Réka királyné sírja Történelmi-kulturális érték. Megismernéd közelebbről? Kopjafa - Többször is voltam itt, de csak később tudtam meg, hogy geoláda is van. A kis szikla elbújt - A legnehezebb a kis szikla megtalálása volt az aljnövényzetben. Útban a Rika-erdei kora középkori erődítményrendszer felé, a Rika-patak völgyében vezető földúton, kelet felől érkezve, először balkéz felől a Réka királyné sírjának nevezett patak parti sziklához érkezünk.
Kőgomba kalap nélkül Kirulyfürdő Igaz ez akkor is, ha már számtalan alkalommal járt már valaki egy helyen. Természeti érték. Tudod hol van a térképen? Szikla - Miután ittam a Lobogó forrás vizéből, a patakon a fenyő hídon mentem át. Aki nyitott szemmel jár a természetben, lépten-nyomon új dolgokat fedezhet fel.
Erődített evangélikus templom Felmér Erre tanú a templom maga, melynek stílusjegyei az átmeneti (román-gótikus) korra utalnak. Történelmi-kulturális érték. Neked sikerült eljutni ide? Mivel már Imre király idejében a kiváltságokban részesülő falvak között szerepel, bizonyos, hogy a XI–XII-dik század fordulóján templom is épül.
Vásárút Csíkdelne Borzsova Csíkszépvíz Körülbelül négy-ötszáz évvel ezelőtt, a csíkdelnei Keresztelő Szent János-templomtól északra, a Vásárút legmagasabb pontján, a Vásárkapu nevű helyen tartottak csíkszékiek állatvásárokat, sokadalmakat. Természeti érték. Érdekes hely. Balogh Lajos a borzsovai falumonográfiájában említi a Vásárutat.
A vasúti híd alatt TusnádfürdőA vasúti híd alatt Különleges látnivaló. Hozzá tudsz szólni? Új geodoboz a régi rejtekben - A román geojátszótérről jelezték, hogy talán eltűnt a tusnádfürdői vasúti hídnál elrejtett geodobozom. Tusnádfürdői kirándulás 6 - Előre egy kicsit vacilláltunk, hogy a vajon a híd melyik oldalán lehet a doboz. A vasúti híd alatt
Jégkorongozók Csíkszereda A Vákár Lajos jégpálya mellett két hokis szobor is található. Történelmi-kulturális érték. Van fényképed róla? A doboznak első megtalálói - Gratulálok az első megtalált geodobozhoz. Kék-fehérek - Elindultunk geodoboz-vadászatra, a fiammal, ez volt az első megtalált doboz. Jégkorongozók - Vákár Lajos műjégpálya, Csíkszereda, Törős Gábor 1978.
Szent Margit-kápolna Csíkszentimre A hagyomány úgy tudja, hogy Tankó Margit építtette 1661-ben. Történelmi-kulturális érték. Hozzá szeretnél szólni? Margó - Holtbiztos voltam, hogy ezt a dobozt megtalálom. Kakukk-hegyi barangolások III - A Kakukk-hegyről visszafele kerestük fel a magányos régi kápolnát Szentimre határában. Csíkszentimrétől nyugatra húzódó mező közepén magányosan egy kis kápolna áll.
Maka vára Makfalva Maka állítólag egy székely rabonbán volt. Történelmi-kulturális érték. Tudod hol van a térképen? A makfalvi vár Orbán Balázs Székelyföld leírásában Maka vára helynévként szerepel.
Petőfi Sándor emlékére Erdőszentgyörgy Velük volt Petőfi Sándor is, a nemzet nagy költője. Történelmi-kulturális érték. Különleges. A legenda szerint hajdan, az e helyen álló tornácos háznál cserélt lovakat és pihent meg Bem József lengyel származású honvéd altábornagy és vezérkara, 1849 július 30-án.
Medvevár sziklavilág Fenyőkút Mivel a Kormos-kőről itt ereszkedtem be, érdemesnek tartottam ezeket a sziklákat is dokumentálni, a környék sziklavilágát pedig egy körút formájában bejárni. Természeti érték. Neked sikerült eljutni ide? Szerencse - Szóval az élethez is és a medvéhez is szerencse kell. A Kormos-kő sziklavilágától északkelet felé, Fenyőkút irányába, a következő hegylábon egy másik sziklacsoport található.
Bazaltoszlopok Alsórákos A bazalt kitermelését 1895-ben kezdték meg. Természeti érték. Tetszik neked? A gyík a helyén - Könnyű volt megtalálni a dobozt, hisz ott volt a gyík. Látványban elmarad a tó mellett - Előbb a tónál jártunk, onnan jöttünk az oszlopokhoz. A Persányi-hegységet, kelet-nyugat irányban átvágó Olt-folyó a szorosból kilépve Alsórákosnál újból belevágja széles medrét a negyedkor elején képződött bazalterületbe.
Guthman-Valenta kastély Olthévíz A feltételezések szerint az egyszintes épületet 1553-ban építették, majd a 18-dik században átalakították. Történelmi-kulturális érték. Van tudomásod róla? Romos - Ez az épület még megmenthető. Az olthévízi Guthman-Valenta kastély a Kálnoky-kastélytól 300 méterre dél-délkeletre található, az ortodox templom szomszédságában.
Református templom Makfalva Az egykori templom középkori létéről tanúskodik az a leírás, amely Benkőnél olvasható: csinos kőépület, keleti része ódon gót stílusú. Történelmi-kulturális érték. Vannak információid? Templomáról egykori haranglábjának megmaradt vitorláján olvasható dátum beszél: 1572.
Bázis-sósmedencék Homoródkarácsonyfalva A Bázis névre keresztelt 50x8 méteres természetes és 10x4 méteres deszkával bélelt úszómedencét helybeliek létesítették. Természeti érték. Tetszik neked? Homoródkarácsonyfalvától délkeletre, a Dungó népi feredő közelében, attól keletre, a Csősz patakába ömlő Sós-patakon, két sósmedencét találunk.
2005-2026 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.