Toldalag település (Maros megye) Központ: Vajdaszentivány. Toldalag román elnevezése: Toldal.
Petőfi Sándor emlékére Erdőszentgyörgy 36,07 km-reA legenda szerint hajdan, az e helyen álló tornácos háznál cserélt lovakat és pihent meg Bem József lengyel származású honvéd altábornagy és vezérkara, 1849 július 30-án. Velük volt Petőfi Sándor is, a nemzet nagy költője.
1916-os honvéd emlékmű Bekecs-tető 31,79 km-reA Bekecs oldalában, a Körvélyes-mezőn található egy honvéd emlékmű, mely az 1916-os román betörés feltartoztatása során elesett székely honvédőknek állít emléket. Dugó dugta - A koordináta nem a legkóserebb, de megtaláltuk a facsonkot. Pótolni - Ősszel visszatérve a tett helyszínére. Bekerítve - Most látom, hogy a régebbi fotókon még nem volt teljesen bekerítve az emlékmű.
Levenduladomb Bözöd 40,56 km-reA bözödi levenduladomb a tó keleti végénél, a kőrispataki letérőnél található, különleges helyszínen. Rendszerint június végén és július elején szerveznek nyílt napokat.
Református templom Szentmáté 38,86 km-reBizonyos, hogy a falu a templom után kapta nevét, s e szerint a XIV-dik században Szent Máté tiszteletére szentelt temploma volt. A templom valóban ennek a kornak stílusjegyeit viseli, a gótikus kor alkotása.
Római katonai tábor Mikháza 24,11 km-reA több, mint 2 hektáron elterülő mikházi római katonai tábor Maros megye egyik legjelentősebb régészeti lelőhelye. A tábor a Nyárád-völgy felső szakaszának védelmét biztosította.
Asztal-kő Görgényi-havasok 48,29 km-reAz Asztal-kő látványos piroklasztit sziklatömbjei vulkáni tevékenység maradványai. Asztal-ko szinte veletlenul - Vendegeinkkel egy vasarnapi Mezohavas-tura alkalmabol erintettuk az Asztal-kot is, es kb 5-6 meterrol vettem eszre a rejteket, majdhogynem veletlenul. Jelzésfestés - A Bucsin felől közelítettük meg a Mezőhavast, és a korulbelul 7 kilométeren talán 20 festett turistajelzést láttunk, mégis a doboz szomszédságában egy kopott piros festékes ecset szomorkodott. Kő, kő, Asztal-kő - Vármezőről autóztunk fel a régi helikopter-leszállóig (laposnyai oldal), mikor melyik ága van nyitva a Nyárádnak, kell vigyázni.
Majálistér Makfalva Abod 33,76 km-reA Majálistér az abodi úttól északra található, a Csere egyik magaslatán lévő liget neve. Itt találkozott egykor a makfalvi és az abodi ifjúság május elsején.
Zongora-ház Mezőcsávás 9,82 km-reMezőcsávás és Mezőszabad között, körülbelül félúton, néhány érdekes házat láthat a figyelmes átutazó. Az út melletti épület egy zongorára hasonlít, a mögötte levő épület utcára néző oldalán hegedű formájú ablaknyílást alakítottak ki.
Bunker 2 Szalárd 45,59 km-reA Szerecsen-sziklák közelében az ösvény két oldalán, egymással szemben két bunker állt. Bejárat, lépcső és cseppkőlefolyás - Az 1. Óvóhely-2 - Ez a bunker érdekesebb volt mint az előző, márcsak a cseppkőlefolyás miatt is. Második - A Bunker 1 után hamar következett az egymással szemben levő két bunker. Mindkettőnek ma már csak a maradványai vannak meg.
Református templom Bözöd 42,07 km-reElőször 1636-ban említik, de szentélyének formája és a gótikus szamárhátíves ülőfülke a templom korábbi eredetéről vall. Szerintem ez a református templom - Bár erre én is csak akkor jöttem rá, amikor a faluban elhaladtam a másik templom mellett, melyre rá volt írva az Egy az Isten felirat. A szentély sokszögzáródású, de ablakait átalakították, a diadalívet lebontották.
Bozsor tava Mezőzáhi tórendszer 33,52 km-reA Mezőségi-patak mentén egy hosszú tórendszer alakult ki. Magas vízszint - A magas vízszint miatt, a visszavágott fáknak csak az újonnan hajtott ágait értük el. Kamerák által megfigyelve - A déli órákban érkeztem a Mezőzáh községközponttól északkeletre hosszan elnyúló tórendszerhez. Később mesterséges gátakat készítettek, hogy az eliszaposodás következtében alacsony vízszintet megemelhessék.
Homokkő képződmény Bátos 22,79 km-reBátost Monorfalva felé elhagyva, Bátostól körülbelül 500 méterre, az út jobb oldalán homokkő képződmények vannak. Ha arra jártok, megéri megállni néhány perce.
Szászrégeni Mocsárerdő 18,96 km-reA Keleti Kárpátok egyik kevésbé ismert és látogatott helyérekalauzolnálak el benneteket, a Szászrégen mellett találhatóMocsárerdőbe, ahol 400-700 éves tölgyfák őrzik Erdély régi szellemét. Egy kis Görgény menti séta - Nagyon kellemes élmény volt a több száz éves tölgyek közt bóklászni. Matuzsálem - Régi tervem volt megkeresni ezt a dobozt. Amíg még lehet - A Mocsárerdőt meg lehet közelíteni a Görgény-völgyéből is, az autót már csak a főút mellett lehet hagyni, mert a bevezető utat sorompóval zárják.
A volt Városi Közüzem Aquaserv épületei Marosvásárhely 16,97 km-reMarosvásárhely kiemelkedő épületeiről van szó, amelyek mindig egy picit háttérbe szorulnak a város központi épületeivel szemben. A tujákkal összevegyülve - Ezt a rejtést már virtuálisan megtaláltam, már csak a nevemet kellett bejegyeznem a jegyzetfüzetbe. Nagyon szép épület - Marosvásárhelyi túrám elsö doboza. Szep epulet - A helyszint megtalaltam, a tujakat is.
Tatársír Makfalva 33,28 km-reMakfalva, illetve a Sokad dűlő északi részén, az abodi határ és Külső Ecsenye közötti, jellegzetes, koporsóra emlékeztető domb neve a Tatársír. A hagyomány szerint az egykori legyilkolt tatárok sírhelye.
Evangélikus templom Küküllőmagyarós 43,4 km-reA Küküllőközi dombvidék területén, a Magyarós-patak mentén fekszik Küküllőmagyarós helység - középkori templomáról nem rendelkezünk okleveles említéssel. A korábbi templomból származik a torony - ezt a templomot a 16-dik században átépítették.
Református templom Újős 35,16 km-re1332-ben plébániatemploma van, temploma korábbi időkből származik, mert későbbi oklevélben szereplő Szász előneve is emlékeztet arra, hogy eredetileg szász telepítés volt. A reformáció előtti középkori templom az 1601-1603-as népirtás után pusztulásnak indul, szász lakói már nem tudják fenntartani a templomot.
A fehér amurokhoz-tavak Erzsébetváros 49,82 km-reAz erzsébetvárosi örmény katolikus templomtól Kund felé tartva, nem hagyhattuk ki az Erzsébetváros közelében levő tavakat sem. Nem murok, hanem amurok - Közös megegyezés alapján fakir rejtett az Erzsébetváros közelében található tavaknál. Tavirózsa - Tele-tele volt az út leparkolt gépkocsikkal.
Cinege-tető Marosszentgyörgy 14,79 km-reA Cinege-tető a maga 446 m-es magaságával Marosszentgyörgytől délkeletre található, a falu szélétől körülbelül 800 m-re. A szívem hegyei - Sokszor voltam itt és még most sem tudok betelni vele. Németkalap - Szívesen. Foltozni - Most látom csak a régi képeket, a facsoport jobboldali részét itt is kivágták, elvitték.
Téglagyári tó Marosvásárhely 21,15 km-reMarosvásárhelyen, a Meggyesfalvi negyedben, a Téglagyár háta mögött, egy nagyméretű tó található, zöld környezetben. Szep - Nem egy rossz hely, sot szerintem erdekes es szep is, bar az ember kozbenjarasaval alakult ki. Remélem, hogy nem következik be - Meggyesfalvi lakók meglepődve olvasták a helyi magyar és román nyelvű sajtóban a hírt. Őszi tó - Nagyon szép most ősszel a tó, néhányan horgásztak benne amikor ott jártam. A tavat déli oldalról határoló meredek domboldal tetején laknak a Hegy utcai romák.
Sósfürdő Marosszentgyörgy 13,79 km-reMarosszentgyörgy Marosvásárhely központjától 6 km-re fekszik. Utolsó tuja - A nyár elején kerestem még ezt a dobozt. Érthető - Minden megmagyarázott és érthetetlen dolog hirtelen érthetővé és egyszerűvé (és NAperszeVÉ) válik, amikor meglátod. Most még utolsó - Most még utolsó tuja, de ha a mellette levő házat lebontják a sor folytatódhat. Modern sósvizű strandja és gyógykezelő központja van.
MOGYE Könyvtár Marosvásárhely 16,78 km-reA Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem könyvtára a Kapisztrán János és István király, ma Gheorghe Marinescu utca 38 szám alatt található. Eltűnt - Ezt a dobozkát már megtaláltam, de most kíváncsiságból ellenőriztem. Nálunk nincs olyan, hogy beteg láda - Szerintem a "beteg láda" egy "beteg" kifejezés. Nem találtuk mi sem - A fehér hatalmas kutya a helyén, és ugattott is eleinte.
Panoráma Maroskeresztúr 23,64 km-reMagáról a templomról több adat nem ismeretes, a reformáció utáni háborús időkben korán elpusztult. Bűz - A temetőn keresztül közelítettem meg a rejteket. Drájvinozás a temetőben - Nyárádtő felől érkezve, hamarabb letértem a főútról, mint kellett volna. Pusztult vele a nép is, amit 1760-ban feljegyzett neve is jelez: Puszta-Keresztúr.
Mini Nyárád Látogatóközpont Vármező 30,29 km-reA Mini Nyárád látogatóközpont Vármezőn az Állomás utca 156 szám alatt található, a keskeny nyomvonalú vasút vármezői állomása mellett. Fő látnivalója egy 10 m2-es terepasztal, mely a Felső-Nyárádmente ismertebb látnivalóit mutatja be miniatűr méretben.
Máriaffy-kápolna Marosszentgyörgy 15,59 km-reMarosvásárhely marosszentgyörgyi határánál levő temető északi részén a Máriaffy család temetkező helye és kápolnája található. Megtaláltuk - Nem jártam még ebben a temetőben, a kápolnáról még kevésbé volt tudomásom. Szűk hely - Szűk és kicsi hely volt eleinte észre sem vettem. Cseles - Jo rejtes.
Kálvária és kilátó Székelyvécke 42,02 km-reSzékelyvécke bejáratához közel faragott tábla hirdeti, hogy a közeli dombon kilátó található. Geoláda-keresés Eszterlánc koncert előtt - A magyarországi Eszterlánc zenekar koncertjére érkeztünk Székelyvéckére. Egyelőre - A régi helyére tettem egy dobozt, a rejtő nevével (fakir), és persze az enyémmel is. Az út a 14 székely gyalogkapu mellett, a székely kálvárián keresztül vezet a kilátóhoz.
Mosógép Dédabisztra 37,5 km-reA hegylakó népek mosógépe, a hegyi terepet kihasználva működik, szükségtelenné téve az elektromos energiát, az emberi erőt, és a mosószert. Saját geodoboz megtalálása - A saját geodobozod megtalálásáért nem jár pont, ezért kijavítottam a bejegyzésed típusát. Hiába örültem - Hogy könnyen kapok pontot. Homályos - Ez a mosógép még működik (a fentebbit elvitte a víz).
Kilátópont kereszttel Hétúr 49,52 km-reHétúr falutól nyugatra, a DN13 jelzésű műút hajtűkanyarja felett, körpanorámával kecsegtető, kereszttel ellátott, csúcsos domb található. Jó rálátás van innen a környékre, és a közeli Szívhegy (Herzberg), Sárfő (Scharfenberg), Csorba-tető (Schartenberg) magaslatokra, és a Keménynagyszőlős feletti dombokra (Nagyszőlősi-tető és Magas-tető).
Apold piramisai 69,02 km-re Apold földpiramisai Apold piramisai - Megvan a közé szorított doboz. Doboz helyett borz - Igaz, közel van az úthoz a rejtekhely, de a novemberi mokány esőben odáig caplatni egy különleges élmény. Háromszögek - Hát itten lehetőség van a doboz elrejtéséhez.
Albert-ház Segesvár 56,41 km-re Az Albert-házban található a Hegyi iskola bentlakása, mely ma a német tannyelvű Joseph Haltrich Elméleti Líceumhoz tartozik.
Sáska-ház Gyergyóremete 67,19 km-re A gyergyóremetei Sáska-ház a község központjában, a Cseres Tibor tér 11 szám alatt található, ma a katolikus egyház tulajdona. 1875-1893 között épült, egykori örmény tulajdonosai után Dobribán- vagy Málnássy féle háznak is nevezik.
Zete tanösvény 68,94 km-re A Zete tanösvény elősegíti a Felső-Nagy-Küküllő mente helytörténeti nevezetességeinek és természeti értékeinek a megismerését. A Zete tanösvény a Duna televízióban - Január 19-én, a Duna Televízió Talpalatnyi Zöld mûsorában túraajánlatként
bemutatásra került az Erdély Kárpát Egyesület székelyudvarhelyi
csoportja által kijelölt, Zeteváralja közelében levõ, Zete tanösvény. Egy jó tanösvény - Nagyon jó tanösvény, legjobb a látottak közül. A tanösvény útvonalán tett, 3,5 km-es séta során képet kaphatunk a környék turisztikai és természeti érdekességeiről, kőzeteiről,növény- és állatvilágáról.
Urmánczy-strand Maroshévíz 63,04 km-re Az Urmánczy-strand Maroshévízen, 654 m magasságon található, a Maros folyótól pár méterre. Maroshévíz 4 - A rejtekhelyet megtaláltam, sőt a dobozkát is láttam, viszont nem értem el, és ráadasul még egy kupac kukac is volt előtte, amit valószínű, hogy a horgászok hagytak ott. Legyen egy ilyen rejtek is - Ezért a dobozkáért össze kell vegyülni a porral, és a szeméttel. Hid - Új hid épült a Maroson át, ugyhogy itt sem találtuk meg magát a rejteket sem. Eredetileg a szárhegyi gróf Lázár család tulajdona volt.
Dobó és Vágás 65,57 km-re A Nagy-Küküllőbe ömlő Vágás-patak felső, kitáruló völgyében fekszik Dobó. A Cigány-patak völgyében, ahol Dobó Vágással összeér, ott fekszik a két falu temploma.
Egykori városháza Segesvár 56,33 km-re A jelenlegi Segesvár szálloda épülete, mely az Iskola utca 4-6 szám alatt található, a XX-dik század első felében városháza volt. Itt lakott Binder György Pál, püspök 1843-1867 között.
Római katolikus templom Tordatúr 68,03 km-re A tordatúri Szent Kereszt felmagasztalása-római katolikus templom 1841-42-ben épült. XIV-dik század elején készült Madonna-szobra Erdély legrégebbi Madonnája, melyet ma a gyulafehérvári székesegyház őriz.
Természeti kincsek tanösvény Gyergyóremete 67,29 km-re Gyergyóremetén több tanösvényt hoztak létre, a természeti kincsek, a népi építészeti emlékek, illetve a műemlékek témakörben. A Természeti kincsek tematikus séta a Szent Lénárd plébániatemplom közeléből, a Marosparton megépített kilátóterasztól indul.
Katolikus temető Gyergyóremete 67,17 km-re A gyergyóremetei katolikus temető a Szent Lénárd plébániatemplom közelében, attól dél-délnyugatra található. A temető tiszta és rendezett, a területén több jelentős, családi kripta található.
Református templom Válaszút 65,53 km-re 1332-ben Válaszútnak már plébániatemploma van, 1509-ben mint plébániát említik. 1677-ben templomépítésről írnak, melyet Bánffy Dénes özvegyének érdeméül jegyeztek fel, de a templom felirata szerint is régi romlásából építteti, tehát a régit javítja.
Bánffy-kastély Válaszút 65,41 km-re A válaszúti Bánffy-kastély műemlék épület, a műemlékek jegyzékében a kódja CJ-II-a-A-07742. Az építés idejére nincs adat, de már az első osztrák katonai térképen szerepel.
Cseres Tibor emlékmű Gyergyóremete 67,15 km-re Cseres Tibor emlékműve a gyergyóremetei Cseres Tibor-tér délnyugati szegletében áll, a Bánya utcai kereszteződés mellett. A rézből készült domborműves portré Burján Gál Emil gyergyószentmiklósi szobrászművész alkotása, készítője Barabás Béla szárhegyi kőfaragómester, 1995-ben állították fel.
Harangláb Bözsefalva 61,37 km-re A Székelyudvarhely és Székelykeresztúr közötti főútról tábla jelzi a letérőt a település felé, mely egyszerre utca és város, falu. Hangulatos hely - Rugonfalváról jöttem jöttem át, felkeresni ezt a nyugis helyet. Erzsébet? Bözse? - Megkaptam a sebességkorlátozó táblát, a harangot (és a lábát). A magyarázat egyszerű.
Patika múzeum Segesvár 56,4 km-re A 18-dik század első felében három patika működött Segesváron - a Korona- (Apotheke zur Krone), az Oroszlán- (Apotheke zum Löwen), és a Sas-patika (Apotheke zum Adler). Az irodalmi adatok szerint, az 1720-ban alapított Oroszlán-patika volt Segesvár első patikája.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.