Mezőszélen település (Maros megye) Központ: Mezőzáh. Mezőszélen román elnevezése: Tau.
Hattyúk tava Faragó 33,18 km-reA Hattyúk tava elnevezést én adtam, mivel a tavon hattyúkat lehet látni. Másik fa - Az a másik fa az aszfaltos fa. Aszfalt darabbal álcázva - A nyáron mikor zöld volt minden nem találtam meg a dobozt. Mezőségi tó - Sok tó van a Mezőségen, nemrég ismertem meg ezt is. Érdeklődtem a halászoktól, de nem tudtak ők sem a Faragó melletti tó valamilyen különleges elnevezésről.
Pusztaalmás 31,97 km-re1256-ban Almás néven jelentkezik az okiratokban és úgyszintén 1432-ben is. A Református Névkönyv szerint a Basta korszakig egyháza volt, azután elnéptelenedett, ezt erősíti meg a Puszta előneve is.
Teleki-kripta Gernyeszeg 39,78 km-reA Teleki-kastély és a református gótikus templom mellett Gernyeszeg kiemelt látnivalói közé tartozik a Telekiek gernyeszegi ágának a piramis formájú kriptája.
Levendulás Mezősály 6,68 km-reLevendulakedvelők Napja - A mezősályi Muresan levendulásba, 2023-ban, június 24-től július 16-ig naponta 9–21 óra között várják a látogatókat.
Csodaszarvas fa Kolozsvári Bükk 49,31 km-reA kolozsvári Bükk erdő egyik régi érdekessége a Csodaszarvas fa, amelyről dr Xántus János jópár évtizede irt egy cikket fénykepes ilusztrációval, amelyet sajnos nem sikerult fellelnem. Na ezt - Mostanában a Bükkben terepezek egy csomót. Fazékrejtő játék - Csürülye, illetve Szelicse felől tartottam Kolozsvár irányába, így a Plecska-patak völgyéből közelítettem meg a helyet. Mégsem legenda - Mégsem legenda a csodaszarvas, Kommandón meg is mutatta magát. Az Erdélyi Gyopár folyóiratból származik minden információ a famatuzsálemről.
Ortodox-zsidó temető Marosvásárhely 31,8 km-reA szétválást követően az ortodoxiát felvállaló marosvásárhelyi izraeliták minden területen függetlenedni próbáltak - teljesen normális volt, hogy a két zsidó közösségnek meglegyen a saját temetkezési helye, ahova csak a sajátjait temeti el. Terepszemle - A Csere-erdőben elrejtett geodoboz megtalálása után, a Kishegyszőlőn keresztül ereszkedtem vissza a városba. Harapós kutya - Amikor a dobozt rejtettem, fél órát töltöttem a temetőben, keresve a megfelelő helyet. Zörgessetek és megnyittatik néktek - Sikerült bejutnom a temetőbe (a kapun át). Az ortodoxok a Kövesdombon szereztek területet erre a célra, ahol még a 20-dik század közepén is csak zöldséges kertek voltak elvétve egy-két házzal.

A legegyszerűbb megközelíteni a Csukás vízesést Sínfalva vagy Mészkő felől. Egy nagyon forró napon - Egy szólóban megrendezett biciklitúra alkalmával jutottam el a Csukás vizeséshez. Ha autóval vagy biciklivel vágunk neki az útnak akkor legjobb ha Tordáról, Szentmihályon keresztül Mészkő fele megyünk.

A válaszúti Bánffy-kastély műemlék épület, a műemlékek jegyzékében a kódja CJ-II-a-A-07742. Az építés idejére nincs adat, de már az első osztrák katonai térképen szerepel.
Evangélikus templom Szénaverős 47,62 km-reA Küküllőközi-dombvidék területén , a Szénaverősi-patak mellett fekszik Szénaverős község, a falu első írásos említése 1430-ból származik. Ebben az időben épülhetett fel első, gótikus temploma is, ezt 1870-ben teljesen lebontották és 1873-ban egy neogótikus templomot építettek.
Római-katolikus templom Szászrégen 45,93 km-reSzászrégen látnivalói a szász evangélikus templom, a református templom, a katolikus templom, a néprajzi múzeum. Nem találtuk meg - Igaz, még nem volt kivirradva amikor kerestük. Zápor elől menekülve - Csak a rejtekhelyet találtuk meg, igaz nem néztem alaposan át a kerítés tövét. A városnak két hangszergyára is van.
Óratorony Szent Mihály templom Kolozsvár 47,49 km-reAz Óratoronyról annyit, hogy elég sok lépcsőt kell megmászni, de sokszorosan kifizetődő vállalkozás. Kik azok a geoládászok? - Mit jelent a bejegyzésed címe? Mert nekem nem sikerült megfejteni. Kolozsvári Magyar Napok - A toronyba, de a torony tövében sem, a GPS egyáltalán nem működött. Magas torony - Mivel, szerintem a toronyba való felmenés számít megtalálásnak és én nem tudtam bemenni, úgy gondolom, hogy nem találtam meg a rejtekhelyet. Ugyanis innen nyílik az egyik legszebb kilátás a városra, mintegy 360 fokban.
Református templom Backamadaras 42,64 km-reKözépkori templomról nincs adat, katolikus hívei abban az időben a nyárádszentbenedeki plébániatemplomhoz tartoztak. Megint bodobácsok leptek el mindent - A rejtek körül is sok volt a bodobács, de mégis sikerült egyből a dobozt kitapogatnom anélkül, hogy érintettem volna a bodobácsokat. A reformáció idején mind reformátusok lettek.
Erdőszengyel 39,09 km-re1409-ben Zengelnek Arják a források, 1471-ben Zengyel a neve. Középkori templomáról nincs adat, de feltételezhetjük, hogy a középkorban katolikus falu volt, majd a reformáció idején református lett.
Léstyán atya emlékére Marosvásárhely 31,63 km-reLéstyán Ferencnek mi is sokat köszönhetünk, hiszen amikor a falvaink templomaihoz, temetőihez rejtünk, többnyire az ő Megszentelt kövek című munkájából vesszük a leírást. Már ez sincs meg - Vasárnap is voltam itt, de anyira forgalmas volt az udvar, hogy nem tudtam a rejtek körül szétnézni. Ez is rejtekhely? - Vegigneztem az egesz csovet hosszaban, de nem talaltam meg en sem. Hát persze, hogy rejtekhely - Már százszor elmondtam, leírom újra.
Végtelen oszlop Marosbogát 15,09 km-reMarosbogát fő utcáján, mely a települést észak-dél irányban metszi át, mielőtt átmennénk az autópálya alatt, a 429-es számú ház udvarán, egy ismerős műalkotás vonja magára a figyelmet. Brancusi Végtelen oszlop című szobrának másolata egy kis ráadással, a tetejére egy sas került.
Báró kertje Nagyernye 37,15 km-reA Gomolyát-domb lábánál, a Bálintitt kastély előtt fekszik a Báró kertje. Az egyik megvan - Dolgom volt Ernyében és gondoltam megkeresem a tó körüli dobozokat. A park jelenleg zárva van - Többször is jártam ebben a parkban az elmúlt években. Az egykori bárókertbe ásott mesterséges tavat nyáron békalencse borít, a tó körül évszádos fák magasodnak.

A tordai sóbánya a sóbányászat különleges épségben megmaradt tanúja, Torda egyik legnagyobb, maradandó élményt nyújtó turista látványossága. Csak a reménnyel maradtam - Miután az újtordai református templomnál sikertelenül próbáltam megközelíteni a rejteket. Kint - Nem kell bemenni a dobozhoz, mert kint van, ha szemben állunk a bejárattal, baloldalt van egy régi fal, abban van a boltív, és abban a doboz. Hiába - Nagyon alaposan átvizsgáltunk minden mozgatható követ a boltív alatt, de sajnos a dobozt nem találtuk meg.
Királykút Marosvásárhely 32,07 km-reA városkép önkényes átszabásának példájaként említhető a Királykút, amely majdnem teljesen áldozatul esett a Pandúrok út építésének. Üres a rejtekhely - A repedés a betonfalban létezik, de se doboz, se kövek. Egy rejtekhely soha nem lehet üres - Legalábbis csak nagyon ritkán. Csak segíteni akartam - Értelmetlennek tartom, hogy ugyanannak a rejtekhelynek két geodoboza legyen. Szerencséjét, a teljes elapadás elkerülését csak annak köszönheti, hogy az út bevágása nem volt túl mély, ugyanis ez a forrást tápláló vastag kavicsrétegben tárolt talajvíznek csak a felső zónáját érintette.

A tordai Aranyos-híd Torda város szélén, a Kolozsvár-Brassó úton állott. Épült 1804-1815-ben, vámot szedtek rajta.
Földpiramisok Mezőkirályfalva 26,65 km-reA Mezőkirályfalva melletti földpiramisok földcsusszamlás útján jöttek létre. A falutól délre találhatók, a DJ173 jelzésű megyei út keleti oldalán, a Cseh hát nevű dombtól nyugatra.
Kripta-hegy Nagyteremi 29,39 km-reNagyteremi református temetőjének délnyugati végében, a Kripta-hegy tetején, két kriptát találunk. Az egyik gróf Bethlen Farkas tábornok kriptája, ő 1763-ban halt meg, a díszgúlát az 1860-ban elhunyt gróf Bethlen Lipót és nejének emlékére emelték.
Kemény-Bánffy kastély Aranyosgerend 20,54 km-reA Kemény-Bánffy kastély Aranyosgerend református templomától alig 200 méterre található, északkeletre, az Aranyos partjának közelében. A jelenleg tető nélküli kastélyrom kocsival is megközelíthető, a főútról leágazó talajúton.
Igazságügyi palota Marosvásárhely 31,71 km-reIgazságügyi palota - Marosvásárhely, Épült 1856 - 1897 között. Csak ízlelgetem, kóstolgatom - Csak lassan ízlelgetem, kóstolgatom, mint valami nemes nedűt Marosvásárhely geoládáit. Gratulálok a rejtőnek és a megtalálóknak is - Örvendetes tény, hogy a geodoboz még mindig a helyén van. Gyors siker - Mikor odajutottam, nem volt senki az utcában.

A marosvásárhelyi Kultúrpalota vagy Közművelődési Ház 1911-1913 között épült, Dr. Hirdetés - Egy kicsit nehez volt megerteni, hogy a rejtekhelynek hattal allva lehet kivenni diszkreten a dobozt. Erre már rég készültem - Erre már rég készültem. Tetszett - Teszett ez a rejtés. Bernády György polgármester idején, a város közösségének áldozatkészségéből, szecessziós stílusban.

Babes-Bolyai Egyetem, egykori Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem. Manci térképe - Azért a térképért fizetnek is keményen. Egyedül és gps nélkül - Megtaláltam, méghozzá egyedül és GPS nélkül. Csinos láda, csinos lányok nélkül? - Ezt nem hiszem el. Farkas (Mihail Kogalniceanu) utca 1.
Református templom és harangláb Mezőcsávás 27,92 km-reMezőcsávás Marosvásárhelytől 14 km-re északra, a Marosi-Mezőség keleti gyepűvonalában települt. Ott voltam az újrarejtésnél - A rejtővel közösen, egy kis, késő délutáni kincskereső-, ellenőrző-, rejtekhelyfelderítő kiruccanásra indultunk. A község a Marosvásárhely Metropolisz Övezethez tartozik.
Toldalagi-palota Marosvásárhely 31,39 km-reAz egykori Nagypiac középső részén áll Erdély egyik legszebb késő barokk épülete. Köszönöm - Még akadozik a dolog, gondolom egy pár kisérlet nem árt. Újra itt - Ma megint erre jártam, és sikerült a dobozt is elővenni. Dobozok - A toronytól idejövet már távolról megláttam a dobozt. 1759-1772 között épült, Luidor János tervei szerint.
Erődtemplom Szászörményes 42,17 km-reSzászörményes evangélikus erődtemploma gótikus csarnoktemplom, támpilléres szentélye a nyolcszög három oldalával záródik, hajója elé nem építettek tornyot. Lovak legelnek - Minden kapu sajnos zárva volt, pedig valaki rendszeresen bejár az udvarba, a lovait legeltetni. A templomot négyszög alaprajzú védőfal keríti, melynek szentély felőli szakaszánál magas védőtorony áll, ennek felső szintjén, a sokszögű gúlasisak alatt faerkély fut körbe, ez alatt pedig lőréseket képeztek ki a torony falában.
Átjáróház Marosvásárhely 31,2 km-reA Dózsa György, volt Sándor János utca 34 szám alatt található épület a századforduló után épült, szecessziós stílusban. Bámulók - Ennél a helynél csodák csodájára senki sem bámult, nem is hittem, hogy van ilyen, pedig a szép kék szemű korcs kutya nagyon ugatott a kerítés másik oldaláról. Sokszor - Sokszor jártam arrafele. Segítséggel sem sikerült - Harmadszorra voltam itt. Az utca szélesítésekor a gyalogjárók részére árkádot építettek, ami nem bontotta meg az épület stílusát.
Bernády György általános iskola Marosvásárhely 31,39 km-reKét évig tartó civil és érdekvédelmi összefogás küzdelme árán Marosvásárhelyen sikerült elnevezni egy iskolát az egykori városépítő polgármesterről, Bernády Györgyről. Nem árt ha magas vagy - Ez a 2,5 m kifogott rajtam. A vásárhelyiek értik, hogy mire gondolok - Én itt járok haza, és már nagyon rég keresek egy megfelelő rejteket. Ez igaz - Egyetértek. Az új, kétnyelvű névtábla kikerült az iskola homlokzatára.
Mezőszakáli eper Bábod 0,95 km-reA Bábod falu 25 szám alatti Mezőszakáli Eper-ültetvényen (románul Capsuni de Barbosi) mindenki magának szedheti az epret, előre elkészített kosárkákba. Az árról és a nyitvatartásról érdeklődni lehet a következő telefonszámokon: 0748-410545 vagy 0758-873440 (román nyelven).
Várhegy Berethalom 57,67 km-re A Várhegy (Burgberg, Burgkuppe) körülbelül 700 m távolságra található Berethalomtól, nyugat - északnyugat felé. Ezen a helyen egy menedékhely szerepét betöltő földvárat emeltek a korai középkorban, a XIII-XIV-dik században.
Fehéregyháza Petőfi Sándor és a magyar szabadságharc egyik legfontosabb emlékhelye, a költő itt esett el 1849 julius 31-én. Erdekes muzeum - Nagyon erdekes hely, egy dobozt is el lehetne rejteni. Fehéregyházán található a Petőfi emlékmuzeum.
Szent József katolikus templom Segesvár 64,01 km-re A segesvári Szent József római katolikus templom 1896-ban épült, a lebontott domonkos apácák templomának helyén. A katedrális 1983-ban leégett, majd újraépítették 1984-ben, neoklasszikus és eklektikus stílusban.
Piliskő alatti kőkereszt Uzapatak 58,01 km-re Régi kőkereszt Remete és Uzapatak (Valea Uzei) falvak között, a Transznyugati út egyik kanyarjában. A kőkereszttől dél felé indulva az ösvényen, egy szikladarabokkal megszórt hegygerincre érünk, jó rálátással a Kolostor-szorosra.
Tatársír Makfalva 59,31 km-re Makfalva, illetve a Sokad dűlő északi részén, az abodi határ és Külső Ecsenye közötti, jellegzetes, koporsóra emlékeztető domb neve a Tatársír. A hagyomány szerint az egykori legyilkolt tatárok sírhelye.
Holtmaros 57,37 km-re 1319-ben Holtmaros, 1366-ban Holhmoros, 1512-ben Holth Maros néven jelentkezik az okiratokban.
Zsiliprendszer Gyulakuta 51,3 km-re A hőerőműhöz vezető csatornák környékén vagyunk, ennyi zsilipet még sehol sem láttam. Most már teljesen el van hanyagolva az egész berendezés, de még így is lenyűgözött a bonyolultságával.
Kovács-torony Segesvár 64,19 km-re A Kovácsok tornyát 1631-ben építették, a régi Borbélyok tornyának helyén, szerepe a Kolostortemplom védelme volt. 1676-ban leégett, majd újjáépítik.
Szabaderdő Remete 55,32 km-re Szabaderdő (Oltyén, Freiwald) falu Remete községhez tartozik. Jelenleg folyamatban van az Uzapatak és Szabaderdő közötti, DC233 jelzésű községi út felújítása.
Sálfalvi szakadék 69,87 km-re A sálfalvi szakadék 15 hektáron védett terület, Sálfalva községtől 1 km-re található. Mocsaras árterületen - Talán nem a legjobb módját választottam a szakadék megközelítésének. Teljesen száraz szakadék - A szakadék bejárása után megtaláltam én is, ugyanazt a fát a bejárattól balra, de doboz nélkül. Hossza 5-600 m, oldalfalainak magassága 6-25 m.

Vármező Szovátától 20 km-re fekszik, halászcsárdáiról, több tucat tóból álló pisztrángtelepeiről híres.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.