Gurahonc település (Arad megye) Központ: Gurahonc. Gurahonc román elnevezése: Gurahont. Egyéb neve: Honctő.
Turisztikai látnivalók - Térképek, részletes leírások és hozzászólások, fényképek, keresési lehetőség, navigáció a terepen valós időben teljeskörű hozzáférés esetén.

Gurahonc (Arad megye) és környéke turisztikai látnivalói

Istenek-havasa 49,09 km-re
Keleti országhatárunk mentén tiszta időben egy messzi hegyvidék körvonalai zárják le a látóhatárt. Véletlenül - 2008 nyarán, egész véletlenül megtaláltuk a dobozt. Tiszta véletlenül - Egyszer rég, erre kirándulva, tiszta véletlenül, megtaláltuk a ládát. A Varasó-ház felöl másztuk meg a hegyet - Nem gyalog, motorral, de így is kemény megpróbáltatásban volt részünk. Ez az Erdélyi-Szigethegység nyugati szegélye: a Béli-hegység, a Bihari-havasok, délebbre Aradhegyalja hegyei.
Nagy Phaeton vizesés 48,33 km-re
A Nagy Phaeton-vízesés, egy összetett, földtanilag, növénytanilag védett terület, amely vízeséseket, sziklákat foglal magába. A vízesés szép volt - A sárga kereszt jelszésről tértünk le a kék háromszögre, sajnos nem néztük meg előtte az út leírását (fentről nem jeleztek semmit az úton), emiatt kissé meglepődtünk. Nagy Phaeton - kis víz - Meredek ösvényen közelítettük meg a vízesést. Az Aló Völgyén található a 80 m magas vízesés, amely sárga, rozsda és ibolyaszín kvarckristály lépcsőkből épül fel.
Vadászkastély Soborsin 30,38 km-re
Soborsin nyugati végén egy vadászkastély áll, parkkal körülvéve - a 18-dik század végén épült és a 19-dik század első felében klasszicista stílusban újították fel.
Moloch-kilátó Szamos-Bazár 49,49 km-re
A Szamos bazár szurdokára nyilik kilátásunk, jobról a Moloch vízeséssel és balról a Belvedere sziklafala tornyosul a maga körülbelül 100 m-es magasságával. Láda konverzió - Először is kösz a visszajelzést Melinek. Koordináták finomítva - A koordinátákat kijavítottam, a meli és csapatja által bemért értékekre. Beárnyékolt geotrekking - Ez alkalommal egy hétvégét töltöttünk Pádison. A kilátótól balra található az Angyalszírt.
Ponor-rét Ponor-rét 43,93 km-re
A Pádisi-fennsík egyik legszebb tája a Ponor-rét. Felkészületlenül - A több napig tartó esőzés után sem volt még feltelve a Ponor-rét tava. Víznyelők - Sajnos, a dobozt nem találtam meg. Csodarét - A Csodavár felől érkeztünk a rétre. Itt található a Ponor-kitörés.
Ortodox templom Guraszáda 40,61 km-re
Guraszáda, Dévától 30 kilométerre északnyugatra, a Maros jobb partján, a 7-es főút mentén fekszik. Az Ákos nemzetségbeli Illyei család 1292-ben kapott engedélyt rá, hogy területére románokat telepítsen.
Gaál László honvéd tábornok sírja Bulcs 34,42 km-re
Bulcs faluba húzódott vissza Gaál László honvéd tábornok a 33-dik csatája után, miután egyik lábát elveszítette. Itt ápolták, de 1850 február 25-én belehalt sérüléseibe.
Vasalt mászóút Fekete-kövek 35,09 km-re
Vasalt mászóút - Fekete-kövek
Vörös Bástya Vörös Bástya Marosillye 44,3 km-re
A reneszánsz épületet megvásárolta a Ferences Szerzetesrend, hogy azt felújítva, egy Bethlen fejedelemre emlékező Múzeumot, és országúti vendégfogadót alakítsanak ki az évszázados falak között.
Cotelul Dobrestilor kitörés 42,86 km-re
Cotelul Dobrestilor kitörés. A helynévnek nincs magyar megfelelője.
Vasútállomás Brád 36,87 km-re
Az akkor Arad Csanádi Egyesült Vasút cégnévvel eredményesen működő és továbbépülő vasút építészeti tevékenységének tetőpontja a millennium évében a vonal végpontján, a bányászatáról neves Brád állomáson épített, festői kompozíciójú felvételi épület.
Egykori kőbánya és bányató Acsuca 8,83 km-re
Az egykori kőbánya helyén keletkezett tó Acsucsa falutól délkeletre található, a Fehér-Körös földrajzi jobb partján. A falu környékén több andezitbánya található, már a 19-dik században fejtették itt a követ.
Bethlen Jozefa kriptája Nagyhalmágy 19,5 km-re
Bethlen Jozefa (1769–1841) kriptája a Sortok-hegyen található, Nagyhalmágy falutól északra, a Halmágycsúcs település felé vezető út közelében.
Római lépcsők Ruda 43,33 km-re
Az egykori, jelenleg felhagyott műemlék bányajárat a Bárza-patak fejénél nyílik, a Brád városhoz tartozó Ruda falutól keletre, Vályaárszuluj településtől nyugatra. A tárna egy enyhén lejtő, 180 m hosszú járat, melyet kétezer évvel ezelőtt a rómaiak ástak, és a híres római lépcsőkkel végződik.
Harasztosi-Magura 45,05 km-re
Sokadszorra járva itt a Harasztosi-plájon elmondhatjuk, hogy aki ellátogat erre a helyre magával viszi e tájból áradó végtelen békét és nyugodtságot. A Harasztosi-Magura a Bihar-hegységben a Belényesi-medencében található.
Mocsonyi-kastély Bulcs 34,49 km-re
A Mocsonyi-kastély Bulcs falu szélén, egy nagy park közepén található, közel a Maros partjához. Fénykorát az 1930-as években élte, amikor itt lakott II Károly román király udvari vadászmestere, Mocsonyi Antal (Anton Mocioni).
Bethlen Gábor-múzeum és várkastély Marosillye 44,3 km-re
Marosillye egykori várkastélyából napjainkra már csak egy 15 x 15 m bástya maradt fenn. Jelenleg, a régi helyére épült Bornemissza-kastélyban kórház üzemel, udvarára autóval is be lehet hajtani.
Medve-barlang Medve-barlang Kiskoh 36,05 km-re
A kiskohi Medve-barlang Európa egyik legszebb, kiépített cseppkőbarlangja. Mesevilág - Rossz minőségű aszfaltút, zsibvásár, furcsa, kiépített bejárat vezet a barlangba. A barlang, a Kőfalvi község, Kiskoh település közvetlen szomszédságában, 482 m magasságban található, és a Nyugati-Kárpátok egyik fő látványossága.
Molhás dagadó tőzegláp Molhás dagadó tőzegláp Bihar-hegység 47,97 km-re
A temérdek tőzegláp az egyik különlegessége a Pádisnak, bár kevesen tudnak róla. Hazafelé Pádisról - 7 diák kíséretében a nedves Pádisról a bűn-rossz úton leereszkedve tettünk egy kis kitérőt ehhez a szép helyhez. Az egyik legnagyobb ilyen dagadó tőzegláp a Nagy Molhás az Izbuc patak völgyében.
Rozsdaszakadék Rozsdaszakadék 36,9 km-re
A Rozsdaszakadék egy 100 m mély árok, mely a vörös szinű talajáról kapta a nevét. Már jártam erre - Régebben, igaz akkor még nem tudtam erről a játékról, és akkor nyár volt.
Kúria Talács 10,49 km-re
A talácsi kúria, ma elemi iskola, a falu északi széle és központja között, a főút mellett áll. Az épület 1849-ben már állt, építészeti stílusa 18-dik századi klasszicista eredetre utal.
Őslénytani lelőhely Radmanóc 49,77 km-re
Őslénytani, pontusi kövületek lelőhelye - Radmanóc, románul Radmanesti.
Párkány-kitörés 43,12 km-re
Párkány-kitörés (Izbucul Politei)
Ponor-forrás Ponor-forrás 44,6 km-re
A Ponor-kitörés vagy Ponor-vízkelet a Ponor-patak vízkitörése. Vízkelet - Szerencsémre, kilátszott a doboz kék füle a kő alól, így nem kellett minden bokor alját megbolygassam. Patak születik - A Ponor-réten a víznyelőktől sétáltunk a patak mentén. Egy sziklafal alján ömlik kifelé, a pádisi havasi rét földalatti vizeit gyűjti össze és juttatja a felszínre.
Kovakő oldala Alváca 22,58 km-re
Baszarabásza község Alváca falujának határában, a Kovakő oldala, románul Coasta Cremenii, faopál lelőhely.
Vasúti híd Vasúti híd Brád 39,08 km-re
Déva felől közelítve, mielőtt Brádra érkeznénk, áthaladunk egy impozáns vasúti viadukt alatt, amely ma már nyugdíjba vonult. Sínek nélküli vasút - A vasútvonalat megyisztították a sínektől, pedig akár turistavonatot is lehetett volna járatni rajta, mert nagyon szép a táj, és a hidakon és erdőkön végigzötyögni nyitott vasúti kocsin, egy jó kis kaland lenne.
Pádis-víznyelő Pádis-víznyelő 46,12 km-re
A Pádisi-menedékháztól a Ponor-rét felé tartva (kék, illetve sárga pont fehér alapon) érdemes megnézni a Pádis-víznyelőt. Virágos rét - Bánffyhunyad felől közelítettem meg a Pádist, az út katasztrofálisan rossz. Feneketlen kút - Mi a jobbik útat választottuk, kellemes úton és csodaszép tájon autóztunk fel. Tavaszi kikerics - Kikerics nézőbe jöttünk.
Galbina-kőköz 40,91 km-re
Galbina-kőköz
Királyi kastély Soborsin 29,45 km-re
Soborsin látnivalója a gyönyörű díszparkkal körülvett, 17-dik században épült klasszicista épület, a királyi kastély.
Nagy-Kojba Kis-Kojba 44,84 km-re
A Nagy-Kojba barlang a Bihar-hegység legmagasabban fekvő telepe, a neve után sziklafalakra utaló Kőház település északi végénél található. Bejárata a vidéken a legnagyobb, 74 m széles és 47 m magas.
Emlékmű Köröstárkány 40,65 km-re
Emlékmű - Köröstárkány
[ Fel ↑ ]
Szegyesdi-völgy
Szegyesdi-völgy 33,25 km-re
Secatura-völgyi zsomboly - Bihar-Vlegyásza
Secatura-völgyi zsomboly - Bihar-Vlegyásza 35,61 km-re
Malom Forrásfalva 52,44 km-re Forrásfalva közelében, a nadrági vasipari társaságnak vasércbányái voltak.
Református templom Gyanta 57,2 km-re Gyanta falu Feketekápolnához községhez tartozik, református temploma csúcsíves stílusban, 1865-ben épült. Nehezen jutottam el hozzá - Sajnálatos hogy ennyire elhanyagolják a temetö karbantartását.
Unitárius templom Unitárius templom Abrudbánya 55,52 km-re A középkori katolikus hívek János Zsigmond idején, 1569-ben unitáriusok lesznek, a templommal együtt.
Varga Katalin-ház Varga Katalin-ház Bucsumizbita 62,64 km-re Varga Katalin (1802-1852), a bucsonyi bányászok védelmezője, ebben a házban lakott 1840-1847 között. A román parasztok élére állt magyar nőt A mi asszonyunk, A mócok asszonya (Doamna noastra) néven emlegették.
Solymosvár Solymosvár 50,9 km-re Solymosvár Máriaradna közelében található, a tatárjárás után építették, de a 17-dik század vége óta romokban áll. A doboz tartalma teljesen átázott - A tájékoztató is penészes már. Képtelen segítség - Miután sokszor autóztam el a várdomb tövében, és sokszor terveztem, hogy, na majd a következő alkalommal. Vár a Maros fölött - A nagy kánikula ellenére is kikapaszkodtunk a várhoz, a kökénybokrok között.
Ferencz József-forrás Nagyág 64,34 km-re A Ferencz József-forrás Nagyág falutól keletre, az Ezüst erdő nevű védett bükkösben található. A forrás felett található felirat: I Ferencz József apostoli magyar király 40 éves koronázási emlékére, 1867 - 1907 június 8.
Vízimalom Biharrósa 57,91 km-re A 19-dik századi fából készült vizimalom még most is működőképes, ez az egyetlen a környéken, amelyet még használnak. A malom működési szerkezetét a szárnytárcsás vízikerék alkotja, melyet az átirányított vízhozam mozgat, kifolyócsatornán át elterelve a vizet.
Dietrich-Süköwsky kastély Pankota 50,65 km-re Dietrich-Süköwsky kastély - Pankota
Ajtófélfa csűr természetes híd Biharkaba 57,38 km-re Az Ajtófélfa csűr (Sura Usorilor, Az ajtófélfák csűrje) egy természetes híd Biharkaba (régebbi nevén Kebesd, románul Cabesti) mellett. Földrajzi helynevek - A román nyelvben a sura csűrt, az usori ajtófélfákat jelent. A Csendes-völgy (Ajtófélfák völgye, Valea Stramturii, Stramtura Valea Usorilor) és az Oszoly-völgy (Valea Osoiului) találkozásához közel található.
Kilátópont Bosnyák-patak völgye Sistaróc 56,98 km-re A kilátópont 25 méterrel a Bosnyák-patak medre felett található, annak bal partjától 70 m-re nyugatra. A hely a sistaróci templomtól 2,5 km-re van, a DJ572 jelzésű, Sistaróc és Kövesd közötti megyei úttól 1,4 km-re.
Református templom Református templom Abrudbánya 55,45 km-re A XVIII-dik században Abrudbányának három egyházközsége van: római katolikus, református és unitárius.
Czárina-tó Czárina-tó Verespatak 60,27 km-re Verespatak - Czárina-tó
[ Fel ↑ ]
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.