Govasdia település (Hunyad megye) Központ: Gyalár. Govasdia román elnevezése: Govajdia. Német neve: Sensehammer.
Ferences templom és kolostor Szászváros 33,13 km-reFerences kolostorról már 1260-ból van adat a vatikáni Varasinum írásos kódexben. Szászvárosi templom - Megtaláltam a kis "BabBerci-féle" dobozt ott ahol a segítö információ mutatta. Kolostor - Ez volt az első szászvárosi doboz, amit megkerestem. A kinyomtatott kódexben: Varasini, az Ara coeli kéziratos kódexben: Voracinum a neve.
Bem-emlékoszlop helye 22,1 km-reA domborműves emlékoszlop azt a helyet jelölte meg, ahol Bem altábornagy 1849 február 9-én győzelmet aratott az őt üldöző osztrák csapatok felett. Szent István - Magát a templomot megtaláltam. A csata a Sztrigy folyón átvezető piski hídnál zajlott le.
A dévai gyerekek Szent Ferenc Alapítvány Déva 18,42 km-reA gyermekotthonok híre messzire hallatszik, s az erdélyiek tudják, amelyik gyermek Csaba testvér otthonába bekerül, az megmenekült. Templom - Éppen az ötórási misére gyülekeztek a hívök amikor odaértem a templomhoz. Árvák - Sikerült megtalálnom a dobozt. Sokan itt találkoznak először folyóvízzel, fésűvel, iskolával, jó szóval, Istennel.
Fenyőkközti-tó 39,17 km-reBár a Retyezát majdnem száz glaciális eredetű tavának nagy többsége 1900 és 2200 m közötti magasságokban található és nyílt terepen, a Fenyőkközti-tó 1740 m-en jött létre, a fenyőerdő közepén. Ott voltam a rejtésnél - Szép kis tó, olyan, akár egy tengerszem a Mohosban. Meghatódva a Fenyőkközti-tónál - Én is ott voltam a rejtésnél. A Mohos kistestvére - Az előző bejegyzést megerősíthetem, valóban a Mohos és a Szent-Anna-tó emlékét idézte fel bennem.
Aranyvár Piski 22,84 km-rePiski városka fölött, az Érchegység Nagyági csoportjának délii végében, az itt északnyugatra kanyargó Maros jobb partján fekszik Arany község. A falu délkeleti végében, az Arany-hegy lábánál, közvetlenül a Maros ártere fölött középkori vár is állott egykor.
Kaprióra 48,33 km-reKaprióra falu határában két barlang található, a Sinesie- és a Dutu-barlang. A Sinesie a Kápolnásra (Capalnas) vezető földúton körülbelül 300 méterre van, míg a Dutu a Pozsgára (Pojoga) vezető út közelében.
Református templom Algyógy 37,3 km-reA református templom, egy régi, lebontott református templom helyén, a harmincas években épült. Torony nélküli, egytermes, gótikus alaprajzi jellegű épület.
Pestere védbarlang Parospestere 32,54 km-rePestere egykor erődített barlangját Parospestere határában kereshetjük fel. Felsőszálláspataktól mindössze néhány kilométerre délre, a Paros-patak mellett fekvő község két részből áll - az északra eső Parosból, és a hozzá 2,8 km-re délre fekvő Pesteréből.
Kendeffy-toronyrom Hátszegváralja 21,97 km-reHátszegváralján, a vasutállomás melletti dombon áll a Kendeffy-toronyrom. Ösvénynek aligha nevezhető csapás - Alig találtuk meg a dombra felvezető, ösvénynek aligha nevezhető csapást. Fogat fogért, követ kőért - Pontosabban alig találtuk meg a dombról, melynek neve Orlya-hegy, levezető, ösvénynek aligha nevezhető csapást. Nincs már Alin - Alin felirat már nincs, csak sok kék paca. Az őrtorony kerülete 50 m, kőből és római kori téglából épült.
Zsidó temető Algyógy 38,04 km-reAz algyógyi zsidó temető Algyógyfelfalutól keletre található, erdős terepen. A helybeli zsidó közösség többnyire magyar volt, így a sírköveken a héber nyelvű felirat mellett magyar nyelvű is található.
Isten tenyere Fundatura Ponorului 36,23 km-reA Ponor-rét, melyet az Isten tenyere néven is emlegetnek, a Kudzsiri-havasok Gradistea Muncelului-Cioclovina Nemzeti Parkjában található. Köszönet - Köszönet a játékvezetőnek, tőle hallottam először erről az ízlésemnek megfelelő helyről. Dörgedelmes féle - Két év után, 2022 november 24-én jelentem be, hogy nem találtam meg az itt elrejtett geodobozt. 900 méter magasan fekszik, a Ponor-patak kígyózva szeli át, majd a sziklák tövében eltűnik.
Határvédő sáncok Zajkány 27,8 km-reA délről a Szárkő-hegység, északról a Ruszka-havasok általhatárolt, 699 m magasságban fekvő szoros az őskortól kezdve fontos átkelőhely volt a Temesköz és a Hátszegi-medence között. Az akkor Tapae nevű szoros közelében 89-ben és 101-ben is nagy csatát vívtak a római légiók és a dákok.
Arborétum Piski 21,2 km-reA piski-i arborétum egy mesebeli szép hely, annyira, hogy egy órát kóvályogtam benne a zuhogó esőben, és nagyon jól éreztem magam. Hazafele - Retyezát túrából hazafele 4 órát kellett várnunk a vonatra. Igazán egy szép hely - Nagyon tetszett ez a hely. Fák - Itt GPS nélkül elég bajos a megtalálás. Egy része gondozott, park jellege van.
Papusa-csúcs Retyezát-hegység 42,08 km-reA Retyezát-hegység a Kárpátok délkeleti vonulatának egyik legnépszerűbb, leginkább járt magashegysége. Gyonyoru hely - Mindenkinek ajanlom a Papusa utani Zart kapukat, meg a Nagy-csucsot. A Papusa-csúcsra a Zárt Kapuk felől - Én nem a Portile Inchise felől közelítettem meg ezt a csúcsot. Ezen a csúcson már másodszor jártam - De ezúttal se bántam meg. Erdély hegyeinek ékköve, ahol a kárpáti táj teljes díszlettára megtalálható.
Zajkány 27,42 km-reZajkány falu közelében, egy domboldalon volt Hunyadi János-emlékművének maradványa.
Hirtelen-vízesés Godján-hegység 51,55 km-re A több mint 290 m magas Hirtelen-vízesés a Godján-hegységben található, vad környezetben, nehezen megközelíthető helyen. A neve románul Scurtele, amit helyesen Hirtelen megáradó vizek-nek lehet fordítani.
Valle Mika mészkövei 52,99 km-re A Valle Mika mészkövei az Ompoly-kövekhez hasonlatos olisztolit képződmények, amelyek tulajdonképpen nem tartoznak a szoros értelemben vett Torockói-hegység területéhez. Ellenben a hatalmas sziklatömbök valamikor a geológiai idők folyamán a Torockói-hegység akkori mészkőpartjáról vándoroltak egyre délebbre, majd beágyazódtak az akkori tengerfenékbe.
Hollaki-kúria Acsuca 66,87 km-re Az acsucai Hollaki-kúria a 18-dik században épült, majd az 1784-es paraszok által megostromolt épületet klasszicista stílusban építették újra. Jelenleg általános iskola működik benne.
Varga Katalin-ház Bucsumizbita 62,84 km-re Varga Katalin (1802-1852), a bucsonyi bányászok védelmezője, ebben a házban lakott 1840-1847 között. A román parasztok élére állt magyar nőt A mi asszonyunk, A mócok asszonya (Doamna noastra) néven emlegették.
Kúria Talács 64,86 km-re A talácsi kúria, ma elemi iskola, a falu északi széle és központja között, a főút mellett áll. Az épület 1849-ben már állt, építészeti stílusa 18-dik századi klasszicista eredetre utal.
Római kasztrum Bulcs 61,79 km-re A bulcsi római tábor Bulcs és Cella falvak között található, mindkettő az Arad megyei Batta községhez tartozik. A római időszakból származó kasztrum a Gemina XIII-dik légióhoz tartozott.
Felsővidra 68,62 km-re Fehérviztől 31 km-re fekszik Felsővidra, Avram Iancu, az 1848-as román forradalmár szülőfaluja.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.