Szászmagyarós település (Brassó megye) Központ: Szászmagyarós. Szászmagyarós román elnevezése: Maierus. Német neve: Nußbach. Egyéb neve: Nassbich.
SzászmagyarósKözépkori temploma a gótikus kor alkotása. Lapatkez Valoban en is kisse nehezen tudtam kikaparni a helyebol na dobozkat, akar csak az elobbi megtalalo. Nussbach, vagyis Mogyorós patak Hanyatlik az Evangélikus erődtemplom, nincs senki aki vigyázza, kijavítsa a repedést, kicserélje a korhadt gerendát. Az évszázadok során annyira átalakították, hogy korjelzőnek csak a csúcsíves oldalajtó maradt meg.
Unitárius vártemplom BölönBölön erődített temploma 1893-ban épült, egy 15-dik századi templom leégett maradványaiból. Hazafele Hazafele tartva a Vecer, a kopjafa, a kopeci oriasi szil utan ahol a rejtekladat amely a fa alatt hevert kitaszitottan, vissza tettem a 2011-es romaniai ev fajaba, egy maroknyi hazai folddel es egy kis zaszlo szallaggal, no meg egy rez garassal, mert mas mar nem volt nalam. A 17-dik század elején épített négy saroktoronnyal megerősített erődfal veszi körül.
Református templom BölönI Rákóczi György uralkodása idején a hívek egyötöde református. Na, ebbe sikerült bejutnom Szerencsére a harangozónő ráért, így egy szép élményben volt részem. Az egyházi javakat közösen használják, és úgy látszik egy ideig a templomot is.
Apáca templomaApáca egy barcasági magyar falu, lakói lutheránusok. Szimpatikus templom Érdemes meglátogatni, egy szimpatikus kicsi templom, s még nyitva is volt. Itt született Apáczai Csere János 1625-ben.
Feketevár ApácaAz apácai Feketevárat székely határőrök létesítették a 14-dik században. Ez is szinten a farsang alatt volt Miutan jol kifenykepeztuk magunkat a szines-cafrangos farsangi menetnel, meg azert a vizi vagy fekete varat is meglatogattam. Nemsokára nem is lesz Sajnos csak az egyre tovább omló bástyát találtuk meg. A Feketevár név talán egy, a kezdetben fagerendákból épült palánkvárra utal.
Evangélikus erődtemplom SzászveresmartSzászveresmart temploma román kori csarnoktemplom volt a XIII-dik század második feléből, 1300 táján. Leomlott Csuszatornyom omladékán rettetenetes dühös lettem. Torony nélkül Sok évvel ezelőtt megcsodálhattuk szerencsére az erődtemplom tornyát, sajnos ma már nyoma sincs. Középkori temploma helyett a XV-dik században terjedelmes templomot építenek, amely majdnem teljesen kitölti a várkastély belterületét.
Unitárius templom NagyajtaA mai templom az ősinek közvetlen utóda. Geotrekking majális alkalmával A 2018-as Geotrekking majális második napján, az apácai Tolvajos-barlang bejárása után érkeztünk Nagyajtára. Nem pusztultak el a freskók Családunk egyik tagja néhány hónappal ezelőtt részt vett a felújított templom bemutatásán. A XV-dik században kapta gótikus formáját, amelyből sok megmaradt, bár többször is átalakították.
Várhegy BölönA bölöni Várhegy megközelíthető Bölön felől, és tovább a bölönpataki roma telepről kiindulva, erdei utakon. Sugásfürdőről a bölöni Várhegyhez Mivel nagyon szép idő volt úgy döntöttünk, hogy Sugásfürdő felől közelítjük meg.
Höltövény vára KrizbaBrassótól északra, a Persányi-hegység keleti szélén, Krizba falu közelében, az 1002 m magas Várhegy sziklatetején található Höltövény vára. Krizba vára Karácsony után egy kis sétára indultunk. Az erdei út már nehezen járható Gépkocsival indultunk Krizba várába, Kutus telepen keresztül. Valószinűleg egyike annak az öt várnak, melyet a II Endre által 1211-ben a Barcaságba behívott német keresztes lovagok építettek.
Földvár1240-ben Castrum Sancte Marie néven jelentkezik a forrásokban, 1379-benSaxonum de Fewldwar, 1381-ben Feulwar alias Marienburg, 1489-benMarienburg, 1529-ben Marienberg formában fordul elő. Barcaság A vár nem látogatható. Nyílt kapuk napja Népünnepély volt Földváron, a Nyílt kapuk napja programban sikerült mind a templomba, mind az újjáépített várba bejutni. A templomot anémet lovagrend építtette, 1211–1222 között, a várral egyidőben.
Székelykapu OklándAz oklándi, jó állapotban levő parókia előtt álló, 1809-ben állított és jól megőrzött székelykapu, Udvarhelyszéken a legrégebbi. 1938-ban cserépfedésűre cserélték ki az eredetileg zsindelyborítású tetejét.
Óvoda OklándAz oklándi óvoda a polgármesteri hivatal mellett található, Felszegen. A több mint százéves épület mellett egy érdekes pavilon, fedett tornác található.
Honterus-forrás BrassóOrbán Balázs leírása alapján a dúsan felfakadó, jéghideg vizű forrást régen Tolvajok kútjának nevezték. Az új, Honterus-forrás nevet 1845-ben kapta, a völggyel együtt.
Serbán malma Göndör hídjaEgyike azon malmoknak, amelyek a napjainkig fennmaradtak, a Salamon-kőnél épült egykori turistaház mögött, amit sokan még vengéglőként láthattak működni. A Göndör hídja (románul Podul Cretului) utca 123 szám alatt van, és Serbán malmaként ismerik - ma elhagyott, összeomlott épület.

A Dungó népi feredő Homoródkarácsonyfalvától délkeletre található, a Sós- és a Csősz-patak (régebb Csüsz-patak) között. Irány egy akciós wellness központ 2013-ban, egy magárahagyott pusztulásra ítélt hely. Megújult Sok kéz önkéntes munkájával és nagylelkű támogatásokból újult meg az elmúlt tíz nap során a Homoród mentiek népi feredője. 2006-ban, egy fürdőépítő kaláka révén építik először újra, a mai formáját pedig 2019-ben nyerte. 31,29 km-re.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.