Zagris település (Fehér megye) Központ: Alsógáld.
Székelykő Észak Torockói-hegység 25,39 km-reHogy fent is megmozgassuk a tagjainkat, csekély erőfeszítéssel érdemes elballagni a gerincen dél felé. Székely szfinx - Miután felmásztunk a tetőre, egyáltalán nem volt sétagalop, nekifogtunk ládát keresni. Torockói túra első találata - A Nagy Árkon másztunk fel a gerincre, majd kis pihenő után az északi láda irányába folytettuk utunkat. Tüskék védelmében - Kihasználva az új autópálya szakaszt, 30 perccel hamarébb érkeztünk meg a Székelykő alá. Majd észak felé, csodálni a panorámát, megtalálni a két hagyományos ládát, és újult erővel vágni neki a lefelé vezető útnak.
Piliskő alatti kőkereszt Uzapatak 9,76 km-reRégi kőkereszt Remete és Uzapatak (Valea Uzei) falvak között, a Transznyugati út egyik kanyarjában. A kőkereszttől dél felé indulva az ösvényen, egy szikladarabokkal megszórt hegygerincre érünk, jó rálátással a Kolostor-szorosra.
Kolostor-szoros Remetekolostor 8,71 km-reA Remetei kolostor mellett, attól nyugatra, egy sziklagerinc húzódik, mely a Piliskő csúcsától kezdődik és a Remete völgyének túloldalán folytatódik. A Remete- (Gyógy)-patak átvágta ezt a sziklagerincet és kialakította a nagyon rövid Kolostor-szorost.
Szent László kútja Magyarpeterd 43,07 km-reSzent László kútja Magyarpeterd határában, az észak-erdélyi autópálya közvetlen közelében található. Forrás - Mivel a kiépített forrást könnyű megtalálni, jó lenne ha aszerint tájolná be valaki a Szent László forrást. Te vagy az egyetlen kincskereső, aki gps nélkül keres - Legalábbis nem tudok másról. Vizének gyógyító erőt tulajdonítottak.
Református templom Felenyed 15,06 km-reA XVIII-dik században templomát lebontják, helyén 1793 és 1818 között új templomot építenek. Középkori tiszta katolikus lakói a reformáció idején reformátusok lesznek, a templommal együtt.
Két piramis Vledesty 10,56 km-reA Szabad-erdőből kiérve, a Transznyugati úton nyugat felé haladva, egy adott pillanatban a figyelmes utazó két piramist vehet észre. Az egyik a Pyramids Haven (A piramis menedéke) nevű panzió, a másik a Csáklya-kő.
Travertin mészkőbánya Algyógy 42,88 km-reAz egykori gróf Kún Kocsárd tulajdonát képező Kőalja nevű szőlőhegyen levő mésztufában több barlang, illetve fülke van (volt). Az egyiket a gróf 1876-ban sírbolttá alakítatta át.
Néprajzi múzeum Fenyősremete 12,97 km-reFenyősremete (Bredesty, Bredest) falu Remete községhez tartozik, a községközponttól nyugat - északnyugatra található. A település ortodox temploma melletti, a vidékre jellemző házban néprajzi múzeumot rendeztek be.
ökör kéménye-sziklakürtő 31,88 km-reAz ökör kéménye-sziklakürtő Bélavár egyik leglátványosabb pontja. Nem jó helyen kerestem - A kék pont jelzésen indultunk fel a Bélavár tetejére. Nem ez volt a tervben - Régi tervünk volt, hogy Bélavárat téli köntösben is tekintsük meg. Kissé próbára teszi az oda kijutni szándékozó turistát a meredek kaptató, de mindenképp megéri a fáradságot.
Rálátás a Kopasz-Detunátára 27,17 km-reRejtettem a Kopasz-Detunáta tövében levő törmelékkel borított mező szélén, ahonnan jól láthatóak a bazaltoszlopok. Szilveszterkor - Iza, Zitrom, Tibi, Emese, Laci, Lajcsi, McFly. Régi szokásom szerint többedmagammal - Földrajzos diákokkal, megtaláltam ezt a gyönyörű helyen lévő ládát. Kőmező - Gyerekkorom óta nem jártam itt. Leginkább délután érdemes bejárni ezt a hatalmas kőoszlopokkal borított mezőt, mert akkor a legjobb a Detunáta megvilágítása.
Barlangvár Erdőfalva 37,41 km-reAz erdélyi Érchegység délkeleti részén, a festői Glodi szorostól kissé délre találjuk Erdőfalva községet, ahová legkönnyebben Szászváros felől Algyógyon keresztül juthatunk el. Útvonal a várhoz - Van egy másik egyszerűbb útvonal a barlangvárhoz. A déli irányból vezető úton Erdőfalvára érkezve a falu központjából már jól látható a községtől északra magasodó csipkézett sziklafal, mely számos üreget, hasadékot rejt magában.
Római katolikus templom Tordatúr 44,98 km-reA tordatúri Szent Kereszt felmagasztalása-római katolikus templom 1841-42-ben épült. XIV-dik század elején készült Madonna-szobra Erdély legrégebbi Madonnája, melyet ma a gyulafehérvári székesegyház őriz.
Bélavár 1 32,79 km-reA Bélavár a természet remekműve, egy majdnem 800 m-es szintkülönbségben kiemelkedő sziklaóriás, bércek halmaza. Hab a tura tetejen - Szep oszi fototura tetejen a hab a geolada volt. Szálka és gerenda - Újabb kudarc a kincskereső pályafutásom alatt, sem gerenda, sem rejtek, pedig tutira mentem. Bélával - Mondhatnám, hogy se Bélát se várat nem találtunk.
Erkély-tisztás Alsószolcsva 20,65 km-reAz Erkély-tisztás a Torockói-hegység egyik legkedveltebb sátorozóhelye. Jkgáborral meglógtunk a csapattól - Míg ők leértek a vízeséshez, addig mi nyugodtan kihalásztuk a kis dobozt, majd bejártunk a vízesés alá, hogy gyönyörködve lássuk mit hagyott hátra számunkra a természet. Nyári tábor - Az EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) táborból tett Szolcsva-Bedellő túra alkalmával kerestem, és találtam meg ezt a geodobozt is. Szép a tisztás, de még inkább a vízesés - Én is megkedveltem ezt a tisztást, jó sátorozó hely. Erről a lapos, teraszszerű képződményről több helyen is legyező formájú vízeséseken zuhan alá a víz.
Városerődítés Szászsebes 29,89 km-reA ma városi rangban levő település területén a régészek már a rómaiak korából találtak szervezett életre utaló leleteket. Idővel megfordultak itt a gótok és a hunok is, majd az avarok, szlávok következtek.
Kisvasút alagút Borrév 31,29 km-reA Tordát Topánfalvával összekötő vasút már sok éve nem működik, és sajnos a síneket is részben ellopták, pedig használhatták volna turisták vonatoztatására, a mócok zárt világának bemutatására. Nyári tábor - Ez évben a Kövenden megrendezett EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) vándortáborból kis kiruccanást tettem biciklivel az alagútig. Takarítják az Aranyos völgyében a síneket - Először az alagút Borrév felőli végén kerestem, de itt nem volt leomlott sziklakupac. Újraindul, vagy nem - A campeniinfo szerint újraindítják a "Mocănița"-t.
Radák-Pekry kastély Magyarózd 46,2 km-reA Marosludastól 15 km-re, délre, Magyarózdon áll az a szabályos, négy darab, kerek alaprajzú sarokbástyás későreneszánsz kastély, amelyet régi építőiről Radák-Pekry kastélynak is hívnak.
Karsztforrás Mádai-szoros 40,3 km-reA Mádai-szoros mádai végétől körülbelül 300 méterre, a nyugati sziklafal tövében, van van egy bő vízhozamú karsztforrás a patak szintjében. Olyan bő vízhozamú, hogy nem keveredik a patak vizével, csak néhány méterre a forrástól.
Torockószentgyörgy 22,16 km-reA torockószentgyörgyi vár, a Vársziklára épített erődítmény, a XIII-dik századtól kezdve áll ellen az idő vasfogának és a támadóknak. Csetenyes - A vártól leereszkedtünk ehhez a rejtekhez is. Várostrom - A várat bevettük, fáradtságos, forró déli napsütésben. Macerás - Már a várnyeregből lefelé nehézkes, de aztán nagyon bozótós, benőtt, dzsuvás a hely. Akármilyen irányból próbálunk felkapaszkodni rá, legalább 200 m szintkülönbséget kell megtennünk, de mindenképp megéri a fáradtságot.
Valle Mika mészkövei 26,14 km-reA Valle Mika mészkövei az Ompoly-kövekhez hasonlatos olisztolit képződmények, amelyek tulajdonképpen nem tartoznak a szoros értelemben vett Torockói-hegység területéhez. Ellenben a hatalmas sziklatömbök valamikor a geológiai idők folyamán a Torockói-hegység akkori mészkőpartjáról vándoroltak egyre délebbre, majd beágyazódtak az akkori tengerfenékbe.
Fatemplom Gyonkány 16,76 km-reA Havasgáld községhez tartozó Gyonkány falu történelmi emlékmű fatemploma a 19-dik század második felében épült, 1878-ban. 2024 május 5-én, húsvét vasárnapjára virradólag porrá égett, feltehetően egy égve és felügyelet nélkül hagyott gyertya miatt.
Árpád-kori körtemplom Algyógy 42,99 km-reAlgyógy legértékesebb épülete a körkápolna - a közelmúltban elvégzett régészeti feltárások szerint a kicsiny kerektemplom a 11-dik vagy a 12-dik században épült, s így a legkorábbi kerektemplom Erdélyben. A rotunda, egykor plébániatemplom, a református templom kertjében áll, a paplak közelében.
Református templom Tövis 10,58 km-reA középkori plébániatemplomot a román korban építették, legkésőbb a XIII-dik században, a fenti adat szerint 1293 előtt, amikor már oklevélben szerepel. Tövis - A tövisi református teplomba nem jutottam be. Tekintélyes egyházközség lehetett, amely otthont tartott fenn a leprások részére.
A Hollókő aljában Verespatak 32,1 km-reA sziklás hegyoldalakon szinte semmi sem terem, az ErdélyiSzigethegység mégis rendkivül gazdag. Ne add fel - Sajnálnám, ha többet nem jelentenéd be a megtalálásaidat. Fel a fejjel - Hát persze, hogy el van ismerve a megtalálás. Új geodobozt rejtettünk a Hollókő tetejére - Egy körtúra formájában kerestük fel rendre Verespatak látnivalóit. Már a rómaiak is tudták ezt, akik itt aranyat és ezüstöt bányásztak, a folyót Auratumnak nevezték el.
Végtelen oszlop Marosbogát 51,3 km-re Marosbogát fő utcáján, mely a települést észak-dél irányban metszi át, mielőtt átmennénk az autópálya alatt, a 429-es számú ház udvarán, egy ismerős műalkotás vonja magára a figyelmet. Brancusi Végtelen oszlop című szobrának másolata egy kis ráadással, a tetejére egy sas került.
Szabók bástyája Kolozsvár 60,29 km-re A kolozsvári Szabó-bástya a város második falának legerősebb sarokbástyája, a Farkas utca külső részében található. Utólag - Egy megtalálás még a rejtekhelyes születésem elöttről. Kerestük, de hiába - Aztán itthon kiderült, hogy a doboz nincs is meg. Bástya - Látom, hogy Novák apó szobor talpazatáról lekerült, hogy a magyarok ölték meg. Az építmény első írásos említése Mátyás király idejéből, 1475-ből származik.
Római álló tábor Marosbogát 51,4 km-re Orbán Balázs A Székelyföld leírásában, Marosbogát délkeleti részén levő magaslatán, egy római álló tábort feltételez. Helyszíni terepszemle - A település körül három domb, kiemelkedő magaslat található. Erre később magyar vár is épülhetett.
Redut Kolozsvár 60,37 km-re Az egykori Belső-Monostori utcában álló épület karzatos báltermében több erdélyi országgyűlést tartottak. 1848-ban itt mondták ki Erdély unióját Magyarországgal.
Katolikus templom Györgyfalva 55,02 km-re Lehetséges, hogy a falu nevét Szent György tiszteletére szentelt templomától kapta. A templom ugyan Szent György nevét viseli, de erről a középkori oklevelekben nincs adat, csak egyszerűen Györgyfalva szerepel (villa Georgii).
Babes-Bolyai Egyetem Kolozsvár 60,18 km-re Babes-Bolyai Egyetem, egykori Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem. Manci térképe - Azért a térképért fizetnek is keményen. Egyedül és gps nélkül - Megtaláltam, méghozzá egyedül és GPS nélkül. Csinos láda, csinos lányok nélkül? - Ezt nem hiszem el. Farkas (Mihail Kogalniceanu) utca 1.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.