Busteni település (Prahova megye) Központ: Busteni.
Turisztikai látnivalók - Térképek, részletes leírások és hozzászólások, fényképek, keresési lehetőség, navigáció a terepen valós időben teljeskörű hozzáférés esetén. - Bejelentkezés/Regisztráció

Busteni (Prahova megye) és környéke turisztikai látnivalói

Borvíz Útja Előpatak 49,26 km-re
Előpatak falu Kovászna megyében, Sepsiszentgyörgytől 10 km-re nyugatra, az Előpatak völgyében fekszik. Dobozilag hűlt hely - Megtaláltuk az érdekes, sajnos dobozilag hűlt helyet. Borvízért mentem - S közben még egyet sétáltam. Megnyílt a Borvíz Útja fürdő - Megnyitotta kapuit az előpataki Borvíz Útja fürdő. Előpatak községhez tartozik, melynek azonban nem itt van a központja, hanem Árapatak faluban.
Réz-híd Csukás-hegység 35,18 km-re
A Réz-híd a Csukás-hegységben található, a Zákány-csúcs közelében. Nevét a vöröses színének köszönheti, a rajta megtelepedett moszatoktól.
Kurmatura-patak szorosa Királykő-hegység 25,22 km-re
Amennyiben a kirándulásunk célpontja a Kis-Királykő, illetve a Kurmatura menedékház, és a Botorog-csorgótól indulunk, érdemes oda- vagy visszafelé bejárni a Kurmatura-patak völgyét is. A völgy mohás fái és sziklavilága mellett, legérdekesebb látnivalója a kevesebb mint 1 méterre összeszűkülő szorosa.
Óriáskő Szotyor 48,69 km-re
Az Óriáskő Szotyor határában, a falu felső végén, a sportpálya fölötti terasz oldalában van, a Köveskert nevű helyen. Ide is ejutottam - No, ide is eljutottam. érdekes - érdekes darab. Érdekes darab - Érdekes darab, egy érdekes helyen. A szikla tetőlapján egy öt láb átmérőjű embersarok alakú bemélyedés van.
Boglya-tető 17,33 km-re
A Boglya-tető a szénaboglya formája miatt kapta a nevét. A Garcsin-völgy felőli részén, 100 méteres szakadék felett állunk.
Lisznyó a Székelyföld déli részén, a Bodzafordulói hegység egyik völgytorkolatában, a Háromszéki medence keleti peremén található. Nap és Hold - A képeknek hála, nem volt nehéz elékeresni a rejtekből. Templom novemberi napsütésben - A novemberi napsütés kissé csípős, rövid a nappal, ezért könnyen elérhető rejtekhelyeket választottunk. Nagytakarítás volt - Ismét meglátogattuk e helyet, pihenőül szolgált egy biciklitúrán. Lisznyó neve szláv eredetű és erdőt jelent. 48,06 km-re.
Románia negyedik bölényrezervátumát hozták létre a Brassó megyei Bodzavámon. Állatkert? - Végigtapogattuk a rejtek-hintát, de semmi sehol. Napozó bölények - Hiába vártam, a nagy lomha bölények semerre sem mozdultak, csak süttették magukat az őszi nappal. Bölények - Mióta utoljára voltam itt, eléggé megfutotta a belépő ára, egy kicsit hozzávettek. A kezdeményezés Brassó megye turizmusát hivatott fellendíteni, a bölények egyelőre egy százhektáros területen kaptak helyet. 42,74 km-re.
Sziklatorony Kurmatura-patak Királykő-hegység 25,1 km-re
A Kurmatura-patak völgyének a Kurmatura-gerinc felőli oldalában, tehát a patak földrajzi jobb oldalában, egy nagyobb sziklatorony található. Ilyenkor télen, a fák sűrű lombja nem takarja a domborzati formákat, a sziklavilágot.
ördög keze-szikla Csukás-hegység 32,9 km-re
Az ördög keze-szikla
Magas-csúcs (Fata Inalta) - Keresztény-havas. 15,35 km-re.
Keresztút Csukás-hegység 35,13 km-re
A Vörös-havas a Csukás masszívumban talalható, a Csukás-hegység és a Gropsoare-Zákány hegységgel  egyetemben, közöttük. Kicsi kék emberke a krematórium közelében - A Gropsoarele-Zákány gerinc felől érkeztünk a helyszínre, miután elhaladtunk a közelben levő két krematórium mellett. Cukorkás doboz - Először jártam a Csukás hegységben, és szemem - szám tátva maradt a látványtól, amit nyujtott a hegy ebben az évszakban, meg is feledkeztem mindenről, úgy kellett figyelmeztessn Péter, hogy azert vannak rejtekhelyek is. Kicsikek es kekek - Nagyon sok arrafele az afonyazo no meg a havasszepe gyujtogeto (sajnos). Rajta fordul meg a történelmi határ.
Fekete laktanya Brassó 25,38 km-re
Fekete laktanya - Nicolae Balcescu utca 56 szám, Brassó.
Fehér-patak szurdokvölgy Csukás-hegység 36,34 km-re
A Fehér-patak völgyében egy sötét, vad szurdokot találunk, mely nem igazán jellemző a Csukás-hegységre.
Őslénypark Barcarozsnyó 19,86 km-re
Dél-Kelet-Európa egyik legnagyobb őslényparkja Barcarozsnyón található, a település feletti sziklákon épült középkori parasztvár közelében. Őslények, a kedvencek - Kirándulás, gyerekek és a kedvencek, az őslények. Vissza az időben - Az őslényeket ízléses környezetben találtuk, beindította a fantáziánkat. Az 5 millió eurós beruházásból létesített szórakoztató központ 1,4 hektáron terül el, és 45 életnagyságú őslényt mutat be.
Királyhegy Bodzavám 40,1 km-re
Az 1A főúton kell menni Négyfalut elhagyva Ploiesti felé, Cheia üdülőfalu után találunk egy köves utatValea Stanii felé. Ezen az úton, személygépkocsival is járható, 12km-t haladva jutunk a patakon átmenő hídhoz.
Kőboglya Leszpez-hegy Bucsecs-hegység 16,13 km-re
Kőboglya - Leszpez-hegy
Várpanoráma Törcsvár 17,3 km-re
A törcsvári kastéllyal szemben, a patakon túl, egy tisztást találunk. Rálátás - Valóban nagyszerű a rálátás a kastélyra, innen még nem volt fotóm. Az erdő szélén betonlépcsők vezetnek egy márványtáblához, oda ahol egy ideig Mária román királynő szívét őrizték.
Diákemlékmű Barcaföldvár 44,11 km-re
Barcaföldvár egyik, csak kevesek által ismert látnivalója, a Diákemlékmű. Gondozatlan emlekmu - Nehany perces kereses utan meglett a dobozka. Erről is jó tudni - Meglett a dobozka. Diákok - A dobozt nem találtam meg. A település délnyugati végén található, kocsival is megközelíthető.
Láncoknál Csukás-hegység 35,12 km-re
A Csukás-hegységben, a Zákány-gerincen észak felé haladva, miután átmentünk a Réz-híd alatti kis nyereg-szoroson, egy sodronykötéllel biztosított sziklapárkányra jutunk, melynek a Láncoknál a neve. Főleg télen, itt ajánlott a nagyobb elővigyázatosság.
Jepii-völgy vízesései Bucsecs-hegység 4,65 km-re
A Jepii-völgy vízesései Vízesések - A túránk második napján ragyogó napsütésben indultunk a Caraiman-kereszthez, a Babele menedékháztól.
Szoros-patak sziklái Királykő hegység 25,45 km-re
A Macska-szoros kijáratához közel, a Szoros-patak völgyében érdekes sziklaalakzatokat fedezhetünk fel. Egy erdekes szikla - Nem is gondoltam volna, hogy jomagam, aki annyit jarom, es ismerem ezt a videket, ujdonsaggal is talalkozhatok. 6 év útán még megvan - Évente mindszentek napja környékén, bizonyos személyes ügyek elintézése végett Brassóba kell látogassunk.
Evangélikus erődtemplom Szászhermány 34,92 km-re
Gótikus erődtemplomát 12 m magas várfal veszi körül, a XIII-dik században épült - a 7 védőtoronnyal erősített belső várfal oldalán, lakásra is alkalmas helyeket alakítottak ki. Köszönjük - Köszönjük az ellenőrzést, Hangyalka és Imecs. Egy barcasagi templomvar - A prazsmarival, bodfalusival mintegy ekkovei a templomerodoknek a Szaszfoldnek ezen videken. Kivágott fa? - Vasárnap délutáni csend, alig volt valaki a szaszhermanyi vár körül. Több ízben feldúlták a törökök, Vitéz Mihály és az osztrákok, Basta csapatai.
Forrás-domb őstelep Illyefalva 46,68 km-re
Az illyefalvi Forrás-domb (Forrósdomb) a Baróti-hegységnek a Háromszéki síkságra, kelet felé nyúló egyik magaslatán fekszik. Az 1910-ben felfedezett, jelenleg pontatlanul azonosított régészeti lelőhely közelében egy borvíz-forrás és egy kőszéntelep is van.
Büdös-víz forrása 22,22 km-re
A Fenyős-tető oldalából ered a Büdös-víz nevű patakocska. Érdekes homokkőbe vájt medrében, az úttól körülbelül 400 méterre, egy ásványvíz-forrás buzog fel.
Kilátópont kereszttel Törcsvár 17,54 km-re
Amennyiben az időnk engedi, a törcsvári Várpanoráma kilátópontjától érdemes fennebb kapaszkodni a hegy gerincén. A jelzett turistaösvény közelében egy második kilátópontot találunk.
Botorog-csorgó Királykő hegység 23,27 km-re
A bővizű Botorog-csorgó egy kőkeresztből ontja a vizét. Megkóstoltuk - Megkóstoltuk, hát nem valami banánérlelő hőmérsékletű. Forrás - Szerintem Brassó főterén nem voltak annyian, ahányan itt voltak az út mellett megállva. Fontos tájékozódási pont a Királykő hegység keleti részénél.
Lépcső-csúcs 8,64 km-re
Lépcső-csúcs Egy jo lada ami vekony - A G C betukot nem talaltam de az ablakot azt igen, igy meglett a lada is.
Vizelde-vízesés 17,97 km-re
A vízesés bio-geológiai rezerváció, travertinen jött létre, magassága 15-20 méter. Nyáron a jellegzetes növényzet, télen a jégcsap-oszlopok teszik látványossá.
SZNM 12 Emlékoszlop Kökös 43,34 km-re
Székelyek Nagy Kincskeresése - 12-dik stáció - Kökös - A kökösi csata emlékoszlopa. Innen kezdodott... - Innen kezdtem felfele a SZNM-t egy kodos zimankos december vegi reggelen. Visszafele - Visszafele kezdtük a "menetelést". Kicserélt kerítés - Másodszor tértünk vissza, de ezúttal is sikertelenül kerestük a dobozt.
[ Fel ↑ ]
Zirna-hágó menedékhely Fogarasi-havasok 54,98 km-re Zirna-hágó menedékhely, románul Curmatura Zarnei.
Geometrikus kompozició Kovászna 68,42 km-re Geometrikus kompozició, Gazdáné Olosz Ella - Kovászna.
Sziklakapu Ürmösi határ-patak 64,44 km-re Az Ürmösi határ-patak, jelenlegi nevén Ürmösi Töpe-patak fejének baloldali ágán egy érdekes sziklakapu található, mely alatt átfolyik a víz. A hely a Tolvajos-barlangtól körülbelül 500 m távolságra található, észak-északkelet irányba.
Bronz Vilma Sepsiszentgyörgy 53,53 km-re Bronz Vilma, az integető lány - Sepsiszentgyörgy. Bronzba ontott no - Vetro Artur alkotasa.
Szobrok a Bálház helyén Sepsiszentgyörgy 53,91 km-re Sepsiszentgyörgyön, az úgynevezett Régi piac terén, a Csiki út és a Grigore Balan út sarkánál lévő kis zöldövezetben, néhány műalkotás áll. Oreg fak a parkban - A valamikori Balhaz most szakszervezeti intezmeny. Ezen a helyen állt, az 1960-as években bekövetkezett lebontásáig, a régi kisváros kulturális épülete, a Bálház.
Római katolikus templom Sepsiköröspatak 58,65 km-re Római katolikus templom - Sepsiköröspatak
Kőasztal Kerekhegy Persányi-hegység 63,72 km-re A Kerekhegy az Alsórákos környékén található hegyek közül a legmagasabb, 932 m tengerszint feletti magasságával. A gerince egy kifli alakú görbülethez hasonlít, a két vége Alsórákos felé mutat.
A középkorbanSárkány-erdőnek nevezett Persányi-hegységben, Mátéfalvától keletre, a Rákosi-szorosban állnak Mihályvára romjai. Alsórákos látnivalói - Nagy meglepetésemre a bejelentésnél vettem észre, hogy egy szűz geodobozról hittem azt, hogy eltünt, tény, hogy én nem találtam rá, pedig a leírás nagyon is egyértelmü. Egy regi emlek - Hat igen most mar elindult. 66,9 km-re.
Apáca temploma 59,46 km-re Apáca egy barcasági magyar falu, lakói lutheránusok. Szimpatikus templom - Érdemes meglátogatni, egy szimpatikus kicsi templom, s még nyitva is volt. Itt született Apáczai Csere János 1625-ben.
Unitárius templom Nagyajta 60,85 km-re A mai templom az ősinek közvetlen utóda. Megint egy bezárt templom - Megvan a hely, csak megint egy bezárt vártemplom. Geotrekking majális alkalmával - A 2018-as Geotrekking majális második napján, az apácai Tolvajos-barlang bejárása után érkeztünk Nagyajtára. Nem pusztultak el a freskók - Családunk egyik tagja néhány hónappal ezelőtt részt vett a felújított templom bemutatásán. A XV-dik században kapta gótikus formáját, amelyből sok megmaradt, bár többször is átalakították.
Barokk kapu Zoltán Étfalvazoltán 61,77 km-re Bodoktól délre az Olt bal partján található Étfalva, a valamivel kisebb területű Zoltán az Olt jobb partján települt, Étfalvától északra. Barokk - Kár, hogy az épületből nem maradt fenn semmi, de ez a kapu is nagyon szép. Kapu - Még régebbi bicikli túráimról ismerem ezt a helyet. Hiányzó láda - Többször voltam Étfalván, de valahogy nem figyeltem erre a kapura. Először 1760-ban, majd 1899-ben egyesültek, kettős falut hozva létre.
Kincsek völgye Páró 50,31 km-re A Kincsek pataka a Capul Homoraciului és az Osoiul Mare nevű dombok között ered, északnyugat felé folyik, és Páró község előtt felveszi a Muncsel (Muncelul, Lecioru peste totu) nevet.
Maradvany Kovaszna 68,94 km-re Maradvany Kovaszna 1986
Bölöcsény-sarok Fogarasi-havasok 61,3 km-re Bölöcsény-sarok (magyar kiejtés), románul Coltul Balaceni. Sziklamászó útvonalak: 2B-5B.
Hartopul Darei-csúcs Fogarasi-havasok 58,38 km-re Hartopul Darei-csúcs - a román hartop szó gödröt, szakadékot, sziklahasadékot jelent. Tehát a helynevet a Dara hasadékának, szakadékának lehetne lefordítani.
Urlea-völgy Fogarasi-havasok 56,89 km-re Urlea-völgy
Állomás környéki tavak Sepsiszentgyörgy 53,41 km-re Útban a vasútállomás fele, jobbkéz felől, átkelve az Olt hídján, egy tavat láthatunk kis szigettel a közepén. Ami mar csak a romantika volt akkor - Sajnalom, hogy mennyi szemettel szembesultem. Olt - A rejteket megtaláltam, de a dobozt, sajnos nem. Tomenti romantika - Tesztelek egy uj rejteket ott, es ha bevalik, ujratesszuk ezt. A szemet, lelket nyugtatóan, a tóban kacsák is úszkálnak a halászok bosszantására.
Kis-Szombatfalvi-nyereg Fogarasi-havasok 62,14 km-re Kis-Szombatfalvi-nyereg és menedékhely, románul Fereastra Mica a Sambetei.
[ Fel ↑ ]
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.