Szebenjuharos település (Szeben megye) Központ: Nagyszeben. Szebenjuharos román elnevezése: Paltinis. Német neve: Hohe Rinne. Egyéb neve: Magascsorgó.
Régi Olt-fahíd Fenyőfalva 32,67 km-reA fenyőfalvi Olt-híd a Szeben megyei Fenyőfalva és Felek községek között állott, 1838-1842-ben épült, a két település vámot szedett rajta 1900-ig. 1907-ben bontották le, helyette vasfelszerkezetű hídat építettek a régi hídfők felhasználásával.
Hermány 30,1 km-re1302-ben Castenholz, 1339-ben Castenholez, 1409-ben Castenhalez néven jelentkezik az oklevelekben. Megvan - Megvan a doboz.
Rüsz 38,24 km-reRüsz falu szász temploma egy kis dombon áll. Megvan - Megvan a dobozka. Hiába - A templom nagyon tetszett. Értékei a karzat festett kazettái, valamint a templom különálló, megdőlt tornya.
Vörös-szakadék Szászsebes 45,31 km-reA Vörös-szakadék természetvédelmi terület Szászsebestől 3 kilométerre északkeletre található. Következő alkalommal nem hétvégén megyek - Már nagyon régen szerettem volna ide kitérni. Vörös fal - Különleges hely. Visszatérés - Újra eljöttünk, és még szebbnek találtuk, mint ezelőtt nyolc évvel. Már a főútról is jól látható.
Pimpó-szikla Páreng-hegység 46,27 km-reCsató János magashegyi túráján, 1872-ben, a Párengben, elsőként talál meg egy pimpó fajt. A növényt Haynald Lajosról, Erdély egykori katolikus püspökéről nevezi el Potentilla haynaldianeának.
Zöld-tó Páreng-hegység 44,93 km-reA 0,62 hektáros Zöld-tó a Sztojnica-csúcstól kelet-északkelet felé található. A tavacska víztükre a Szlivej-hegygerinc északi aljában, a sziklás törmelék és a morénagátak között csillog.
Resinár 11,52 km-reResinár Szebentol 12 km-re fekszik. Itt született Octavian Goga, román költo és politikus, valamint Emil Cioran, román filozófus.
Kicsi-Zsíl-szoros Páreng-hegység 44,34 km-rePetrozsénytől a Szárazgödör (Groapa Seaca) menedékházig az aszfaltút a Kicsi-Zsíl (Jiet-patak) völgyében vezet. A szép szorosban számos magasról lezúduló, nagy hozamú vízesést láthatunk.
Gemanarea-csúcs Páreng-hegység 46,01 km-reA Gemanarea-csúcs a Páring-hegység főgerincének és 2420 m magas Szlivej (Slivei) hegytömbjének találkozásánál helyezkedik el. Innen körülbelül 1 óra alatt lehet feljutni a Nagy-Páring 2519 m-es csúcsára.
Urdele-vízesés 39,52 km-reA La Vulpita-vízesés egy vízesés sorozat a Transalpina mellett, A Nagy-Muntinu csúcs és az Urdele-hágó között, az Urdele-patakon. A neten La Vulpita-vízesés néven ismerik, de talán helyesebb lenne az Urdele-vízesés, mert az Urdele patakon van.
Geo Negoj 49,21 km-reGeo Negoj, Fogarasi havasok Gyonyoru a kilatas odafentrol - Tartalmas kis Fogarasi tura alkalmaval 5 odszor vagy 6 odszor jutottam fel a Negoi csucsra. Erdély csúcsa - Végre sikerült ide is (f)eljutnom. Karpatok bercein 2 - Elottunk nem volt tiltas.
Mundra-tó Páreng-hegység 46,05 km-reA Mundra-tó a Nagy-Páring-csúcstól kelet-északkelet felé terül el, 1,12 hektáros vízfelülete van. A Páring-hegység legmagasabban elhelyezkedő, 2158 m-en kialakult tava.
Állatkert Nagyszeben 18,65 km-re1929-ben nyitotta meg kapuit a nagyszebeni Fiatalerdőben Románia első állatkertje. Kicsi - Először jártunk ebben a kicsi, de szép helyen fekvő állatkertben. Nincs már geodoboz - Sajnos nincs már meg az állatkert és az Astra Néprajzi Múzeum közötti kapunál levö geodoboz. Az állatkert létrejöttét a Códon (Sadu) levő vízierőművet (az első Erdélyben) feljavitó Székely mérnök kezdeményezte, miután egy pár rókát fogott a közeli erdőben.

Az Oasa-tó a legnagyobb mesterséges vízgyűjtő tó a Sebes völgyében. A tó vízét a Galceag földalatti vízerőmű hasznosítja.
Erődtemplom Dolmány 31,26 km-reAz első Szeben vidéki települések közé tartozik, s így legkésőbb a XIII-dik század elején temploma is van. Megvan a dobozka elrejtve a fában - Kár hogy nem sikerült bejutni a falon belülre. Csak kintről nézelődtünk - Vurpód és Veresmart felől visszaúton próbálkoztunk a templomlátogatással. A templom is korábbi korra utal, mivel román kori és román stílusjegyeit meg is őrizte.
Carja-csúcs 45,66 km-reA petrozsényi sítelep fölé magasodó hegyes Carja-csúcs, a maga 2405 méteres magasságával, a Páreng-hegység negyedik legmagasabb pontja. Naná, hogy ott voltam - Csak azt bántam meg, hogy nem vittem sílécet. Tetejéről szép kilátás nyílik nyugati irányban a Zsil völgyére, keleti irányban pedig a Nagy-Páreng-csúcsra, illetve számos gleccsertóra.
Evangélikus erődtemplom Fenyőfalva 31,49 km-reMivel a szakemberek az első települések közé sorolják, bizonyos, hogy már egy évszázaddal előbb volt temploma. Zárva volt a temlom - De mivel a rejtek kívül van, nem volt semmiféle akadály megkapni az üvegecskét. Talán majd máskor - A gps 2 m-t mutat, a gyanús üreg üres. Ide nem sikerült bejutnunk - Hiába kerülgettük a várfalat, sehol nem találtunk egy elérhetőséget kifüggesztve. A XVI-dik században várfallal veszik körül toronnyal.
Scurtu-nyereg Páreng-hegység 44,95 km-reA 2203 m magas Scurtu-csúcs mellett, a 2111 m-en található Scurtu-nyeregnél gyönyörű kilátás nyílik a Kicsi-Zsíl (Jiet-patak) völgye felé. Itt tér le a Mija-tó (ejtsd Mizsa) felé a túraösvény.
Zosim Oancea üvegikon-múzeum Szibiel 12,4 km-reSzibielben, a templom mellett található Románia legnagyobb üvegikon-múzeuma. A 2005-ben elhunyt Zosim Oancea atya 1969-ben kezdte gyűjteni darabjait, amelyek közül a múzeum hatszázat mutat be.
Kocka alakú lombkoronák Nagyszeben 24,8 km-reNagyszebenben, a Lazaret negyedben levő Acélmunkások (Otelarilor) utcában, 40 fa lombkoronáját kocka alakúra alakítják ki. Hasonló megoldást alkalmaztak már az országban, a nagyváradi Zöldfa utcában.
Dengheru-csúcs aronbv Parang-hegység 40,62 km-reA Parang hegységet átszelő Transalpina út mellett fekvő Dengheru-csúcs közelében rejtettünk. Transzalpina - Már régóta készülünk a Transzalpinán végigautózni. Papusa vagy Dengheru - A megadott koordináták közelében nem találtam meg a rejtekfotón látható sziklákat. Ki tudja - Amit en rejtettem annak 8 eve. Habár nem Erdélyben van, azért mindenképp érdemes ellátogatni a Parang-hegységbe, alpesi szépségű hegyvonulat, az út 2200 méterre kígyózik fel és lélegzetelállító szépségű tájakat láthatunk.
Kisdisznód Evangélikus templom 14,79 km-reKisdisznód, románul Cisnadioara, németül Michelsberg, Nagyszebentől 10 km-re délnyugatra, a Csindrel-hegység aljában fekszik. Kazetták - A vár jegyszedőjénél érdeklődtünk a templomba való bejutás lehetőségéről és kaptunk egy telefonszámot, egy nagyon kedves szász hölgy engedett be. 1428-ban, Mulenbecher Miklós plébánossága idején, Szent Mária tiszteletére szentelt, gótikus templomot építettek a falu közepén.
Albert Huet-tér Nagyszeben 23,18 km-reNagyszeben Szászföld "fővárosa", 2007-ben Európa kulturális fővárosa volt. Evangélikus Székesegyház - Megtaláltam a filmdobozt, benne a listát. Madarat tolláról - Madarat tolláról, keresőt találatáról ismerheted meg. Odú - Na végre egy megtalált doboz. Látnivalói: az evangélikus templom, a Brukenthal Múzeum, a Várostorony, az Orsolya-rendi apácákhoz tartozó templom, a Franz Binder Egyetemes Néprajzi Múzeum, a Gyógyszerészeti Múzeum, az evangélikus püspöki székesegyház, a Történeti Múzeum.
Szászújfalu 33,06 km-reSzászújfalu templomának tornya a nagydisznódihoz hasonló, alatta a félköríves kapu befalazva maradt meg. Megtaláltam fent a dobozkát - Kár a templomért, be van törve a kapu, döl össze sok minden. Talán sikerül - Talán sikerül így is egy picit felhívni a templomra a figyelmet. A dobozt nem találtuk - A dobozt nem találtuk meg. A torony nyugati falán levő késő román kori féldombormű egy püspököt ábrázol, a másikon oroszlán, amint emberforma alakot nyel le; a gonosz lelket szemlélteti.
Kisdisznódi vár Kisdisznód 14,89 km-reKisdisznód (Cisnadioara, Michelsberg) csupán néhány kilométerre található Nagyszebentől. Ez is eltünt - Sajnos ez a geodoboz is eltünt. Csodálatos kilátás - Már 7 lej a belépődíj. Szent Mihály - Egyedi a templom építési stílusa. A kisdisznódi erődtemplomot 1223 körül építette Gocelinus magister,román stílusban.
Nagydisznód 18,18 km-reNagydisznód központjában található a 13-dik században épített, középkori jellegű evangélikus erődtemplom - Értékei a szárnyasoltárán álló gótikus stílusú Madonna szobor, az oltár külső festett képei. Itt született Heltai Gáspár, a szász származású protestáns lelkész és nyomdász.
Oncesti-csúcs 1,75 km-reAz Oncesti csúcs a Szebeni havasok (Cindrel) hason nevű hegyének, 1720 m magas csúcsa. Oncesti-, Batrana- és Rozdesti csúcsok - Elindultam a csúcs fele, temészetesen libegővel.
Kelnek 33,54 km-reA 13-dik században épült, szép fekvésű, hangulatos kelneki várat 2004-ben újították fel. A várfalakon belül reneszánsz virágmintás, festett fakarzatos, evangélikus kápolnát építettek, melyben ma koncerteket, kiállításokat rendeznek.
Rusesti-házcsoport Merisor 58,85 km-re A Merisor faluhoz tartozó Rusesti házcsoport a Rachita patak mellékvizénél, a Rusesti patak mentén található, elszórtan. Itt halad át a Zsil-völgyébe tartó vasút, mely egy tökéletes kör alakú hurkot képez, miközben két, kisebb alagút is van rajta.
Erődített evangélikus templom Brulya 64,28 km-re 1332-ben plébániatemploma van - a templom eredete sokkal régibb, Halaváts szerint a XIII-dik század elején építették, ez egybeesik a szász telepítés korával, mely a XII-dik század után közvetlenül megtörtént itt is. Régiségére enged következtetni a templom védőszentje, Szent Miklós is.
Erődített evangélikus templom Vessződ 62,88 km-re 1332-ben plébániatemploma van, papja - a templom legalább egy évszázaddal régebbi, mivel a falu az 1200 előtti telepítések korából való - a mai templom a XIII-dik századi bazilikális templom utóda. A román kori bazilikának félköríves szentélye volt, amelyet a XV-dik század végén a szentély fölé épített toronnyal erődítettek, falait megkettőzve.
A régi iskola romjai Merisor 59,13 km-re Az 1897-ben épült, régi általános iskola romjai a merisori ortodox templommal szemben állnak. Az egykori fogadó helyén épült, ahol a postakocsik idejében az utasok megálltak pihenni, lovat cserélni.
Evangélikus templom Vérd 61,06 km-re 1317-ben Mária-temploma van - a templom és plébánia azonban sokkal régibb, mert az első Szeben vidéki telepítések közé tartozik, az 1200-as évekből. A templom valóban román kori csarnoktemplom volt, legkésőbb a XIII-dik század végéről.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.