Szászsáros település (Szeben megye) Központ: Erzsébetváros. Szászsáros román elnevezése: Saros pe Tarnave. Német neve: Scharosch an der Kokel.
Turisztikai látnivalók - Térképek, részletes leírások és hozzászólások, fényképek, keresési lehetőség, navigáció a terepen valós időben teljeskörű hozzáférés esetén.

Szászsáros (Szeben megye) és környéke turisztikai látnivalói

Református templom Backamadaras Református templom Backamadaras 33,62 km-re
Középkori templomról nincs adat, katolikus hívei abban az időben a nyárádszentbenedeki plébániatemplomhoz tartoztak. Megint bodobácsok leptek el mindent - A rejtek körül is sok volt a bodobács, de mégis sikerült egyből a dobozt kitapogatnom anélkül, hogy érintettem volna a bodobácsokat. A reformáció idején mind reformátusok lettek.
Református templom Nagygalambfalva 45,67 km-re
Benéztünk a 13-14-dik században épült templomba, ahol Kányádi György református tiszteletes elkápráztatott alapos ismereteivel. A rengeteg érték közül említsük meg a Borsai Nagy Clara adományait, az 1789-ből származó festett templomajtót és az 1782-ből datált Úr asztalát.
Sárkányok elvarázsolt kertje Látogatási idő: naponta 10-18 óra között, háziállatok nélkül. Belépő felnőtteknek 35 ron, 3-10 éves gyerekeknek 25 ron, 0-3 éves gyerekeknek ingyenes, nyugdíjasoknak és diákoknak 25 ron.
Kisgalamb Levendula Kisgalambfalva 43,45 km-re
A Kisgalamb Levendula egy kis levenduláskert Kisgalambfalván, a református templommal szemben, a Hősök emlékműve mellett. Bár egy, a kertben látható, festett kerékpár fotózási lehetőségre utal, nincs információnk a kert látogathatóságáról.
Cserealja Zöld Park Cserealja Zöld Park Marosvásárhely 36,05 km-re
A Cserealja Zöld Park egy korszerű marosvásárhelyi szabadidőközpont, mely a Tudor lakónegyedben, a csendőrség szomszédságában található, négyhektáros területen.
Székelybósi panoráma Székelybósi panoráma 37,59 km-re
A hagyomány szerint a törökök által elpusztított Kisernye lakói telepedtek Bósba. Szép hely - Tetszik ez a környék. Csak a panoráma volt a helyén - Ali pasa halmai felől érkeztem ide, egy kis erdei terepkerékpározás után. Költözik a kilátás - Úgy látom, hogy a kivágott fák csutakjai nem hosszú életűek, ezért a beléjük rejtett dobozok élete is hamar véget ér. Kisernye 1580-ban már elpusztult falu a délkeleti völgyben.
Holokauszt emlékmű Holokauszt emlékmű Marosvásárhely 37,96 km-re
A május 4-i nap tragikus jelentőséggel bír, 1944-ben e napon kezdődött meg az erdélyi zsidók borzalmas tragédiája. Tavaszra hangolodva - Egy nagyon kellemes séta során került meg ez a doboz is. Majd megbeszéljük - Több rejtés is volt itt. Ami késik nem múlik - Szerintem biztos fogunk találkozni. Előbb helyi gettókba, majd az auswitzi koncentrációs táborba szállítottak őket.
Harangláb Harangláb Bözsefalva 43,14 km-re
A Székelyudvarhely és Székelykeresztúr közötti főútról tábla jelzi a letérőt a település felé, mely egyszerre utca és város, falu. Hangulatos hely - Rugonfalváról jöttem jöttem át, felkeresni ezt a nyugis helyet. Erzsébet? Bözse? - Megkaptam a sebességkorlátozó táblát, a harangot (és a lábát). A magyarázat egyszerű.
Csonka-ház Marosvásárhely 36,51 km-re
Csonka-ház - Marosvásárhely, Dózsa György utca 35. Épült 1910-ben.
Tisztviselő-telep Tisztviselő-telep Marosvásárhely 37,25 km-re
A Tisztviselő-telep Marosvásárhely Somostető alatti magas teraszán terül el, a telep építése Dr Bernády György polgármestersége idején kezdődött. Újra kereshető - A régi helyen elhelyeztem egy új 6x3 cm-es "antenás" dobozt ez eredeti adatokkal. Köszönjük - Köszönjük hogy bejegyeztél. Találatlan maradt - A dobozon kívül mindent megtaláltam amiről szó esett a bejegyzésekben. Az itteni családi házak szecessziós stílusúak és villaszerűek.
Váldhíd Váldhíd 4,95 km-re
Váldhíd templomát a XVI-dik századtól tornyos, 10 méter magas várfal veszi körül. Vártemplom - Körbejártam a vártemplomot, nézegettem a bástyákat, a falakat. Szászok már nincsenek - Sikerült bejutnunk a templomba is. Keleti tornya egyben kaputorony is, bejárata alatt keresztboltozattal - déli tornya az 1916-os évi földrengéskor összeomlott.
Református templom Református templom Gagy 41,06 km-re
Középkori templomáról nincs adat, de nem lehetetlen, hogy volt, miután 1666-ban újra anyaegyház, amikor templomépítésről van adat. Maganyos kis templom - Megtalaltam a dobozt, ugy nez ki, elsonek. Gyík van, doboz nincs - Énlakáról hazafele, gondoltuk megkeressük a geodobozt. A reformáció korában az addig tiszta katolikus lakosság többsége unitárius lesz és 1666-ban önálló anyaegyház.
Központi park Bocskai István-tér Központi park Bocskai István-tér Nyárádszereda 41,25 km-re
Nyárádszereda központi parkja a Bocskai-téri református templommal szembeh helyezkedik el, a város jellegzetes arculatát adja. 2008-ban újították fel, ekkor adták át a szökőkutat is.
Dianna Levendula Kert Székelykeresztúr 38,15 km-re
2023-ban, június 24-én kezdődik a Dianna Manufaktúra levendulaültetvényények hatodik szüretje. A levendulakertbe két kapun keresztül is be lehet jutni, a Kriza János utca 59, illetve a Székely utca 9 szám bejáratainál.
Városháza Városháza Marosvásárhely 37,4 km-re
A marosvásárhelyi Főtér déli részén impozáns, tornyos épület hívja fel magára a figyelmet. 1907-ben épült szecessziós, eklektikus stílusban Komor Marcell és Jakab Dezső építészek tervei alapján.
Patika múzeum Segesvár 19,02 km-re
A 18-dik század első felében három patika működött Segesváron - a Korona- (Apotheke zur Krone), az Oroszlán- (Apotheke zum Löwen), és a Sas-patika (Apotheke zum Adler). Az irodalmi adatok szerint, az 1720-ban alapított Oroszlán-patika volt Segesvár első patikája.
Kripta Kripta Székelykál 46,77 km-re
A középkori templom a Kripta nevű hegyen állott, ahol az egykori templom alatti kripta helye jól kirajzolódik ma is. Szerintem a helyén van - A megtalálást segítő információ nem költői gondolat. Diófa - Úgy gondoltam, hogy próbáljunk meg újra a régi helyen rejteni egy dobozt, mert az új hely, vagyis a bokor egy sírfelújítás áldozata lett. Újrapróbálom - A régi, beomlott kripta helyén lévő gödröt betömték. Kriptájának egyedüli megőrzött emléke egy sírkő, melynek 1647-ból származó érdekes felirata van.
Párkány-forrás Párkány-forrás Marosvásárhely 38,74 km-re
A marosvásárhelyi Párkány-forrás a MOGYE-kantintól a Constantin Romanu-Vivu utcára lejtő domboldalban épített lépcsők mellett található. Elsőnek megtalált geodobozért 3 pont jár - Nem tudom, hogy más hogy van vele, de ha megjelenne a lakhelyem közelében egy új rejtés, én azonnal rohannék, hogy megkeressem. Tervben volt - Tervben volt, hogy megkeresem, de még nem volt időm rá. Számomra új ez a forrás, még nem jártam itt - Én is csak innen értesültem a forrás létezéséről.
Vártemplom Vártemplom Marosvásárhely 37,79 km-re
Marosvásárhely monumentális vártemplomának építése a 13-ik századig nyúlik vissza, amikor még Marosvásárhely neve Székelyvásárhely, latinosan Novum Forum Sicolorum volt. Méltóságos óriás - Ebben a templomban konfirmáltam. Felújitva - Négy évvel ezelött jártam utoljára erre. Működik - Tényleg így működik, hogy másodszorra, és nappal lehet megtalálni. A város mai nevét, szabad királyi rangját és címerét 1616 április 29-én adta át Bethlen Gábor erdélyi fejedelem a város főbírájának, Borsos Tamásnak.
Bánatos királylány kútja Bánatos királylány kútja Nagygalambfalva 46,54 km-re
Lélegzetvisszafojtva hallgattuk a mesét, s a szomorú éneket, amit az asszony olyan gyönyörűen énekelt, hogy még a felnőttek is megkönnyezték.
Erődtemplom Erődtemplom Szászörményes 13,16 km-re
Szászörményes evangélikus erődtemploma gótikus csarnoktemplom, támpilléres szentélye a nyolcszög három oldalával záródik, hajója elé nem építettek tornyot. Lovak legelnek - Minden kapu sajnos zárva volt, pedig valaki rendszeresen bejár az udvarba, a lovait legeltetni. A templomot négyszög alaprajzú védőfal keríti, melynek szentély felőli szakaszánál magas védőtorony áll, ennek felső szintjén, a sokszögű gúlasisak alatt faerkély fut körbe, ez alatt pedig lőréseket képeztek ki a torony falában.
Turbina-villanytelep Turbina-villanytelep Marosvásárhely 38,13 km-re
A városi park (a régi Erzsébet liget) mellett található a ma is üzemképes turbina (vízi erőmű). Kemény dió a buszmegállóban - Ki kell várni azt a pillanatot, amikor az emberek épp szállnak fel a buszra. Eltűnt - Két-három hete ellenőriztem a dobozt és tartalmát, akkor még minden rendben volt. Rejtés - Ideje volt új dobozt rejteni, ma végre sor került erre. Az alsó turbina mellett épült 1910-ben a Közüzemek hidro-elektró épülete (Turbina-villanytelep).
Egykori ferences kolostor harangtornya Marosvásárhely 37,69 km-re
A ferencesek marosvásárhelyi jelenléte egyenes összefüggésben van a reformációval, ami a XVI-dik században teret hódít Erdélyben. Éjfél előtt, hazafelé tartva - Kicsivel éjfél előtt arra jártam, ez alkalommal már messziről megláttam az áthelyezett geodobozt. Jó helyen van - Két alkalommal kerestem a dobozt sikertelenül. A torony megvan - De szerintem a mágneses dobozka nincs már meg. 1557-ben a Református Egyház elkobozza a katolikus szerzetesrendek birtokait, a ferencrendiek kénytelenek elhagyni a várost.
Michael von Melas-ház Michael von Melas-ház Segesvár 18,97 km-re
Ebben a házban lakott Michael von Melas (1729-1806), az osztrák hadsereg hadvezére. 1800-ban, az olaszországi Marengo mellett ütközött meg Napóleon seregével.
Marosszentanna 40,4 km-re
Marosszentanna Marosvásárhely egyik külvárosa. Látnivalója templomának gyönyörű freskója.
Református templom Bocskai-tér Református templom Bocskai-tér Nyárádszereda 41,16 km-re
A nyárádszeredai református templom a régi gótikus templom köveiből, 1838-ban épült. Eredetileg fatornya volt, a kőtornya 1898-ban épült.
Református templom Dombos 42,54 km-re
Korai neve, villa Latina és Waldorph azt jelzi, hogy XII-dik századi szász, azaz vallon telepítés. Ez korai templom létezését feltételezi.
Román katona szobra Román katona szobra Marosvásárhely 37,45 km-re
Az ismeretlen román katona emlékműve, Izsák Márton alkotása, a marosvásárhelyi főtér nyugati részén, az úgynevezett Rózsák terén áll. A hősi katonaemlékművet Románia, illetve Erdély fasizmus alóli felszabadulásának 20-dik évfordulóján avatták fel.
Erődített evangélikus templom Morgonda 30,19 km-re
1332-ben plébániatemploma van - mivel az első szász települések közé számítják, már az előző században kellett lennie templomnak. Az oklevelekben először feltűnő Vallis Mariae és a németben szereplő Mariental, arra enged következtetni, hogy Mária-temploma volt.
Máriaffy-kápolna Máriaffy-kápolna Marosszentgyörgy 39,98 km-re
Marosvásárhely marosszentgyörgyi határánál levő temető északi részén a Máriaffy család temetkező helye és kápolnája található. Megtaláltuk - Nem jártam még ebben a temetőben, a kápolnáról még kevésbé volt tudomásom. Szűk hely - Szűk és kicsi hely volt eleinte észre sem vettem. Cseles - Jo rejtes.
Református templom Református templom Nyárádkarácsonyfalva 30,65 km-re
Entz Géza közlése szerint a régi templom szemöldökkövén az 1496-os évszám volt olvasható. Zárt kapu - Az este vettem észre, hogy megjelent ez a rejtekhely. Megkerülve a templomot - Ma újra erre jártam, de most már nem siettem annyira. Bodor István 1608-ban egy hold földért egy harangot ad a templomnak.
Dózsa-Barátosi kúria Hármasfalu 40,27 km-re
A Dózsa-Barátosi kúriát a 18-dik században építették. Hármasfalu 244 szám alatt található.
Toldalagi-kastély Toldalagi-kastély Koronka 35,3 km-re
A Toldalagi-kastélyt 1830 körül Toldalagi Ferenc építtette a régebbi 17-dik századi kastély helyére, amely 1630-ban már állt. Az épület több mint 180 éve figyeli az ottani világot, tűrve tehetetlenül a történelem viszontagságait.
Kisvasút-állomás Marosvásárhely Kisvasút-állomás Marosvásárhely 36,19 km-re
A marosvásárhelyi, hajdani Kisvasút-állomás Tanulok - Még a tanuló fázisban vagyok, de azért nem szoktam elárulni a titkot. Szomoru emlek - Kar, ezt a helyet meg ismertem. Ujrakeresés - Miután rejtettem a kisfiammal a keskeny nyomtávú mozdony depónál, átjöttünk a kisvasút állomásra.
Fertőző betegségek kórház Marosvásárhely 35,81 km-re
Fertőző betegségek kórház - Marosvásárhely, Dózsa György utca 127. Épült 1910-ben.
Földpiramisok Földpiramisok Szászkézd 32,42 km-re
Földpiramisok - Szászkézd
Ortodox-zsidó temető Ortodox-zsidó temető Marosvásárhely 36,06 km-re
A szétválást követően az ortodoxiát felvállaló marosvásárhelyi izraeliták minden területen függetlenedni próbáltak - teljesen normális volt, hogy a két zsidó közösségnek meglegyen a saját temetkezési helye, ahova csak a sajátjait temeti el. Terepszemle - A Csere-erdőben elrejtett geodoboz megtalálása után, a Kishegyszőlőn keresztül ereszkedtem vissza a városba. Harapós kutya - Amikor a dobozt rejtettem, fél órát töltöttem a temetőben, keresve a megfelelő helyet. Zörgessetek és megnyittatik néktek - Sikerült bejutnom a temetőbe (a kapun át). Az ortodoxok a Kövesdombon szereztek területet erre a célra, ahol még a 20-dik század közepén is csak zöldséges kertek voltak elvétve egy-két házzal.
A fehér amurokhoz-tavak A fehér amurokhoz-tavak Erzsébetváros 5,89 km-re
Az erzsébetvárosi örmény katolikus templomtól Kund felé tartva, nem hagyhattuk ki az Erzsébetváros közelében levő tavakat sem. Nem murok, hanem amurok - Közös megegyezés alapján fakir rejtett az Erzsébetváros közelében található tavaknál. Tavirózsa - Tele-tele volt az út leparkolt gépkocsikkal.
Petőfi Sándor mellszobra Petőfi Sándor mellszobra Segesvár 18,97 km-re
Petőfi Sándor mellszobra a segesvári vár északkeleti sarkában, a Csizmadiák tornya és a Szent József római katolikus templom közötti kis parkban található.
Református templom Református templom Göcs 26,29 km-re
A hagyomány egy kápolnáról tud, amelyet még a katolikus korban remeték alapítottak, Szent István-kápolna, és amely búcsúhely volt abban az időben. Régi templomának vagy kápolnájának egyik harangja felirata szerint 1614-ból való: Anno Domini 1614 MPN.
Hódolat Hungária előtt Hódolat Hungária előtt Marosvásárhely 37,43 km-re
Körösfői Kriesch Aladár szecessziós stílusú, 1913-ban készült, mozaik kompozíciója a marosvásárhelyi Kultúrpalota főhomlokzatán látható. A dicsőségesen trónoló Hungária allegorikus alakját mutatja be, történelmi és allegorikus szereplők társaságában.
Teleki kripta Teleki kripta Sáromberke 48,68 km-re
Sáromberke Marosvásárhelytől 14 km-re fekszik, látnivalói a Teleki család sírboltja, a Teleki kiállítás, illetve a 18-dik században épített Teleki-kastély. A sáromberki Teleki kripta - Sáromberke látnivalói közül ehhez a rejtekhelyhez a kriptát mutatnám be. 1319-ben Sárombergként jelentkezik az oklevelekben, 1405-ben Sáromberk, 1412-ben Sárumberek néven, a középkorban szász lakói is voltak.
Nyomáti sírkövek Nyomáti sírkövek 37,37 km-re
A kígyót gazdag jelképi tartalma alkalmassá teszi arra, hogy helyet találjon a sírkövek ábrázolásai között. Megkövült kígyók - A két kígyó meg volt kövülve, úgyhogy bátran vettem elő a dobozt :-). Kígyók - Érdekes a sírfelirat, manapság már csak adatokat írnak fel a csilivili márványra, és mindent körbebetonoznak. A legszebb ilyen sírkövek, amelyeken két egymással szembe hajló kígyó domborműves faragása látható, a nyomáti temetőben vannak.
Alexandru Papiu Ilarian kollégium Marosvásárhely 37,76 km-re
Alexandru Papiu Ilarian kollégium - Marosvásárhely, az egykori városi felsőbb leányiskola épülete. Épült 1910-1914.
Segesvár első plébániatemplomának romjai Segesvár első plébániatemplomának romjai 18,9 km-re
Az Ónművesek (románul Cositorarilor) utcájában láthatjuk Segesvár első, XIV-dik században épített plébániatemplomának megmaradt romjait. A romok az Evangélikus Egyházközösség kertjében vannak, a fedett Diáklépcső közvetlen közelében, az Iskola-domb aljában.
[ Fel ↑ ]
Rák tava - Nagygalambfalva
Rák tava - Nagygalambfalva 46,38 km-re
A Rák tava Nagygalambfalvától 2 km-re északra található, 600 m magasságban.
Siklódkő - Görgényi-havasok
Siklódkő - Görgényi-havasok 53,52 km-re
Albert Huet-tér Albert Huet-tér Nagyszeben 54,79 km-re Nagyszeben Szászföld "fővárosa", 2007-ben Európa kulturális fővárosa volt. Evangélikus Székesegyház - Megtaláltam a filmdobozt, benne a listát. Madarat tolláról - Madarat tolláról, keresőt találatáról ismerheted meg. Odú - Na végre egy megtalált doboz. Látnivalói: az evangélikus templom, a Brukenthal Múzeum, a Várostorony, az Orsolya-rendi apácákhoz tartozó templom, a Franz Binder Egyetemes Néprajzi Múzeum, a Gyógyszerészeti Múzeum, az evangélikus püspöki székesegyház, a Történeti Múzeum.
A Kárpátok öregje Mirkvásár 64,74 km-re A Kárpátok öregje - Mirkvásár.
Kisdisznódi vár Kisdisznódi vár Kisdisznód 65,35 km-re Kisdisznód (Cisnadioara, Michelsberg) csupán néhány kilométerre található Nagyszebentől. Ez is eltünt - Sajnos ez a geodoboz is eltünt. Csodálatos kilátás - Már 7 lej a belépődíj. Szent Mihály - Egyedi a templom építési stílusa. A kisdisznódi erődtemplomot 1223 körül építette Gocelinus magister,román stílusban.
Unitárius templom Recsenyéd 64,4 km-re Középkori templomról nincs adat. Lakói azonban tiszta katolikusok voltak, akik a reformáció idején unitáriusok lettek.
Földpiramisok Földpiramisok Mezőkirályfalva 60,69 km-re A Mezőkirályfalva melletti földpiramisok földcsusszamlás útján jöttek létre. A falutól délre találhatók, a DJ173 jelzésű megyei út keleti oldalán, a Cseh hát nevű dombtól nyugatra.
Uzdiszentgyörgy 61 km-re 1329-ben Zengurgy néven jelentkezik a forrásokban, majd 1344-ben Zentgurgthelke, 1461-ben Zenth Gewrg Siculorum formában.
Madárkert Korond 57,15 km-re A korondi madárkertben közel 40 faj található - 5 fajta páva, 12 fajta fácán, 5 fajta galamb, fogoly- és papagájfajok, vízimadarak, vadludak és kacsák, és dísztyúkok.
Szalonna-csúcs Fogarasi-havasok 69,81 km-re Szalonna-csúcs, románul Varful Slanina.
Katolikus templom Deményháza 52,52 km-re 1638-ban a források szerint az Agyagos tetőn fakápolna állt Szent Orsolya tiszteletére szentelve. 1671-ben a kápolnát leviszik a mai temetőbe és ott a szent őrzőangyalok tiszteletére szentelik.
Vöröstorony Bojca 68,03 km-re Vöröstorony - Bojca Egymás mellett - Megkerestem a Vöröstorony mellett levö temetöben a radupuscarciuc által (aug. Elföldelve - A hely átalakult. Szemetes a környék - Nagy a forgalom a toronynál, de ennél nagyobb a szemét körülötte.
Rabsonné útja Rabsonné útja Illyésmező 63,09 km-re A Rabsonné útja Illyésmezőtől északkeletre található, északnyugat - délkelet irányba vonuló töltésvonal. A Csere-tető tisztás nyugati szélén halad el.
Béla bán vára Béla bán vára Homoródszentpál 64,48 km-re A 12-dik századi Béla bán várának helye Homoródszentpál északkeleti határában található, a Kis-Homoródba ömlő Várca-patak bal oldalán. Kálmán, László és Béla pénzérméket találtak itt, melyek az 1048-1114-as évekből származnak.
Református templom Református templom Felenyed 67,05 km-re A XVIII-dik században templomát lebontják, helyén 1793 és 1818 között új templomot építenek. Középkori tiszta katolikus lakói a reformáció idején reformátusok lesznek, a templommal együtt.
Evangélikus templom Evangélikus templom Halmágy 58,85 km-re Szász telepítés, 1488-ban a török támadás elnépteleníti, ekkor 1488-ban magyar családnevek szerepelnek. Bazilikális rendszerben épült háromhajós temploma 1260 előtti vagy legkésőbb ekkor kezdik el építését.
Udvarhely körüli túraösvény Udvarhely körüli túraösvény 57,99 km-re Az Udvarhely körüli túraösvény az Erdélyi Kárpát-Egyesület Székelyudvarhelyi Osztálya által kijelölt helyismereti, gyalogtúra útvonal. A fehér alapon narancssárga U betűvel, benne narancssárga ponttal jelzett túraösvény nagyvonalakban követi a város határának vonalát.
[ Fel ↑ ]
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.