Sárfalva település (Hunyad megye) Központ: Piski. Sárfalva román elnevezése: Saulesti.

A Ponor-rét, melyet az Isten tenyere néven is emlegetnek, a Kudzsiri-havasok Gradistea Muncelului-Cioclovina Nemzeti Parkjában található. Köszönet - Köszönet a játékvezetőnek, tőle hallottam először erről az ízlésemnek megfelelő helyről. Dörgedelmes féle - Két év után, 2022 november 24-én jelentem be, hogy nem találtam meg az itt elrejtett geodobozt. 900 méter magasan fekszik, a Ponor-patak kígyózva szeli át, majd a sziklák tövében eltűnik. 37,84 km-re.
Az algyógyi zsidó temető Algyógyfelfalutól keletre található, erdős terepen. A helybeli zsidó közösség többnyire magyar volt, így a sírköveken a héber nyelvű felirat mellett magyar nyelvű is található. 18,37 km-re.

Pestere egykor erődített barlangját Parospestere határában kereshetjük fel. Felsőszálláspataktól mindössze néhány kilométerre délre, a Paros-patak mellett fekvő község két részből áll - az északra eső Parosból, és a hozzá 2,8 km-re délre fekvő Pesteréből. 43,67 km-re.
Zajkány falu közelében, egy domboldalon volt Hunyadi János-emlékművének maradványa. 45,51 km-re.

Zubogó-vízesés, Feredőgyógy Jégcsapok - Váratlan látvány a gőzölgő vízesés és a csillogó jégcsapok. 16,07 km-re.

A Vörös-szakadék természetvédelmi terület Szászsebestől 3 kilométerre északkeletre található. Következő alkalommal nem hétvégén megyek - Már nagyon régen szerettem volna ide kitérni. Vörös fal - Különleges hely. Visszatérés - Újra eljöttünk, és még szebbnek találtuk, mint ezelőtt nyolc évvel. Már a főútról is jól látható. 48,47 km-re.

Őraljaboldogfalva református templomát a késő román korban építették, tornyát román stílusu ikerablak díszíti, bizánci jellegű freskóit a 14-dik század elején készítették. Atutazoban voltam - Igy gondoltam, ami az ut melett van es nem kell kiterni, megprobalom megtalalni, es osszejott. A dobozt nem találtuk - A dobozt hiába kerestük, de a templom nyitva volt, ketten, 10 lejért csodálhattuk a freskókat. 3 dobozka - Őraljaboldogfalva református templománál 3 dobozt találtam egymás mellett. A templomot kőfal övezi, ez az épület szolgált mintául az egész Hátszeg-medence ortodox rítusu román kori építészetéhez. 30,6 km-re.
A domborműves emlékoszlop azt a helyet jelölte meg, ahol Bem altábornagy 1849 február 9-én győzelmet aratott az őt üldöző osztrák csapatok felett. Szent István - Magát a templomot megtaláltam. A csata a Sztrigy folyón átvezető piski hídnál zajlott le. 5,63 km-re.
A Kohó-kövek Kőfalu (románul Pietroasa) településtől délkeletre találhatók. A hely neve a régi osztrák térképen Eisen-Stollen, ami a német Bergwerkstollen-ből fordítva, magyarul vasbánya-bejáratot jelent. 44,76 km-re.

Célszerű a templom mellől kelti irányba induló földúton elindulni. Ez a földút egy kisebbnyílt terepre, legelőre visz. 23,86 km-re.
1150 előtt terra Siculorum terrae Sebus, utána szász település. Régi ismerős ez a hely - Régóta készülök itt rejteni egy dobozkát a környék legjelentősebb épületéhez. Kívül vagy belül? - A Vörös-szakadéktól jövet megálltunk, hogy megkeressük ezt a dobozt is. Belül - A Vörös-szakadékhoz igyekezvén megnéztük a templomot. 1203-ban a sebesi dékánság székhelye, ekkor biztosan van már temploma. 45,99 km-re.

Az erdélyi Érchegység délkeleti részén, a festői Glodi szorostól kissé délre találjuk Erdőfalva községet, ahová legkönnyebben Szászváros felől Algyógyon keresztül juthatunk el. Útvonal a várhoz - Van egy másik egyszerűbb útvonal a barlangvárhoz. A déli irányból vezető úton Erdőfalvára érkezve a falu központjából már jól látható a községtől északra magasodó csipkézett sziklafal, mely számos üreget, hasadékot rejt magában. 22,44 km-re.
Hinta - Felsőgörbed 43,04 km-re.
Forrásfalva közelében, a nadrági vasipari társaságnak vasércbányái voltak. 47,42 km-re.
Az akkor Arad Csanádi Egyesült Vasút cégnévvel eredményesen működő és továbbépülő vasút építészeti tevékenységének tetőpontja a millennium évében a vonal végpontján, a bányászatáról neves Brád állomáson épített, festői kompozíciójú felvételi épület. 34,18 km-re.
Traianus forrása - Körösbánya. 40,24 km-re.

Az Erdélyi Érchegység déli részén, Feredőgyógy településen olyan szénsavas források törnek a felszínre, amelyek környezetükben jelentős mennyiségű mészanyagot halmoztak fel. Fürdő télen - Már az ókorban felismerték a termálvíz gyógyító hatását, ezért a rómaiak komoly fürdőt alakítottak ki a mészkőtufában. Kihasználva a természetes úton létrejött forráskrátert, a langyos források feltöréseinél, a mésztufában, a rómaiak fürdőmedencét alakítottak ki. 15,55 km-re.
Zeykfalva látnivalója a 13-dik században épült román és gótikus stílusú temploma, melyet szép és értékes freskók borítanak. 16,56 km-re.
A Betyárok barlangja Feredőgyógytól délkeletre található, a Zubogó (Clocota)-patak mellett. Egy legenda itt elrejtett kincsről mesél, ezért kapta a barlang a nevét. 15,15 km-re.

Felsőszálláspatak község a Retyezát-hegység északi lejtőjének végében, a Hátszegi-medence déli részében terül el. Ott voltam a rejtésnél - Mi több, egy másik doboz véletlenszerű megtalálásánál is, mialatt a megfelelő rejteket kerestem. A doboz jól van - A doboz megvan, igaz 6 éve nem nyúltak hozzá. 1850-ben lakosságának háromnegyede magyar volt, mára azonban teljesen elrománosodott. 39,29 km-re.

Hátszegváralján, a vasutállomás melletti dombon áll a Kendeffy-toronyrom. Ösvénynek aligha nevezhető csapás - Alig találtuk meg a dombra felvezető, ösvénynek aligha nevezhető csapást. Fogat fogért, követ kőért - Pontosabban alig találtuk meg a dombról, melynek neve Orlya-hegy, levezető, ösvénynek aligha nevezhető csapást. Nincs már Alin - Alin felirat már nincs, csak sok kék paca. Az őrtorony kerülete 50 m, kőből és római kori téglából épült. 30,19 km-re.

Fégyér faluból indulva, egy körülbelül 11 km hosszú kavicsos úton juthatunk el Románia egyik legfestőibb helyére. Ez a fotósok paradicsoma, a Fundatura Ponorului nevű falu. 37,91 km-re.
Szfinx - Felsőgörbed 43,3 km-re.

A tatárjárás előtti templomot német bányásztelepesek építik, a XII–XIII-dik század fordulóján, Szent Miklós tiszteletére. A tatárjárás után újítják, gótikus stílusban. 45,84 km-re.

Tótfalud dél-nyugati részén indul az a földút, melyen dél, dél-nyugati irányba haladva, megkerüljük a várhegyet. Felérve a legelő gerincére, az út tovább halad az erdőben, de már dél-keleti irányban. 42,81 km-re.

A Hőség-domb kőtojása Hőség-domb kőtojása - Nem kis munka volt megtalalni a kotojast. A kőtojás megközelítése - Pedig gps koordinátánk is volt. 42,61 km-re.

A szászvárosi zsinagóga a XVIII-dik századból származik, szakrális épitmény. Zsidók - A zsinagóga az megtaláltatott. 16,44 km-re.

Középkori plébániatemploma, amely ma is áll, a XIV-dik századból származik, tehát feltételez egy előbbi templomot. Kéz alatt - Jó hogy a segítő információt nem adják kéz alatt. Templom - Ezt sem sikerült megtalálnom, pedig kerestem, de nem leltem. Ódon hangulat - A fallal körülzárt templom ódon hangulata lenyűgöző. Eredetileg háromhajós templom volt, de ebből csak a középhajó maradt meg és a szentély az eredeti boltozat nélkül. 40,94 km-re.
Nopcsa kastély - Szacsal, XIX-dik szazad. 34,07 km-re.

Ompoly-kövek 47,2 km-re.

Piski városka fölött, az Érchegység Nagyági csoportjának délii végében, az itt északnyugatra kanyargó Maros jobb partján fekszik Arany község. A falu délkeleti végében, az Arany-hegy lábánál, közvetlenül a Maros ártere fölött középkori vár is állott egykor. 3,73 km-re.

A középkori katolikus hívek János Zsigmond idején, 1569-ben unitáriusok lesznek, a templommal együtt. 45,81 km-re.

A romokat könnyű megtalálni, Hátszeg felől érkezve a helység előtt levő híd előtt le kell hajtani a főútról. A murvás úton egészen a hídig el lehet menni. 34,88 km-re.

A reneszánsz épületet megvásárolta a Ferences Szerzetesrend, hogy azt felújítva, egy Bethlen fejedelemre emlékező Múzeumot, és országúti vendégfogadót alakítsanak ki az évszázados falak között. 27,14 km-re.

Déva felől közelítve, mielőtt Brádra érkeznénk, áthaladunk egy impozáns vasúti viadukt alatt, amely ma már nyugdíjba vonult. Sínek nélküli vasút - A vasútvonalat megyisztították a sínektől, pedig akár turistavonatot is lehetett volna járatni rajta, mert nagyon szép a táj, és a hidakon és erdőkön végigzötyögni nyitott vasúti kocsin, egy jó kis kaland lenne. 30,23 km-re.

A Magyarigeni-tengerszem a Torockói-hegység egyetlen nagyobb méretű, természetes képződésű, állandó tava. Több mint 13 éves rejtés - Tövis felől közelitettük meg a tavat. Új rejtés új helyen - A régi rejtés nem hiszem, hogy megvan még. A geológusok szerint a Hargita megyei Gyilkos-tóhoz hasonlóan képződött, természetes, földcsuszamlások okozta elgátolások következtében. 45,37 km-re.

1390-ben jelentkező, bányára utaló neve bányászok idetelepítését feltételezi. Ne keresd a tornyot - A torony a jelenlegi állapotában alacsonyabb a templomnál, mert a tetejét leborította a vihar. Valóban, a XIV-dik században bányásztelepítésre kerül sor Körösbányán is. 40,4 km-re.

A Máda község északnyugati szélén, a Gyógyi-patak partja közelében álló utolsó ház kertje mellől indul északi irányban egy ösvény. Körülbelül 400 métert gyalogolva könnyen megtalálható a barlang - a szurdokig el kell menni, innen indul az ösvény. 19,17 km-re.

Erdőfalvi szoros, barlangvár 22,44 km-re

Ponorici-Cioclovina cu Apa barlang - Kudzsiri-havasok 35,41 km-re
Kondorkeselyű-menedékhely, románul Refugiul Condor. 53,17 km-re.
Viorika-tó, románul Viorica. 57,21 km-re.
Prelucsel (Prelucel)-csúcs 54,7 km-re.
Cotelul Dobrestilor kitörés. A helynévnek nincs magyar megfelelője. 69,63 km-re.
A 2203 m magas Scurtu-csúcs mellett, a 2111 m-en található Scurtu-nyeregnél gyönyörű kilátás nyílik a Kicsi-Zsíl (Jiet-patak) völgye felé. Itt tér le a Mija-tó (ejtsd Mizsa) felé a túraösvény. 67,67 km-re.
Tamás-szikla, románul Bordul Tomii. 54,54 km-re.
Csavart-tó, románul Lacul Rasucit. 59,11 km-re.
Pietricele (Kövecskés)-tó. 55,32 km-re.
Bukura Kusztura-csúcs, románul Varful Custura Bucurei. A custura román szó, magyarul kiejtve kusztura (bukuréj), sziklás, hegyes, fogazott hegygerincet jelent. 56,08 km-re.
Bethlen Jozefa (1769–1841) kriptája a Sortok-hegyen található, Nagyhalmágy falutól északra, a Halmágycsúcs település felé vezető út közelében. 54,86 km-re.
Zergék tava, románul Lacul Caprelor. 57,3 km-re.
A Merisor faluhoz tartozó Rusesti házcsoport a Rachita patak mellékvizénél, a Rusesti patak mentén található, elszórtan. Itt halad át a Zsil-völgyébe tartó vasút, mely egy tökéletes kör alakú hurkot képez, miközben két, kisebb alagút is van rajta. 50,75 km-re.
Rossz-völgyi (Valea Rea)-csúcs. 54,33 km-re.
Birlea-csúcs, románul Varful Barlea. 57,73 km-re.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.