Alsópojény település (Bihar megye) Központ: Bontesd. Alsópojény román elnevezése: Poienii de Jos.

Rendkívül hangulatos patak-völgy Kisszegyesd határában, a patak mentén a forrás felé sétálva egymás után tűnnek fel mellettünk a völgy csodái. Ez nagyon jo hely - Barlang, cseppkö, denevér. Utban kanyonozás előtt - Kanyonozni indultunk a fentebb lévő Canionul Cheia Rea-hoz, visszaérkezésünk a Szegyesdi-völgy végébe történt. 44 éve - 44 éve jártam itt édesapámmal. Az útikönyvek szerint 26 barlang nyílik a meder két oldalán, és persze akad köztük néhány komolyabb sziklaorom is.

A Pádisi-fennsík egyik legszebb tája a Ponor-rét. Felkészületlenül - A több napig tartó esőzés után sem volt még feltelve a Ponor-rét tava. Víznyelők - Sajnos, a dobozt nem találtam meg. Csodarét - A Csodavár felől érkeztünk a rétre. Itt található a Ponor-kitörés.
Református templom Magyarvalkó 44,96 km-reMagyarvalkón találjuk Kalotaszeg egyik legfestőibb, leglátványosabb, erődített, kettős várfallal körülvett templomát. Retesz a doboz helyén - A havasrekettyei vízesést látogattuk meg és hazafele tettünk egy kisebb kitérőt. Ugyanaz - Szép vasárnapon érkeztünk a helyszinre és nemsokára az istentiszteletnek is vége lett, tehát egy kicsit várni kellett a keresésel, de én is csak ugyanazt találtam mint az előző kereső. Magyarvalkó református temploma szép és jellegzetes kalotaszegi templom.

A Pádisi-menedékháztól a Ponor-rét felé tartva (kék, illetve sárga pont fehér alapon) érdemes megnézni a Pádis-víznyelőt. Virágos rét - Bánffyhunyad felől közelítettem meg a Pádist, az út katasztrofálisan rossz. Feneketlen kút - Mi a jobbik útat választottuk, kellemes úton és csodaszép tájon autóztunk fel. Tavaszi kikerics - Kikerics nézőbe jöttünk.
Szkerisórai jegesbarlang 26,88 km-reAz Aranyosfői vagy Szkerisórai jegesbarlang Románia legnagyobb és leghíresebb jegesbarlangja. Jégverem - Megtaláltam a VI 259-es fát, örvendtem, hogy itt kell legyen a 258-as jel is a közelben. A benne található jégtömb körülbelül 3000 éves, 20 m vastag és körülbelül 50 ezer m3 űrtartalmú.

A Vlegyásza hegység lábánál, Székelyjó és Havasrogoz határán található bolygónk egyik leglenyűgözőbb fájának, a hegyi mamutfenyőnek egy példánya.
Fehér-kövek 27,43 km-reA Vlegyásza egyik látványossága a Fehér-kövek, az impozáns, vakítóan fehér, hatalmas mészkőoszlopaival.
Hodoaba-völgy vasalt mászóút 36,26 km-reA Hodoaba-völgy vasalt mászóútja Románia legrövidebb, egyben legkönnyebb hivatalos vasalt mászóútja. Vársonkolyoson, a Királyerdő hegységben található, a Sebes-Körös bal partján.
Czárán Gyula-barlang Mézged 17,19 km-reA mézgedi Czárán Gyula-cseppkőbarlang egyike a Romániában található, elsőként karbantartott, valamint hosszú idők óta nyilvántartott leghosszabb barlangoknak. Cseppkövek - Mutatós már a barlangportál. Összhosszúsága 4750 m, a Mézged völgyében helyezkedik el, a Királyerdő hegység délkeleti részén.
Vigyázó Kalotaszeg őre 28,05 km-reA Vlegyásza csúcs 1836 méteres magasságával a Nagy-Bihar után az Erdélyi-Szigethegység második legmagasabb csúcsa. Magyarok által Erdélyben elrejtett első geodoboz - Nem kerestétek meg véletlenül A világ tetején nevű geodobozt? Információim szerint a Vigyázón van az Erdélyben, magyarok által elrejtett első geodoboz.
Hollaki-kúria Acsuca 35,58 km-reAz acsucai Hollaki-kúria a 18-dik században épült, majd az 1784-es paraszok által megostromolt épületet klasszicista stílusban építették újra. Jelenleg általános iskola működik benne.
Galbina-szirt 14,61 km-reA Pádis szívébe, a Galbina-szirtre hívunk Téged. Galbina körtúra - Eke-túrán voltunk a Pádison. A szirt több irányból közelíthető meg - a Glavoi-ról, a Csodavártól (a Porcika-zsombolyon át), a Bársza-katlan, illetve az Eszkimó-jégbarlang felől.
Csucsa 44,77 km-reCsucsa látnivalói a Boncza-kastély, valamint a kastély parkjában található 16-dik századi fakastély, illetve egy bizánci stílusú mauzóleum.

A Királyerdő-hegységben található Körösrévtől délre helyezkedik el a Révi-szoros, a Sebes-Körös sziklafalak közé szűkült szakasza. A középkorban itt élénk tutajforgalom zajlott, itt szállították a sót és a fát Magyarország felé.
Belényesszentmiklósi Csonka Torony 30,75 km-reBelényesszentmiklós a Fekete-Körös jobb partján fekvő település, lakóinak száma kb 150 főre tehető. Csodaszép torony - Aki a torony melletti udvarházat szeretné megkeresni annak
szüksége lesz egy jó bozótvágóra. Századunk elején még több-kevesebb magyar élt itt, napjainkra azonban zömében románok lakják.
Nagy-Kojba Kis-Kojba 22,76 km-reA Nagy-Kojba barlang a Bihar-hegység legmagasabban fekvő telepe, a neve után sziklafalakra utaló Kőház település északi végénél található. Bejárata a vidéken a legnagyobb, 74 m széles és 47 m magas.

A Berettyó egy Romániában eredő és Magyarországon a Sebes-Körösbe torkolló folyó neve, nevének jelentése: Berekkel szegélyezett folyó. Forrás - Mivel véletlenül, Kraszna református templomától, a kántor sugallatára kerültünk ide, nem tudtam van-e doboz. Nagyon szép, békés és tiszta hely - Köszönjük a rejtést, csak ajánlani tudjuk. Az Egyesült-Körös legnagyobb mellékvize, Szilágy megyében ered a Réz-Hegység Ponor csúcsa alatt.

A Nagy-Sebes (Dragan) völgy és a Kis-Sebes völgy találkozásánál épült a Dregan-gát. Magassága 120 méter, a tetejének a hossza 424 m, a vízgyűjtő tó területe 292 hektár, gondolom, hogy maximális vízállásnál.

A Szamos Bazár felső, forrás felőli részén, egy csodaszép, körülbelül 50 m-es szűk kanyon található, melyet az Aragyásza barlang előz meg. A trás csoda kanyon - Először is köszönöm a visszajelzésed. Szamosbazár körútja 2 - Hát ez a doboz nem került elő. Aragyásza kanyon - Éppen azon bosszankodtam, hogy az amúgy erre képes GPS nem akarta megmutatni a rá töltött fényképet. Különösen szépek az egyes ablakok amelyeken keresztül a fénysugarak bejutnak a barlangba, illetve a kanyonba, és rendkívüli látványt nyújtanak.
Ponor-forrás 16,89 km-reA Ponor-kitörés vagy Ponor-vízkelet a Ponor-patak vízkitörése. Vízkelet - Szerencsémre, kilátszott a doboz kék füle a kő alól, így nem kellett minden bokor alját megbolygassam. Patak születik - A Ponor-réten a víznyelőktől sétáltunk a patak mentén. Egy sziklafal alján ömlik kifelé, a pádisi havasi rét földalatti vizeit gyűjti össze és juttatja a felszínre.
Egykori kőbánya és bányató Acsuca 36,71 km-reAz egykori kőbánya helyén keletkezett tó Acsucsa falutól délkeletre található, a Fehér-Körös földrajzi jobb partján. A falu környékén több andezitbánya található, már a 19-dik században fejtették itt a követ.
Almás vár Váralmás 61,27 km-re Almásvár (Almási vár) romjai körülbelül 2 km-re délkeletre találhatók a falutól. Egy éjszakai akció keretében - Megtaláltuk a srácokkal. EKE napok Sztána - A 120 éves születésnapját ünneplő Erdélyi Kárpát-Egyesület által szervezett III. Csapatmunkával - Erős csapatmunkával sikerült megtalálni ezt a geodobozt egy jólsikerült biciklitúra alkalmával.
Nagyszalonta látnivalói 67,51 km-re Nagyszalonta, Arany János szülovárosa. Látnivalói a fotéren álló Csonka-torony, a benne muködo Arany János-emlékmúzeummal, és a fotér másik oldalán levo mellszobrok.
Bábony Református templom 56,93 km-re Középkori temploma korán elpusztult, helyette új fatemplomot építenek, melybe a régiből átmentik az Asztalos Jánostól (1752-ből) származó festett karzat és festett mennyezet töredékeit. Kós Károly tervezte 1935-ben.
Varjúvár Sztána 56,99 km-re Sztána látnivalója a Varjúvár, Kós Károly saját maga által tervezett lakóháza. Itt már csak második voltam - Egy szolóban megejtett kerékpáros kirándulás alkalmával találtam meg ezt a geodobozt. Üres a rejtekhely? - Nézd meg kérlek a rejtekhely fényképét. War u war - Már régen szerettem volna a Varjúvárhoz eljutni, hogy Kós Károly nyomára találjak.
Várkastély Gyalu 69,26 km-re 1355-ben János plébános az erdélyi püspököt képviseli a váradi káptalan előtt. 1446-ban Benedek plébános a gyalui kerület esperese.
Varga Katalin-ház Bucsumizbita 64,31 km-re Varga Katalin (1802-1852), a bucsonyi bányászok védelmezője, ebben a házban lakott 1840-1847 között. A román parasztok élére állt magyar nőt A mi asszonyunk, A mócok asszonya (Doamna noastra) néven emlegették.
Református templom Kispetri 59,2 km-re Kispetri középkori templomának építési idejét a XV-dik századra teszik - a templom alakja, építési stílusa a XV-dik századra mutat, dongaboltozatos volt. 1903-ban átalakították, lebontott részei nagyrészt tűzre kerültek.
Római lépcsők Ruda 63,03 km-re Az egykori, jelenleg felhagyott műemlék bányajárat a Bárza-patak fejénél nyílik, a Brád városhoz tartozó Ruda falutól keletre, Vályaárszuluj településtől nyugatra. A tárna egy enyhén lejtő, 180 m hosszú járat, melyet kétezer évvel ezelőtt a rómaiak ástak, és a híres római lépcsőkkel végződik.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.