Szászrégeni MocsárerdőA Keleti Kárpátok egyik kevésbé ismert és látogatott helyérekalauzolnálak el benneteket, a Szászrégen mellett találhatóMocsárerdőbe, ahol 400-700 éves tölgyfák őrzik Erdély régi szellemét. Természeti érték. Van tudomásod róla? Matuzsálem Régi tervem volt megkeresni ezt a dobozt. Amíg még lehet A Mocsárerdőt meg lehet közelíteni a Görgény-völgyéből is, az autót már csak a főút mellett lehet hagyni, mert a bevezető utat sorompóval zárják.
Alsóbölkény1453-ban villa Belken néven jelentkezik az oklevelekben. Történelmi-kulturális érték. Meg kell látogatni. 1645-ben Magyarbölkény a neve.
Görgényi nárciszmező GörgényszentimreGörgényszentimre községben található a Görgényi nárciszmező, a Görgényi-havasok lábánál, összesen 3 hektár területen. Természeti érték. Hozzá szeretnél szólni? Ilyen sincs gyakran Maga a rejtő vitt el a rejtekhelyhez, a saját kocsiján. Tömegnyomor Hétvégén, nárcisz-virágzáskor inkább kerülni kell, tömegnyomor van. A nárciszok április-májusban virágoznak.
Bornemissza-kastély GörgényszentimreGörgényszentimre látnivalója a 18-dik században épült Bornemisza-kastély, mely valamikor Rudolf Habsburg trónörökös vadászkastélya volt, ma erdészeti iskola működik benne. Történelmi-kulturális érték. Kirándultál már itt? Lába kelt Szép kastély, csodálatos kert. Rákóczi - Bornemissza-kastély Rákóczi-, Bornemissza-kastély, ki melyik nevén ismeri.
Görgényadorján1333-ban Yordani, 1393-ban Adrian néven tűnik fel az okiratokban, majd 1453-ban villa Adrianus és 1644-ben Adorján néven. Történelmi-kulturális érték. Ismered ezt a helyet?
Görgény vára GörgényszentimreA görgényszentimrei Bornemissza-kastély mögött egy gyönyörű dendrológiai park található. Történelmi-kulturális érték. Különleges hely. Laza, családi Könnyű, laza családi túra, a kastély katasztrófális állapotban van, de végre a Maros Megyei Múzeumhoz került, így van remény a restaurálására. Teleki nyomában Mivel személyes ügyek miatt nem mehettünk el több napra, úgy döntöttünk, hogy látogassuk meg a Maros menti Teleki emlékeket.
Református templom MagyarpéterlakaA XVIII-dik században a középkori templom helyett a falu feletti magaslaton új templomot építenek. Történelmi-kulturális érték. Jártál már itt? A régi templomról a hagyomány a következőket rögzíti: Itt már a reformáció előtt századokkal község és egyház volt.
Fatemplom PeteleA petelei fatemplom 1832-ben épült, egy régebbi fatemplom helyére, amit Marosorbóra adtak el. Történelmi-kulturális érték. Mi a véleményed? Együtt Dolgozni voltunk Péterrel Libánfalván, a Görgény völgyében. Nem éppen együtt Bár együtt kerestük meg ezt a rejtekhelyet, nekem esélyem sem volt megtalálni. Báró Bornemissza adománya a 20 kilogrammos harang, amit 1750-ben öntöttek.
Idecs vára AlsóidecsAlsóidecstől keletre lévő, 596 méteres magaslaton feküdt hajdan Idecs vára. Történelmi-kulturális érték. Kirándultál már itt? Jó kis emelkedő Nagyon megdolgoztatott ez a hegy, pláne miután a biciklit is feltaszítottam az erdő széléig, nehogy gyalog kelljen hazamenjek.
Katolikus templom JobbágytelkeJobbágytelke közigazgatásilag Székelyhodoshoz tartozik. Történelmi-kulturális érték. Érdekes hely. Hatalmas tuják takarásában A hatalmas tuják takarásában feltűnésmentesen meg lehet keresni a geodobozt. Szemmagasságban Nem emlékeztem a segítő információra. Marosvásárhelytől 24 km-re északkeletre, Székelyhodostól 3 km-re a Tar-bükk alatt fekszik, a Hodos-patak völgyében.
Bernády György általános iskola MarosvásárhelyKét évig tartó civil és érdekvédelmi összefogás küzdelme árán Marosvásárhelyen sikerült elnevezni egy iskolát az egykori városépítő polgármesterről, Bernády Györgyről. Történelmi-kulturális érték. Szeretnél többet tudni erről a helyről? A vásárhelyiek értik, hogy mire gondolok Én itt járok haza, és már nagyon rég keresek egy megfelelő rejteket. Ez igaz Egyetértek. Az új, kétnyelvű névtábla kikerült az iskola homlokzatára.
Kacsalábon álló ház MarosvásárhelyMajdnem kacsalábon forgó palotát írtam, de sajnos nem forog, csak kacsalábakon áll, nem palota, és királykisasszony sem lakik benne. Különleges látnivaló. Nagyon érdekes. Betonoszlop A ház a kacsalábon megvan de a dobozt sajnos nem találtam meg. Az emeletnek már padlója sincs, a földszinti részt raktárhelyiségnek használják.
Rönklenyomat-barlangok RatosnyaA ratosnyai rönklenyomat-barlangok közül a T2-es (05-117/30) a Maros jobb oldalán, Ratosnya község keleti végében található, attól északra, 70 m relatív magasságban. Természeti érték. Különleges hely. A T3-as (05-117/31) barlang 50 méterre van a T2-től.
Unitárius templom HármasfaluHármasfalu 1950-ben jött létre Atosfalva, Csókfalva és Székelyszentistván egyesítésével, közigazgatásilag Makfalvához tartozik. Történelmi-kulturális érték. Szeretnél eljutni ide? Marosvásárhelytől 26 km-re délkeletre, a Kis-Küküllő jobb partján fekszik.
LovaspályaA marosvásárhelyi Lovaspálya (Lovasiskola, Méntelep) az új gát közelében található. Különleges látnivaló. Meg kell látogatni. Szombat delutan Érdekes látvány egy lovaspálya, lovak és emberek nélkül. Az apostolok lován Özönlött a tömeg az ócskapiacról, de nagyrészt az apostolok lován. A lovassportnak Marosvásárhelyen nagy hagyományai vannak.
Földpiramisok MezőkirályfalvaA Mezőkirályfalva melletti földpiramisok földcsusszamlás útján jöttek létre. Természeti érték. Nagyon érdekes. A falutól délre találhatók, a DJ173 jelzésű megyei út keleti oldalán, a Cseh hát nevű dombtól nyugatra.
© 2005-2026 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.