Szamosmagasmart település (Beszterce-Naszód megye) Központ: Nemegye. Szamosmagasmart román elnevezése: Mogoseni.
Hollókő Budák 37,35 km-reA Hollókő természetvédelmi terület Felső-Budákról közelíthető meg, a Kolibica-tó irányába vezető aszfaltos erdőkitermelő úton. Nyomokat követve - A Budak-völgyi tölgyerdőnél találkoztunk Déliáikkal. Tíz évvel ezelőtt jártam a Hollókőnél - Felmásztam a tetejére is, talán onnan a leglátványosabb a Geológus tűje. 7 km után van egy erdészház sorompóval, itt balra térünk és még 3 km kanyargós út után ott is vagyunk a kő lábánál.
Homokkő képződmény Bátos 46,17 km-reBátost Monorfalva felé elhagyva, Bátostól körülbelül 500 méterre, az út jobb oldalán homokkő képződmények vannak. Ha arra jártok, megéri megállni néhány perce.
Evangélikus templom Aranyosmóric 28,06 km-re1332-ben plébániatemploma van, temploma gótikus stílusa alapján középkori, a XV-dik századból. Egy 1622-dik évi összeírás szerint kőtemploma oltárát festett kárpit díszíti, a kőtornyában az összeíráskor harang volt.
Református templom Sófalva 20,85 km-reEgy 1243-dik évi oklevél tatárjárás előtti birtokadományozásról értesít, tehát a település tatárjárás előtti. 1650-ig szász település, közvetve feltételezhető, hogy középkori temploma is volt.
Református templom Szék 41,39 km-reA többségében magyarok által lakott Szék egyik értéke a 12-dik században épített, román és korai gótikus elemeket ötvöző, háromhajós református templom.
Református templom Mezőveresegyháza 26,05 km-reA helységről szóló első oklevél már egyházáról, templomáról ad hírt: Veresegyház, ez jelölheti a templom köveinek színét vagy festését. De jelölheti az egyházat alapító veres barátok jelenlétét, akikről úgy tudjuk, hogy 1314 előtt itt templáriusok voltak.
Kiszsolna Evangélikus templom 25,45 km-reBesztercétől mindössze 8 km-re délre fekvő, egykor többségében szászok lakta település temploma a 14-dik század derekán épült. Hazafelé - Már megint az Óvárhely melletti tölgyerdőben jártunk, kockás liliomokat nézni, fotózni.
Geológus tűje Hollókő Felsőbudak 37,51 km-reA Hollókő sziklavilágának távolról látható érdekessége egy 10 m magas, magányos sziklatorony. A Hollókőről - Egy évvel ezelőtt nem mentem fel a Hollókő tetejére. Alapterületének átmérője 5-6 m, ezt a tű alakú képződményt Geológus tűje néven is ismerik.
A Kofa völgyében található egy nagyon bővizű forrás, melynek az a különlegessége, hogy a forrás vize mintegy fél méter vízszintes szakasz után, vízesésként veti magát a mélybe. A geodobozból ömlik a víz - A Kofa-vízesés felé Dédabisztrán, a Bisztra-patak torkolatánál, az Istenszéke nevű utcán tértem le a főútról. Meghalt a doboz, éljen az új doboz - Szombaton jártam a Kofa-völgyi vízesésnél. Decemberben is szép - Meglepően szép a kidőlt erdőben előbukkanó kétágú vízesés. 47,72 km-re.
Református templom Szentmáté 26,04 km-reBizonyos, hogy a falu a templom után kapta nevét, s e szerint a XIV-dik században Szent Máté tiszteletére szentelt temploma volt. A templom valóban ennek a kornak stílusjegyeit viseli, a gótikus kor alkotása.
Várhegy Szeretfalva 22,4 km-reA Mezőség északi felében, a Szamosmelléki dombvidékSajói ágában, az itt északnyugatra tartó Sajó bal partján fekszik Szeretfalva község. A falutól keletrere található a Várhegy.
Kolibica völgyzáró gát Kelemen-havasok 47,32 km-reA Kolibica-tó egy 13 km hosszú és 270 hektár területű mesterséges vízgyűjtő a Beszterce folyón - völgyzáró gát 1977-1978 között épült. Üres csövek - Sajnos a dobozt nem találtuk meg, de a szép tájat megcsodáltuk. A völgyből a jelenlegi helyére költöztetett Kolibica falu üdülőteleppé nőtte ki magát.
Templomtorony Óradna 48,32 km-reÓradna község a Radnai-havasok déli részét aBorgói-hegység északi részétől elválasztó, itt délnyugatra tartó Nagy-Szamos két partján fekszik. Torony - A fotók alapján minden stimmelt.
Bánffy-kastély Válaszút 49,91 km-reA válaszúti Bánffy-kastély műemlék épület, a műemlékek jegyzékében a kódja CJ-II-a-A-07742. Az építés idejére nincs adat, de már az első osztrák katonai térképen szerepel.
Református templom Kékes 26,5 km-re1595-ból van feljegyzés arról, hogy unitárius papja van, mind az unitárius, mind a református egyház a forrásokban továbbra is mindvégig szerepel. A korai adat bizonyossá teszi, hogy középkori temploma volt, amelyet a reformáció idején örököltek az új hitre tért hívek.
Bethlen-kastély Árokalja 16,17 km-reAz árokalji Bethlen-kastély az egyetlen mór-bizánci stílusú kastély Erdélyben, a hozzá tartozó 17 hektáros birtokon 3 épület és egy arborétum található. Különleges hangulatú kastély - Nagyon különleges hangulatú kastély, egyetlen Erdélyben ilyen stílusban. A kastély épületében van egy konferenciaterem, egy előadóterem, egy tanulóterem, és egy frankofón könyvtár.
Kolibica-tó Kelemen-havasok 49,82 km-reKolibica egy kis üdülőfalu, mely a Beszterce folyón felduzzasztott mesterséges tó partján épült. Megpróbáltam - Megpróbáltam feljutni a rejtekhez, de biciklivel nagyon nehéz volt, feladtam. A tó vize nyáron fürdésre és csónakázásra is alkalmas, a környék hegyeinek látnivalói könnyen megközelíthetők innen.
Kornis-kastély Szentbenedek 27,33 km-reDéstől három kilométerre délkeletre Szentbenedeken található a Kornis család reneszánsz stílusban épült kastélya. Kerestük, de nem találtuk meg - A biztonságosan megközelíthető ablaknyílásokban nem találtuk a vitaminosdobozt, a készülék is ide helyezte a koordinátákat. Nem hiszem el - Nem hittem a szememnek, hogy az unikornis, melynél a lányom 11 éve fotózkodott, sehol sincs. Habár az államosítás után állaga sokat romlott, könyveit elégették, értékei eltüntek, pincéi beomlottak, még mindíg tartogatnak érdekességet a romok az éppen arra járóknak.
Melegföldvár 36,21 km-reKatonától északra, Feketelak, Buza és Kapor közt fekvő település. A hagyomány szerint a falu egykor nem mai helyén, hanem a községtől minte gy 2 kilométernyire fekvő Nyerges határrészen állt és csak 1300 körül költözött mai helyére.
Evangélikus templom Harina 24,9 km-reErdély egyik legkorábbi épen maradt temploma, már messziről magasztosan fehérlik a dombtetőn. Az 1834-es földrengés során nagyon megrongált templomot a XIX-dik század végén restaurálták.
Református templom Újős 30,48 km-re1332-ben plébániatemploma van, temploma korábbi időkből származik, mert későbbi oklevélben szereplő Szász előneve is emlékeztet arra, hogy eredetileg szász telepítés volt. A reformáció előtti középkori templom az 1601-1603-as népirtás után pusztulásnak indul, szász lakói már nem tudják fenntartani a templomot.
Beszterce 20,41 km-reBeszterce virágzó kereskedőváros volt, a 12-dik században szász bányászok alapították. Látnivalói az evangélikus templom, a lábasházak, az Ezüstművesek Háza, a római katolikus templom és a besztercei múzeum.
Barlangsír Kerlés 14,42 km-reKerlést elhagyva a Sajósárvár felé vezető út bal oldalán egy kanyarban meredek sziklafalban furcsa nyílások tátonganak.
Magyaró 55,6 km-re 1228-ban Moggoreunak írják, 1587-ben Mogioro és 1602-ben Magyaros a neve.
Levendulaültetvény Mezőmadaras 67,73 km-re A mezőmadarasi 5 hektáros levendulamező az egyik legnépszerűbbb Maros megyében, 2018 óta rendszeresen szerveznek itt levendulafesztivált. Június közepétől 3 héten és 4 hétvégén át, virágzó levendulabokrokkal, illóolajokkal, a levendula virágából készült termékekkel várják a látogatókat.
Kétágú templom Kolozsvár 69,83 km-re A kolozsvári Kétágú templom, más néven az alsóvárosi református templom az egykori Külső-Magyar utca, ma 1989 december 21 sugárút 41 szám alatt található. Ezt is javítják - Bemenni ebbe sem tudtam, de felmentem az egyik toronyba, mivel a tetőjavító munkások is ott közlekedtek.
Az Istenszéke a Kelemen-havasok legnyugatibb része, és bár csupán 1380 m magas, de jellegzetes formája amely az emberek fantáziáját igencsak megmozgatta. Május 1 - Május elsején, nagyon szép ídőben indultunk Dédabisztráról. Nem találtam megfelelő rejteket egy új geodoboznak - A kék pont jelzésen, a Bisztra-patak völgyéből indulva, a Hidas-patak völgyén keresztül jutottunk fel az Istenszéke csúcsplatójára. Amiről talán legszebben Wass Albert írt, valamint a fenséges kilátás, amit biztosít, annak egyik leglátogatottabb helyévé teszi. 54,12 km-re.
Ecsetgyár Kolozsvár 68,41 km-re Az Ecsetgyár egy jelenkori művészeti tér, mely független kulturális központként működik. A projektet 2009-ben kezdeményezte egy kolozsvári művészekből, és kulturális menedzserekből álló csoport.
Andezitszikla Bölényes Kelemen-havasok 59,05 km-re A Bölényes-tető, román térképeken Zimbrul, egy természetvédelmi terület a Borgótiha községhez tartozó Báránykő falutól kelet-északkeletre. A csúcstól nyugatra egy vulkanikus eredetű andezitszikla található.
Képzőművészeti Egyetem Kolozsvár 68,26 km-re Képzőművészeti Egyetem Kolozsvár Ötletes, érdekes, rugalmas, flexibilis - Hmm, sőt, még gondolkozni is kell :-). Minden csak nem rug - Az az igazsag, hogy addig gondolkoztam rugalmasan, hogy majdnem kataputaltam magam az eg fele. Mit jelenthet a gondolkozz rugalmasan? - Fogalmam sincs, hogy mit jelent a segítő szöveg, még a megtalálás után sem.
Sánc-tető töltése Görgényüvegcsűr 65,37 km-re A Sánc-tető töltése Görgényüvegcsűrtől észak-keletre, a Nagyág-patak forrásaitól és a Jód-mezőtől nyugatra található. Bár nincs Székelyföldön, a székelyföldi árok-töltésvonulat folytatása, a gyepűrendszer része.
Izakonyha 52,97 km-re Izakonyha fatemploma a hagyomány szerint a tatár támadást követő évben, 1718-ban épült. Belső festése 1754-ben készült el, Szaplonczai László költségén.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.