Martiniatelep település (Fehér megye) Központ: Sugág. Martiniatelep román elnevezése: Martinie.

Borosbenedek egykori gótikus temploma a falu feletti magaslaton az elmúlással küszködik. Ma már beomlottan, nyitottan tátong az ég felé a második világháború utáni évektől. 47,24 km-re.

A gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház egy háromhajós katedrális, melyet egy 11-dik században épült templom helyén emeltek a 13-dik század elején, román stílusban. Fehér oltár - Három napot töltöttem Gyulafehérváron s már a legelején első dolgom volt megkeresni a székesegyházban elrejtett dobozt. Templom - Előrelátásom szerint a doboz megtalálásával problémák lesznek, mert a rejtek felújítás alatt van. Márton Áron sírja - Meggyőződésünk, hogy a rejteket megtaláltuk, legalábbis nekünk egyértelműnek tűnt. A román kori magyar művészetnek ez az egyik legszebb példája, jellegzetes román kori elemei a torony és a templom déli kapujának díszítései. 30,73 km-re.
Zebernik várának romjai Borberektől 2,5 km távolságra vannak északnyugatra, a Vincipatak falu feletti Várhegyen. 27,7 km-re.
A Szlivej-vízesés (Sliveiu) a Szlivej-hegygerinctől északra, a Zöld-tótól észak-északkeletre található. 47,7 km-re.
Lombfalva falutól délkeletre található forrás, hideg és friss vizét a helybeliek és az átutazók is használják. Túrázók és kerékpárosok pihenőpontja, vidéki környezetben. 27,03 km-re.

Krivádia községtől délre fekvő Gyálu-Babi dombon magasodó erődítményről korábban úgy tartották, hogy egy római őrtorony maradványa. Kútgyűrű - Nagyon impozáns a hatalmas kútgyűrűre hasonlító vártorony. Csak az újabb kutatások derítették fel, hogy valójában Perényi Péter építtette a zömök tornyot 1528 táján. 47,21 km-re.

A Glodi-szoros Glod és Erdőfalva között található. Sajnos, nagyon szemetes a szoros, sok szemetet hord le a patak áradáskor. 43,78 km-re.

Piski városka fölött, az Érchegység Nagyági csoportjának délii végében, az itt északnyugatra kanyargó Maros jobb partján fekszik Arany község. A falu délkeleti végében, az Arany-hegy lábánál, közvetlenül a Maros ártere fölött középkori vár is állott egykor. 43,57 km-re.
A 2203 m magas Scurtu-csúcs mellett, a 2111 m-en található Scurtu-nyeregnél gyönyörű kilátás nyílik a Kicsi-Zsíl (Jiet-patak) völgye felé. Itt tér le a Mija-tó (ejtsd Mizsa) felé a túraösvény. 46,26 km-re.

A Vörös-szakadék természetvédelmi terület Szászsebestől 3 kilométerre északkeletre található. Következő alkalommal nem hétvégén megyek - Már nagyon régen szerettem volna ide kitérni. Vörös fal - Különleges hely. Visszatérés - Újra eljöttünk, és még szebbnek találtuk, mint ezelőtt nyolc évvel. Már a főútról is jól látható. 21,57 km-re.

Nagyszebentől nyugatra, a Szebeni-havasok északi lábánál, a Szibiel-patak mellett települt Szibiel község. Van aki gyalog, van aki motorral - Szibiel felől érkeztem. Várának romja a falu határában magasodó 1098 m magas Varful Zidului nevű csúcson kereshető fel. 23,46 km-re.

A Máda község északnyugati szélén, a Gyógyi-patak partja közelében álló utolsó ház kertje mellől indul északi irányban egy ösvény. Körülbelül 400 métert gyalogolva könnyen megtalálható a barlang - a szurdokig el kell menni, innen indul az ösvény. 42,99 km-re.

A Galcescu- vagy Calcescu-tó a Páring-hegység legnagyobb glaciális tava. Felülete 3,02 hektár, mélysége 9,3 m. 49,15 km-re.
A Betyárok barlangja Feredőgyógytól délkeletre található, a Zubogó (Clocota)-patak mellett. Egy legenda itt elrejtett kincsről mesél, ezért kapta a barlang a nevét. 37 km-re.

A Rosiile-tengerszem a róla elnevezett gleccsermedencében található, 2000 m magasságban. A Páring-hegység legnagyobb, 3,72 hektár vízfelületű tava. 49,65 km-re.
A Csindrel-hegység (Szebeni havasok) egy hegycsoport, a Déli-Kárpátokban, a Páring-hegység csoportjának észak-keleti részén. Nyaron jártunk a Csindrel hegysegben - Mivel a láda akkor még nem volt ott, a találat kimaradt. Egy hosszú túra után - Meglett egy hosszú túra (Paltinis - Poiana Gaujoara - Batrina - Rozdesti - Niculesti - Canaia - Cindrel + a két Iezer tó --> vissza) után ez a doboz is. Jo kis teljesitmenytura volt - Sotetben erkeztunk a csucsra, sajnos a felhos ido miatt nagyon gyenge kilatas volt. Déli határán a Lotru-hegység, nyugati határán aSurján-hegység található. 28,87 km-re.

Az Oasa-tó a legnagyobb mesterséges vízgyűjtő tó a Sebes völgyében. A tó vízét a Galceag földalatti vízerőmű hasznosítja. 23,61 km-re.

Célszerű a templom mellől kelti irányba induló földúton elindulni. Ez a földút egy kisebbnyílt terepre, legelőre visz. 26,22 km-re.
Zsidó temető Algyógy 32,94 km-reAz algyógyi zsidó temető Algyógyfelfalutól keletre található, erdős terepen. A helybeli zsidó közösség többnyire magyar volt, így a sírköveken a héber nyelvű felirat mellett magyar nyelvű is található.
Nagyszebenben, a Lazaret negyedben levő Acélmunkások (Otelarilor) utcában, 40 fa lombkoronáját kocka alakúra alakítják ki. Hasonló megoldást alkalmaztak már az országban, a nagyváradi Zöldfa utcában. 45,64 km-re.

Az Oncesti csúcs a Szebeni havasok (Cindrel) hason nevű hegyének, 1720 m magas csúcsa. Oncesti-, Batrana- és Rozdesti csúcsok - Elindultam a csúcs fele, temészetesen libegővel. 32,26 km-re.

Szibielben, a templom mellett található Románia legnagyobb üvegikon-múzeuma. A 2005-ben elhunyt Zosim Oancea atya 1969-ben kezdte gyűjteni darabjait, amelyek közül a múzeum hatszázat mutat be. 25,25 km-re.

A település közepén, a Viza patak jobb partján, egy dombon áll a védőfalakkal övezett református vártemplom. Kössz - Csipi. Régészeti feltárások a templomban - A kora reggeli órákban érkeztem Vízaknára. Uj rejtek - Mivel a templomot körülvevö falban levö geodoboz eltünt, egy újat helyeztem el, egy kicsit távolabb. A háromhajós, bazilika típusú templom építését valószínűleg 1240-ben kezdték meg, majd 1280 körül fejezték be. 37,24 km-re.

20 évvel ezelőtt Csaba testvérrel Szászváros utcáin sétálva megnéztük Kun Kocsárd és Kun Géza mellszobrainak néhai helyét. Kun Kollégium - Megnéztem a volt Kun Kollégium impozáns épületét és a szobrokat. Mecénás - Tulajdonképpen a két doboz egymásra vigyáz. Ahol ma egy repülőgépépítő mérnök mellszobra, és repülőgépének makettje látható. 30,75 km-re.

Vereskő várának romjai Bosoród községtől délkeletre 7 km-re, Lunkánytól körülbelül 3 km-re, egy 823 m magas sziklás csúcson állnak. Már a dákok idején is fontos erődítmény állt itt, mely aKudzsiri-havasok szívében fekvő fővárosba, Sarmizegetusa Regiába vezető utat vigyázta. 40,16 km-re.

A Magyarigeni-tengerszem a Torockói-hegység egyetlen nagyobb méretű, természetes képződésű, állandó tava. Több mint 13 éves rejtés - Tövis felől közelitettük meg a tavat. Új rejtés új helyen - A régi rejtés nem hiszem, hogy megvan még. A geológusok szerint a Hargita megyei Gyilkos-tóhoz hasonlóan képződött, természetes, földcsuszamlások okozta elgátolások következtében. 46,5 km-re.
Mammut-csucs 33,26 km-re.
Az 1850 m magas Badea-csúcsról feltérhetünk a 2074 m magas, füves Kis-Páringra. A Kis-Páring-csúcsot kihagyva, az alatt és attól délre, kelet felé indulva lehet haladni a Nagy-Páring-csúcs felé vezető túraösvényen. 45,85 km-re.

A 13-dik században épült, szép fekvésű, hangulatos kelneki várat 2004-ben újították fel. A várfalakon belül reneszánsz virágmintás, festett fakarzatos, evangélikus kápolnát építettek, melyben ma koncerteket, kiállításokat rendeznek. 12,13 km-re.
A Hosszú-tó a Rosiile-tó mellett, attól nyugatra található. A tó mellett vezet el az a túraösvény, mely a Mundra-tó mellett elhaladva, a Grujú-nyeregnél ér ki a főgerincre. 49,57 km-re.
A Ferencz József-forrás Nagyág falutól keletre, az Ezüst erdő nevű védett bükkösben található. A forrás felett található felirat: I Ferencz József apostoli magyar király 40 éves koronázási emlékére, 1867 - 1907 június 8. 45,74 km-re.
A Nagyszeben-külvárosi plébániát, régi nevén Terezianumot, a 18-dik század második felében, 1771-ben alapították, eredetileg árvaházként működött, amelyet Mária Terézia alapított. Teréziánumi Sarlós Boldogasszony templom - A Nagyszeben-külvárosi plébániatemplom, melyet Mária Terézia alapított, 1767–1781 között épült és
Batthyány Ignác erdélyi püspök szentelte fel. Az árvaház szervezője Delphini János Teofi l jezsuita volt. 43,32 km-re.
A Mizsa-tó (Mija) a hasonló nevű csúcs impozáns sziklaorma alatt terül el, egy kőomlásos kráterben. 1980 m tengerszint feletti magasságban található, 0,8 hektár területű tó. 46,39 km-re.

A Banica-kőbánya melletti természetes híd a Banica-szorostól körülbelül 5 km távolságra található. Távolról, a közelében, de még rajta állva sem látható, csak a patakmederbe beereszkedve ismerhető fel. 46,05 km-re.

Petőfi Sándor a szabadságharc idején Nagyszebenben is megszállt. Nem kell gps? - Persze, hogy nem kell, mert 13 méternél közelebbit nem mutat, hanem csak kóvályog. Szeben 1 - Három órát kellett vesztegelnem Szebenben autóbuszra várva. Petőfi - Ugy gondoltam nagyon könnyen fog ez menni, de végül nem ugy lett. Emlékére egy kis parkot neveztek el a városban. 42,88 km-re.

Felsőgáldról Havasgáld felé menet a 107K jelzésű megyei út áthalad a a Gáldi-szoroson is. A szoros egy adott szakaszon annyira szűk, hogy csak az út egyik sávjának marad hely a patak mellett. 49,7 km-re.

Kisdisznódi mészkövek Megtaláltam - Megtaláltam a dobozt. Megtaláltuk - Megtaláltuk. Béka - Látszott, hogy jó idő volt. 40,63 km-re.

A Mádai-szoros mádai végétől körülbelül 300 méterre, a nyugati sziklafal tövében, van van egy bő vízhozamú karsztforrás a patak szintjében. Olyan bő vízhozamú, hogy nem keveredik a patak vizével, csak néhány méterre a forrástól. 43,41 km-re.
A Kis-Páring egy füves csúcs, mely 2074 m magasságban helyezkedik el. Petrozsény irányából, a Maleja-völgyből indulva, a Badea-csúcsról kapaszkodhatunk ki ide. 45,5 km-re.

Szebenkákova (1964-ig Cacova Sibiului majd Fantanele, németül Krebsbach) Nagyszebentől 20km-re nyugatra található. Több lehetséges rejtek közül az utolsóban - Az Artmania rockfesztivál első estéjének koncertjei után, éjfél körül érkeztem a helyszínre. 26,06 km-re.

Ompoly-kövek 37,38 km-re.
1150 előtt terra Siculorum terrae Sebus, utána szász település. Régi ismerős ez a hely - Régóta készülök itt rejteni egy dobozkát a környék legjelentősebb épületéhez. Kívül vagy belül? - A Vörös-szakadéktól jövet megálltunk, hogy megkeressük ezt a dobozt is. Belül - A Vörös-szakadékhoz igyekezvén megnéztük a templomot. 1203-ban a sebesi dékánság székhelye, ekkor biztosan van már temploma. 18,51 km-re.

A Carja-tó a hasonló nevű, 2405 m-es csúcstól keletre található, 2118 m magasságban. A hangulatos tónak fél hektárnyi víztükre van. 47,78 km-re.

A 0,62 hektáros Zöld-tó a Sztojnica-csúcstól kelet-északkelet felé található. A tavacska víztükre a Szlivej-hegygerinc északi aljában, a sziklás törmelék és a morénagátak között csillog. 48,1 km-re.
Munkások kaszinója, 1925 - Grivita Rosie utca 38 szám, Petrozsény. 45,25 km-re.
A nagyszebeni Erlenpark (Erlen égerfa) az egyik legrégebbi park a mai Románia területén, 1856-ban hozták létre. A park hangulata különös, a zenepavilonban nyáron rendszeresen koncerteket és előadásokat tartanak. 42,65 km-re.

Az Arany-hegy Piski (Simeria) közelében van, a Déváról Szászsebesre vezető ut mellett emelkedik. Arany autópálya - Útban az Arany-hegy felé felfedeztük, hogy a Dévát kerülő autópálya 10 kilométere járható. Kincs - Könnyen meglett az Arany hegy kincse. Másik láda - A régi ládát nem találtuk, helyén egy másik, 2016-ban rejtett láda van, rengeteg bejegyzéssel. Piskiben fordulj északra Arany falu felé, aztán Algyógy felé - a hegy a baloldalon lesz. 42,95 km-re.

Vörös-szakadék - Szászsebes 21,65 km-re

Oncesti-, Batrana- és Rozdesti-csúcsok 29,73 km-re
Holló-nyereg, románul Saua Corbului. 63,68 km-re.

A Thoroczkay vár alól kék sáv vezet a Szilas-patak völgyébe. Egy darabig a patakot követjük, majd az út kitér a meder mellől és meredeken halad az erdőben. 69,89 km-re.

A Szolcsvai-búvópatak barlangja a Torockói-hegységben találhatóegyetlen védett barlang. Amíg a többiek a patak kifolyásában gyönyörködtek - Addig mi( jkgábor, Mester Nagy Ildikó, Mester Nagy Levente és én) leléptünk és geodobozt leltünk. Nyári tábor - Az EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) táborból tett Szolcsva - Bedellői túra alkalmával kerestem és találtam meg ezt a geodobozt. Ez nem sikerült - A gps a nagy sziklafal tövében össze-vissza mutatott. A Ponor viznyelőnél felszin alá tűnt két patak vize 1214 m felszin alatti út megtétele után 90 méterrel alacsonyabban kerül ismét a felszinre. 66,44 km-re.

Az 1704 március 16-án a Rákóczi-féle szabadságharc idején elesett 30 kollégiumi diák emlékére 1896-ban állított emlékmű a nagyenyedi városi parkban található, magas lombos fák árnyékában. Ez a doboz sem a méretéről híres - Vagy talán pont arról, hiszen jól el van álcázva. Kiegészítés a leíráshoz - A Diákemlékmű Nagyenyed legrégebbi köztéri emlékműve, a Kápolnadombon levő Sétatéren található. Különlegesnek ígérkező rejtés - A Transznyugati magashegyi utat készültem bejárni, de nem hagyhattam ki előtte a nagyenyedi Diákemlékmű meglátogatását. 58,95 km-re.
A barokk kastély, amelyet Tóbias gróf épített 1770-ben, Mihályfalván található, és a környék magyar építészetének jelentős példája volt. Ez volt az a hely, ahol a gróf a mulatságait tartotta, majd a kommunista időszakban, az államosítás után árvaház lett belőle. 52,76 km-re.

Verespatak - Czárina-tó 68,4 km-re.

Anghel (Angyal)-tó - Verespatak 66,56 km-re.
Zergebak-csúcs, románul Varful Tapului. 69,92 km-re.

A Szabad-erdő a Nagyenyed városhoz tartozó Muzsnaháza településtől délnyugatra terül el. 20 hektáron táj- és növényvédelmi terület, az enyediek egyik kedvelt kirándulóhelye. 58,69 km-re.

A XVIII-dik században Abrudbányának három egyházközsége van: római katolikus, református és unitárius. 67,31 km-re.
A Küküllőközi dombvidék területén, a Nagyekemezői-patak mellett fekszik Nagyekemező község. A falu fölött nyugatra emelkedő Burgberg 416 m-es csúcsán találjuk a középkori vár nyomait. 65,94 km-re.
Őslénytani lelőhely - Vöröstorony. 58,84 km-re.

Holcmány Nagyszebentől 25 km-re fekszik - 13-dik századi erődtemplomának értékei a bejárati kapu, a rajta levő festett szoboralakokkal, valamint a 250-300 éves működő óraszerkezet. Sajnos - Nem találtam meg geodobozt, csak a köfalat, az esetleges rejtekkel. 65,02 km-re.
A falutól nyugatra eső dombon magyar földvár volt. Az első templom vagy elpusztul vagy kicsinynek bizonyul, mert újnak ad helyet. 66,91 km-re.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.