Kisbánya település (Máramaros megye) Központ: Felsőbánya. Kisbánya román elnevezése: Chiuzbaia.
Kővár Berkeszpataka 25,99 km-reAz Ilosvai-hegységhez tartozó Kővárvidék területén, a Berkesz (Berkeszi-patak) mellett fekszik Berkeszpataka község. Hazafele - Nagybányáról hazafele tartva tettünk egy kis kitérőt, hogy megnézzük ezt a várat. A Berkeszpataka délkeleti, Bucsonfalva északi határában emelkedő, az itt nagy kanyart leíró Lápos bal partja fölé magasodó, 407 m magas sziklaszirt tetejét Kővár romjai koronázzák.
Kék-tó Felsőbánya 3,51 km-reA Kék-tó Felsőbánya határában van. Vadkacsák - A tó nem volt hű a nevéhez. A tó partján - Sajnálom, hogy nem volt kék, mert úgy az igazi. Talán, majd... - Köszönöm az információt. Ez az érdekes sötétzöld színű tó, 528 m tengerszint feletti magasban található, területe 0,50 ha, legnagyobb mélysége 4 m.
Kakastaréj Gutin-hegység 12,12 km-reA Kakastaréj a Gutin-hegység legismertebb természeti látványossága. Taréj - Már az Ökörmezőn áthaladva lenyűgözött a táj. Kukori - Nem gondoltam, hogy meg fogom találni a dobozt, mikor felértem a tetőre. Az érdekes vulkanikus sziklaképződmény a nevét a taréjszerű formájáról kapta, mely már sok kilométer távolságról is felismerhetővé teszi.
Fatemplom Desze 15,46 km-reDesze 1717-ben épült fatemplomában találjuk a legszebb máramarosi falfreskókat, melyeket 1780-ban készítettek. Ez igen - Ez aztán tényleg egy szép szimpatikus templom.
Bréb tava 13,62 km-reA Kakastaréjtól északra kb 30 perc járásra van egy szép tó, a Brébi-tó, románul Taul Morarenilor. 825 m magasan van, területe 0,43 ha, legnagyobb mélysége 20 m.
Csurgó-vízesés Gutin-hegység 24,1 km-reA Csurgó-vízesés a Csurgó (Ciuroi)-patakon található, mely a Szarvaszó-patak mellékpataka. Körülbelül 20 méter magas, a Csurgó-kő (Piatra Ciuroiului) függőleges andezit-sziklafalán.
Máragyulafalva 22,63 km-reMáragyulafalva hagyományorzo falu, érdekessége a házai udvarán levo fákra felakasztott szines fém- és muanyagedények.
Ivófalu 6,51 km-reIvófalu Nagybányától 32 km-re található. Három különálló sípályából álló síterep.
Bencés kolostor romjai Kőd 42,75 km-reA bencés kolostor egy kis erdős platón található az Aranyosvár alatt pár száz méterre - Út nem vezet a romokhoz. Bunyitay Vince 1887-ben ír könyvében a bencés kolostorról, a leírásából tudjuk, hogy a templomhajó mérete 13*7 m és a falainak vastagsága 1,10m, építőanyaga kő, kváderkövekkel.
Fekete-tó mocsár 19,4 km-reA Cibles hegységnek csak egy kis hegyi tava van, az ún. Fekete tó, románul Taul Negru, ami a Oigla-csúcs (1413 m) és a Fekete-csúcs (1589 m) között található.
Máramarossziget 29,78 km-reMáramarossziget látnivalói a katolikus templom, a református templom, az 1848-as honvédtisztek emlékmuve, Leövey Klára emlékoszlopa, Hollósy Simon szüloháza, a Történeti Múzeum, a Máramarosi Néprajzi Múzeum, a kommunizmus és az ellenállás áldozatainak emlékmúzeuma, az elhurcolt 38 ezer zsidó emlékmuve, a zsinagóga, Elie Wiesel szüloháza, a Kultúrpalota és a falumúzeum.
Pintye tavak 7,52 km-reAz 1700-as években építettek bányaipari célokra két tavat a Mogosa csúcs alatt, a Bódi I-II tavakat (Pintye tavak). A Bódi I-es tó 720 m magasan van, 3,5 ha a területe, maximális mélysége 7 m, a Bódi II-es tó pár perc járásra van tőle 700 m magasan, területe 1 ha, maximális mélysége 4 m.
Hotinka 18,24 km-reHotinkán minden év május elso vasárnapján tartják a környék leghiresebb fesztiválját, annak az embernek a tiszteletére, aki a leghamarabb befejezte a tavaszi munkálatokat.
Mészárosok tornya Nagybánya 8,8 km-reA Mészárosok tornya egy kör alaprajzú, zömök torony, mely a XV-dik században épült. Miután 1672-ben a kurucok elűzik a vár német őrségét, az erődítmény újra császári kézre kerül.
Avasfelsőfalu 26,54 km-reAvasfelsofalu lakóinak nagy része külföldön dolgozik, a megkeresett pénzbol pedig hatalmas, eléggé furcsa épületeket emelnek maguknak.
Szent István-torony Nagybánya 8,65 km-reA Szent István-torony, Nagybánya szimbóluma, egy sajátos kiképzésű és történetű templomépület maradványa. Elkészült. - Elkészült a felújítás, meg lehet nézni az üveglapok alatt a kiásott romokat, és meg lehet döbbenni a kontraszton, ami a romok szintje, és a járószint között van. Csak kis, mágneses doboznak találtam rejteket - Gondoltam, rejtek egy dobozt, de kiderült, hogy BabBerci-nek "Nem lesz könnyű elrejteni egy új dobozt egy ilyen zug nélküli helyen. Áll még a bástya - Nagybánya központja akármelyik nyugati városban megállná a helyét.
Fatemplom Budfalva 20,04 km-reBudfalván nagyon sok régi házat, tarisznyás és bocskoros nénit és bácsit láthatunk. Hegyes torony - Szép templom ez is. Budfalva 1644-ben épült templomában őrzik Pintye vitéz, a románok nagy becsben tartott rablóvezére, láncos ingét.
Földvár Szarvaszó 29,1 km-reA szarvaszói földvár a Szarvaszó-patak völgyében található, a Várhegy erdővel borított platóján. Ma itt egy földtöltést lehet látni, mely egyes helyeken 1,5 m magas, épületmaradványok nincsenek.
Fernezely vízesései Nagybánya 8,15 km-reFernezely vízesései Nagybánya Fernezely (Firiza) nevű városrészében találhatók, és a Valenilor utcából közelíthetők meg. Egy könnyen elérhető, városközeli látnivaló - bár aszfalton, de keskeny úton juthatunk oda.
Szeptember végén Koltó 22,4 km-reOtt ül Petőfi és múzsája a Teleki kastély parkjában, két hatalmas mocsári ciprus társaságában. Petőfi - A covid járványra való tekintettel, nem tudtunk bemenni a kastély udvarára. Pár lépésre Petőfi somfájának magjából sarjadt somnövendék.
Farkasrév 28,11 km-reFarkasréven szervezik meg minden év június utolsó hétvégéjén a lakodalmi fesztivált.
Egykori Püspöki Konviktus Szatmárnémeti 60,93 km-re Egykori Püspöki Konviktus, ma Unió líceum és 7-es számú líceum - Szatmárnémeti. Megújult konviktus - Szatmárra látogattunk, barátaink gyerekei hívtak lagziba. Konfliktus - Kora reggel és álmos szemekkel, hiszen Csíkban még dél sincs, a konviktus helyett konfliktust olvastam.
Szabadság-tér Szatmárnémeti 61,14 km-re Szabadság-tér városi műemlékövezet, egykori Deák Ferenc-, Horthy Miklós-tér - Szatmárnémeti. Megújult Szabadság tér - Tovább ballagva a bulizóhely felé, megcsodáltuk a Szabadság tér régi és új szobrait, és a német néptáncelőadást, ami éppen a téren zajlott.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.