Hermány település (Szeben megye) Központ: Veresmart. Hermány román elnevezése: Casolt. Német neve: Kastenholz.
Hermány1302-ben Castenholz, 1339-ben Castenholez, 1409-ben Castenhalez néven jelentkezik az oklevelekben. Megvan Megvan a doboz.
Erődtemplom DolmányAz első Szeben vidéki települések közé tartozik, s így legkésőbb a XIII-dik század elején temploma is van. Megvan a dobozka elrejtve a fában Kár hogy nem sikerült bejutni a falon belülre. Csak kintről nézelődtünk Vurpód és Veresmart felől visszaúton próbálkoztunk a templomlátogatással. A templom is korábbi korra utal, mivel román kori és román stílusjegyeit meg is őrizte.
Erődtemplom VeresmartErődtemplom - Veresmart Nyitott ajtó A templom kívülről szépen felújítva, a torony még várat magára.
SzászújfaluSzászújfalu templomának tornya a nagydisznódihoz hasonló, alatta a félköríves kapu befalazva maradt meg. Talán sikerül Talán sikerül így is egy picit felhívni a templomra a figyelmet. A dobozt nem találtuk A dobozt nem találtuk meg. A torony nyugati falán levő késő román kori féldombormű egy püspököt ábrázol, a másikon oroszlán, amint emberforma alakot nyel le; a gonosz lelket szemlélteti.
Rothberg Várhegy VeresmartAz Oltmelléki hegysor területén fekvő Veresmart falutól keleti irányba emelkedő 561 m magas Várhegyen találjuk avárat. Új doboz Miután elhagytam a falut kimentem a kocsival a domb alá. A községből földút vezet a Várhegy irányába, áthalad a Veresmart-patakon, majd keleti irányba fordulva a Várhegy alá kanyarodik.
Régi Olt-fahíd FenyőfalvaA fenyőfalvi Olt-híd a Szeben megyei Fenyőfalva és Felek községek között állott, 1838-1842-ben épült, a két település vámot szedett rajta 1900-ig. 1907-ben bontották le, helyette vasfelszerkezetű hídat építettek a régi hídfők felhasználásával.
Evangélikus erődtemplom FenyőfalvaMivel a szakemberek az első települések közé sorolják, bizonyos, hogy már egy évszázaddal előbb volt temploma. Talán majd máskor A gps 2 m-t mutat, a gyanús üreg üres. Ide nem sikerült bejutnunk Hiába kerülgettük a várfalat, sehol nem találtunk egy elérhetőséget kifüggesztve. A XVI-dik században várfallal veszik körül toronnyal.
Falkenhayn-torony NagyszebenSzenterzsébet (románul Gusteriţa, németül Hammersdorf) régebb önálló szász falu volt, 1950 óta Nagyszebenhez tartozik. Új doboz Mivel a geodoboz eltünt, újat kellett tenni egy kicsivel közelebb a toronyhoz. Új geoláda Mivel a régi ládát betemette a föld, új ládát helyeztem el, kicsivel távolabb. A település a város északkeleti részén található, a Szeben (Cibin) folyón túl.
Kocka alakú lombkoronák NagyszebenNagyszebenben, a Lazaret negyedben levő Acélmunkások (Otelarilor) utcában, 40 fa lombkoronáját kocka alakúra alakítják ki. Hasonló megoldást alkalmaztak már az országban, a nagyváradi Zöldfa utcában.
Bolt háza Szenterzsébet NagyszebenA Bolt háza egy 1857-ben épült régi ház, mely még őrzi az eredeti formáját. Nagyszeben Szenterzsébet nevű városrészében található, a Malinului (Zselnicemeggy) utca 19 szám alatt.
Evangélikus templom Vérd1317-ben Mária-temploma van - a templom és plébánia azonban sokkal régibb, mert az első Szeben vidéki telepítések közé tartozik, az 1200-as évekből. A templom valóban román kori csarnoktemplom volt, legkésőbb a XIII-dik század végéről.
Evangélikus templom Mártonhegy1335-ben plébániatemploma van - temploma után, melynek Szent Márton lehetett a védőszentje, Szentmárton volt a neve. Templomának eredete egy századdal korábbra, a XIII-dik századra tehető, mert eredetileg háromhajós bazilika volt.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.