Szulca település (Bákó megye) Központ: Ágas. Szulca román elnevezése: Sulta.
Kőcsonka Balaskó vára 32,96 km-reOrbán Balázs így ír Balaskó váráról, A Székelyföld leírása című művében: Szentmihálytól a Köd szép fenyvesei között vezet az ut Szenttamásra, ennek közelében egy dombocskát Balaskó várának neveznek. Valószinüleg a Jenőfalván lakott ily nevü primor családnak lehetett itten vára, melyet azonban most nyomtalanul eltörölt az idő hatalma.
Szemeskő Büdösfürdő 41,44 km-reA Szemeskő a Büdösfürdőbe vezető, kék kereszttel jelzett turistaút mellett van, utunk a szikla mellett vezet el. Az ott szep vplt es igaz sem volt - Ez igy van nagyon erdekes egy fajta megbecstelenito, marmint jomagam. Fenyoakrobatika - Azon rejtesek koze tartozik, ahol hasznos a gps adat, mivel erdo takarja, es ugy a helyet, mint a dobozt, nehez lett volna megtalalni gps keszulek segitsege nelkul. A Szemeskőn - Büdösfürdő felől közelítettük meg. Valamikor szem alakú ürege láthatóbb lehetett, ma már erdő takarja.
Csíksomlyói kegyhely tapintható dombormű 33,28 km-reA csíksomlyói méretarányos bronz térplasztika a ferences temlom közelében, az út túlsó oldalán található parkolóban került felállításra. A letapogatható bronzplakett andezitalapon áll, rajta Braille-írás is tájékoztatja a látássérülteket.
Csihányos Csíkzsögöd 37,41 km-reA Csihányos egy délnyugat-északkelet irányban elnyúló hegyláb, amely a Rejtek- és a Szentvér-patak völgye között helyezkedik el, a Várhegytől keletre levő Faragó-domb és Zsögödfürdő között.
Mária oltár Büdös-hegy 44,9 km-reA Büdös hegy oldalában nagyon sok a látnivaló - Érdemes bejárni alaposan a környéket, van érdekesség bőven. Szűz - Megtaláltam,elég sokat kellett várnom míg egyedül maradtam,de aztán tiszta lett a levegő. Ahol meg nem jartam - Nagyon sokat jartam a barlanghoz fel, de meg ezen az uton nem. Üres zacskó - Sokszor voltunk a barlangnál, és a Mária-oltárhoz közelítve úgy tűnt ez rövidebb út a barlanghoz, mint a megszokott. A Büdös-barlang, a Madártemető, a vitriolos források, az Apor lányok feredője, hogy a Mohost és a Szent Anna-tót, a Bálványos várát ne is említsem.
Nepomuki Szent János-kápolna Csíksomlyó 33,31 km-reA Nepomuki Szent János-kápolna a csíksomlyói kegytemplom előtti templomkert bal oldalán áll, a kerítőfalba építve. Kápolna - Nem is tudtam, hogy ez egy rejtekhely. Hol lehet? - Hiába keresgéltünk a szószék alatt, a ládának (vagy füzetnek) hírét sem láttuk. 1767-ben épült Salamon Imre kolostori gondnok saját költségén.
Endes Miklós-kúria Csíkszentsimon 36,07 km-reCsíkszentsimon nevezetessége az Endes-kúria, előtte áll a négyszáz évesre becsült hársfa, ez a fa mesélhet az Endes családról. A kúria kertjében nem ez az egyetlen évszázados fa - a hátsó udvaron levő akácfa, fűzfa, kőrisfa, vadgesztenyefa kora is tekintélyes.
Örmény emlékház Csíkszépvíz 29,88 km-reAz Örmény emlékház Csíkszépvíz központjában található, az emlékházat a Szentháromság Alapítvány hozta létre. Az emlékházban a szépvízi örménység múltjának dokumentumait, világi és egyházi tárgyi emlékeit - családi fényképeket, dokumentumokat, díszes miseruhákat és templomi zászlókat helyeztek el.
Csíkrákosi Pogányvár 44,86 km-reA csíkrákosi Pogányvár romjai Csíkszeredától északra, Csíkrákos község nyugati határában, a Vár-patak és a Súgó-patak által közrefogott 1274 m magas sziklacsúcson állnak. Ez még a csicsói várromon is túltesz - Régóta vonz ez a hely, különösen a neve tetszett mindig is. Tavasz a Pogányvárban - Jó hir, hogy a turistaösvény ki van jelölve. Új geodoboz a régi rejtekben - Szilveszter utáni, első túracélpontként, egy könnyen és rövid idő alatt elérhető helyszínt akartunk. A Pogányvár egyik láncszeme volt az Erdély keleti határvonalán létrehozott egységes határvédelmi rendszernek.
Csíkszépvízi víztároló 26,65 km-reA Csíkszeredától 14 km-re északkeletre található csíkszépvízi víztároló Csíkszereda vízellátását biztosítja. Szép a kilátás a tóra - Meglett a csutak dobozostól. Őszi gombakínálat - Szép kilátással, gazdag és változatos gombakínálattal honorálta a rejtekhely a kitartást, lévén hogy a Tolvajosról majdnem visszafordultam, annyira borus, ködös és hideg volt. Kora esti séta - Nagyon szép volt a tó a lemenő nap fényében, jól esett a tavasz első virágai között járni. 1981 és 1986 között, egy agyagmagot tartalmazó földgát emelésével hozták létre, a Szépvíz-patak völgyének felső szakaszán.
Csukás-tisztás Csíkszentkirály 39,21 km-reA Csíkszentkirály felől Büdösfürdő felé tartó, 123D jelzésű megyei út jobb oldalán egy igényesen kialakított piknikezőhely található. Fedett asztalokkal és padokkal, mindegyik mellett grillező, katonás sorrendben.
Ligat-híd Csíkszereda 36,33 km-reA Ligat-híd Csíkszereda központi részét a város Ligatnak nevezett részével köti össze. A teljesen felújított vasúti felüljáró hidat 2023 december 22-én adták át, 19 hónapig tartó korszerűsítés után.
Szent Ilona-kápolna Csíkajnád 31,85 km-reAjnád második védőszentje Szent Ilona, augusztus 18-án ünnepelik. Szent Ilona 248-330 között élt, Constantius császár felesége lehetett, Nagy Konstantin császár édesanyja.
Erzsébet-borvízforrás Hosszúaszó 29,07 km-reA hosszúaszói borvíz egy bikarbonátokban gazdag ásványvíz, bor mellé is fel lehet szolgálni. Bírja a szállítást, még dugaszolatlan palackokban sem veszti el a szénsavtartalmát.
Bányanyílás Hargitafürdő 47,67 km-reA Hargitafürdőre vezető út mentén, annak bal oldalán, az út alatt, van egy 1,8 hektáros meddőhányó. Tiltótábla figyelmeztet itt, hogy a bányajáratba belépni tilos.
Vilma-csorgó Csíkajnád 31,09 km-reA csíkajnádi Templomtértől északnyugatra induló utca neve a Kurkók (Vilmák) utcája. Az elnevezés a mai lakosaira, illetve a hajdani Vilma nevű személyre utal.
Balu kalandpark Hargitafürdő 46,87 km-reA hargitafürdői Balu kalandpark másfél hektár területén 105 játékelem és 120 fára épített drótpálya kínál nem mindennapi élményt kicsiknek és nagyoknak. Jó egészségben - Jó egészségben van a láda. Hol van Balu? - A tura vege, es mar a nyakamban is volt az eso. Visszatérők - Ma voltunk a rokonokkal egyet Balu parkozni.
Gyimesi hágó 24,32 km-reGyimes vidékének megközelítése a Gyimesi hágó, régi nevén Tekerőhágó, irányából történik. Hihetetlen - Ennnyi ember hiszi azt, hogy egy ház háta mögött csak WC lehet. A doboz megvan - A pogányhavasról vissza fele jövet gondoltuk, hogy még teszünk egy próbálkozást a doboz megtalálására és csodák csodájára a dobozt megkaptuk első megtalálóként. Piheno - Vasarnap itt kezdtuk a keresest, es meg is talaltuk a dobozt. Itt éri el a Csíkszereda és a Gyimesi szoros közötti 12 rszágút a legmagasabb pontját.
Borospataka Gyimesközéplok 21,15 km-reBorospataka - Gyimesközéplok Előadás előtt, a kerítés után - A pünkösdi geotúra-geocitrom után a nap utolsó programpontja számomra a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadása volt, melyet a borospataki skanzen színpadán tartottak. Mintha mézeskalácsból lennének - Sok kicsi mesebeli házikó, meg ne kóstold, nem mézeskalácsból van, és a boszorkány sem leselkedik.
Likaskő Sepsibükszád 48,69 km-reSepsibükszád érdekessége, természeti ritkasága, az Olt völgyében található Likas-kő. Bükszád - Gyergyóba menet megálltam a Likaskőnél, de csak egy régi dobozt találtam, 2013-ban rejtették. Ejsze nem tűnt el ilyen hamar - Nincs egy hete, hogy elrejtettem ezt a geodobozt, nem hiszem, hogy ilyen hamar eltűnt volna. Nem hiszem - Véleményem szerint nem tűnhetett el, mert egyáltalán nem forgalmas hely és nincs szem előtt sem. A Csomád hegyből lefolyó vastartalmú ásványviz cementezhette össze a folyóterasz egy szakaszát, a mellette levő puha üledéket pedig az erózió lepusztította.
Halál szekérút Csíkajnád 26,12 km-reA Barakasza-patakon feljebb, a borvízforrástól 500 m-re keletre található, az úttól északra elterülő kaszáló neve a Halál. Itt található az a szekérút, ahol egy Sipos nevű személy meghalt a felborult szekér alatt.
Apa-havas Borospataka 13,4 km-reA Gyimesekből a Boros-patak menti úton juthatunk fel a patak fejébe, az Apahavasra. Nyugalom és méltóság - Sajnos a tetőn valamennyi csemetét tőből kivágták, és hatalmas kazlakban barnára száradtak. Kivágott facsemeték - Érthetetlen számomra, hogy miért vágták ki a facsemetéket, hiszen nem zavarták a kilátást. Még igazi tél van az Apa-havas tetején - Még 2012-ben rejtettem itt el az Apa-havas első geodobozát. Ahogy véget ér a köves út, kijutunk az erdőből, kezdődik a legelő.
Gyilkos Fekete-fehér 48,02 km-reA Gyilkos-kő déli oldalában egy látványos sziklafalban gyönyörködhetünk, melynek tetején különös látvány fogad. Különös hangulat - A Gyilkos-kő dobozától sétáltunk át ide. Villámsújtotta, szénné égett, fekete fatörzsek között, mindenütt hófehér kövek.
A hősök régi temetője Csíkszereda 35,95 km-reA parkként feltüntetett temető a Mikó-vár mögötti területen, a múzeum szabadtéri részlege, az ideggyógyászat udvara és a Hősök utcája között helyezkedik el. Csihanyos - Javaslat, h nyáron ezt a rejtekhelyet ne rövidnadrágba és szandálba keresd, vagy egy darabig nem lesz szükséged reuma elleni kezelésre. Ládaellenőrzés - Ma megnéztem a Hősök régi temetőjében elrejtett geodobozt. Sírkövek - Az összes középső kerítés elemet végigtapogattam. A majdnem 1 hektáros terület a város tulajdona, dróthálós kerítés övezi, mostani bejáratát csőkapu.
Vasalt mászóút Egyeskő Hagymás-hegység 39,66 km-reBár nem igazi via ferrata, az Egyeskő tetejére vastag vassodronyok segítik a biztonságos feljutást. Nagy mászás - Háromkútról másztunk ki. Szikla - Egy nagyon könnyen megtalálható doboz. Csúcsforgalom - Az utóbbi időben megszoktuk, hogy hétvégén a legeldugottabb helyen is nagy a forgalom. A vasalt mászóút végén egy kis sziklatetőre jutunk, ahol épp annyi hely van, hogy egy pár ember elfér.
Mohos-kilátó 44,44 km-reA Szent Anna-tónál, a Mohos melletti dombon, a Nádas-fürdőre vezető úttól balra, már évek óta van egy kilátó. Vasárnapi séta - A kilátó sajnos nagyon romos állapotban van. Kárpótlás - Kárpótlás volt a kilátás, a látvány azért, hogy el kellett hagynunk a Szent Anna-tavat a medvék és emberek okozta káosz miatt. Macik és szarvasok nyomaiban, az összeomlott kilátóhoz - A Nagy Csomád felől érkeztünk a kilátó maradványaihoz. Onnan jól belátható a Mohos, egészen a turistaház körüli táborozó helyig.
Benes rétláp Csíkverebes 38,5 km-reA Benes rétláp területét borvízforrások táplálják, több helyen okkerlerakódások figyelhetők meg. Láp - A geodobozkát könnyen megtaláltuk. Fűzfa - A térkép alapján hamar kisakkoztam a rejtekfűzet. Egyre jobban beszorulva - Nem a legjobb időpontot választottam egy rétláp meglátogatására, elég hideg is volt, így csak gyorsan a geodobozt kerestem meg. A láp az Olt bal oldali árterületén húzódik, mintegy 644 m magasságban.
Porgyos-tető Csíkjenőfalva 38,73 km-reCsíkjenőfalvától északra, a Porgyos-tető körül, az Olt által kirajzolt törésvonal mentén, több borvízforrás van, egykor népi fürdő is működött. A Hámori- vagy Vadkéstövi borvíz a Székaszó völgyében található.
Magyar honvédek sírja Kontumáci temető 14,01 km-reNegyvennégy magyar honvéd sírja Gyimesbükk ősi temetőjében, a kontumáci (vesztegzári) temetőben, a kápolnától 200 m távolságra. Na ez hol van? - Egy kis plusz információ jót fogna. Köszönöm a hibajelzést - El nem tudom képzelni, hogy csúszott be hiba több, Gyimesben található honvédsír magasságértékeinél. Honvédsírok helyének dokumentálása - Tényleg furcsa, hogy a leírás egy sírról, majd két hősi sírhelyről, máshol pedig sorsírokról számol be. Az adatok szerint a temetőben egykor két jelentős hősi sírhelyet alakítottak ki, ahol sorsírokban 13-14 ismert nevű és csapattestű magyar honvédet temettek el.
Évszázados tölgyfa Csíkszépvíz 29,96 km-reA községközpont felé haladva, a Szépviz-pataka mellett, dr Katona Endre nyugalmazott állatorvos udvarán áll egy évszázados tölgyfa. Koránál fogva sokat tudna mesélni a község életéről.
Dofteana-szurdok Doftána 29,05 km-reA Dofteana-szurdok a Nemere egyik legszebb szorosa, a 1,5 km hosszú szurdokban több, kis vízesés található. Zöld erdő mélyén, kis patak szélén - Ez a rejtekhely egy élmény, a visszahajló kő, a kis vízesések és a nagy erdő adják a hangulatot. A legszebb részén a patak völgye teljesen összeszűkül, egy vízesés előtti sziklatömb a patak fölé nyúlik ki.
Barátok feredeje Csíksomlyó 33,08 km-reA csíksomlyói Mária-kegyhely ma már egyre inkább a vallási turizmus szinterévé válik. Megerősítve - Megerősitem a doboz tenyleg nincs ott. Annyira ne erősködj - Bár a galamb még ott van, a galambdúcból tényleg elrepült a geodoboz. Népi feredő - Forgalmas hely, mármint a borvíz miatt. A varázslatos Kis-Somlyón, a Kálvária keresztsorán, és a Mária-kegytemplomon kívül most már a Barátok feredeje is beletartozik a híres búcsújáró hely összképébe.
Függőhíd az Olt felett Tusnádfürdő 47,5 km-reFüggőhíd az Olt felett - Tusnádfürdő EKE-tábor 2015 - Mivel a függőhíd deszkáinak nagy részét kicserélték és a maradék régi deszkákat is újraszegezték hát a doboznak úgymond nyoma veszett, pedig nagyon egyértelmű a rejtés helye. Függőhíd - Valamikor, ez a híd nagyon jó állapotban volt. Na, végre - Na, végre, sok kutakodás után sikerült előbányásznom a dobozt is.
Szent Benedek-kápolna Görbepataka 25,27 km-reGörbepataka falu Gyimesfelsőlok községhez tartozik - a Tatrostól nyugatra található, a festői szépségű Görbe-patak völgyében. Ez volt a nap utolsó geodoboza - Amire könnyen ráleltünk, de jött még két család és meg kellett várjuk míg odébb állnak. Most is - Nem lehet kihagyni ezt a helyet. Érdekes kápolna - Különleges építésű kápolna. Ebben a patakvölgyben ereszkedik le az 501-es gyimesi vasútvonal.
Büdös-barlang Bálványosfürdő 44,73 km-reA torjai Büdös-barlang egész Erdély leghíresebb mofettája. A vihar elott - Jol esett a tura vegere egy kis maszkalas. Mára az első - A leírásokból úgy gondoltam hámot és kötelet is kell vinnünk :). Ünnepeltünk - Családi ünnepnek kerestünk helyszínt. Egy néhány méter mélységű üreg, amelyből belélegezve mérgező, de a bőrőn át felszívódva vérkeringést serkentő hatású gázkeverék áramlik ki.
Vallató-fürdő és mofetta 45,68 km-reA Mikes fürdőkhöz a piros kereszttel jelzett ösvény visz, a volt tüdőszanatóriumtól. Moffeta - A mai nap utolsó doboza is megvan. Pont és vessző - Kérlek, a pont és vessző után mindig hagyj egy szünetet. Pontos rejtés - Nem volt nehéz megtalálni, az 50 m az tényleg 5 0m nagyon pontos, kicsit feltűnő is volt. Az út a magasfeszültségű villanyvezeték mentén ereszkedik le a Zsombor-patakhoz.
Kőkereszt Tusnád 38,59 km-reOh szent kereszt légy oltalmunk, így szól annak a kőkeresztnek a felirata, amely Tusnád falu egyik fontos kereszteződésében, a központból Alszeg felé vezető úton található.
Milleniumi kereszt Polyán 44,1 km-reA millenium emlékére emelt kereszttől gyönyörű a kilátás - már amikor nincs akkkora köd, mint éppen most. Karácsony táján rejtettük - Mi is köszönjük hogy ennyien felkerestétek mostanában. A dobozt újrarejtettük - A dobozt újrarejtettük. Venul az ember - Ez igy van, venul az ember. Perkőről Kiskászon felett, Polyán felé sétálva, sokszor láttunk itt őzeket, játszadozó mókuskölyköket, kökörcsint.
Kőd-vonulat Csíkajnád 32,59 km-reA Kőd-vonulat kakukkfióka a Csíki-havasok kristályos palából, mészkőből, dolomitból, de főleg kárpáti flis homokkőöszletből felépült tömegéhez képest. Vulkáni kőzetek, kevés törmelékanyag alkotja, felgyüremlett magmatikus kőzettömeg.
Iparosok kápolnája Csíkszépvíz 30,17 km-reA Csíkszereda felé vezető főút melletti római katolikus templomocskát mindenki az Iparosok kápolnája néven ismeri. Eredetéről csak annyit lehet tudni, hogy a Bíró család építtette, és az utolsó tatárbetörés idején, 1694-ben már állt.
Babba Mária Csobotfalva 31,54 km-reDaczó Árpád: A Babba Mária elnevezéssel legeloször Csíksomlyón találkoztam. Egy csíkborzsovai asszony a fiacskájának így mutatta meg a csíksomlyói Mária kegyszobrát: - Né, látod, ott van a Babba Mária.
Pisztrángtelep Erdőfüle 53,61 km-re A Pisztrángtelep a tiszta vizű Kormos-patak völgyében, a Köves-patak torkolata alatt található. Csíkszentkirály - Erdőfüle út - Megkérdezhetem, hogy az erdőfülei pisztrángtelepet honnan közelítettétek meg? Jól ismerem a Csíkszentkirályról Büdösfürdőre vezető útból kiágazó utat, amelyik Erdőfülére vezet. Erdőfüléről jó az út - Erdőfüle irányából közelítettük meg a helyet, ott teljesen jó út van, de tovább nem mentünk, így nem tudom, hogy a Hargita megyei szakaszon mi a helyzet. Az aszfaltnak és a geodoboznak, se híre, se hamva - Nem volt türelmem tovább várni. Szép kilátás nyílik a két patak összefolyása fölött magasodó dombra, amelyre a különböző lombhullatók, a luc- és a vörösfenyő foltjai az évszakokkal változó, színes képet festenek.
Református templom Páva 65,7 km-re Lakói egykor híres solymászok voltak. Doboz újrarejtve - Visszarejtettük. A fűben - A rejteket nem nehéz megtalálni, lévén az egyetlen üreg a várfalban. Azt hiszem a doboz elfalazva - Nagyon szép kis templom, már amit kívülről láthattunk belőle, mert a kapuja zárva volt. Református temploma a 14-dik században már biztosan állt, később gótikus stílusban átépítették, majd 1903-ban nyerte el mai alakját.
Daniel-kastély Olasztelek 64,49 km-re A Daniel-kastély az erdővidéki Olasztelek központjában található, reneszánsz stílusú épület, a falu egyik legfontosabb műemléke. A kastély helyén már a 16-dik században állt egy udvarház, mely 1609-ben került a vargyasi Dániel-család birtokába.
Csalhó-kolostor 59,68 km-re A Csalhó-kolostort 1992-1993 között építették, és az Urunk színeváltozása jegyében szentelték fel. Minden évben, augusztus 6-án ünneplik a Csalhó-hegység napját.
Vármege bükkfái Máréfalva 63,62 km-re Máré várától lefele, a meredeken ereszkedő ösvényt követve, a Vármege elnevezésű helyen, az erdőben egy vastag, legalább 3 m kerületű bükkfára bukkantam.
Uzonka-forrás Uzonkafürdő 53,9 km-re Uzonkafürdő Kovászna megye északi peremén, Nagybacon és Sepsibükszád között, a Baróti hegység lábánál, a Nagy Murgó alatt, az Uzonka és Pisztrángos patakok völgyében található. Gyönyörű idő - Valamikor estefele értünk ide, ez volt az utolsó megálló a mai napra. Borvíz - Megtaláltam a dobozt. Pihenőhely rozoga állapotban - Több mint 5 év eltelt az utolsó megtalálás óta, a rejtek is talán Uzonkafürdő legforgalmasabb helyén található, így nem sok reménnyel érkeztem a helyszínre.
Lépcső Meteóállomás Tóka-csúcs 60,58 km-re A Tóka alatti meteorológiai állomás és a csúcson található megfigyelő létesítmény között, a 70-es években egy falépcsőt építettek ki. Ez a lépcső idővel tönkrement, a Tóka-csúcs egyedüli megközelítési lehetősége egy csúszós, bizonytalan túraösvény volt.
Tinka-vízimalom Gyergyószentmiklós 56,96 km-re Az 1900-as évek elején a Gyergyói-medencében több mint száz, a Békény vize mellett több mint harminc vízimalom létezett. Az 1867-ben épült Tinka-vízimalom az utolsó ezek közül, ami megmaradt.
Homokkő képződmények Homoródalmás 63,35 km-re Homoródalmás felől a Vargyas-szoros felé vezető út bal oldalán, a domboldalban látványos homokkőképződményeket láthatunk. Térképnéző - Hol lehet megnézni a rejtekhelyeket a térképen?Most csak a gps koordinátákat lehet látni. A Térképek feliratú doboz - Bármelyik rejtekhely ládaoldalán, a jobb oldalon, felül, a Térképek feliratú dobozban levő hivatkozásokra kattintva. Térképnéző - Köszönöm az információt. A közelben kecskéit legeltető pásztor, kérdésemre nem tudta megnevezni a helyet.
Hétkapu zsákutca Ditró 68,07 km-re Ditróban, a Központ (Középszeg) és Felszeg között található III-dik tízesben, van egy Hétkapunak nevezett zsákutcás falurész. A Hétkapu hét telekből állott, melyek legyezőszerűen helyezkednek el.
Sólyomkő Kirulyfürdő 53,65 km-re Kirulyfürdő egyik legszebb helye a Sólyomkő, a jobb sorsra érdemes volt pionírtábor felé emelkedik, mintha vigyázna rá. Mászkálás - Légvonalban vágtunk neki az útnak. Favágók - Nem egy horzsolás árán jutottunk fel a csúcsra, ahonnan szerintem szép a kilátás, és jelen van a tériszony izgalma is. Ladapotlas - A lada potolva lett, most egy pet eloforma varja a keresoket, a hely ugyanaz. Az elmult századokban Kirulyfürdő a solymairól volt híres, innen kapta a nevét a kiálló sziklaszírt is.
Attila vára Rika-erdei erődítményrendszer 69,41 km-re Attila vára a Rika-erdei kora középkori erődítményrendszerhez tartozik, Felsőrákostól 6 km-re északnyugatra, a Sóskút (Nádas) és Rika patakok között, enyhe lejtésű hegylábon helyezkedik el. A rejtekfát kivágták - eseslevi, április közepén, melyik évben? Mert a bejegyzésed szerint, több mint két évvel ezelőtt találtad meg a geodobozt, 2014-ben. Tölgyfa a bükkösben - eseslevi, én a Hun király című bejegyzésed dátuma (2014) miatt kérdeztem rá, hogy melyik évben voltál. Attila - Ebben az évben,2016-ban, voltam a Réka váránál meg a sírjánál s persze útba ejtettük az Attila várát is. A lelőhely legmagasabb pontja az egykor romokkal koronázott 684 m magas Hegyes- vagy Boldi-tető.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.