Homoród település (Brassó megye) Központ: Homoród. Homoród román elnevezése: Homorod. Német neve: Hamruden. Egyéb neve: Homoroden.
Turisztikai látnivalók - Térképek, részletes leírások és hozzászólások, fényképek, keresési lehetőség, navigáció a terepen valós időben teljeskörű hozzáférés esetén.

Homoród (Brassó megye) és környéke turisztikai látnivalói

Lutheránus erődtemplom Lutheránus erődtemplom Homoród
Homoród központjában található egy nagyon szép román kori, 1270-ben épült evangélikus erődtemplom. Kívül Sajnálom, hogy nem találtad meg. Kívül-belül Persze, hogy megkerültem kívülről is teljes hosszában, de ahova a gps mutatott csak sima fal volt. A többtornyú, impozáns erőd értékei a virágmintás, több szinten futó karzata, illetve a régi szentélyben látható 13-14-dik századi freskók.
Homoród-folyó forrása
A Homoród-folyó úgynevezett forrása, pontosabban kezdete, a Kis-Homoród és a Nagy-Homoród összefolyásánál található, Homoród községben. Innen dél felé folyik, majd 6 km után, Szászugránál, az Oltba ömlik.
Egykori fürdő és iszapforrások Egykori fürdő és iszapforrások Homoród
A homoródi iszapvulkánok (helyesen iszapforrások) Homoród (Hameruden) település, a Geréd (Griedenreeg), és a Szenes-tető (Kohlenreeg) között találhatók. A falutól délkeletre, a Kis-Homoród és Kósd-patak (Kozd, Koos, Kosdbach) összefolyásától alig több mint 1 km-re keletre.
Régi Móric-fahíd Homoród
A homoródi Móric-híd (régi osztrák térképen Morizbrücke) újjáépítés áldozata lett, 1886-1887-ben cserélték ki újszerkezetű vashíddal. Nem maradt meg fénykép vagy rajz róla.
Evangélikus templom Evangélikus templom Kőhalom
Kőhalom plébániatemploma a szász telepítés korában, a XII-XIII-dik században épül. Mai temploma a XIV-dik században épülhetett, 1488-as felirata javítására vonatkozik.
Katolikus templom Katolikus templom Kőhalom
A katolikus vallás szervezkedésére 1752-ben történik kísérlet, amikor Gábor Mihály, egy Kőhalmon letelepedett obsitos katona lakást ajánl fel a ferenceseknek. A városi tanács nem engedélyezi, a terv csak 1761-ben valósul meg.
Büdöskútfő-fürdő Büdöskútfő-fürdő Kőhalom
A kőhalmi várhegy lábánál a múltban sós-kénes forrás fakadt. Több mint százötven évvel ezelőtt népszerű fürdőt létesítettek itt.
Erődtemplom Erődtemplom Mirkvásár
Mirkvásár templomáról az azt körülvevő várfalon feltüntetett két évszám ad biztos eligazítást: 1517 és 1541. Ekkor erősítik a templomot a négyszög bástyáira támaszkodó falakkal.
Kőhalom vára Kőhalom vára
Feltételezik, hogy még a szász telepítés előtt, a XI-dik században, a Kőhalom feletti hegyen, királyi vár volt. Hazafele Erős szél fújt a várban. Reps Miután már lassan ötven éve, legalább évente egyszer elmegyek a vár mellett, ideje volt, hogy fel is menjek. Neve is a szász telepítés előtti eredetre mutat: Kőhalom.
Régi Olt-fahíd Hévíz
A hévízi Olt-híd újjáépítés áldozata lett, 1886-1887-ben cserélték ki újszerkezetű vashíddal. Nem maradt meg fénykép vagy rajz róla.
[ Fel ↑ ]
Haberstumpf-villa
A Haberstumpf-villa Székelyudvarhely egyik régi szép épülete, jelenleg, restaurálás után, macute;zeum. Marad a remény Sajnos, az a helyzet, hogy rengeteg érték maradt ránk. Kissé rég volt Egy kis hezitálás után, hogy vajon hol kezdjem, a rejtek mellett döntöttem, így hamar meglett a doboz (pet előforma) :D.
Harangláb Harangláb Bözsefalva
A Székelyudvarhely és Székelykeresztúr közötti főútról tábla jelzi a letérőt a település felé, mely egyszerre utca és város, falu. Hangulatos hely Rugonfalváról jöttem jöttem át, felkeresni ezt a nyugis helyet. Erzsébet? Bözse? Megkaptam a sebességkorlátozó táblát, a harangot (és a lábát). A magyarázat egyszerű.
Világháborús emlékmű Világháborús emlékmű Lövéte
A Kis-Homoród völgyében fekvő Lövétén, a község központjában, az úgynevezett középszegi malom háta mögött. A navigáció is besegít "A célpont a baloldalon található" hallatszott. A cserepek még ott vannak, de a geodoboz már nincs Az elmúlt években több alkalommal is kerestem már az itt elrejtett geodobozt. A parókia kertjének előterében impozáns méretű háborús emlékmű áll.
Székelyudvarhely legöregebb élő tölgyfája Székelyudvarhely legöregebb élő tölgyfája
Székelyudvarhely legöregebb élő fája Jakab Árpád, a város zöldövezeteit karbantartó kertészmérnöke szerint Szombatfalván van. Beleesett A geodoboz sajnos megtalálta az utat a nagyobb üreg fele. Az élő és a már nem élő tölgyfa Ennél a rejtekhelynél Kannásné fája csak segédpontként volt feltüntetve. A hősök sírja mögött áll néhány kisebb fa szomszédságában.
Parasztvár Parasztvár Szászkézd
A XIV-dik században egy vár épül a Szászkézdtól északnyugatra fekvő hegyen, védelmét hét torony tette erősebbé. Szemerkélő esőben Mivel erőst szemerkélt az eső, megpróbáltam minél jobban megközelíteni a várat kocsival. Építőtelep A várban teljes felújításban vannak, szerencsére a munkások beengedtek a várba. 1470-ben a lakosság fele mentességet kap a hadba vonulás kötelezettsége alól, hogy a vár védelmét biztosítsa hét környékbeli község számára.
[ Fel ↑ ]
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.