Illyefalva település (Kovászna megye) Központ: Illyefalva. Illyefalva román elnevezése: Ilieni. Német neve: Ilgendorf.
Református vártemplom IllyefalvaA Sepsiszentgyörgytől néhány km-re délre fekvő Illyefalva látnivalója a 15-16-dik század körül épült várfallal körülvett, festett fapados, új kazettás mennyezetű református temploma. Itthon vagyunk A falu lakosaiként engedtünk a közeli csábításnak. Relatív Ahogy mondani szokták, fél lábbal illyefalvi vagyok, hát ideje volt megkeresni az itt rejtett ládát.
AldobolyAldoboly neve első ízben 1461-ben jelenik meg oklevélben, Feldobollyal együtt, 1567-ben Aldobolj néven írják. Templomának eredetét a gótikus kor idejére teszik, tehát még a katolikus korra, később nagyobb szentélyt építettek hozzá.
Óriáskő SzotyorAz Óriáskő Szotyor határában, a falu felső végén, a sportpálya fölötti terasz oldalában van, a Köveskert nevű helyen. érdekes érdekes darab. Érdekes darab Érdekes darab, egy érdekes helyen. A szikla tetőlapján egy öt láb átmérőjű embersarok alakú bemélyedés van.
Református templom SepsiszentkirályA falu neve is templomról tanúskodik, Szent István király tiszteletére szentelt templomáról nevezték el. Már a XII-dik században plébániatemplom, amikor a Szent Istvánról elnevezett plébániák létesültek vagy kapták nevüket, ha előbb léteztek.
Unitárius templom SepsiszentkirályA falu neve is templomról tanúskodik, Szent István király tiszteletére szentelt templomáról nevezték el. Ez egyben arra is utal, hogy már a XII-dik században plébániatemplom, amikor a Szent Istvánról elnevezett plébániák létesültek vagy kapták nevüket, ha előbb léteztek.
Faragott állatfej SepsiszentkirálySepsiszentkirály környékét böngészve a neten, két érdekes fotóra bukkantam a Panoramio egyik oldalán. Az egyik kép címe A szarvak között, a másiké Lovas farmról.
SZNM 12 Emlékoszlop KökösSzékelyek Nagy Kincskeresése - 12-dik stáció - Kökös - A kökösi csata emlékoszlopa. Visszafele Visszafele kezdtük a "menetelést". Kicserélt kerítés Másodszor tértünk vissza, de ezúttal is sikertelenül kerestük a dobozt.
Forrás-domb őstelep IllyefalvaAz illyefalvi Forrás-domb (Forrósdomb) a Baróti-hegységnek a Háromszéki síkságra, kelet felé nyúló egyik magaslatán fekszik. Az 1910-ben felfedezett, jelenleg pontatlanul azonosított régészeti lelőhely közelében egy borvíz-forrás és egy kőszéntelep is van.
Régi kőhíd SepsiszentkirályEz a régi kőhíd Sepsiszentkirály határában található, egy jó km távolságra a Baróti hegység gerince felé. Már nincs elrejtve Amíg fel nem újították, rendszeres bicikliző célpontunk volt. Mar nem a regi Mint mar a cimben is utaltam, mar nem a regi. Valamikor Előpatak helyett, itt jártak át a Barcaság irányába, szekerekkel.
Unitárius templom KilyénA templom a XV-dik században gótikus formát kap, szentélye ma is őrzi gótikus jellegzetességeit. Töredékesen megmaradt a szentségfülke is, az 1497-es évi dátumával.
Rakodó forrásokBodzavám déli végétől egy földút halad a Nagy-Bodza-patak mentén, a faluból kiérve egy útelágazáshoz érünk, ahonnan a jobb oldali út a Súgó-patak (vagy Malom-patak) völgyén megy felfele. Már 2 éve voltam itt Most újból kirándultam erre, s gondoltam, bejelentem, hogy megvan. Öreges-üreges fa Alapos keresgélés után két gyanús fa maradt. Az úton felfele haladva, balról, közvetlenül az út mellett találjuk a rakodó forrásoknak, illetve mésztufa-szikláknak nevezett mésztufa gátakat.
Kovásznai PokolsárKovászna híres székelyföldi gyógyüdülőhely. Működő gázfeltörés Ugyan tudtam róla, de tiszta véletlenül kerültünk a Pokolsár közelébe. Egyik látványossága a város főterén található iszapvulkán maradvány.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.