Hagymásbodon település (Maros megye) Központ: Nyárádkarácson. Hagymásbodon román elnevezése: Budiu Mic.
Áprily Lajos kútja Parajd 46,43 km-reA Kis-Küküllő forrásvidékéhez közel volt Áprily Lajos boronaháza. Eltűnt a régi, marad az új - A Kisfenyős-kő után átjöttem a "Transz-Rabsonné"-n ellenőrizni a dobozomat. Karácsonyi séta - Az ördögök mögött ott van a doboz, épségben, kevés megtalálóval. Ördög van, doboz nuku - A parajdi úttól a feltérő út nagyon ramaty állapotban van, az aszfaltból pont középen maradt annyi, hogy ne lehessen rendesen haladni. A Kis-Küküllő a Kis- és Nagy-ág patakokból képződik.

A Tisztviselő-telep Marosvásárhely Somostető alatti magas teraszán terül el, a telep építése Dr Bernády György polgármestersége idején kezdődött. Újra kereshető - A régi helyen elhelyeztem egy új 6x3 cm-es "antenás" dobozt ez eredeti adatokkal. Köszönjük - Köszönjük hogy bejegyeztél. Találatlan maradt - A dobozon kívül mindent megtaláltam amiről szó esett a bejegyzésekben. Az itteni családi házak szecessziós stílusúak és villaszerűek. 3,71 km-re.
Református templom Jedd 6,13 km-re1816-ban kőtemplom épül Jedden, toronnyal, ennek helyén volt a régi templom. Eltűnt? - Talán eltűnt a doboz. A kezdet és a vég - A kezdet és a vég meglett, de a dobozt úgy tűnik a lelkes hívek eltávolíthatták, mert nem találtuk csak sejtjük hol lehetett. Csak a doboz - A problema ott, a szomszedok. Valóságos kis gót épület, a nép elbeszélése szerint lapos és gömbölyű kövekből, amelyek felhasználtattak az új templom építésekor.
A legrégebbi székelykapu Mikháza 26,25 km-reA mikházi ferences templom és kolostor 1673-ban készült, régi galambbúgos nagy- és kiskapuja, a legrégebbi fennmaradt székelykapu volt. A szerkezetileg meggyengült kaput 1912-ben egy vihar ledöntötte, majd vásárlás útján a Néprajzi Múzeumba került.
Szászbogács templomáról nem beszélnek középkori oklevelek. Télvégi túra - A túra első állomása a szászbogácsi erődtemplom volt. Késő gótikus építészeti elemei alapján építési idejét a XV-dik század elejére teszik. 31,08 km-re.

A Csiga-domb, helyi nevén Rakodó-hegy, 8 hektáron fekvő karbonát forráskúp-telep, Románia legnagyobb aragonit-előfordulása, amely 1980-tól földtani rezervátum. Sósvíz - Nem véletlenül került a Csiga-dombra a megjegyzés. Rejtés - Nagyon tetszett ez az érdekes rezervátum. Útban hazafelé - Megálltam, hogy megnézzem a Csiga-domb jelenlegi állapotát. Korond községtől észak-északnyugatra található, az országúttól keletre. 45,03 km-re.
Vila Franka Segesvár 35,02 km-reA segesvári vár falain belül található középkori várnegyed a Világörökség részét képezi. Vacsora elott - Vacsoraztunk, azelott geodobozt talaltunk. Sötétben lámpa és gps nélkül - Nagyon sötétedett mire ideértem. Középkori hangulatú, zegzugos utcák, régi házak egészítik ki a vár megmaradt tornyait, bástyáit.

Mai temploma a XV-dik század első negyedéből való késő gótikus alkotás - egyhajós, torony nélküli templomok mintájára épült. Ajtó-kapu tárva-nyitva - Szebenből tartottam hazafelé, és csak Baráthelyen vettem észre, hogy nem tértem le idejében Medgyesnél. Elhagyatva - A templom zárva volt. Rövid látogatás - A kisebb erődtemplomokat igyekeztem felkutatni Szászföldön. Darlac templomát megelőzte egy a XIII-XIV-dik század fordulóján épült templom. 37,8 km-re.

Fetter-ház a Városfal utca 11 szám alatt, történelmi műemlék a XVIII-dik századból. MS-II-m-B-16031. 35,9 km-re.
MOGYE Könyvtár Marosvásárhely 5,02 km-reA Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem könyvtára a Kapisztrán János és István király, ma Gheorghe Marinescu utca 38 szám alatt található. Eltűnt - Ezt a dobozkát már megtaláltam, de most kíváncsiságból ellenőriztem. Nálunk nincs olyan, hogy beteg láda - Szerintem a "beteg láda" egy "beteg" kifejezés. Nem találtuk mi sem - A fehér hatalmas kutya a helyén, és ugattott is eleinte.
Református templom Székelycsóka 8,85 km-reSzékelycsóka a Nyárád és a Kis-Küküllő közti dombvidék alsó részén fekszik, a Töm patak völgyének széles részén. Új doboz - Tettem egy új dobozt a székelycsókai templomhoz, a réginek hűlt helyét látva. Ez alkalommal futtában, de megtaláltam - Mivel BabBerci újrarejtette a székelycsókai eltűnt geodobozát, illetve pontosította a László István síremlék segítő információját, elhatároztam, hogy újra próbálkozom, és újra bejárom a nemrég már egyszer megtett útvonalat. Pap, papné - A gerinczről jövet valahogy csak be-bógeneztünk Csókába. Marosvásárhelytől 16 km távolságra van, ebből 14 km aszfalt és 2 km köves út.
Levenduladomb Bözöd 26,76 km-reA bözödi levenduladomb a tó keleti végénél, a kőrispataki letérőnél található, különleges helyszínen. Nyitvatartás 2025-ben - 2025-ben, június 20 és július 6 között, hétvégén 10-21 óra, hétköznap 14-21 óra között várják az érdeklődőket a bözödújfalusi levendulaültetvényre. Rendszerint június végén és július elején szerveznek nyílt napokat.
Örök nyugalom 33,92 km-reA Bözöd és Gagy közötti vízválasztó gerincén van egy tanya, ahol valószínűleg a kommunisták által kitaszított emberek, családok éltek, akik ott helyben, a kert végében, temetkeztek is. Csendes tanya - Megkerestük a gyerekekkel. és békés õz - Sajnos nem volt nalam leiras. Csendes, elhagyott hely - Bözöd felől érkeztem, egy kocsit eléggé próbára tevő úton. A régi ház már romos, de az udvaron élet nyomai vannak, és a sír is gondozott.

Az erzsébetvárosi örmény katolikus templomtól Kund felé tartva, nem hagyhattuk ki az Erzsébetváros közelében levő tavakat sem. Nem murok, hanem amurok - Közös megegyezés alapján fakir rejtett az Erzsébetváros közelében található tavaknál. Tavirózsa - Tele-tele volt az út leparkolt gépkocsikkal. 28,06 km-re.
1391-ben villa Nogilpusnak vagy Nogfilpusnak írják az oklevelek,1332-ben Philpus major, 1404-ben Magyarfilpes, 1599-ben pedig Magyar Fewlpes a neve. Eredetileg szász település 1314-tól. 27,89 km-re.
Angyaljárás Marosvásárhelyen 4,48 km-reTisztelt címzett: Péter István, és családja. Megleptél :) - Hát én nem halogattam, amint megláttam az oldalon a rejtést, rögtön indultam is a kisfiammal keresni. A leggyorsabb kincskereső - Karácsony alkalmával az angyal négy címzettnek vitt ünnepi geodobozt. Áldott karácsonyt!
Római őrtorony Szakadát 34,81 km-reA Maros megyei római határszakasz kutatása során számos, a védelmi vonalhoz tartozó lelőhelyet azonosítottak. Megközelítés - A Google térképen kinéztem, hogy a rejtekhelytől keletre egy út vezet fel a gerincre. Csak az őrtorony helye - Amint a leírásban is írja, itt csak egy római őrtorony helye található. Nyárádremete határában, Szakadát felett egy római őrtorony helye található, mely egy komplex őr- és jelzőtorony rendszerhez tartozott.
2023-ban megszervezésre kerül a családi programokkal kecsegtető, második Pálpatakai Levendula fesztivál, július 8-9-én, szombat és vasárnap. 47,33 km-re.
Református temető Marosbogát 36,07 km-reA marosbogáti temető közepén van néhány kovácsoltvas kerítéssel körbevett, gyomnövényekkel benőtt, gondozatlan sírkert, néhai grófok sírhelye. Egyetlen bekerített sírkert van jobb állapotban, itt van az Ecken nemesi család sírköve, valamint a Tradíció síremlék.
Sósfürdő Marosszentgyörgy 8,31 km-reMarosszentgyörgy Marosvásárhely központjától 6 km-re fekszik. Utolsó tuja - A nyár elején kerestem még ezt a dobozt. Érthető - Minden megmagyarázott és érthetetlen dolog hirtelen érthetővé és egyszerűvé (és NAperszeVÉ) válik, amikor meglátod. Most még utolsó - Most még utolsó tuja, de ha a mellette levő házat lebontják a sor folytatódhat. Modern sósvizű strandja és gyógykezelő központja van.

A Kalonda tető, Farkaslaka és Korond közt fekszik félúton, 845 m tengerszint fölötti magasságban. Most nincs nárcisz - Megtaláltuk az elásott dobozt. Nárciszmezők - A nárciszokat nem itt, hanem az út másik oldalán, a szénégetőkön túl kell keresni. Odú - Nárciszillattal telve megkerestük ezt a rejteket is. Egyúttal a Kis-és Nagy-Küküllő vizválasztója. 49,89 km-re.

A Pseudosphaera-szobor (magyarosan Pszeudoszféra) a marosvásárhelyi Bolyai téren áll. Felületes keresők, összetévesztett dobozok - Sajnos, megint eltűnt a doboz. Még azért is, újrarejtve - Egy esti séta alkalmával nyolc geodobozt rejtettem újra a környéken. Negyedik doboz - Nem az én rejtésem, hát megkerestem. Bolyai János világhírű magyar matematikusnak állít emléket, aki életének jelentős részét Marosvásárhelyen töltötte. 3,85 km-re.

A marosvásárhelyi Segesvári úti forrás a Segesvári út 8 számú ház mögött található, egyenesen a Róka-patak völgyében. Hosszú várakozás után - Elég sokat kellett várakoznom, amíg zavartalanul elővehettem a geodobozt. Munkálatok - Harmadszor jártam ott és sikerült zavartalanul megoldani, senki sem volt a környéken. Szerda - Általában mindenkinek van egy kedvenc napja és van akinek van kevésbé kedvenc napja. A forrásnál nem találtam vízfogyasztást tiltó, figyelmeztető táblát. 2,87 km-re.
Kormos-kő sziklakilátó Fenyőkút 48,56 km-reKorond felől, a Pálpataka és Fenyőkút felé vezető utak elágazása fölé emelkedő, látványos sziklakilátó. Remek kilátás Korond felé - A sziklabástyától jöttünk át a kilátóra. Nem sokan ismerik, pedig Korond környékének legszebb, legimpozánsabb kilátópontja.
Felsőidecs 39,66 km-re1319 Felydeach. 1332-ben Idech néven jelentkezik az okiratokban, majd 1391-ben Felydech, 1461-ben Felsew Idech változatban.

A Mária-forrás a Rózsa és a Sas utcák kereszteződésénél található a rendőrséggel szemben, a forrás előtti park szép, rendezett. Itt nem találtam feltűnésmentesen kereshető rejteket - A rendőrséggel szemben pár kocsi parkolására alkalmas hely van. Vizét vannak akik fogyasztják, annak ellenére, hogy időnként a forrás fölött tábla hirdeti, hogy emberi fogyasztásra nem alkalmas. 39,19 km-re.
Kisgalambfalva 47,62 km-reA falu a Nagy-Küküllő bal partján terül el, a SzékelyudvarhelytSzékelykeresztúrral összekötő megyei útról a vasútállomás után kellletérni. A Nagy-Küküllőn átvezető betonhíd után kezdődik Kisgalambfalva.
Céhek háza Segesvár 36,03 km-reA segesvári Céhek háza múzeum a Torony (Turnului) utca 1 szám alatt található. Segesvári és környékbeli kézművesek szerszámai, gépei és berendezései vannak itt kiállítva.

Alsóidecstől keletre lévő, 596 méteres magaslaton feküdt hajdan Idecs vára. Jó kis emelkedő - Nagyon megdolgoztatott ez a hegy, pláne miután a biciklit is feltaszítottam az erdő széléig, nehogy gyalog kelljen hazamenjek. 36,32 km-re.

Középkori templomról nincs adat, katolikus hívei abban az időben a nyárádszentbenedeki plébániatemplomhoz tartoztak. Megint bodobácsok leptek el mindent - A rejtek körül is sok volt a bodobács, de mégis sikerült egyből a dobozt kitapogatnom anélkül, hogy érintettem volna a bodobácsokat. A reformáció idején mind reformátusok lettek. 8,58 km-re.
Vártemplom Marosvásárhely 4,37 km-reMarosvásárhely monumentális vártemplomának építése a 13-ik századig nyúlik vissza, amikor még Marosvásárhely neve Székelyvásárhely, latinosan Novum Forum Sicolorum volt. Méltóságos óriás - Ebben a templomban konfirmáltam. Felújitva - Négy évvel ezelött jártam utoljára erre. Működik - Tényleg így működik, hogy másodszorra, és nappal lehet megtalálni. A város mai nevét, szabad királyi rangját és címerét 1616 április 29-én adta át Bethlen Gábor erdélyi fejedelem a város főbírájának, Borsos Tamásnak.
Marosvásárhelyi Csernobil 6,92 km-reHa ködös idő ereszkedik Marosvásárhely fölé, akkor azt már mindenki tudja, hogy megint elgázosítás következik. Megtalaltam - Illetve, csak a jegyzettömböt találtam meg. Miért? - C Miért - M Nem ma és nem csak a tegnap volt ez így, mert Marosvásárhely mióta a sokoldalúan fejlett szocializmus útjára lépett, az egész város, a környező falvaival, egyetemben a népe egészségével tizedet fizet az ipar istenségének.
Uzdiszentgyörgy 32,81 km-re1329-ben Zengurgy néven jelentkezik a forrásokban, majd 1344-ben Zentgurgthelke, 1461-ben Zenth Gewrg Siculorum formában.

A makfalvi vár Orbán Balázs Székelyföld leírásában Maka vára helynévként szerepel. Maka állítólag egy székely rabonbán volt. 26,78 km-re.
Paulinus-Drakula-ház Segesvár 35,95 km-reAz 1501-ben épült Drakula-Paulinus-ház a segesvári Múzeum-tér 5 szám alatt található, az Óratorony közelében, attól északnyugatra. Jelenleg a műemlék-épületben (MS-II-m-A-15933) egy étterem működik.
Katolikus templom Jobbágytelke 24,98 km-reJobbágytelke közigazgatásilag Székelyhodoshoz tartozik. Hatalmas tuják takarásában - A hatalmas tuják takarásában feltűnésmentesen meg lehet keresni a geodobozt. Szemmagasságban - Nem emlékeztem a segítő információra. Marosvásárhelytől 24 km-re északkeletre, Székelyhodostól 3 km-re a Tar-bükk alatt fekszik, a Hodos-patak völgyében.
Református templom Balavásár 13,57 km-reTemploma a két világháború között megcsúszott, megrepedezett, veszélyessége miatt nem lehetett használni. Helyette az 1970-es években a régitől nyugatra új templomot építenek.
Likas-kő Vármező 36,94 km-reA Görgényi-havasokban, a Meleg Sugó-völgyében található egy nagy sziklatömb, a Likas-kő, aminek a tövében tengermarta üreg található. Étvágycsináló-túra kerékpárral - Biciklivel mentem végig a Meleg-Sugó völgyében. Esős - Nem a Likas-kő volt aznapi turánk célpontja, de mivel utba esett ugy döntöttünk megkeresük.
Fatemplom Petele 26,38 km-reA petelei fatemplom 1832-ben épült, egy régebbi fatemplom helyére, amit Marosorbóra adtak el. Együtt - Dolgozni voltunk Péterrel Libánfalván, a Görgény völgyében. Nem éppen együtt - Bár együtt kerestük meg ezt a rejtekhelyet, nekem esélyem sem volt megtalálni. Báró Bornemissza adománya a 20 kilogrammos harang, amit 1750-ben öntöttek.
Rózsa utcai lakóház Nyárádszereda 15,94 km-reTörténelmi műemlék lakóepület, mely Nyárádszeredában, a Rózsa utca 78 szám alatt található. Az 1908-ban szecessziós stílusban épült lakóház kódja a történelmi műemlékek jegyzékében MS-II-m-B-15722.

Iszulyka völgye - Bekecs-tető 30,97 km-re

Vityál vára romjai - Görgényi-havasok 34,5 km-re

Székelyudvarhelytől észak-északnyugati irányban, az egykori Szombatfalva határában, a Parajd felé vezető országút mentén, a várostól 3 km-re, a Sóspatak völgyében, 517 méter tengerszint feletti magasságban fekszik Szejkefürdő. Faragott örökség - Átugrottunk a hegyen, megnézni milyen az ahol nincs hó. Székely kapuk - Egyenként, egyedi és eredeti darabok. Más geojátszótér rejtése - Van tudomásunk róla, hogy geodoboz van itt, ezen a helyen. 56,61 km-re.

Az udvarhelyi síugrósánc Szejkefürdővel szemben, a főút túlsó oldalán található, a Székelylengyelfalva felé vezető út baloldalán. 55,69 km-re.
Oroszhegy 56,66 km-re Az egykori Udvarhelyszék legmagasabban fekvő településeSzékelyuvarhelytől 12 km-re, az 1009 m magas Őrhegy déli lábánál, a Bosnyák- és a Ballé-patak völgyfőjében fekszik.
Református templom és rovásemlék Bágy 67,06 km-re Kétségtelen, hogy temploma gótikus kori, a Magyar református templomok szerint ismeretlen időkből származik. Orbán Balázs ezt írja: Temploma a későgót korból (XV-dik századból) való, teljesen átalakítva lévén, ezt is csak töredékeiből ismerjük fel.

Székelyudvarhelynek egy régi érdekessége, egy öreg 200-300 éves fa az Ugron Gábor utcában, az egyik tulaj kertje végében, amit a köztudat Kanásné fájának nevezett. Restaurálták Kannásné fáját - Mivel a Kannásné fájának a maradványa egy magánház udvarán volt, oda nem rejtettünk. Egy nagy terebélyes koronájú fa volt, melynek nagy koronája az útra is kihajlott. 56,23 km-re.
Református templom Szentmáté 57,7 km-re Bizonyos, hogy a falu a templom után kapta nevét, s e szerint a XIV-dik században Szent Máté tiszteletére szentelt temploma volt. A templom valóban ennek a kornak stílusjegyeit viseli, a gótikus kor alkotása.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.