Monorfalva település (Beszterce-Naszód megye) Központ: Monorfalva. Monorfalva román elnevezése:
Monor. Német neve: Mindendorf. Egyéb neve: Monor.
Homokkő képződmény BátosBátost Monorfalva felé elhagyva, Bátostól körülbelül 500 méterre, az út jobb oldalán homokkő képződmények vannak. Természeti érték. Tudod hol van ez a hely? Ha arra jártok, megéri megállni néhány perce.
Bátos vára Burgberg BátosA Lúc patak mellett fekszik Bátos község - a 751 m magas Burgberg nevű hegyen találjuk az ovális alaprajzú 12-dik századi vár jól látható sáncait. Természeti érték. Jártál már itt? Az észak-déli irányban hosszan elnyúló falu északi végétől keletre, körülbelül 2,5 km távolságban.
ErdőszakálKözépkori lakói katolikusok voltak, két templommal - későbbi adat nem szól sem templomáról, sem egykori katolikus lakóiról, vagy azok utódairól a reformáció utáni időkből, mivel a XVI-dik században mindkét település puszta: Pusztaszakál 1519-ben, görög-keletieket telepítenek. Természeti érték. Hozzá tudsz szólni?
Disznajói kockásliliom védett területA disznajói kockásliliom, 2,5 hektáron védett terület, a Marosvécshez tartozó Disznajó falu határában található. Természeti érték. Szeretnél eljutni ide? Köszönöm az álcázást Köszönöm az álcázást. Az idén korábban nyílnak Mivel korábban jött az idén a tavasz, ideje volt megnézni, hogy nyílnak-e a mocsári kockásliliomok. A kockásliliom, latin neve Fritillaria meleagris, színezetével és sakktáblaszerű rajzolatával hívja fel magára a figyelmet.
Teleki-kastély PaszmosTeleki-kastély - Paszmos Történelmi-kulturális érték. Különleges. Frissen felújítva A Beszterce-Naszód megyei önkormányzat tulajdonában levő épületet most újították fel, a hivatalos felavató pár hét múlva lesz.
600 éves mocsári tölgy PaszmosA paszmosi mocsári tölgy a helybéli Teleki kastély mögött, 25 m-re található. Természeti érték. Tetszik neked? Tereprendezés miatt a doboz valószínű eltűnt A kastélyegyüttes teljes felújítása során a tölgy környezetét is teljesen átalakították.
Turulmadaras emlékmű DisznajóKözépkori XIV-dik vagy XV-dik századi temploma ma is áll, egyesek szerint 1562-ben épülhetett, ami a gótikus kori átépítés idejét jelezheti. Történelmi-kulturális érték. Különleges hely. Kíváncsiskodók Kíváncsiskodókból itt sincs hiány, mivel a rejtekhely egy olyan helyen van, ahova jól oda lehet látni. Ezt nem lehet elsietni Kicsivel sötétedés előtt érkeztem Disznajóra. Középkori emléke a szentségfülke és az 1888-as évi javításkor a vakolat alól felszínre került falfestmény-töredék.
Dedrádszéplak1228-ban Sceplak, 1461-ben Zeplak néven jelentkezik a forrásokban. Történelmi-kulturális érték. Neked sikerült eljutni ide? A falu északi végén emelkedő hegy tetején ma is áll a régi templom, amelyet 1890-ben átalakítottak.
Kemény család várparkja MarosvécsA marosvécsi Kemény-kastély mögött hatalmas park, gyümölcsöskert található. Történelmi-kulturális érték. Érdekes hely. Elsőként a bélelt doboznál Aznap reggel a Kelemen-havasokba indultam, a Kis-Lomás-vízeséshez. Elvitték a törmelékkel együtt? Ez a második alkalom, hogy ezt a dobozt keresem. Itt vannak az egykori földvár fűvel benőtt terepalakulatai is.
Pusztaalmás1256-ban Almás néven jelentkezik az okiratokban és úgyszintén 1432-ben is. Történelmi-kulturális érték. Hozzá tudsz szólni? A Református Névkönyv szerint a Basta korszakig egyháza volt, azután elnéptelenedett, ezt erősíti meg a Puszta előneve is.
Földpiramisok MezőkirályfalvaA Mezőkirályfalva melletti földpiramisok földcsusszamlás útján jöttek létre. Természeti érték. Hozzá tudsz szólni? A falutól délre találhatók, a DJ173 jelzésű megyei út keleti oldalán, a Cseh hát nevű dombtól nyugatra.
Református templom Cegőtelke1243-ban jelentkezik az okiratokban egy Chegetelke megnevezés, deGyörffy szerint az oklevél nem hiteles. Történelmi-kulturális érték. Különleges. Ez az oklevél legfeljebb egypusztára érvényes: 1366-ban Zegen, 1407-ben Zegew, 1413-ban Scegew,1428-ban Nagy Chegew, 1429-ben Czagendorf, 1433-ban Czege, 1622-benSzász Zege formában fordul elo a forrásokban.
Református templom GernyeszegA XV-dik században épült gótikus templom, déli kapuja felett található a somkeréki Erdélyi család címere. Történelmi-kulturális érték. Tudtál róla? Sekrestyéjében helyezték el gróf Teleki Mihály kancellár és felesége Weér Judit földi maradványait.
Postamúzeum GernyeszegA gernyeszegi Postamúzeum az első ilyen jellegű tárlat az országban, a helyi postahivatal épületében található. Történelmi-kulturális érték. Különleges. Dokumentumok és fényképek, postás öltözet, postai felszerelések és tárgyak vannak itt kiállítva.
Református templom Újős1332-ben plébániatemploma van, temploma korábbi időkből származik, mert későbbi oklevélben szereplő Szász előneve is emlékeztet arra, hogy eredetileg szász telepítés volt. Történelmi-kulturális érték. Ezt meg kell nézni. A reformáció előtti középkori templom az 1601-1603-as népirtás után pusztulásnak indul, szász lakói már nem tudják fenntartani a templomot.
© 2005-2026 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.