Görgényi nárciszmező GörgényszentimreGörgényszentimre községben található a Görgényi nárciszmező, a Görgényi-havasok lábánál, összesen 3 hektár területen. Természeti érték. Jártál már itt? Ilyen sincs gyakran Maga a rejtő vitt el a rejtekhelyhez, a saját kocsiján. Tömegnyomor Hétvégén, nárcisz-virágzáskor inkább kerülni kell, tömegnyomor van. A nárciszok április-májusban virágoznak.
Szászrégeni MocsárerdőA Keleti Kárpátok egyik kevésbé ismert és látogatott helyérekalauzolnálak el benneteket, a Szászrégen mellett találhatóMocsárerdőbe, ahol 400-700 éves tölgyfák őrzik Erdély régi szellemét. Természeti érték. Szeretnél többet tudni erről a helyről? Matuzsálem Régi tervem volt megkeresni ezt a dobozt. Amíg még lehet A Mocsárerdőt meg lehet közelíteni a Görgény-völgyéből is, az autót már csak a főút mellett lehet hagyni, mert a bevezető utat sorompóval zárják.
Bornemissza-kastély GörgényszentimreGörgényszentimre látnivalója a 18-dik században épült Bornemisza-kastély, mely valamikor Rudolf Habsburg trónörökös vadászkastélya volt, ma erdészeti iskola működik benne. Történelmi-kulturális érték. Tetszik neked? Lába kelt Szép kastély, csodálatos kert. Rákóczi - Bornemissza-kastély Rákóczi-, Bornemissza-kastély, ki melyik nevén ismeri.
Görgény vára GörgényszentimreA görgényszentimrei Bornemissza-kastély mögött egy gyönyörű dendrológiai park található. Történelmi-kulturális érték. Szeretnél többet tudni erről a helyről? Laza, családi Könnyű, laza családi túra, a kastély katasztrófális állapotban van, de végre a Maros Megyei Múzeumhoz került, így van remény a restaurálására. Teleki nyomában Mivel személyes ügyek miatt nem mehettünk el több napra, úgy döntöttünk, hogy látogassuk meg a Maros menti Teleki emlékeket.
Alsóbölkény1453-ban villa Belken néven jelentkezik az oklevelekben. Történelmi-kulturális érték. Láttad már ezt a helyet? 1645-ben Magyarbölkény a neve.
Görgényadorján1333-ban Yordani, 1393-ban Adrian néven tűnik fel az okiratokban, majd 1453-ban villa Adrianus és 1644-ben Adorján néven. Történelmi-kulturális érték. Különleges.
Vityál váraA Maros megyéhez tartozó Nyárádremetétől északra, 3 km-re fekvő, 800 m magas dombon Árpád-kori vár maradványait találjuk. Történelmi-kulturális érték. Megismernéd közelebbről? Vár az esőben A Pálos-kolostor után a várat vettük célba. Régi vár, málnapásztorral Az autókat az úton hagyva, gyalog közelítettük meg a régi vár maradványait. A 12-13-dik századi várról, mely a korai kelet-erdélyi határvárak tagjának tekinthető, írásos adat nem maradt fenn.
Katolikus temető NyárádremeteNyárádremete Szovátától 20 km-re fekszik. Történelmi-kulturális érték. Érdekes. Lepedőt akartam mondani Harisnya? Khmm, lepedőt akartam mondani. Őszapók Nem találtam meg a temető bejáratát, igaz, nem is kerestem. Egyik fő látnivalója a templomban, a főoltár felett található reneszánsz feszület.
Katolikus templom JobbágytelkeJobbágytelke közigazgatásilag Székelyhodoshoz tartozik. Történelmi-kulturális érték. Láttad már ezt a helyet? Hatalmas tuják takarásában A hatalmas tuják takarásában feltűnésmentesen meg lehet keresni a geodobozt. Szemmagasságban Nem emlékeztem a segítő információra. Marosvásárhelytől 24 km-re északkeletre, Székelyhodostól 3 km-re a Tar-bükk alatt fekszik, a Hodos-patak völgyében.
Likas-kő VármezőA Görgényi-havasokban, a Meleg Sugó-völgyében található egy nagy sziklatömb, a Likas-kő, aminek a tövében tengermarta üreg található. Természeti érték. Láttad már ezt a helyet? Étvágycsináló-túra kerékpárral Biciklivel mentem végig a Meleg-Sugó völgyében. Esős Nem a Likas-kő volt aznapi turánk célpontja, de mivel utba esett ugy döntöttünk megkeresük.
Felső gát MarosvásárhelyA Marosvásárhelyi 1-es gát vagy ismertebb nevén felső vagy régi gát az egyik legrégebbi, amelyet a Maros szabályozására építettek. Különleges látnivaló. Neked sikerült eljutni ide? Gyerekkori élményeim Miután egy geodobozt rejtettem a Május 1 strand területén, majd megtaláltam a Gyalogoshíd geodobozát. Szombat esti felderítés II rész Másodiknak kiszemelt rejtekhely a Felső gát volt. A gátat 1912-1916 között építették a Maroson.
Levendula KoronkaA koronkai levendula a bolgár levendulaként ismert Sevastopolis, az egyik legmagasabb illóolajtartalmú fajta. Természeti érték. Láttad már ezt a helyet? Koronka, Alsó utca 167 szám.
Íjásznő MarosvásárhelyA városközponttól északkeletre, a Somostető alatt lévő Párkány, vagyis Kornisa lakónegyed tömbházait, az egyetemvárost az 1960-as évek végén építették fel. Történelmi-kulturális érték. Neked sikerült eljutni ide? Üres Sajnos a rejtek üres. Letarolt rejtek Csipivel kerestuk, de o mar tudta, hogy valoszinuleg most sem talaljuk majd. Ekkor került Kulcsár Béla felívelő, lendületes plasztikája is, egy itteni hangulatos kis zöldövezetbe.
Református templom KoronkaKoronka régi templomát magas védőfalak vették körül. Történelmi-kulturális érték. Készítettél fotókat itt? 1769-ben lebontották és helyébe újat építettek, a régi templomból megmaradt két harang.
MarosszentannaMarosszentanna Marosvásárhely egyik külvárosa. Történelmi-kulturális érték. Meg kell látogatni. Látnivalója templomának gyönyörű freskója.
Toldalagi-kastély KoronkaA Toldalagi-kastélyt 1830 körül Toldalagi Ferenc építtette a régebbi 17-dik századi kastély helyére, amely 1630-ban már állt. Történelmi-kulturális érték. Tudod hol van a térképen? Az épület több mint 180 éve figyeli az ottani világot, tűrve tehetetlenül a történelem viszontagságait.
© 2005-2026 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.