Attila Berg SegesvárAz Attila Berg helynév a régi osztrák térképről. Különleges látnivaló. Hozzá szeretnél szólni? Érdemes lenne azonosítani a helyet, és megtudni a helynév történetét.
Régi Küküllő-fahíd SegesvárA segesvári Küküllő-híd a várostól 3 km-re állt, egy nyílásban hidalva át a Nagy-Küküllő folyót. Különleges látnivaló. Van fényképed róla? Építésének idejéről nincsenek adatatok, a tordai híd után épülhetett.
Kilátópont kereszttel HétúrHétúr falutól nyugatra, a DN13 jelzésű műút hajtűkanyarja felett, körpanorámával kecsegtető, kereszttel ellátott, csúcsos domb található. Természeti érték. Hozzá tudsz szólni? Jó rálátás van innen a környékre, és a közeli Szívhegy (Herzberg), Sárfő (Scharfenberg), Csorba-tető (Schartenberg) magaslatokra, és a Keménynagyszőlős feletti dombokra (Nagyszőlősi-tető és Magas-tető).
Lutheránus templom Hétúr1446-ban jelentkező neve (Marienburg) Mária tiszteletére szentelt templomáról tanúskodik, az 1417-ben feltűnő Erenberg szász lakosságra utal. Történelmi-kulturális érték. Tudtál róla? Útban Vásárhelyre Már rég nézegettük, hogy van itt is egy geoláda. Kő Hamar megkaptam a rejteket, de sajnos nem tudtam kivenni a dobozt. Ma is álló gótikus temploma a reformáció előtti kor stílusának jegyeit képviseli többszöggel záródó szentéllyel.
Serkes-tó SegesvárAkik kocsival utaznak át Segesváron talán nem tudnak a Serkes-tóról, hiszen félreesik kissé a főúttól, megközelítése pedig körülményes. Természeti érték. Ezt meg kell nézni. Tavirózsák a szemetes tóban A napokban értesültem, hogy a Segesvár melletti tóban megjelent a tavirózsa. Tavirózsák Elég eldugott utakon lehet eljutni a tavakhoz, sok az indián kunyhó. A vonatból látni lehet, hiszen a tó a vasúti sínek közelében van.
Kőkép SegesvárA segesvári várhegy temploma mellett még ma is látható egy boltozott alagút kezdete, amely végső szükségben kimenekülő utat biztosított az ostromlott várból. Történelmi-kulturális érték. Szeretnél többet tudni erről a helyről? Lába kelt Amikor elkezdtem dobozokat rejteni, nem gondoltam, hogy ilyen sok doboz tűnik el. Rövid és hosszútávú megoldás Több forgatókönyvet is el tudok képzelni. Állítólag ez az alagút a Medgyes felé vezető országút mellett levő török emléknél végződik.
Zsidó temető SegesvárSegesvár Marosvásárhely, illetve Medgyes felőli bejáratánál, a Kőkép tornyocskája alatti kis, félig rejtett domboldalon találjuk a segesvári zsidó temetőt. Történelmi-kulturális érték. Nagyon érdekes. Szögesdrótra akadva Az ösvényről közelítettem meg a rejteket, a temető sarkánál. Mi nem találtuk A Kőképet megkerülve mentünk le a temető sarkához. Bár a főbejáratán lakat van, és kerítés veszi körül, több lehetőség is van a bejutásra.
Dános1348-ban Danus, 1393-ban Dansdorf, 1504-ben Dones Dorf, Donisdorf, 1532-ben Dunes Dorf néven jegyzik az oklevelek. Történelmi-kulturális érték. Ismered ezt a helyet? Megvan, pontosan ott Ahol a leírás mondja, még GPS sem kell a megtalálásához. Sajnos ez is eltűnt A falu képe ellenben követendő példa minden település számára.
Leprások temploma SegesvárA Szentlélek tiszteletére szentelt, segesvári Leprások temploma a XV-dik században épült, és ma is áll. Történelmi-kulturális érték. Szeretnél eljutni ide? 1575-ben Leprosorium néven ismerték, a külső falán helyezték el a Pesthanzel nevű, külső szószéket.
Vila Franka SegesvárA segesvári vár falain belül található középkori várnegyed a Világörökség részét képezi. Különleges látnivaló. Nagyon érdekes. Vacsora elott Vacsoraztunk, azelott geodobozt talaltunk. Sötétben lámpa és gps nélkül Nagyon sötétedett mire ideértem. Középkori hangulatú, zegzugos utcák, régi házak egészítik ki a vár megmaradt tornyait, bástyáit.
Református templom NagygalambfalvaBenéztünk a 13-14-dik században épült templomba, ahol Kányádi György református tiszteletes elkápráztatott alapos ismereteivel. Történelmi-kulturális érték. Szeretnél többet tudni erről a helyről? A rengeteg érték közül említsük meg a Borsai Nagy Clara adományait, az 1789-ből származó festett templomajtót és az 1782-ből datált Úr asztalát.
Református templom NagyteremiOrbán Balázs régi templomát részletesen leírja, bizonyos, hogy itt középkori templom volt. Történelmi-kulturális érték. Van fényképed róla? Szentélye sokszöggel záródott, hosszúkás keskeny ablakai durva félkörívben végződtek, minden díszművészet nélkül.
Maka vára MakfalvaA makfalvi vár Orbán Balázs Székelyföld leírásában Maka vára helynévként szerepel. Történelmi-kulturális érték. Láttad már ezt a helyet? Maka állítólag egy székely rabonbán volt.
Rák-tava NagygalambfalvaNagygalambfalva mellett, a Rák tava helyén, régen egy ház állott. Természeti érték. Szeretnél eljutni ide? Köszönöm az új dobozt Majdnem megvicceltél. Száraz ősz A tó teljesen kiszáradtnak tűnik, vízfelület egyáltalán nem látszik, azért a kilátás szép. Egy jómódú, ám gonosz lelkű özvegyasszony, Rákné élt benne, csúnya édeslányával és szépséges mostohalányával.
Evangélikus erődtemplom RádosEgyhajós temploma a XIV-dik század gótikus alkotása, Keresztelő Szent János tiszteletére - a sekrestye építésének idejét az ajtajára festett évszám (1526) jelzi, ami újítását is jelentheti. Történelmi-kulturális érték. Megismernéd közelebbről? Nagyon elhanyagolt állapotban van De amint láttam, megkezdték a feljavítását. Belsejében a szentély megőrizte eredeti hálóboltozatát, míg a hajó a XIX-dik században fiókos dongaboltozatot kap - a torony alatt megmaradt szép gótikus kapuja is.
© 2005-2026 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.