Mezőpanit település (Maros megye) Központ: Mezőpanit. Mezőpanit román elnevezése: Panet.
Református templom MezőpanitKözépkori templomának szentélye, keleti része ma is a régi. 1800-ban nyugati részén meghosszabbítják és kőtornyot építenek hozzá.
Aranyhalacska MarosszentkirályAz Aranyhalacska Marosszentkirályon található, csupán 5 percre Marosvásárhelytől. Ücsörgők Ha már kora reggel ücsörögnek itt, később semmi esély. Sikerült Ahogy a rejtekhez közeledtem a fekete hattyúk elkezdtek lármázni, a kicsiket féltve. Az erdő szélén, egy dombon helyezkedik el.
Nyugta-tó MarosszentkirályNyugta-tó - Marosszentkirály. A helyfoglalással, nyitvatartással, a tóban levő halfajtákkal, sporthorgászattal, illetve egyéb tevékenységekkel kapcsolatban, lásd a hely képtárába feltöltött képeken levő adatokat.
Római katolikus kápolna NáznánfalvaNáznánfalva határában feltárt leletek egyértelműen alátámasztják, hogy már a bronz és a római korban is lakott terület volt. Zárva Szép kis kápolna, de sajnos a kapu zárva. Nekem is zárva Elég korán érkeztem, de mint az elöttem ott járok, a kapukat én is zárva találtam. Az eredetileg székelyek által lakott településről az első írásos forrás 1293-ból származik.
Zöld-tó MarosszentkirályA Zöld-tó Marosszentkirályon található, a Polgármesteri Hivatal háta mögött, nagyon közel Marosvásárhelyhez. A letérő A letérő koordinátája, mint segédpont, letölthető. Káka tövén Megtaláltuk a leírás szerint.
Remeteszeg Marosvásárhelyi panorámaRemeteszeg közigazgatásilag Marosvásárhelyhez tartozik, ma már összenőtt a várossal. Szuper kilatas Valoban gyonyoru a kilatas innen. Rejtettem itt egy új geodobozt Ma kibicikliztem Remeteszegre, hogy megkeressem az itt elrejtett geodobozt. A dombról a teljes Marosvásárhely látható, és a Maros völgye Régentől Szentpálig.
MezőbergenyeElőször 1334-ben a pápai tizedjegyzékben jelentkezik a neve Bergune, Borgone formában. 1575-ben Bergenie, 1632-ben mai formájában, Bergenye néven említik.
Bissingen-Lázár vadászház MeggyesfalvaA Vadászház földszintes épület az egykori meggyesfalvi kastély szomszédságában, a Felszabadulás és a Vlegyásza utcák sarkánál. Valószínűleg 1708-ban épült, erre enged következtetni a bejáratnál található megrongált emléktábla épen maradt része.
Alsó gát MarosvásárhelyA marosvásárhelyi alsó gát az 1970-es árvíz után épült. Én is feladom Százszor leírtam már, hogy az amire az emberek úgy hivatkoznak, hogy "oldal", vagy "honlap", az helyesen "webhely". Nem végleg Nem adtam fel végleg a keresést ezen a helyen, majd visszatérek és ez ugy lesz a többi meg nem talált geodoboz esetében is. Megközelíthető az Alsógát (Barajului) utcából.
Marosvásárhelyi CsernobilHa ködös idő ereszkedik Marosvásárhely fölé, akkor azt már mindenki tudja, hogy megint elgázosítás következik. Miért? C Miért M Nem ma és nem csak a tegnap volt ez így, mert Marosvásárhely mióta a sokoldalúan fejlett szocializmus útjára lépett, az egész város, a környező falvaival, egyetemben a népe egészségével tizedet fizet az ipar istenségének.
Árpád fejedelem szobra SzékelybereÁrpád fejedelem szobrát, Gyarmathy János szobrászművész alkotását, 2012 májusában avatták fel Székelybere központi terén. Száz évvel a budapesti Hősök tere után, Erdélyben először itt avattak Árpád szobrot.
Árpádházi Szent Erzsébet szobra MarosludasA marosludasi RMDSZ-székház, Köztársaság út 30 szám alatti épületén, a homlokzati oromfal fülkéjében van elhelyezve az Árpádházi Szent Erzsébet szobra. Az épület a XX-dik század elején épült, a katolikus plébánia tulajdona volt, majd a két világháború között gyógyszertár működött benne.
Evangélikus templom Domáld CsatófalvaA hagyomány szerint Domáld (Maldorf) szalmával fedett kisebb templomát egy nagyobb váltja fel, zsindellyel fedve. Új templomot 1845-ben építenek, sík mennyezettel.
Címeres kút SzászrégenA szászrégeni Címeres kút a Sós utca és a Főtér (jelenleg Petru Maior-tér) kereszteződésénél található, ez utóbbi útburkolatának szintje alatt. Három címert láthatunk rajta.
Katolikus templom Deményháza1638-ban a források szerint az Agyagos tetőn fakápolna állt Szent Orsolya tiszteletére szentelve. 1671-ben a kápolnát leviszik a mai temetőbe és ott a szent őrzőangyalok tiszteletére szentelik.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.