnéztem és megláttam a dobozt. XIII-dik századi, késő román ízlésű, sőt – a háromszéki kökösi unitárius templomon kívül az egyedül álló egyenes záródású szentélyével az egész Székelyföldön.
Székelykapu ErdőcsinádErdőcsinád délkeleti bejáratánál nagyméretű székelykapu üdvözli az érkezőket, 2013 április 26-án avatták fel. Hat méter magas és csinádi hagyományos népművészeti motívumokkal van díszitve, önkéntes munkával készült, az önkormányzat költségére.
Kockásliliom BúzaházaA kockásliliom a liliomfélék családjába tartozó fokozottan védett növény. Elég nehezen találtuk meg De a földrajzi koordináták sokat segítettek. Vékonykarúak elönyben Minden évben felkeressük a rétet a koczkásliliomok miatt. A jellegzetes nedves réti, kora tavaszi növény, mely áprilisban tömegesen nyílik.
Kockás liliom BúzaházaCsíkfalvából tértünk Búzaháza felé, miután áthaladtunk Búzaházán, jobbra egy földút vezet az erdő irányába. Még nincs kinyílva Az elmúlt napokban olvastam, láttam a képeket, hogy Óvárhely mellett már nyílnak a kockásliliomok. A vasúti sínen való átkelés után már láthatjuk a nedves rétet és a virágokat.
Unitárius temető CsíkfalvaA csíkfalvi unitárius temetőben nagyméretű, különös alakú, régi, megdőlt sírkő található. Megrágva A sírköveket nem láttam, nem is volt sok időm. Csak a dobozt találtam meg Kerestem a sírköveket de nem találtam meg. Felső, süvegszerű részén hurokká csavarodott, nyitott szájú kígyó látható.
Evangélikus templom FületelkeIde költöztek az egrestői szászok is, az 1500-ban már létező fületelki templomot tornyokkal erősítik és várfallal övezik. Gótikus csarnoktemplomnak épült a Szentháromság tiszteletére, ma a várfala rom.
Várnyaka KápolnásmezőVárnyaka a Parajd és Kápolnásmező közötti utat lezáró töltésvonal neve, a Kis-Küküllő és a Juhod völgyei közötti gerincen található. A töltés kezdetben nyugat - kelet irányban vonul, majd felhajlik északkelet felé, a Rabsonné vára alá.
Rabsonné útja DeszkásvárA különböző leírásokban, két különböző helyen található töltésvonulatot is ugyanazon a név alatt, Rabsonné útjának hívnak. Ez az Orbán Balázs által is leírt töltés lenne a mondában is emlegetett, tulajdonképpeni Rabsóné útja.
Lutheránus templom CikmántorElső okleveles megjelenésekor már szász település, s így bizonyos, hogy abban az időben temploma is van. A régi templomot 1851-ben lebontják, helyén 1865-ben épül a mai templom klasszicista stílusban.
Földpiramisok MezőkirályfalvaA Mezőkirályfalva melletti földpiramisok földcsusszamlás útján jöttek létre. A falutól délre találhatók, a DJ173 jelzésű megyei út keleti oldalán, a Cseh hát nevű dombtól nyugatra.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.